Keleti Ujság, 1934. május (17. évfolyam, 97-119. szám)

1934-05-25 / 115. szám

$ KnETlüJSM» EE3BS! Péntek, 1934 májún Să. Pár napon belül parafálják a megegyezést a román államkötvények tulajdonosaival is- Egyidejűleg a párisi tárgyalásokkal rendezték Bukarest és laşi városok kölcsönétnek ügyét is, valamint a Bega-csatorna vitás likvidálásának problémája is elrendeződött. A francia kor­mány értékes segitséget nyújtott a román kor­mánynak a tárgyalások folyamán. A pénzügyminisztériumot délután három órakor táviratilag értesítették, hogy Párisban a hitelezőkkel folytatott tár­gyalások befejzést nyertek. Valószínű, hogy szombaton Slavescu pénzügy- miniszter a sajtónak nyilatkozatot fog adni az egyezmény előnyeiről. Minisztertanács. Csütörtökön délelőtt 10 órakor miniszter­tanács volt, amelyen Slavescu pénzügyminisz­ter expozét tartott a költségvetési munkálatok állásáról és a külföldi hitelezőkkel folytatott tárgyalások menetéről A kormány azután a rendkívüli parlamenti ülésszak elé terjesztendő törvényjavaslatokkal foglalkozott­A minisztertanácsról a következő kommü­nikét adták ki: A kormány azokkal a határozatokkal fog­lalkozott, amelyeket az erdélyi és besszarábiai miniszteri ér­tekezleteken hozott. A kormány feje személyesen érdeklődött, ho­gyan vitték véghez a határozatokat az egyes szakminisztériumokban. Azután megállapítot­ták a rendkívüli parlamenti ülésszak program­ját, elhatározták a beterjesztendő törvényjavas­latok sorrendjét, de az összehívás pontos idejét nem határoz­ták el. Slavescu beszámolt a párisi tárgyalásokról és a költségvetési munkálatok állásáról Kezdődik a tábornokok kihallgatása a Skoda-ügyben A Skoda-ügyben kiküldött parlamenti vizs­gálóbizottságának pénteki ülése nagyon fontos­nak ígérkezik Cihoski, Paul Anghelescu. Stefa- nescu-Amza és Macovescu tábornokok kihallga­tására kerül sor. E bizottság előbb a táborno­kok tanúvallomásait veszi jegyzőkönyvre s ezeknek alapján folytatja a további vizsgála­tot. E kihallgatások elé nagy érdeklődéssel néznek kérdés végleges és igazságos megoldására. Peyer Károly és Malasits Géza: Mi akadálya van ennek? Weltner Jakab: Nincs akadálya! Csináljuk meg minél előbb! Gömbös Gyula: A szociáldemokráciának, amelyet élesen megkülönböztet a kommunista iránytól, mert tudja, hogy nem ez a felfogásuk, el kell döntenie, hogy kommunista legyen-e vagy pol­gáriasodig Ha nem dönti el, akkor elmerül. Az e! nem intézett kérdések buktatják meg a rendsze­reket is. Nagyon jól tudja, hogy uemzeti kérdé­sekben a szociáldemokraták igen jó! asszisztál­nak és ezt hálával nyugtázza is. Gömbös miniszterelnök azután a nyugdijkér- déssel, a többtermeléssel és az állástalan diplomá­sok ügyével foglalkozott. Beszédének utolsó szaka­szában nyilatkozott a királykérdésről is. Annyira belügynek tekinti a magyar királykérdést, hogy nem tartja helyesnek efölött Benessel és Titules- cuval vitatkozni. Hangoztatta továbbá, hogy Bul­gáriának Magyarországhoz való viszonyát a bul­gáriai kormányválság nem befolyásolja. Végül hangoztatta, hogy főkötelességének tekinti, hogy minden forradalmi ténykedést megelőzve, a re­formpolitika utján haladjon. Payer Károly szocialista válaszolt a mi­niszterelnöknek, hangoztatta, hogy a szocialis­ták Magyarországon születtek, magyarul érez­nek, a magyar nép boldogulásáért dolgoznak és minden más szociáldemokrata pártnál erő­sebben harcoltak a kisebbségi védelemiért. K soproni népszavazás eredménye is annak ide­jén csak az ottani munkásság szavazatainak volt köszönhető­A magyar munkásság nemsatt alapra Helyezkedik Gömbös miniszterelnök beszédének a ma­gyar munkásságra vonatkozó része a szociál­demokrata vezetőség körében igen nagy hatást keltett. A pártvezetfiség kijelentette, bogy a szociáldemokrata párt éppen olyan magyar párt, mint bármely más politikai párt és a második internacionáléhoz csak eszmei közös­ség fűzi. A párt programja 1903-ban készült, most egészen nj pártprogramot készítenek elő, amely megfelel a jelenlegi helyzetnek és a ma­gyar nép követelményeinek. Ml > «» ******* Gömbös magyar miniszterelnök felszólítja a szociáldemokratákat, Stogy revideálják álláspontjukat Illeszkedjenek be a polgárt társadalomba és akkor a munkáskérdést együttes érövéi megoldhatják (Budapest, május 24.) Gömbös Gyula minisz­terelnök a miniszterelnökségi tárca költségvetésé­nek vitájában hatalma» beszédet mondott, és ki terjeszkedett minden fontosabb kérdésre. A miuisz- terelnök mindjárt felszólalása elején általános si­kert aratott, amikor azt fejtegette, hogy ő nem olyan politikus, aki taktikázni akar, hanem össz­hangot akar teremteni és mindenkiben honfitár­sát látja, Bejelentette