Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-12 / 82. szám
KUETíUtsm Csütörtök, 193i. április 12az Injekció ötvenéveseknek rA mi századunk Voronoff doktor százada. Ugyanakkor azonban a fiatalság százada is. Kilencven esztendős töpörödött aggastyánokat mesterségesen megfiatalítanak, életvidámmá és munkaképessé varázsolnak. Azt mondják, az öregség egyszerű rossz szokás, vagy előítélet. Az embernek száz-esztendős korában is fiatalnak kell lennie. Ugyanakkor azonban a konzervatív, öregpáríi Franciaországban százezerszámra hajigálják ki a hivatalokból az ötvenéves tisztviselőket, azon a címen, hogy öregek, az állásokat nem lehet szaporítani, helyet kell csinálni a fiataloknak. Tiz év óta folyton azzal traktáltak bennünket, hogy nincs többé öregkor, Bemard Shaw hetvenötéves korában világkörüli útra indul és üres óráiban biciklizik, a nagypapák foxtrottot táncolnak, a nyugalmazott számvevőségi igazgatók átusszák a Balatont. Ugyanúkkor a munkaképesség végső korhatárát ötven évben állapítják meg. Aki elmúlt ötvenéves, annak befellegzett. Az embereket mesterséges fiatalságra trenírozzák és fiatalságuk virágában a pokolba küldik. Hát ez lehetetlen állapot. Régen, amikor a fiatalság nem volt az emberi nem kötelező egyenruhája, legalább élni hagyták az öregeket. Nem dobták ki az állásukból, nem szorították ki a politikából, gazdasági életből és irodalomból. Mé'gis csak tűrhetetlen, hogy az emberiséget pontosan az .ellenkezőjére nevelik annak, ami csakugyan bekövetkezik. Logikát és következetességet kérünk. Ha sporttal, higiénével, lelkesítő irodalommal és majommirigyekkel az emberi kor legvégső határáig megőrzik a fiatalságot, akkor tessék módot adni arra, hogy a nyolcvanéves tacskók kitombolják magukat. Ha azonban ötvenéves korukban nyugdíjba küldik az embereket, akkor gondoskodjanak róla, hogy ötvenéves korukra csakugyan megöregedjenek. Adjanak nekik öregitö injekciókat. H. A. Uj kanonok. Dr. Csipák Lajost, a Csíkszeredái főm. kat'h. főgimnázium tanárát, szentszéki tanácsost Majláth püspök kanonokká nevezte ki. — A hadügyminiszter és belügyminiszter a királynál. Bukarestből jelentik: Uica tábornok hadügyminiszter és Inculet belügyminiszter ma délután Szinajában kihallgatáson jelentek meg a királynál. — Ma keezdődnek meg a bevonulások. Bukarestből jelentik: Csütörtökön kezdődnek meg a bevonulások az összes fegyvernemekhez. Az újoncok a hadkiegészítő parancsnokságokhoz vonulnak be, onnan osztják őket be az egyes ezredekhez. A tiszti előléptetések más években, április 1-én kerültek nyilvánosságra. Miután ez a folyó évben nem történt meg, illetékes helyről azt közük, hogy május 10-én fogják publikálni az előléptetéseket. — Dr. Ferenczy Zsiginond előadása Kolozsvárt. Dr. Ferenczy Zsigmond, volt képviselő, Marosvásárhelyt három estén át érdekes és nagy látogatottságu előadásokat tartott a polgári társadalom megszervezéséről. Dr. Ferenczy Zsigmond értesülésünk szerint jövő héten Kolozsvárra is ellátogat' és itt is megtartja előadásait. Könyvszenzációk Lei Romanov: Három pár selyem harisnya, kötve 60.— Reinach: A művészet kis tükre (60Ó képpel) kötve 120-— lej, bőrkötésben ... 180"— Kenaud: Két bálvány, fűzve ...................... 28“— Mereskovszki: Az ismeretlen Jézus (világ szenzáció), kötve ............................ 144“— Mordaunt: Trópusi láz, kötve........................ 60-— Papini: Krisztus története, kötve .................. 90“— Krncz: Fekete kolostor, kötve .................. 