Keleti Ujság, 1934. június (17. évfolyam, 120-144. szám)
1934-06-04 / 123. szám
6 K ElETiOfSM® Minden jobb illatszer tárban kapható! ☆ Végre valami tökéletes "Eddig csak nehezen találhatott — ön, Asszonyom — olyan pudert, amely teljes ártalmatlansága mellett, egyben megvédje bőrét mindentisztátlanságtól. A D’ARGY gyár uj összeállítású púderje, amely szigorúan tudományos al apón készül, a legjobb és legsikerültebb gyártmányok e gyike és a legérzékenyebb bőrhöz is alkalmazkodik. * A legfinomabb : Toutes les íleurs, Cher Amour és Taifun illatokkal készült, erősen tapad és minden divatos színárnyalatban kapható. A DARGY PUDER megőrzi ezeket a tulajdonságokat, mert légmentesen el van zárva, elegáns dobozban, amely úgy alakban, mint csomagolásban tetszetős. * VASÁRNAPI KRÓNIKA A siiatjorilc baja Valamikor szerettem polemizálni, ez azonban már rég volt. Mint annyi mindenről, erről is leszoktam. Pedig nagyon sokszor megesik, hogy „viszket a toliam“, ami nem tévesztendő össze a tenyeremmel, mert verekedni amúgy „ki a legény a csárdában“ módjára, sohasem passzolt a vér- mérsékletemhez. Az a cikk azonban, amelyet egyik kolozsvári lap mai számában olvasok, újra felszítja bennem a régi harci kedvet, lévén olyan ^érdesről szó, amely sok évtizedes újságírói mult Után valahogy mélyen a szivembe gyökeredzik, talán még mélyebben, mint kitűnő kartársaméban, aki a kisebbségi sajtó Sedánjához fűzi jogos aggodalmakkal telt vasárnapi gondolatait, aki azonban véleményem szerint cikkének eszmemenetét nem vitte helyes vágányra, amikor azokat okolja, akik a katasztrófának csak áldozatai és nem okokéi. Amikor katasztrófát mondok, lehet, hogy tul- sötétnek látom a helyzetet, adja Isten, hogy pesz- szimizmusom csütörtököt mondjon, lehetőleg olyan időben, hogy én magam állapíthassam ezt meg. Annál is inkább, mert az az érzésem, hogy még mindig nincs minden elveszve és jöhetnek idők, hogy a kisebbségi sajtó szekere a mai dülő- utról visszatérhet ismét az elsőrangú, ujjáalkotott, modern eszközökkel magas szintre fejlesztett műútra. Mert abban bizony egyetértek vészharangot kongató kollégámmal, hogy a kisebbségi sajtó helyzete egyáltalában nem irigylésreméltó. Az a tény, hogy 34 magyar nyelvű napilap ván Erdélyben és Bánátban az impériumváltozás utáni évek 14 lapjával szemben, csakugyan nem a fejlődés jele, aminthogy annak sem örül a gazda, hogyha legelőit dúsan tenyésző dudva lepi el. Nem ismerem ugyan a kisebbségi lapok példányszámúnak pontos statisztikáját, annyit azonban tudok, hogy éppen azok az újságok szállottak mélyen régi példányszámaik alá, amelyeket ma is vezető orgánumoknak tartanak s amelyek a „nagy“ lapok büszke címét még ma is maguknak vindikáljákHogy orvosra szükség van, az operáció immár halaszthatatlan, ebben a diagnózisban ismét csak egyetértünk. De, a kórokozó megállapítását illetőleg az én mikroszkőpiumom egészen mást mutat, mint kollégámé. A gyógyításra nézve is más az én elképzelésem. Mindenekelőtt: legyünk egy kissé őszinték. Bizonyos, hogy az impériumváltozás után az erdélyi magyar sajtó fellendült. Ez a fellendülés elsősorban gazdasági szempontból értendő, de az sem tagadható, hogy a gazdasági jobbulást nívó- emelkedés is követte. Ennek az oka kézenfekvő volt. A határok megváltozásával egy rövid, nem is rendszeres, de mégis csak hadviseléssel _ami Budapest megszállásával s ennek folytán az ellentétek kiélezésével járt _az erdélyi magyarság kulturális kapcsolatai villámcsapásszerüen megszakadtak a határokon tuli magyarsággal és hosz- szu időbe telt, amig a normális érintkezés fogatát ismét fel lehetett venni. Az átmeneti idő alatt sem könyv, sem újság nem jött át odaátról- Viszont a politika eseményei minden egyes ember, j minden egyes család életébe mélyen belevágtak, j tehát az újságolvasásnak olyan konjunktúrája j volt ezidőtájt, mint életünkben sem azelőtt, sem azóta soha. Ráadásul gazdaságilag valósággal krözúsok voltunk a mához viszonyítva. Csoda-e ilyen körülmények között, hogyha fogyott az újság, vidéki kiadók azzal tetszeleghettek maguknak, hogy a rohamos fellendülés az ő zsenailitásuk eredménye és vidéki újságírók is úgy beszéltek önmagukról, mintha mindenikük Rákosi Jenő, de legalábbis Vészi József volna. Azt mondja kollégám rezignáltliangu cikke, hogy az impériumváltozás utáni évek sajtója fővárosi lapok szintjén állott. Nagy tévedés! Hogy ne mondjam, jóhiszemű öncsalás. Tessék csak előkeresni „fővárosi“ lapjaink bekötött példányait. Én magam is beleestem ugyanabba a perspektiva- elferdülésbe, mint cikkíró kartársam,' én csakugyan