Keleti Ujság, 1934. május (17. évfolyam, 97-119. szám)
1934-05-13 / 106. szám
Vasárnap, 1934- május 13. Keletiüjsxg t láara 1200 forint fizetéssel, de Görgey ezért az összegért anyagi kötelezettségeire való tekintettel nem tudta elvállalni a tisztséget. Az 1870- ben választott Walter Lajos valóban nem is foglalta el az állást, amelyet aztán 1871 elejéig ismét Nagy Ferenc töltött be, mint helyettes, amikor aztán az egylet pályázat utján Gamauf Vilmost választotta titkárrá- Széleskörű ismereteivel és szervező ügyességével, kezdeményező bátorságával az egylet neve alatt a párisi, bécsi és budapsti világkiállításokon kollektiv csoportokkal vett részt és oly általános elismerést aratott, hogy legfelsőbb helyről is érdemkeresztet, rendjelt és királyi tanácsosi cimet nyert. 1891-ben Szakács Péter váltotta fel, aki 1895 júliusában eltávozván, helyébe Tokaji László lépett 1919-ig. A titkári teendőket ezután ideiglenesen br. Kemény József látta el, majd dr. Szádeczky Lajos, mig 1920- ban Török Bálint okleveles gazdát választotta meg az egyesület A fellendülés korszaka. Hogy az lS57-ben beállott politikai fordulat nem maradt befolyás nélkül az Erdélyi Gazdasági Egyletre, oly természetes, hogy fölösleges is külön beszélni róla. Amikor az ország és a nemzet végre megszabadult attól a lidércnyomástól, amely 18 évig nehezült rá, mint a zsibbadtságból felocsúdó ember, aki csak azért nyújtja és mozgatja a tagjait, hogy győződjék meg a megszabadulás valóságáról, a gazdaközönség is uj életerőt érzett végig áramlani ereiben. így az EGE is uj erővel fogott a még mindig elég számos megoldatlan feladata megoldásához. Fölkarolta működési körletében gyakorlati alapon az összes gazdasági ágakat- Köztelkéről ellátta Erdélyt a legjobb gyümölcs- és szőlőfajokkal. Mindjárt az uj korszak kezdetén 1869 április havában Tímár Károly és Szabó Sámuel szerkesztése alatt megindította az „Erdélyi Gazdá“-1, mint hetilapot- Az Erdélyi Gazda 1894-ig, mint hetilap, azután célszerűségi okokból átmenetileg, mint havonként megjelenő folyóirat jelent meg, változatlan cim alatt. Amit az EGE kezdeményezett és megvalósított. Az egylet, tekintélyes jutalmakat tűzött ki saját alapjaiból a mezőgazdasági különböző kérdések megoldására- Különös gondoskodása körébe vonta az állattenyésztés ügyét- Továbbá tudva azt, hogy a mezőgazdasági kultúra fejlesztésének alapkövét a szakismeretek terjesztése képezi, impulzust adott arra, hogy a ko- lozsmonostori gazdasági tanintézet létesiítes- sék, mely később főiskolává alakíttatott. Erdélyben a cukorrépatermelés ügyét fölkarolta és annak érdekében nagy anyagi áldozatokkal buzgolkodott; termeléséről saját költségén is(Gyulafehérvár, május 12.) Óriási erdőtűz pusztított Alsógáld, Felsőgáld, Mindszent, Fel- gyógy, Havasgyógy, Intragáld, Csáklya községek határában tölab mint 1500 hold területen. A legtöbb helyen a fák levélzete és az ágak mentek tönkre. Nagyon sok fiatal fa is megsemmisült. Teljesen mintegy 30 hold égett le. A tiiz a legnagyobb pusztítást Intregáld község határában végezte. A gyulafehérvári csendőrparancsnok, Ignaţ kapitány 27 csendőrt küldött rögtön a helyszínére, miután a gyérházu havasi községek lakosságát csak részben lehetett felhasználni a hatalmas erdőtűz elfojtására. Csak nagy erőfeszitéssel sikerült izolálni a tüzet, amely ha Intregáldra is átterjedt volna, milliós károkat okozott volna a gyorsan égő és roppant nehezen oltható fenyvesekben. A kár igy