Keleti Ujság, 1934. június (17. évfolyam, 120-144. szám)

1934-06-01 / 120. szám

a m KeletiQ/sxg 5 Orosz-román háború fenyegetett 1930*ban Ci flashy volt hadiigyminiszter szerint A Maniu.kormány u fenyegető veszélyre való tekin« tettel tett nagyobb megrendeléseket a Skoda-gyárnál (Kolozsvár, május 30.) Az Adeverul leg­utóbbi száma gyorsírói jegyzetek alapján közli Cihosky tábornoknak az első Maniu-kormány hadügyminiszterének, a Skoda-ügy parlamenti vizsgálóbizottsága előtt tett feltűnő vallomását, amellyel rávilágított a legújabb Skocla-szerző- dés megkötésének inditóokaira. Cihosky volt hadügyminiszter elmondta, hogy 1930-ban az angol nagyvezérkartól azt az értesítést kapták, hogy az oroszok nagy csapatösszevonásokat végeztek a Dnyeszter túlsó oldalán és a Moszkvá­ból érkezett jelentések szerint orosz­román háborútól lehet tartani. A hadügyminiszter nyomban érintkezésbe lépett Maniu miniszterelnökkel és a kormány sürgős lépésekre határozta el magát. Mialatt a tanácskozások folytak, Paux bukaresti francia követ szintén megjelent a külügyminisztérium­ban és tudomására hozta az illetékeseknek, hogy az oroszok tényleg mozgolódnak­(Nagyvárad, május 30.) Szerda az öngyil- -kosok napja volt Nagyváradon. Három ön­gyilkosság közül kettő halállal végződött. Szerda délután fél kettőkor Beliascu Nicolae, a nagyváradi 8S-as gyalogezred fiatal, 22 éves hadnagya Szacsvay ucca 24 szám alatti búto­rozott szobájában, ahol egyik bajtársával la­kott, revolverével főbelőtte magát. A had­nagyot pár héttel ezelőtt helyezték át Désről Nagyváradra s itt egyik barátjával együtt bérelt ki bútorozott szobát. Kedden este el­utaztak s csak szerdán délben érkeztek vissza s ekkor Beliascu egy levelet talált az asztalon, amelyet Désről írtak. Lakótársa valamiért ki­ment a szobából. Pár pillanat múlva a tiszti- szolgával együtt tompa dörrenést hallott a szoba felől- Mire a szobába értek, Beliascut az ágyon végigdőlve, átlőtt halántékkal, holtan találták. A helyőrségi parancsnokságról ki­szállott az ügyeletes tiszt, aki magához vette a levelet, amelynek tartalma valószínűleg fényt fog deríteni a fiatal hadnagy öngyilkosságára. Róth Bálint 25 éves munkanélküli nyom­(Kolozsvár, mágus 30.) Néhány napja érde­kes megfigyelni a kolozsvári üzleteket úgy dél­után 3 órakor, üzletnyitás idején. A kereskedők üzleteik előtt állanak s mig egyik szemük a to­ronyórán jár, másik szemükkel arra vigyáznak, hogy a többi boltban felhuzzák-e a redőnyt, ki­nyitják-e az üzletet. A nagy figyelem azért van, mert a munkaügyi miniszter rendelete szerint má­jus 15-vel életbe lépett a nyári rend, amely sze­rint 3 óráról 4 órára tolódik ki a délutáni üzlet­nyitás. A kereskedők nem tudják, mit csináljanak, igazodjanak-e az utasításhoz, vagy tartsák be az eddigi rendet, ezért figyelik egymást. Egyikük sem mer önállóan cselekedni, vagy ne mondjuk, hogy mer, mondjuk csak azt, hogy akar, tehát mindig a szomszéd után igazodnak, azt teszik, amit az csinál. A volt hadügs'miniszter elbeszélése szerint a kormány rendkívül nagy súlyt helyezett a bekövetkezhető eseményekre és éppen ezért Franciaország, Csehszlovákia és Jugoszláviá­hoz fordult hadianyagért. Rövid idő alatt meg is kapták a válaszo­kat, de a táblázatokban feltüntetett hadifel­szerelés teljesen hasznavehetetlennek bizonyult s igy kénytelenek voltak érintkezésbe lépni a Skoda-céggel. Ugyancsak itt Írjuk meg, hogy a legújabb bukaresti jelentések szerint a Skoda-ügy par­lamenti bizottsága junius 14-ére tűzte ki Seletzky Brúnó kihallgatását- Seletzkyt erie az alkalomra beszállítják a börtönből Buka­restbe. Politikai körökben nagy érdeklődéssel tekintenek a kihallgatás elé, mert azt hiszik, hogy Seletzky most elveszítve ügyét, minden jogorvoslati fórumon, nagyszabású leleplezé­sekre kapható. dász öngyilkossági szándékkal borotvával fel­vágta karján az ereit. Tettét hamar észrevet­ték s beszállították a sebészeti klinikára, ahol súlyos betegen fekszik. Tettét valószinüleg súlyos idegbetegségé következtében követte el. Redac Petru 50 éves