Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)

1934-04-26 / 93. szám

Keleti ajsăo I Cigánytnuzsi ha a templomban (Marosvásárhely, ápr. 25. Saját tudósítónktól.) Nem. holmi nagyhordere­jű eseményről akarok itt említést tenni, hanem agy egyszerű, de a maga egyszerűségében is pél­dát mutató cselekedetről; népzenészeinknek, vagy hogy saját nevén szólít­suk a gyermeket, a marosvásárhelyi muzsikus cigányok jelentéktelennek látszó cselekedeté­ről. Az az érdekes elhatározás született meg ugyanis Fáraó érdemes unokáinak az agyában és a szivében, hogy a rám■ kath• plébánia­templomban a vasárnapi miséhez a zenei kí­séretet ők fogják szolgáltatni, hogy nyilváno­san és ünnepélyesen tegyenek bizonyságot kathqlikus hitükhöz való hűséges ragaszkodá­suk mellett­Erre az alkalomra egyetlen nagy zenekar­ba tömörültek az összes marosvásárhelyi mu­zsikus cigányok és Bámbó Béla vezetése alatt szépen összeállított műsorral kisérték végig a tízórai szentmisét- Mise kezdetére Mendelsohn nyitányát játszották, majd Tosca levél áriá iát, Schubertnek és Gunodnak az Ave Maria-it, Puccinitől a Sicilianat, Verdinek pedig a Trubadúrjából mutattak be egy részletet. Tagadhatatlan, hogy lebilincselő hatással játszott az összesített cigánybanda. A többszáz főnyi templomi közönséget áhítatra hangolta és az áhítat szárnyain magával vitte fel a ma­gasba, Isten trónusáig. A cigányhegedü a tem­plom megszentelt miliőjében is tudott lélekhez szólni, imádkozni és fohászkodni, sírni és zo­kogni és allclujázni. Az ünnepélyes miséi Jaross Béla apátplcbá■ nos végezte fényes segédlettel. Mise után éppen az egyháztanácsosok Béla-napi tisztelgését fo­gadta, amikor a plébánia tágas folyosóján is megszólalt a figyelmes cigányok üdvözlő szere­nádja. Az apát, lélekbemarkoló szavakkal mon­dott köszönetét cigányhiveinek a nagyhatású templomi zenéért, majd a következőket jelen­tette ki: — Lehetetlen ebből a kedves alkalomból vissza nem gondolni a múlt időkre. Abból a könyvből, melyben ennek a plébániának a tör­ténete van megírva, azt olvastam, hogy 1702■ évben, tehát 232 esztendővel ezelőtt ennek a plébániának a területén összesen nyolc katho- lilcus hivő volt és ennek a nyolc lélekszámnak is a fele a ti fajotok közül való volt■ Ma már hála Istennek nyolcezren vagyunk ebben a hitközségben katholikusok és a ti számotok is körülbelül 250-re szaporodott föl. Tudom, sze­Csütörtök, 1934 április 24­gények vagytok anyagiakban, de elismerem, azt is, hogy gazdagok vagytok lélekben, az Isten szeretetében, az Anyaszentegyház iránti törhetetlen hűségben és ragaszkodásban. Eze­ken kívül gazdagok vagytok a veletek született zenei őstehetségben is és ha szabad e kifejezés­sel élnem, én azt hiszem, hogy a jó Isten is örült és élvezte a ti szép zenéteket a szentmise alatt­A cigányok mély meghatottsággal hallgat­ták az apát szavait s könnyes szemmel, de büszke önérzettel távoztak a hónuk alá szorí­tott hegedűvel. M******* IIHMHUUm W» A köpenicki adószedő fellázította a falu népét A tárgyaláson elejtették a „lázitás“ vádját s csak élet- veszélyes fenyegetésben marasztaltak el három vádlottat (Déva, április 25.) Simeria Niculae dévai adóbehajtó tisztviselőt 1933 augusztusában állásából felfüggesztették. Később a solymosi jegyzőségnél talált alkalmazást, mint napi- dijas s ebbeli minőségében Cionca Aurel köz­ségi Írnokkal november 10-én megjelent a solymosj jegyzőséghez tartozó Boholt község­ben, a községben kidoboltaita, hogy mindenki fizesse meg az adóját, majd a hatósági sze­méllyel végig járta a házakat s ahol nem fizettek, a tárgyakat el is szállíttatta. Emiatt néhány gazdával összeütközése is volt, Lugujan Áron például fejszével