csak néhány százezer lej. A megindult csendőrőrsi vizsgálat megdöbbentő adatokat gyűjtött össze a tűz keletkezésének az okát illetően. Megállapítást nyert, hogy a pásztorok a legnagyobb gondatlansággal jártak el pásztortüzek készítésénél. Az erdő- felügyeletével megbízott erdészközegek teljesen elhanyagolták az erdők ellenőrzését, az erdők kellős közepében titkos mészégető kemenmételten könyvet Íratott és a különböző répafajokkal termelési kísérleteket eszközöltetett. Birtokrendezési ügyben javaslatot készített, aminek köszönhető az 1SS0- évi XLV. t.-c. megalkotása, amely az erdélyrészi tagosításokat megkönnyíti és elősegíti. 1872-ben megindította Erdélyben a gazdasági vándorgyűléseket, tanfolyamukat és több ciklusban, saját nagy anyagi áldozataival, Erdély gazdasági viszonyait ismertette; az ezek alkalmával rendezett kiállítások, szakelőadások és felolvasások által módot nyújtott a gazdaság terén való okulásra- 1882-ben Sigmond Dezső és br. Bánffy Ádám kezdeményezésére megalakult az egylet „Állat- tenyésztési és állatkiállitási szakosztálya", mely nek tagjai 50 frtos részvényekkel vetették meg alapját a saját állandó helyiségeiben rendezett erdélyrészi tenyészállatkiállitásoknak. E kiállítások hatása az erdélyi állattenyésztésre köztudomású. A sétatéren levő nagy kiállítási épületeket az impérium átvételekor, sajnos kénytelen volt az egylet elárvereztetek Az egylet irodalmi szakosztálya 1887. év június 17-én dr. Szentkirályi Ákos, dr. Berde Áron, Nagy Lajos, Sigmond Ákos, Réti János, Reich Albert és Vörös Sándor indítványára alakult abból a célból, hogy Erdély birtokosait és gazdáit a tudomány színvonalán álló hasznos szakmunkákkal lássa el- A szakosztálynak ma dr. Páter Béla ny. gazdasági akadémiai igazgató az elnökeA mezőgazdaság egyes ágazatainak fejlesztésére alakított szakosztályoknak száma állandóan emelkedett. Egyik ilyen szakosztálya volt a méhészeti, mely 1880-ban leányegyesülete gyanánt önálló egyesületté alakult Erdélyrészi Méhész Egyesület címen és 1930-ban tartotta meg fennállásának 50. éves jubileumát. Az EME elnöke ma dr. gr. Bethlen László, al- elnökei Kicsid Géza és Pohl Béla, főtitkára pedig Török Bálint. Az EGE hivta életre a kolozsvári Gazdasági Egyletet, valamint a legtöbb vármegyei gazdasági egyletet is. Nehéz történelmi időket élt át az 'egyesület ezalatt a 90 év alatt. Az 1848- évi szabadságharc után a kiegyezésig, vagyis csaknem két évtizedig, szűk korlátok közé szorították a Baeh- korszak intézkedései az egyesület működését. Annál szélesebb körű és áldásosabb közérdekű munkát folytatott az egyesület az e korszakot követő időben. A szabadságharc utáni súlyos viszonyokhoz hasonló körülmények közé jutott ismét az egyesület a világháború utáni világválságban, de reméljük, hogy a változott viszonyok között is, a gazdasági és pénzügyi viszonyok jobbra- fordultával, rövidesen ismét a régi lendülettel fogja az egyesület Erdély mezőgazdaságának és fejlesztése érdekeinek védelme terén folytatni áldásos és közérdekű munkásságát. cék működtek, ezenkívül szándékos gyújtogatok az erdőségek teljes katasztrófáját akarták előidézni. így gyújtogatás miatt letartóztatták egy Lupan nevű intregáldi gazdának a suhanc fiát, mire Lupan megszökött hazulról. Szándékos érdőtüz-okozás bűntettével vádolva letartóztatták Intregáldon az ottani erdőközbirtokosság elnökét, Onea Simiont és ennek édesanyját. A vizsgálat folyamatban van, az összes erűőgyujtogatók