90“— Bunin: A szerelem szentsége (Nobel dij 1933) fűzve................................................. S0“— Madách Imre: Az ember tragédiája (Zichy M. rajzaival), kötve ............................ 90“— Zilahy: Vajamit visz a viz, kötve ..........._ 57“ — Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj Baron L. Pop u. 5. — Vidékieknek a pénz és 10 lej poríóköitség előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk, — Három kötetnek (bármilyen könyv) egyszerre történő megrendelése esetén portómentesen szállítjuk Merénylettervek a bor vét emigráció vezérei ellen (Becs, április 11.) A bécsi Reichspost értesülése szerint sorozatos merényletterveket készítettek a horvát emigráció vezérei ellen. Egy jugoszláviai ember jelent meg Becsben, Sarko- tics horvát emigráns vezérezredesnél és közölte vele, hogy állást ígértek neki, ha kompromig táló levelet ad ki Palicsevics Iván horvát emigráns katonatiszt és több társa ellen, akiket meg kell szöktetni és át kell vinni a határon. A Reichspost szerint a homályos ügynek részletei rövid időn belül tisztázva lesznek. KM ►M MM — Egy házban két lakást raboltak ki Ditróban, Tudósítónk jelenti: E hó 8-ára virradóra dr. Józsa Andor ügyvédet özv. Marosi Jánosné lakásában, valamint a szintén ott' lakó Csibi János kereskedőt kirabolták. Csak egy öreg szolgáló asszony volt a konyhában, aki nem vett észre semmit. Elvitték az összes ruhaneműket, ágyneműt és mintegy negyvenezer lej értékű kárt okoztak. A csendőrség erélyes és széleskörű nyomozást indított. — Alaptalan vád négy székely plébános ellen. Csíkszeredából jelentik: Ismeretes, hogy. Duca volt miniszterelnök tragikus halála alkalmával a csendőrség feljelentésére eljárást indítottak, Búzás Imre csicsói, László Imre rákosi, Sass Antal karcfalvi és dr. Lőrincz József ditrói plébánosok ellen azon a cimen, hogy az elrendelt gyászistentiszteletet nem tartották meg. A Csíkszeredái ügyészség az eljárást ez ügyben megszüntette. fiffa csütörtökön premier a ROYAL Mozgóban HADNAGY VOLTAM A HUSZÁROKNÁL Grele Theimer Gustav Diesol Operett-sláger — Mégsem Herczeg, hanem Herteg. Herteg Alexandru dr. kolozsvári ügyvéd bent járt ma szerkesztőségünkben és annak közlését kérte tőlünk, hogy neve magyar hangzású ugyan, azonban kolozsi származású családja román eredetű és zsidó sohasem volt1. Természetesen ez a körülmény az ő, a Curentul ankétja során közölt véleményére vonatkozólag nem változtatta meg álláspontunkat. — AZ OLASZORSZÁGI TÁRSASUTAZÁS jelentkezési határidejét április 20-ig meghosszabbítottuk. Kisérje figyelemmel külön hirdetésünket és siessen bejelenteni részvételét. NSady Chrystian Georg Alexander — A serdülő ifjúságnak adjunk hetenként legalább egyszer, reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes „Ferenc József“ keserüvizet, mert gyomor-, bélés vértisztitó hatásának, fiuknál és leányoknál egyaránt, igen fontos eredményeket köszönhetünk. A gyermekklinikákon a Ferenc József vizet a kisdedek makacs székszorulásánál és nagyobb gyermekek gyo- morbélhurutjánál már régóta kitűnő sikerrel alkalmazzák. — Hirtelen meghalt Calugarn kapitány, kolozsvári katonai ügyész. Szerdán reggel telefonon jelentették a hadbíróságnak, hogy Calugaru kapitány-ügyész, aki a húsvéti ünnepeket Karánsebesen, szülői körében töltötte, szivszélhüdés következtében meghalt. Az alig harmincnégyéves korában elhunyt katonaiügyész halála széles körökben keltett mély részvétet. Csütörtök, április 12. Gyula napja Nyltvalevö könyvtárak és múzeumok: Al egyetemi könyvtár olvasótermei d. e. 8—13, d. u. 15—20. A kölcsönző osztály d. e, 8—13, d. u. 15— 18. Az Egyetemi Könyvtár Népkönyvtára d. u. 14 __20. Archeológiái Müzeum, EME könyv-, érem-, régiség- és képtára, Cioflec-képtár: d. a. 9—1. