Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-16 / 158. szám
fff$ tjvlselöház BUDAPEST V. »’ . ■..:'Ú*/v\ Taxa postalS plătită Ia numerar No. 24.256—1927. Hétfő, 1934. fulius 16. — Ara 4 ist Előfizetést árak belföldön: Egész évre 800. félévre 400. negyedévre 200, egy hóra 70 lej. Magyarországon: Egy évre 50. félévre 25, negyedévre 12.50, egy hónapra 6.50 pengő. Egyes számok az Ibusz elárusító kioszkjaiban. ORSZÁGOS MAGYARPARTI LAP XVII. ÉVFOLYAM - 158. SZÁM Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. Szerkesztőség, kiadóhivatal ée nyomda: Cluj-Kolozsvar, Baron L. Pop ucca 6. szám. Telefon: 508. — Eevélolntí Cluj, poetafiók 101. szám. Kéziratokat senkinek sem küld vissza és nem Is őriz meg a szerkesztőség. Mi lesz velünk ? A feloszlatott szász hitlerista szervezet mindenkit „ellenségnek44 deklarált, aki nem rendelte alá magát a „Fiihrer“-nek A titkos ,,I)iensttouclt“-bőI szenzációs adatokat tárt fel Incalet belügyminiszter A gyűlölet az az elvi alap, amelyen át a hitleristák a kisebbségi béke ellco törtek és saját szervezetüket is aláaknázták Kétezerötszáz kisebbségi tisztviselő áll ma Kolozsváron az elé a vegyes vizsgálóbizottság elé, amely másfélévtized óta kipróbált román nyelv- ismereteiket fogja mérlegre tenni. Az utóbbi hónapok tapasztalatai szerint az eredmény nem kérdéses. Csak azt nem tudjuk még, hogy ötven, hatvan, vagy esetleg kilencven százalékukra fogják kimondani az „alkalmatlanét. Mert, hogy nem lesz kegyelem a számukra, azt igazán könnyű az előzmények alapján megjósolni. Ebből a kétezerötszáz, nagyrészt családos, de mindenesetre posztján mostanig kifogástalanul helytálló tisztviselőből hatszáz magyar nemzetiségű. A többiek: németek, oroszok, bolgárok, zsidók és még ki tudja hányféle romániai kisebbség fiai. Amit másfél évtized óta a kisebbségi politikusok erőfeszítésének nem sikerült megtenni, az ime, tető alá jutott. Meg van végre a kisebbségi blokk, igaz, hogy csak az elbocsátásra Ítélt tisztviselők kisebbségi blokkja, Nincs kizárva az sem, hogy ez a felülről diktált szolidaritás mégis kiinduló pontja lesz egy komoly összemüködésnek és Románia kisebbségei rá fognak jönn íarra, hogy együttes erővel hangosabb és erőteljesebb lesz a szavuk. Egyelőre azonban nem kisebbségi blokkról kell beszélnünk, hanem arról a súlyos és katasztrofális helyzetről, amibe ezer és ezer szerencsétlen tisztviselő került. Nyugdijat nem kapnak, csak azt a kis reménységet, hogyha megérik ötvenhetedik életévüket, az ö ügyüket is elő fogja venni a nyugdíjmegállapító bizottság. De mi lesz velük addig? Mi lesz ártatlan családjukkal, tehetetlen gyermekeikkel, akik eddig még minden nap megkapták a kenyeret és nem is álmodtak arról, hogy a végzet különleges sorsot mért reájuk és majdan nekik is meg kell tanulniok azt a szót, hogy „kisebbségi“. Újra meg újra azt kérdjük, mi lesz velünk? És mindjárt hozzátesszük: hogy gondolkozik jövőjükről a mindenható állam, amelynek nem szabad ismernie nemzeti, faji és vallási különbséget, amely egyformán szabja ki a kötelességeket és egyícnv mán köteles a jogokat is osztogatni. Az állam minden polgárának joga van az élethez és ezt a jogot eddig csak a legtulzóbb nacionalisták vették tagadásba és a hivatalos kormánynyilatkozatok minden alkalommal megcáfolták az ilyen elméletek gyakorlatba való átvitelének lehetőségét. Hogyha a mi mai életünk nem osztogatná olyan szükmarkuan az exisztenciát, hogyha elég lenne tanultnak, életrevalónak és szorgalmasnak lenni, akkor talán azt mondanék, nem kell félteni ezeket az embereket, hiszen évtizedeken keresztül a fejükből éltek. De ezt ma senkisem mondhatja. Aki elveszti az állást, az belátható időn belül nem tud újhoz jutni és csak szaporítani fogja a munka- nélküliek kétségbeesett hadseregét. Még akkor sem volna annyira tragikus ez a szituáció, hogyha legalább azonnal nyugdij járna azoknak, akiknek szolgálatára az állam ezután nem akar reflektálni. Uj kategória fog ezentúl jelentkezni a román közéletben. Tisztviselők, akik becsülettel dolgoztak, tizenöt évig mindenki megelégedésére és most ott állanak magasabb, vagy alacsonyabb fizetési fokozatukkal — fizetés