kinyomozása végett, annál is inkább, mert a hatalmas területekre kiterjedő erdőtüzek több helyen szinte egyszerre keletkeztek. — Villájából elrabolták egy amerikai multimilliomost. Newyorkból jelentik: A kaliforniai Arcadiából jelentik, hogy két bandita elrabolta William Gettle multimilliomost- A rablást a milliomos villájában követték el, hogy hova vitték a miliomost nem lehetett eddig kideríteni. Gettle felesége kijelentette, hogy kifizet bármily nagyösszegü váltságdíjat a banditáknak, csak hogy viszontláthassa férjét. Azonban eddig a banditák nem adtak eleijeit magukról. A csendörörmester hamis vádja egy református lelkész ellen Az ügyész is elejtette a vádat a meghurcolt pappal szemben (Dés, május 12.) Izgatás vádja alatt állott ma a dési törvényszék első szekciója előtt Csepreghy János református lelkész. Azzal vádolják, hogy a lakosságot arra biztatta, hogy ne fizessenek adót. A lelkészt a községi csendőrőrmester jelentette fel emiatt, aki különben a lelkészt uton-utfélen üldözi és áskálódik ellene. A tárgyaláson Csepreghy lelkész, miután felolvasták előtte a vádat, a leghatározottabban kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Soha államellenes cselekedetet nem követett el és a jelen esetben sem tette meg azt, amiért a csendőrőr mester feljelentette. A vád tehát teljesen alaptalan. A püspökségről leiratot kapott, melyben felkérték, hogy a híveket oktassa ki, miszerint, aki útadóját készpénzben nem tudja kifizetni, az napszámos munkával róhatja le kötelességét. Ebből olvasott ki a csendőrőrmester rosszindulatú elfogultsága izgatást, csakhogy árthasson neki. — Én ezt mondtam és erre fognak az ide beidézett tanuk megesküdni, — vallotta férfiasán a lelkész. A bíróság kihallgatta a tanukat, akik valóban lelkészük fenti kijelentését erősítették meg valamennyien. Ezután az ügyész tartotta meg vádbeszédét, de olyan értelemben, hogy ö is elejtette a vádat. Dr. Weither Károly védőügyvéd az őrmester feljelentésének rosszindulatú voltára hivatkozva, két régebbi Universul példányi tes$ le a bíróság asztalára, amelyek a lelkészeket mind irredentáknak nevezik. A bíróság rövid tanácskozás után felmentette a lelkészt az izgatás vádja alól. Az Ítéletben úgy az ügyész, mint a vádlott belenyugodott. A „Globus“ küiönvonata Budapestre, a tornászvilágbajnokságra INDULÁS Clujrol május 29-én, reggel 7 órakor, ifisszaindulás junius hó 4>én, reggel 7 órakor. Részvételi dij Lei 1950. Jelentkezési határidő máj. 22. Részvételi díjban benfoglaltatik : 1. Clujtól- ClujiglII-ik osztályú gyorsvonati jegy számozott helyekkel. 2. Útlevél és vizűm. 3. Budapesten teljes ellátás (penzió) és lakás (kétágyas szobákban). 4. Budapesten be- és kiszállitási költség. 5. Belépőjegy a tornászünnepélyre. 6. Az összes színházakba 30 százalék kedvezményre jogosító igazolvány. Az utazáshoz szükséges iratok: a) Állampolgársági okirat. b) Erkölcsi bizonyítvány. c) Katonai igazolvány. d) Két darab fénykép. Amennyiben budapesti tartózkodás alatt a résztvevő nem óhajtja igénybevenni az öt- ■ napi penziót, úgy 700 — lejt visszafizetünk. Jelentkezéseket elíogad és felvilágosítással szolgál „Globus“ Utazási Iroda Cluj, Regele Ferdinand ut 12. Telefon 550. Jelentkezéseket közvetít a Keleti Újság kiadóhivatala C uj, Baron L. Pop ucca 5. Telefon 508. Bűnös kezek okozta hatalmas erdőtüzek hét község határában Gyújtogatás bűntettével vádolva letartóztatták az intregáldi közbirtokosság elnökét és édesanyját