Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-01 / 75. szám
Vatämap, 1931 'âpr&is t Kuetiüjskg 31 'a\ Je C/öCfVie Refidny derűs utiepizód... * Igen! Utazni gyönyörűség. Pláne a Riviérára, esetleg Egyiptomba, Kapri szigetére sem utolsó. Az elso- osztályu Pullmann-kocsik úgy álomba ringatják az embert, mintha a menybéli hurik simogatnák a homlokai. Persze! Mindez csak akkor és úgy jó, ha már az előkészületek is simán mennek. Mint például a jegyváltás. Menetjegy az utazási irodában. Ez kényelmes és előkelő. De már ott tülekedni a pénztárnál, beleegyeledni a tömegbe, az iszákok, kosarak, tarisznyák, csizmák e» pipafüst közé, ez bizony egy kissé megkeseríti még a tátrafüredi ábrándokat is. No, de nem mindig luxus célokért utazik a halandó. Néha üzleti ügyben, néha meg muszájból. így is, de amúgy is unalmas. Különösen a várás. De azért akad néha ebben is érdekesség, furcsaság és néhány derűs epizód is. Érdemes is néhányat feljegyezni. íme: A NAGYVÁRADt állomás pénztára előtt üres a tér. Aki utazni akar, már megváltotta a jegyét és beszállt. Egy elkésett, szűrös atyafi rohan lélekszakadva _ pénztárhoz. — Tessék adni hamar egy jegyet! — Hova? — kérdi a pénztárosnő. — A bihari vasútra. — Az állomás nevét mondja bácsi. — Azt elfelejtettem, kérem csak a bilétát, tudom én, hogy hol kell leszállni. — De nekem is kell tudni — mondja most már idegesen a pénztárosnő. Az atyafi összeráncolja a homlokát. Látszik rajta, erősen gondolkozik: — Tessék csak ideadni a jegyet. Most már igazán tudom, hogy hol kell leszállni, hiszen ott savanyu viz is van az állomáson. A pénztárosnő arca felderül. Most már adott jegyet az atyafinak. Paptamásin van savanyú viz az állomáson. MAS: Paraszti menyecske rázza a viganóját a kolozsvári állomáson. Üres tejes kandérok csörömpölnek a vállán. Odafurakodik a pénztárablak elé. — Kérek hamarosan egy jegyet. — Hova akar utazni lelkem? — érdeklődik a pénztáros, — Hát oda, ahova a Piroska. — Ki az a Piroska? — faggatja a menyecskét a pénztáros. — Hát nem teccet látni? Fehér keszkenő volt a fején, szép piros, apró pettyekkel, — magyaráz a menyecske, ÚJABB: A budapesti Keleti pályaudvar pénztárához od.v- kényelmeskedik egy makrapipás atyafi. Nagyot sercint ... — Kérek hamar egy harmadosztályt Miskolcra. — Személy-, vagy gyorsvonatra? — Hát kérem, legyen csak a lassúra, úgyis olyan fáradt vagyok. Jó nekem az is. EZ SEM ROSSZ: Ünneplőbe öltözött, jóvágásu gazdaemoer. Nagy fene piros zsebkendőt vesz elé és izzadt homlokát bele- törülgeti. , Megáll a pénztárablak előtt: — Csaba felé kérek egy jegyet! — Milyen állomásra? — Hát Csaba felé — indignálódik a gazda. — De hova megy? — faggatja a pénztáros. Az atyafi csak kitart amellett, hogy Csaba felé. A pénztáros cselhez fordul, hátha hamarább zöldágra vergődik. — Milyen osztály legyen bácsi? — Osztály? — nyiilk tágra a paraszt szeme, — nem jártam én oskolába sohasem, mit tudom én, mi az osztály? Vita közben már sokan gyülekeztek a pénztárhoz, A pénztáros ideges és kiad egy Csabára szóló jegyet és kéri az árát. — Tizenkét pengő — ötven. — íját hogy lehet az? — csodá'kozik a Gazduratn. j — hiszen a múltkor, mikor Juli ángyommal Festre gvüttem. csak négynegyvenet fizettünk, pedig elég fene nagy fehérnép, nem o!?sr. cinegehvsu, mint er.. A pénztárnok most már tudja, hogy az atyafi Szolnokra akar utazni. Idáig annyi az ut s kiadja a jegyet. AZ INTELLEKTUS: — Igen Buziás, az kitűnő. Ki lehet foltozni a szív- kihagyásokat egy pár szénsavas fürdővel — ajánlta egyik mindenre lelkesedő orvo». Szót fogadtam... menetjegyiroda... utazás... ebbe hiba nem volt... csak éppen a szigorú orvosi előírások . . . hamarosan otthagytam az egész szivkurát. Csomagoltam . . . özönviz előtti omnibusszal