Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-25 / 92. szám
b gflCrä«, im. ’iprm ÎSKutTiOjsm — Leleplezték Tisza István szobrát. Budapestről jelentik: Vasárnap délben leplezték le óriási érdeklődés mellett gróf Tisza István szobrát. A leleplezési ünnepélyen jelen voltak ír politika, az egyház képviselői és minden számottevő ember. Horthy kormányzó betegsége miatt nem vehetett részt a szoborleleplezésen és Gömbös miniszterelnökkel képviseltette magát. Zala György és Orbán Antal szobrászok gyönyörű szobra előtt Berzeviezy Albert, a Tisza István bizottság elnöke mondott hatásos ünnepi beszédet. Ez az emlék — mondotta többek között — nemcsak egy nagy férfiú nevének megörökítésére szolgál, hanem igazságot szolgáltat egy olyan férfiúval szemben, aki vezető állásában egymaga igyekezett meggyőződése, abszolút erejével elhárítani a háborút. Tiszát megrágalmazták, mint a háború előidézőjét. Tisza némán tűrte e rágalmat is, nehogy másokra hárítsa át az elvakult bosszúvágyat és inkább maga állt oda ártatlan áldozatnak. Berzeviezy uagyhatásn beszéde után Sipöcz Jenő polgármester átvette a székes főváros nevében a szobrot. Gömbös miniszterelnök rövid beszéd kíséretében elhelyezte a szobor talapzatán a kormányzó babérkoszorúját. A szobor leleplezési ünnepélyén ezrek és ezrek vettek részt, minden vármegye küldöttségileg képvi seltette magát és a küldöttségek hasonlóképpen koszorúkat helyeztek el a szobor talapzatára, amelyet a parlament felsőházi bejárójával szemben állítottak fel. — A BOHÓC HALÁLA. San Franciskából jelentik, hogy Tiach, Amerika egyik leg híresebb bohóca, Kalifornia egyik városában stílszerűen — mutatvány közben — a közönség hahotája közepette halt meg. A bajazzó Kalifornia egyik városában nagy sikerrel lépett fel. Egy különös merész bukfencnél fejével hevesen nekiütődött a padlónak. Tiach felkelt, ide-oda tántorgott, össze vissza rázkódott és rángatodzó mozdulatokat végzett kezével és lábaival. A közönség tombolva ünnepelte az élethünek látott produkciót- A bohóc iránytalanul ide-oda keringett, majd megbotlott és a nézőközönség hahotája közben egész hosszában leesett a padlóra■ Az Istállómester észrevette, hogy valami nincs rendben és kivitte a kulisszák mögé. Miközben o közönség tombolva tapsolta, hogy a kedveli szereplőt kihívja, az orvos megállapította a halál bekövetkezését A közönséggel a hirt nem merték közölni, mert attól tartottak. hogy szétszedi a cirkuszt. Csak később terjedt él a stilszerü halál hire a városban. * Balatonfüred X-ík jubiláns orvoshete, Balaton- füreden ebben az esztendőben május "14—19-ig tartják meg aa orvoshetet, amelynek jubiláris keretek között való megrendezésére már nagyban folynak az előkészületek, Az idén 22 előadója lesz a tanfolyamnak és valamennyi előadó a gyakorló orvosokat érdeklő témákat fogja előadásának keretében kimeríteni Az előadók a következők: dr. Ángyán János, dr. Bakay Lajos, dr, Barla-Szabó József, dr. Boross József, dr. Csépay Károly, dr. Duzár József, dr. Főmét Béla, dr. Halniss Elemér, dr. Hasenfeld Arthur, dr. Hayna’ Imre, dr. Illyés Géza, dr. Keserű Béla, dr. báró Kétly László, dr. i Lénárt Zoltán, dr. bilkei Pap Lajos, dr. Richter Hugó, I dr. Rusznyák István, dr. Schmidt Ferenc, dr. Sümegi József, dr. Szukováthy Imre, dr. Tortíay Ferenc és dr. Verebély Tibor egyetemi tanárok, illetve magántanárok és főorvosok. Az előadások most is délelőtt lesznek, délután pedig nagyobb motoros-, hajó és autókirándulásokat rendez a fürdöigazgatóság a Balaton különböző helyeire. A rendezőség felkéri az orvosokat, hogy részvételüket helybiztosítás céljából minél előbb jelentsék be. Az orvosok és legközelebbi hozzátartozóik elhelyezését díjmentesen, étkezésüket napi t> pengőért biztosítja a fürdöigazgatóság. Jelentkezni lehet a gyógyfürdő igazgatóságánál Balatonfüreden. — A