támadt reá és halállal fenyegette meg, Alba Albuţ pedig, aki éppen akkor ért haza, amikor feleségét meglökték, valóságai kidobta a házából a vehemens adó­szedőket. Az elkeseredett falusiak összegyűltek á községháza előtt és hangosan követelték, hogy az elvitt holmikat adják vissza. Simeria „hatósági“ közeg megszeppent és kiadta az utasítást, högy a tárgyak vissza­vételét ne akadályozzák meg. A község lakos­sága erre néhány perc alatt összekapkodta le­foglalt holmiját. Az adóbehajtók mintegy 10— 15 csendőrt kértek segítségül, akik a faluban megjelenve, tiz gazdát le is tartóztattak. 13 ellen eljárást vezettek be és hármat az ügyész­ség azonnal le is záratott. A lezáratás tizedik napján Igna Sándor védőügyvéd hozta a bíróság tudomására, hogy Simeria nem mint hatósági személy járt el és nincsen lázadásról szó. Az ügyészség és a vizs­gálóbíró egybehangzóan el is ejtették az ere­deti lázadási vádat s csupán életveszélyes fenyegetés miatt folytatták az eljárást. A dévai járásbíróság a napokban Ítélkezett s csupán ez utóbbi, kisebb bűnben találván, a hat vádlott közül hármat vétkesnek, 500—500 lej pénzbün­tetésre Ítélte őket, amit a tiz napi lezárással kitöltöttnek is vett. A tárgyaláson Simeria ur meg sem jelent, sőt azóta még tartózkodási helyét sem sikerült megállapítani. Kincs rossz üzletmenet. ha a Keleti Újságban hirdet! —CTH——B ti————————»—- i „ ■■ itIMM———IM—M»—Bir1"—»»—'IIP» üEtiHllÓ A'£ lit'délfi Bank ésTakarékpéiiztsti* Itt J934. április 30-án, d. u. í> órakor székhazában, Clujon, Piaţa Unirii 32. szám alatt tartja 80. éwi rendes közgyűlését, amelyre t. részvényeseket meghívjuk. Tárgysorozat: I Az igazgatóság jelentése az J933, tizlclévről. 4. Határozat a felmentvény megadása tárgyában. 2. A felügyelőbizottság jelentése. 5. Az alapszabályok módosítása. 3. Az 1933. évi mérleg- és veszteség-nyereség számla jóváhagyása ; fi. Felügyelőbizottsági tagok választása és tiszteletdijának megálla­és határozathozatal a nyereség felosztása tárgyában. pitása. Figyelmeztetés! Felkérjük t. részvényeseinket, hogy amennyiben a közgyűlésen résztvenni kivannak, szíveskedjenek az alap szabályok rendelkezése értelmében részvényeiket legkésőbb 1934. április 27-ig a bank főpénztáránál, vagy valamelyik fiókjánál átvételi elismervény ellenében letűnni. Aktiv MÉREEGSZÁMEA 1933. DECEMBER 31-ÉX Passiv Készpénz és bankári követelések ... 123.105,439 50 Részvényt öle ..................................... 82.000,009 _ Értékpapírok ....................................... 10.944,051 — Leírások ...................................... 1.14S.474 — 9.795,577 — 171 nnn Váltótárca ..................................... 431.883,352 — Kétes követelések tartalék alapja 10.273,392 05 Adósok ................................................ 190.195,575 73 022.078,927 73 Ingatlan értékcsökkenési tartalék­Ingatlanok ................. ....... 26786,414 _ alap ............................................ 2 000.000 — Óvadékok .......................74.SÍ16.404­Nyugdíjalap ... ............................ 5 000.009 — 34,396,392 05 Betétek ................................................. 616.920,134 70 X. Visszleszáinitolt váltók a Banca Naţi­Nw onală a Romátici-nél ............. 9.343,500 — N. » Átmeneti tételek és kamatok ............. 3.230,094 04 X. Nyereség ............................................ 5.870,237 38 Óvadékok ....................... 74.896,409-­“81.766,358 23 781.766,353 23 I 1 ' 1 Az ellenőrzésért: I. Petrean, igazgató — jogosított könyv. Az igazgatóság nevében: Anton Mocsonyf de Foen Conrad Ottó Hargitay Itcrfalan A könyvelésért; Szabó Márton, cégjegyzö — jogosított könyv.

Next

/
Thumbnails
Contents