átforgattam a kolozsvári lapok régi évfolyamait. És be kellett látnom, hogy azt a véleményt, ami az én : agyamba is- belerögződött, kénytelen vagyok korrigálni. Nem- akarom részletezni kiábrándulásom okait, ámbár pontosan is meg tudnám indokolni ezt az állításomat- Talán más alkalommal. Megmondom kertelés nélkül, ■ hogy én azt a nagy szakadékot az elmúlt és mostani kolozsvári sajtó nívója között nem látom. Mi okozta tehát a látás-hibát? Az impériumváltozás után akadt néhány lap, amely a helyzet gyorS felismerésével lépést igyekezvén tartani, megpróbálta a közönséget jobban kiszolgálni. Ilyen gyorsan felébredt újság körülbelül három-négy lehetett. A vidéki szunnyadásból azonban egyre több lap riadt fel s néhány év alatt Kolozsvár mellett Arad, Nagyvárad, Temesvár és Brassó is nekifutamodtak, tisztességes produktumokkal léptek a versenymezőre. Piedesztálunk itt kezdett meginogni. A logikus az lett volna, hogyha nem hagyjuk magunkat és még nagyobb erővel nekiszaladunk, ha amazok kezdtek erősödni1, mi még inkább belefekszünk a küzdelembe, még többet, még jobbat adunk, és ilyen módon megtartjuk a vezető pozíciót- Nagy csapás volt a budapesti lapok egyre veszedelmesebb versenye is. A budapesti sajtó kiválósága, fürgesége, kereskedelmi ötletessége és ügyessége világszerte közmondásos. Vele szemben vesztettük el voltaképpen az első csatát. A második Walter loo magyarázata a gazdasági helyzet rohamos aláhanyatlása és ezzel párhuzamosan az a sajtó-dumping, ami úgy elárasztotta az egyre fogyó magyar olvasóközönséget, mint a sáskák a mezőket, vagy — hogy időszerűek legyünk _a kolumbácsi legyek a gulyákat. Amikor ez az offenziva megindult _ hadjárat fegyverek (hírszolgálat), lőszerek (újságírók) nélkül _mindnyájan lemosolyogtuk. Akárcsak Németországban a hitlerizmust. Azt mondtuk, hogy a közönség tud disztingválni és eldobja magától az értéktelen és nivótlan papirost. Lehet, hogy a közönségben megvolt a megkülönböztető képesség, csakhogy a zsebe üres volt. Elismerte, hogy a régi lapok bátrabban, gerincesebben, komolyabban, hivatásuk magaslatán állva szolgálják a magyar olvasó érdekeit, de éppen akkor állt meg a nyugdíjfizetés, akkor kezdődött meg forszírozottakban a magyar tisztviselők elbocsátása* a magyar egzisztenciák tömeges pusztulása és ezzel egyidejűleg a nagyobb lapok példányszám-esése és a dumping-sajó felvirradásaNem erdélyi jelenség ez. Ugyanez a procedura ismétlődött mqg most Pesten is. Ott is azt történt, hogy a leszegényedett közönség kiszolgálására 4 és 6 filléres lapok indultak, részben a meglevők szállították le az áraikat, most már a tekintélyes lapok is kénytelenek erre az útra térni. Hogy csak egy példát említsek, a Pesti Hirlap 16 fillérről egyszerre leugrott 10 fillérre, harminckét és negyven oldalas vasárnapi számait pedig 12 fillérért vesztegeti. Magától értetődő, hogy nemcsak a lapok ára száll le, hanem a kiadó a kü- lönbözétet többek között az újságírói fizetések úgynevezett „árnivcllálásával" igyekszik. behozni. Mi itt a segítség? Csak az lehet, hogy a sajtónak az a része,amely a magasabb nívót követelő közönségre számit, mindent kövessen el ezeknek az igényeknek a kielégítésére. De ezt csak akkor lehet elérni, hogyha lapjainknak „fővárosi“ jellege nem mondvacsinált, hanem a szó igaz értelmében az lesz. És itt érkeztem el a konklúzióhoz. Nem az újságíróké ennél a pontnál a döntő szó- Nem az újságíróktól függ, hogy a lapok olyan terjedelemben jelenjenek meg, olyan elsőrangú tárcarovatot nyújtsanak, oh au fővárosi viszonylatban is helytálló hírszolgálattal rendelkezzenek, hogy a ^legszigorúbb kritikát kiálLhassák. Az pedig régen megcáfolt hiedelem, hogy a jó ujságiró kritériuma a doktori diploma. Jó, ha megvan, de ettől a címtől még sohasem avatódott senki jó újságíróvá, Nem kaptafa ez, amire rá lehetne huzni az újságírást. Nagyszerű publicista dr. Pethő Sándor, de Rákosi Jenő doktori cim nélkül lett gazdatisztből a magyar újságírás fejedelmévé és Mi- lotay István sem dr. Az ujságiró és újságíró-szervezet'feladata ezen a téren csak egy lehet. Kiválasztani a rendelkezésre álló anyagból a legintelligensebbeket, újságírásra leginkább rátermettebbeket és megvédeni fiatalabb kollégáinkat az elproletárizálódástól. Ne akarjunk olyan feladatokat akasztani meggyöngült vállainkra, amelyeknek elvégzése nem lehet a mi hivatásunk. Szász Endre, — Kézbesítési vagy más előfizetési reklamációkat kérjük közvetlenül a kiadóhivatalnak levelezőlapon, vagy 508. sz. telefonon bejelenteni. Kiadóhivatalunk azok orvoslása iránt nyomban intézkedik.