ki az állomásra és a perronon találkozom egy kedves famíliával... ök is haza. Felültünk a keskeny— vágányu „Etelkára", ahogy ezt a kávéőrlőt nevezik. Indulás 6 óra 19 perc, Jön a kalauz. Jegyeket vizsgál. A család kedvence, a Pufi, nagyokat hortyog őnagysága ölében, aki a jegykezelőhöz fordul: — Kalauz ur, mikor érkezünk Temesvárra? — Hétnegyvenkettőkor — volt az obiigát válasa. A férj, aki egyébként vasúti fötisztviselö rosszaíóla$ odaszól asszonyához: — De fiam, miért érdeklődik a kalauznál? Tudja jól, hogy az egész menetrend a kisujjamban van és papirra is külön feljegyeztem percről-percre az. inda- lásekat és érkezéseket. Ez mucsai tempó drágám — idegeskedik a férj. — No-no fiam, ha maga beteg, nem illik ezzel visszaélni — felelt az asszonyka szelíden. A férj replíkázott. Nincsen nálunk pirostojás! Azt árulni nem is szokás. De van sok fényképezőgép S ha fejüket sokat törték ; Mi legyen a meglepetés ? Ami szép és ára kevés? Jöjjenek csak hozzánk bátran! Mert mi nálunk akár száz van Modern s finom kamarából, Választhatnak a javából! Ma könnyű a fényképezés, Inkább játék, dehogy nehéz! Nincsenek komoly titkai S ha KOVÁCS PÉTER FIAI Cégnél vesznek jó kamarát. Megtanulják mihamarább. Maszatolni se kell otthon, Hogy az asszony reánk szóljon. Van laboratóriumunk S minden munkát kidolgozunk Gyorsan modern gépeinkkel Sv olcsón, hogy nem is hinnék e! Üzietcimünk most is régi: A Piaţa Unirii Nyolcas száma Cluj Főterén És az üzlet szolid s szerény. Aki telefonon szeret Beszélgetni, azt is lehet: Kettő'hatvanhé! a számunk S igy is szolgálatra állunk, — Egy átszállást sem fogunk lekésni. Garantálom, hogy este félhétkor Kolozsváron kávézhat... és elmondotta pontosan, mikor hova érkeznek és honnan mennek tovább. A vasúti tisztviselő pontos tájékozottságára támaszkodva, Temesvárra pontos időben érkezés... átszállás Aradra, szintén pontos érkezés, podgyászt hordárnak... reggelizni bementünk a terraszra és Így vártuk a Kolozsvár felé induló vonatot. Egy kicsit unalmas volt kávézás után a terraszon • rostokolni. A vasutas a menetrend kivonatát megörökítő papírlapot, mint talizmánt szorongatta a kezében... Megint megszólal a vasutas utitársam: — Látjátok azt a szerelvényt ott a csonkavágányon. Ezt tolják be az első vágányra. Ezzel utazunk Váradig és félkettökor ott ebédelünk. No ezt aztán várhattuk. A perron kezdett halkulni... csend... a hordárok is .szunnyadoznak a várótermek padjain. Kezdett a dolog gyanús lenni. Ez a nagy csend. Keressük a hordárt, aki csomagjainkat kezelte... nagynehezen ráakadunk. — Kérem én levettem a csomagokat, mikor láttam, hogy az urak nem utaznak a 9.40-essel és betettem a raktárba... Persze erre nagy öröm... — Mikor indul a legközelebbi vonat Kolozsvárra? — súgtam oda diszkréten a hordárnak, hogy a vasutas barátom nehogy észrevegye. — Este hat órakor könyörgöm alássan, válaszolt a hordár. — Mit tegyünk most már? — kérdeztem a főtisztviselő utitársamtól. — Bemegyünk egy kicsit körülnézni a városba, Bementünk. Aradra. Közben elveszett a Pufi. — Jézus Mária, hol a Pufi? — Sikolt fel egyszerre csak az asszonyka. A Pufi sehol. Az aggodalom pár percnyi csendje után . ^atás hallatszik. — Ez a Pufi hangja — állapítja meg örvendezve az asszonyka. Körülnéz, egy uriasszony a másik soron siet előre. A Pufi van vele. Utánna. Alig lehetett visszaszerezni, mert az uriasszony azt mondja, — hogy a Pufi az övé. Végre aztán az utikalandunk is véget ért. Reggei kilenc óra helyett, este hatkor indultunk és éjfél után kettötizkor szerencsésen befutottunk Kolozsvárra Is... kávézni. így utaztam én a pontosan tájékozott CFR főtiszt- viselővel Buziástó!—Kolozsvárig ... nem is számítva a háromszoros kiadást. , . . Sail agyi Arthur. 1