gazdálkodó, akj az el­múlt év folyamán már egyszer borotvával fel­vágta ereit, szerdán ismét meg akart válni az életétől. Most azonban két kiskorú leánygyer­mekét is magával akarta vinni a halálba. .Egy hosszú, éles konyhakéssel rájuk támadt, de mi­előtt még halálra sebesithette volna őket, a gyermekek elmenekültek s félelmükben a közeli mezőre csatangoltak, ahol csak este találtak rájuk az ismerősök. A gyermekek rémülten magyarázák el, hogy apjuk meg akarta ölni őket. A szomszédok, akik a hatóságot is- értesí­tették, bementek Redac házába, azonban a gaz­dálkodót nem találták ott, Hosszas kutatás után a padláson bukkantak rá. ahol felakasz­totta magát. Redac Petru ekkor már halott volt. Lássuk csak, mit is mond ez a bizonyos ren­delet, amely ngylátszik, nem nyerte meg a kolozs­vári kereskedők tetszését: „Számbavéve a nyári meleg időjárást és a nehézségeket, amelyeket ez a fogyasztó közönség­nek okoz“ _ezzel kezdődik a munkaügyi minisz­ter rendelkezése_s azután felsorolja mindazokat az üzleteket, amelyeknek ezután délután 3 óra helyett 4 órakor kell nyitniok és 8 órakor zár- niok. „Kivételek az élelmiszerüzletek, amelyeknek déli zárórája fél 2-töl fél 5-ig tart s este 9 óráig tarthatnak nyitva. A borbélyok és fodrászok szin­tén 4 órakor nyitnak, 9-kor zárnak, vasár- és ün­nepnapok előestéjén 11 órakor.“ A rendelet érvénye május 15-től szeptember 15-ig tart. ét a gyermekek Helmitol kúrát tartanak. Ennek eredménye: mindnyájan frissek, jókedvüek, mindnyájan érzik, hogy belső szerveik, a hólyag-, vese- és vizeletveze­tékek is tiszták és egészségesek! Ez fájdalmaktól kíméli meg őket és egészséges belsőt és külsőt biztosit. Belül ép oly tiszta, miét kívül Chirüa munkaügyi inspektor természetesen a miniszteri rendelet alapján áll: _A rendelet világosan intézkedik s kimond­ja, hogy utasításait be kell tartani. A kereskedők kötelesek is eszerint eljárni. — És ha nem akarják bevetni az uj rend­szert, mi lesz akkor? _kérdezzük. Erre mutat az, hogy a rendelet ellenére következetesen három óra­kor nyitnak. _Megtehetik,__felelte Chirila inspektor,__ hogy egyöntetűen leszögezik álláspontjukat a kér­désben. Ha a többség tényleg amellett van, hogy a régi záróra-rendszert tartsák továbbra is fenn, akkor erről értesitem a munkaügyi minisztériumot s ebben az esetben a miniszter újabb rendelettel visszaállíthatja az eddigi helyzetet. De amig ez nem történik meg, 4 _8-ig kell nyitvatartani. A kolozsvári kereskedők megbeszélést hív­tak össze ez ügyben s ez fog dönteni elfoglalandó álláspontjuk felől. Mindenesetre megállapithátó, hogy a többség, sőt nemcsak a többség, hanem szinte az egész kolozsvári kereskedő-társadalom a régi záróra-rendszer mellett van. Egy kereskedő fejtette ki előttünk, hogy miért nem szeretnék az uj-záróra-rendszer alkal­mazását. _ A4 órás nyitás és a 8 órás zárás semmi előnyt nem jelent részünkre és nem jelent előnyt a fogyasztó-közönség számára sem, amelynek ér­dekei szemelőtt-tartásával hozták állítólag a ren­deletet, A közönségnek nem számit az, hogy 7 és 8 óra között is vásárolhat, ha ilyen szándékai van­nak. Azt előbb is épp úgy megteheti, nekünk pe­dig határozott veszteséggel járna, mert az esti órákban villanyt kellene fogyasztani, amit pedig legalább a nyári hónapokban megtakaríthatnánk. Egy kereskedelmi alkalmazott ugyancsak azt hangoztatja, hogy nem jó az uj rendszer. A déli 1 órás többlettel semmit sem érnek, este pedig 1 órával később szabadulnának. Ez a helyzet a záróra-fronton, amely külön­ben változatlan a miniszteri rendelet ellenére is. És valószinüleg változatlan is marad, tekintve, hogy úgy a kereskedők, mint alkalmazottaik egy­ségesen foglalnak állást ellene. Három megrázó öngyilkosság Nagyváradon Egy dési levél miatt halántékon lőtte magát a fiatal hadnagy —- Gyermekeit is magával akarta vinos a halálba az életűn! gazda — A munkanélküli horot* vával követeit el öngyilkossági kísérletet A kereskedők és kereskedelmi alkalma­zottak szembefordultak a kormány nyári záróra-rendeletével

Next

/
Thumbnails
Contents