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. Etnográfiai Muzeum: délelőtt 9—1, délután 3—6. Színkör-mozgó: Téboly és szerelem. (Csak felnőtteknek). — Royal: Hadnagy voltam a huszároknál. (Gretl Theimer, Gustav Diesel, Mady Christian, Georg Alexander). — Edison: I. Mel- lék-ueca (Irene Dune). II. A kis szélhámosnö. (Dolly Haas). — Select: A milliomos titkárnője. (Brigitte Helm). — Uránia: Oroszország démona. (John Lionel, Ethel Barrymore és Diana Wy- nyard). — Capitol: Csiby. (Gaál Franciska). Inspekciős gyógyszertárak: Fortuna, Victoria, Hygea, Sotropa. v: J — ötvenszázalékos vasúti kedvezmény a Bukarestbe utazásnál. A CFR junius 6-tól juüus 1-ig 50 százalékos kedvezményt ad a bukaresti testnevelési kiállítás látogatóinak. Ä Bukarestbe utazásnál teljes jegy váltandó, amely, a kiállítás bélyegzőjével ellátva visszafelé is érvényes lesz. — KÖSZÖNET. Mindazoknak, akik a Szociális Misszió Szervezet Napközi Gyermekotthonának húsvéti ajándékot küldtek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Szociális Misszió Kolozsvári Szervezete. — Csikmegyei hírek. Csíkszeredából jelentik: Nagy András Anóka gyimesbükki csángó gazda 13 éves Aranka nevű leánya a községi bírónál szolgált s tegnap felakasztotta magát. Tettének oka ismeretlen. A vizsgálat megindult. — András István és Péter csikmenasági székely testvérek földosztásból kifolyólag ösz- szeverekedtek és egymást életveszélyesen meg- szurkálták. István otthon a lakásán fekszik, Péter pedig, aki a combján van megsérülve, az ügyészség fogházában várja sorsa jobbra fordulását. A vizsgálat során kiderült ugyanis, hogy Péter volt az, aki a verekedést kezdeményezte. ,— Csíkszeredában és az egész Csik- megyo területén újból fellépett a skárlát és kanyaró járvány. A. hatóságok mindent elkövetnek a betegség tovább terjedésének leküzdésére. — HALÁLOZÁS. Id. Bakos Aladár szabómester folyó hó 5-én váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 13-án délután lesz. Az elhunytban Bakos Aladár kollégánk édesapját gyászolja. — Harmadikosztályu utasok csak meghatá rozott időben tartózkodhatnak az étkezőkocsiban, A CFR vezérigazgatósága elrendelte, hogy a kalauzok szigorúan ellenőrizzék a III. osztályú utasoknak az étkezőkocsikban való tartózkodását. A szabályzat szerint ezek az utasok csak a következő időpontokban tartózkodhatnak az étkezőkocsikban: 12.30—14.40, 17.30—18.30 és 21—22 órák között. A vasutak forgalma egyébként az ünnepek alatt rendkívül megnőtt, az összes vonatok zsúfolásig telve voltak, az ünnepi 50 százalékos kedvezmény bevált, úgyhogy ezt a kedvezményt ezentúl valamennyi ünnepen életbe fogják léptetni. — A Dávid Ferenc Egylet ez évben utolsó kultur- délutánját április 13-án, pénteken délután 5 órakro tartja meg az unitárius püspöki lakásban. Felolvas ifj dr. Gspann Károly. Zongorázik Szász Edith. Szaval Ligeti Ernőné. Énekel Puksa Endréné. Tréfás monológot ad elő Lengyel Rudolf. Minden érdeklődő szívesen látott vendég. * Most jelent meg: Bibó: A halott szerető fűzve 78 lej, Anderson: Tar, fűzve 14 lej, Renaud: Két bálvány, fűzve 28 lej, Mereskovszki: Az ismeretlen Jézus, kötve 144 lej. Kaphatók a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj, Str. Baron L. Pop 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk. Három kötetnek egyszerre történő megrendelése esetén portóköltséget nem számítunk. ...~~~ '