nélkül. Egyedül csak a cimük maradt meg. Ki hitelez azonban erre a címre, ki garantálja, hogy megérik az ötvenhetedik életévet ? Tatarescu miniszterelnök Párisban is elpanaszolta, hogy Románia a tisztviselők országa, a költ(Kolozsvár, Julius 14.) Amikor megjelent a lapokban a hir, hogy a minisztertanács az erdélyi szászoknak és általában 'a* romániai németeknek hitlerista szervezeteit feloszlatja, a német párt nevében Hans Otto Roth képviselő és pártelnök a parlamentben azt a kívánságot terjesztette elő, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a miniszter- tanácsi határozatot. Mivel ugyanis a lapok közlései általánosságban államellenes német szervezetekről beszélnek, nem tudható, hogy milyen egyesületeket értenek e megjelölés alatt. A német pártnak, amelynek romániai életében a legnagyobb kellemetlenségeket eddig az úgynevezett hitlerista szervezkedés okozta, ez a kívánsága most teljesült, mart a hivatalos lap (Monitorul Oficial) terjedelmes közleményben teszi közzé úgy a minisztertanácsi határozatot, mint a feloszlatásra vonatkozó belügyminiszteri előterjesztést. Ez az előterjesztés tele van olyan érdekes adatokkal, amelyek a szászoknak ezt az agresszív és sole vihart felkavart szervezetét most alaposan leleplezik. Sok dolgot megtudunk ebből s meg tudjuk azt is, hogy , miért voltak a szász hitleristák olyan kérlelhetetlen és kibékíthetetlen ellenfelei minden olyan erdélyi szásznak és szász ügynek, akik és amelyek nem tartoztak hozzájuk. És ha más szászoknak ennyire esküdt ellenségei voltak, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy az erdélyi magyar népet is ellenségeik közé sorozták. Ez adatok szerint valóban felesküdtek arra, hogy mindenki ellenség, aki nem tartozik szervezetük kötelékébe. A minisztertanácsi határozat bő indokolásban állapítja meg, hogy a szervezet politikai jellegű s nemcsak az alkotmányos törvények és a közrend ségvetés a tisztviselők költségvetése, mert az állam bevételeiből nyolcvan százalékot hivatalnoki fizetésekre fordítanak. Erről azonban legkevésbé a kisebbségi tisztviselők tehetnek. Nem az ő hibájuk, hogy másfél évtizeden át minden uj kormány a kortesek özönét zúdította az állami szolgálatra. A ellen, hanem a népek közötti békesség ellen is dolgozott. A feloszlatás végrehajtásával különben a belügyminisztert és az igazságügyminisztert bizta meg a minisztertanács. Mi híven elvi álláspontunkhoz, nem fogtálkor zunk a feloszlató határozatnak az indokaival s egyáltalában nem érzünk kárörömet egy kisebbségi politikai szervezet elpusztítása fölött. Magának a szervezetnek az alapszabályszerü úgynevezett alkotmányából is meg lehet azonban állapítani azt, hogy ezek a hitleristák nem a szász népnek érdekében, hanem pusztán csak a saját hatalmi játékukért dolgoztak és kavarták fel a kisebbségi békét Nem foglalkozunk tehát a belügyyminiszteri előterjesztés indokaival és egyéb megállapításaival sem, de kiragadunk ebből a miniszteri terjedelmes összefoglalásból néhány -rendkívül érdekes adatot. Inculet belügyminiszter elmondja, hogy 1933, szeptemberében jelent meg a hitlerista szervezetnek az úgynevezett Dienstbuch-ja, az a szolgálati szabályzata, amelyen az egész szervezkedés alapult. Ezt a szolgálati könyvet más szászok sem szerezhették meg, csak akik a szervezetnek tagjai voltak. A szervezet képviselői ezek szerint nem választások utján kapják mandátumaikat egyházi testületekben való részvételre, hanem a „Führer“ kinevezése alapjain. A nyilvános választást csak formalitásnak tekintik. Tehát nem a tömeg képviselőjének kell tarta- niok magukat s nem a közvéleményt képviselik, hanem a Führ érnék a parancsait kell teljesíteniük. Felelőséggel senkinek másnak nem tartoznak, csak annak, aki eket kinevezte. Mindenki elveszíti a mandátumát, akitől a Führer a bizalmat megvonja. A nemzeti-szocialista mozgalom nem azért (Tudósitásnnk folytatása ä 9-ik oldalon) miniszterelnöknek azonban azt is tudnia kell, hogy nemcsak a leépités probléma, hanem a polgárok kenyérbejuttatása is. Beszéljenek végre egy olyan törvényjavaslatról, amely meg fogja mondani: mi lesz a nyelvvizsga cmién elbocsátott tisztviselők ezreivel 1