továbbá, hogy az ősszel beterjeszti a titkos választójog­ról szóló javaslatot. A belügyminisztériumban áz előkészületi munká­latok már régóta folynak A gazdasági kérdések­kel kapcsolatosan kijelentette, hogy nem szabad fantazmagóriák után szaladni, vagy túlságosan radikális eszközöket alkalmazni akkor, amikor az aj rendszer gazdaságilag legalábbis nincsen ki. alakulva. Rátérve a szociális kérdésekre, a minisz­terelnök hangoztatta, hogy meg kell oldani a szo­ciális kérdéseket, nem pedig csak hirdetni. Neki nem kellett megvárni, mig Meskó Zoltán dobja be a jelszót a magyar közvéleménybe, hiszen a tőke és a munkaadó uzsorája elleni küzdelmet ö már 1918-ban vallotta. A régi szocialista jelszavak ma már nagyon meg­koptak nem lehet nemzetköziségre hivatkozni, ami­kor a tábor egyre fogy. Be kell látniok, hogy elveik túlélték magukat és a világ arculata teljesen meg­változott. Az az okos politikus, aki a. régi elveit félretolja az ügy érdekében. Ha a magyar mun­kásságot továbbra is képviselni akarják, be kell olvadniok a polgári társadalomba, amely kezet nyújt ehhez és áthatva a szociális érzésektől, a maga szempontjából is készséggel áll a munkás­Oroszországban tizenhat millió gyermeket kény szer itenek katonai kiképző táborokba (MOSZKVA, május 24.) Oroszország úgy látszik a legkomolyabban számol a háború veszedelmével. Miután kiképeztette a világ egyik leghatalmasabb hadseregét, most június hónapban óriási kiképzőtábori áttit fel az országban, Az egyes táborokban 250.000 10—16 élet­év közötti fiukat és leányokat hívnak be négy hónapi katonai szolgálatra. A tervek szerint 16 millió főnyi ifjúságot akarnak kiképezni katonailag. Az orosz „bálillákbcm“ és „avant- guar diákban" mindenütt kifüggesztették Vorcsilov hadügyminiszter proklamációját, amely szerint Oroszországban honvédelem tekinteteben csak egy nem van. Felkéri a szociáldemokratákat, hogy a változott viszonyokra való tekintettel, re­videálják álláspontjukat, illeszkedjenek bele a polgáriasán gondolkodó társada­lomba és akkor a munkáskérdést egyesült erővel megoldhatják. Ballen kisasszony finefjclorsiolte Mollssoimé rekordját Repülés 16 nap alatt Angliából Ausztráliába igaii értékek Kos Káro'y; Országépitő. 4<42 iap .......... Lei 200*— Galsworthy: A várakozó I—II, 399 lap, fűzve 135 — Kassák: Az utak Ismeretlenek 191 >ap. ........... 60-— Duvernois: Lagar 263 lap ........... ... .................. 105 ­Thomas Mann: József 320 oldal, kötve ........... 144'— Ebermayer; Az ifjúság élni akar 384 lap, kötve 100’— Galsworthy: Tál mindenen 345 lap ... ........... 90'— Guido da Verona: Senki földje 201 lap kötve 54 — Karin Michaelis: Halálos szerelem 252 lap.. fiQ-~ Bourget: A lelkiismereí 334 lap .................. ... ... tó — Kassák Lajos: A telep 248 iap ... ......................... §7 — Apponyi Albert: Emlékirataim, Ili. kiadás. Diszköíésben. 420 lej helyett ........... . . 169 — Hamsun: Asszonyok a kútnát 416 lap, kőivé 64 — Maurlac: A Frontenac misiterium 215 lap 00 ­Papint: Góg 296 iap, fűzve ......................... 75 — Huber Győző: Rajvonal 303 lap, fűzve . ......... 40 — LFPÄGE- I Postán utánvéttel. Kérje az olcsó körív­vel;. nagy jegyzékét. (London. május 24 ) Miss Joann Batten, az alig 24 éves itjzélandi pilótakisasszony vakmerő rekordrepülési kísérlete sikerült, a pilótahölgy szerdán délután tiz perccel három óra előtt sze­rencsésen leszállóit az északausztráliai Port- Danvin kikötővárosában és ezzel megdöntötte Molíisonuó Amy Johnson, a világhírű angol pitótanő anglia—ausztráliai távrepülési rekord­ját. Mollisonné. akkor még Amy Johnson kis­asszony. 1930-ban 19 és fél nap alatt repült Londonból Port-Darwinba, teljesen egyedül és ugyanezt a vakmerő vállalkozást, hajtotta most végre Joann Batten kisasszony is, aki szintén teljesen egyedül tette meg az utat. Miss Batten- nek tizenhat nap alatt sikerült elérnie az ausztráliai kontinenst, elődje rekordját tehát •teljes három nappal verte A fiatal hölgy egyébként csak egy napig pihen Port-Darwinban és csütörtökön tovább­repül Brisbaneba, onnan pedig pénteken szülő­hazájába. Ujzélandba- Ha Ujzélandba is sikerül baj nélkül eljutnia, akkor ő lesz nemcsak az első nő, de egyáltalán az első repülő, aki Angliából Ujzélandba repült. Az angol sajtó példátlan lelkesedéssel ün­nepli a fiatal leánylés igen sok lap vezércikk­ben méltatja taáratlan teljesítménye jelen­tőségét. — Kommunista szervezet a besszarábiai Sorocamegyében. Bukaresti tudósítónk jelenti: A rendőrség Sorocában nagyarányú kommu­nista szervezetet leplezett le. Harminc ifjút le­tartóztattak és átkisérték a iaşii hadbíróságra,

Next

/
Thumbnails
Contents