dési templom pofozkodni. Dósról jelentik: A napokban Berger Mátyás és Fenyő Béla a templomban összepofozkodtak egy áprilisi tréfa miatt. A dési hitközség elöljárósága most szigorúan megbüntette a pofozkodó híve két éspedig ezer-ezer lej pénzbüntetést rótt ki rájuk. De ezzel a templomi pofozkodás ügyé nek még nincs vége, mert a hatóságok is megindították az eljárást. — Súlyos kémkedési Ítéletek Magyarországon. Budapestről jelentik: A magyar királyi honvédfőtörvényszék kémkedési pörben hozott ítéletet, Egy Szemes nevű földműves, más állam javára folytatott kémkedés miatt 8 évre. Stern József magánhivatalnokot 1 évre és két •hónapra, Franjo Vendet cseh állampolgárt 4 évre, Ohárí Tibor budapesti lakost 4 évi fegy- házra Ítélték. I Mit ér meg Munnyib» kműt »gy 3 (>•*<:•> b»»i4lg«J<i a kővalkazö vámsakkal i tíukunpsL* Paris •••»■•»«•••* « L&i »00 Bukat ent-Berlin .. — — .. » *35 Bukaresí-Bées ......... .. , 130 Bukarest-Prága .................- > „ 875 Bukarest* Mlldăâ s 465 Bukarest Loudon «■«»•« ««*♦ *« 9 750 Bukarest. Budapest » - m . 147 Bukarest-Sew- York - •• .. - „ 6300 4CPI* engedmény 21 óra uldn fffew. York bitiül) A legtöbb dolognak ára van. Csak gyermekének a hangja, amelyet ezer és ezer kilométer távolból hallhat, megfizethetetlen. Bárhol is legyen a civilizált világon, akár egy hajón az Óceán közepén, ma már minden romániai telefonállomással beszélhet. Használja a telefont/ \ Minerva Irodalmi éss Nyomdai Müuntézel Rt. közgyűlése Április 22-én, vasárnap tartotta meg székháza dísztermében XIV. évi rendes közgyűlését a Minerva Irodalmi és Nyomdai Miiintézet Rt. A részvénytársaság mérlegéből és a tartalmas igazgatói beszámolóból megállapítást nyert, hagy a kulturális vállalat a súlyos gazdasági helyzet ellenére és megpróbáltatások között is eredménnyé zárta le az 1933. üzlet- évet. A részvényesek és a többi kulturális intézmények nevében dr. Balázs András prelátus kanonok és Hadházy Sándor főpénztáros fejezték ki elismerésüket elsősorban az intézet vezérigazgatójának, dr. Vékás Lajosnak, valamint a szorgalmas tisztviselőkarnak és minden tekintetben megértő és Erdéliyszerte elismert elsőrendű szakmunkát végző nyomdai személyzetnek. A közgyűlésen résztvettek Erdély kulturális életének reprezentánsai, akiket dr. Óváry Elemér igazgatósági elnök üdvözölt. Megjelentek többek között dr. Boross György unitárius püspök, dr. Balázs András prelátus- kanonok, páter Boröss Fortunát szeutferenc- rendi házfőnök, dr. Illés Gyula ref. egyházi tankerületi előadó, László Endre és dr. Cseh Sándor bankigazgatók, dr. Kristóf György egyetemi tanár és a kolozsvári kisebbségi középiskolák számos tanára. Legújabb sporthírek A magyar válogatott csapatok Csehszlovákia és Bulgária ellen. Nádas szövetségi kapitány a vasárnapi Csehszlovákia elleni Európa- Rupa-meccsre és a Bulgária elleni világbajnoki előmérkőzésre a következő csapatokat jelölte ki: Csehszlovákia ellen: Háda—Sternberg, Biró—-Palotás, Móré, Szalay—Tamássy, Avar, Sárosi. Toldi, Kemény. Bulgária ellen: Szabó—Törös, Bán,—Laki, Szűcs, Lázár—Markos, Vincze, Solti, Polgár, P. Szabó. PARISBAN ÉS ANTWERPENBEN IS GYŐZTEK A FIATAL MAGYAR VIZIPOLÖZOK. V magyar utánpótlás vizipóiö csapata Parisban 8:0 (5:0) arányban győzött egy kombinált, Antwerpenben S:2-re az NC Antwerpen ellen. A csapat nyolc turainérkőzése közül hetet megnyert, egy eldöntetlenül végződött, gólarányuk 62:21. Székely a párisi mérkőzéssel kapcsolatban rendezett uszóversenyen 1 p. 00.4 mp-vel legyőzte száz m. gyorson a francia Taris-t, aki 1 p. 01 mp-t úszott. DEHELEANU KETTŐS G ’ÖZELME SZAKMARON. A szatmári SE vtvöversenyén úgy tőr, mint a kardbajnokságot Debeleann Universitatea nyerte. Oe- heleami kitűnő formában egyetlen vereség nélkül érte el győzelmeit. Nincs rossz üzletmenet, ha a Keleti Újságban hirdeti