Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-15 / 85. szám
tteiETi-tírsjtG w3&&®xm Voá&mnp, 1934 ’áprüls 15. VASÁRNAPI KRÓNIKA ftiyilasfcereszteselc A' kora tavasz áldott verőfényében sütkéreztem pár napig a pesti uccákon. Rendszerint féléves időközökben jutok abba a helyzetbe, hogy Pestre elkerülhetek és sem az időm, sem a pénzem nem engedi meg, hogy pár napnál tovább ott tartózkodhassam, az ember tehát ezalatt a rövid intermezzo alatt igyekszik lehetőleg mindent felhabzsolni. Szeretek csatangolni a körúton, benézek a belvárosba is, meg aztán elkalandozom Budára, megcsodálom az uj palotaerdőket — mert vannak városrészek, ahol egyszerre tiz, tizenöt uj bérház nő ki szinte máról holnapra a földből, — megállók a hirdető oszlopok előtt, ahol mindig akad valami csemege számomra. Jártamban-kel- tembcn mindegyre egy nem is nagyon feltűnő, inkább röpcédulának számitó, gyatra nyomdai kiállítású plakátocska kiabál rám. Mert, ha kicsi is a falragasz, de a tartalma mégis kihívja az érdeklődésemet. Pedig mindössze arról van szó benne, hogy a magyar nyilaskeresztes párt párthelyiségeit áthelyezte a Molnár uccába. A nyilaskeresztesekről mindenki tudja, még nálunk is, hogy ebbe a cimbe pakolták bele a magyarországi nemzeti szocialista mozgalmat, amióta a kormány ennek a címnek viselését eltiltotta. A magyar nyilaskercsztesek romániai tej testvéreinek, a vasgárdistáknak a közelmúltban lejátszott szomorú szereplése adta nekem az impulzust arra, hogy elhatározzam: én is elnézek az uj párthelyiségbe. Tudomásom volt ugyan róla, hogy ez a mozgalom Magyarországon sokkal közelebb áll a komikumhoz, mint a drámához, azonban mégis erősen fúrta az oldalamat, hogy mit tudnak majd felelni az erdélyi magyar kertelés nélküli őszinte kérdéseire a magyarországi nemzeti szocialisták, akik a képviselőházban és lapjukban — mert hivatalos szócsövük is van, igaz, hogy csak hébe-hóba jelenik meg —, mindig azt hangsúlyozzák, hogy tetőtől talpig magyarok és a 48-as hagyományok alapján állanak. A Molnár ucca pár lépésre a pesti Duna- parttól, párhuzamosan halad a Váci uccával, Budapest legelőkelőbb negyedének közelsége ellenére azonban csendes, szinte kisvárosi uecának hat. A házszámról megfeledkeztem és csak nagynehezen találok rá falragaszon megjelölt házra. Egy uc- cai bolthelyiség fölött végre felfedezem a hívogató felírást: „Magyarországi Nemzeti Szocialista Párt Központja.'1 Az ajtó mögött vitázó, sőt veszekedő hangokat hallok, de egyszerre csönd lesz, amint benyitok a szobába. Három fiatalember áll a szoba közepén és a csak most abbahagyott vita közben fellendült gesztikuláló kezüket automatikusan emelik tovább a magasba, mialatt kórusban zúgják a jelszót: — Bátorság1 Ez a szó ugyanis a nyilaskeresztesek „Heil Hitler“-e. Nem pályázom elvtársi babérokra és udvarias jónapottal felelek. Utána pedig megkérdem, hogy beszélhetnénk-e a „Vezér“-rel, Meskó Zoltán képviselő úrral. — A méltóságos úrral? — hangzik a szolgálatkész válasz. Ma alighanem nem fog feljönni, talán vidéken is van, de holnap este 5 és 6 óra között bizonyára megtartja a fogadó óráját. Csakhogy ne ide tessék jönni, hanem az emeletre. Ez csak őrszoba, a párthelyiség ott van. A bucsuzásnál ismét „bátorságára biztatnak, én pedig következetes maradok önmagamhoz és jónapottal köszönök cl. Másnap pontosan öt órakor bekopogok az emeleti helyiségbe. Élénk, sürgő-forgó élet fogad. Az emberek jönnek, mennek, a meglehetősen nagy előszobában csoportok alakulnak, barátságosan üd- vözlik egymást a már ismert módon. Én pedig várakozó álláspontra helyezkedem, egyelőre hallgatok, csak figyelem a fejleményeket. Azt veszem észre, hogy a párthelyiség nem annyira egy harcos szervezet, mint inkább egy külvárosi kaszinó képét mutatja. Házbérgondokról, villanyszámláról, olykor-olykor valami környékbeli községi választásról beszélnek. Nem is annyira beszélnek, mint csevegnek, patriarkális alapossággal. Megfigyelő szerepem azonban csak tiz percig tarthat, mert megjelenik tegnapi ismerősöm, egy zömök bricseszes fiatalember és megkérdi, hogy beszéltem-e már a méltóságos úrral. (Meskó Zoltán, akit mindenki „Vezér“-nek tisztel, azért méltóságos ugyanis, mert valamelyik átmeneti kormányban rövid ideig államtitkár volt.) Már a nyelvem hegyén van a kérdés, hogy miért méltóságos Meskó és miért nem „testvér“, — ez tudni- i illik az „clvtárs"-at helyettesitő megszólítás, — azonban egyelőre jónak látom cl nem árulni magamat. Az őrszobai vitatkozó jóvoltából egy szobával beljebb kerülök. Itt már komolyabban mennek a dolgok. A „vezérkar" titkári szobájában vagyok. Erre mutat az az írógép is, amelyért láthatólag állandó versengés folyik. Mindönki gépelni szeretne, de egy idősebb hölgy, aki nyilván lelkesedésből és ingyen kopogtatja a propaganda-körleveleket, testével védi a Stoever-gépet. Egy negyven év körüli ur áll fel az Íróasztal mellől, kölcsönösen bemutatkozunk egymásnak és megtudom, hogy nagyváradi származású, de már évek óta Pesten lakik. Mint egy pátriabeliek, örülünk egymásnak és a titkár ur betessékel a „vezéri“ szobába. Érdeklődik, mi járatban vagyok itt, mire közlöm vele, hogy Meskó Vezér úrral szeretnék beszélni. Uj ismerősöm kijelenti, hogy a Vezér még nem érkezett meg, de ő mindenről hajlandó felvilágosítással szolgálni. Én azonban ragaszkodom eredeti elhatározásomhoz és megnyugtatom, hogy türelmesen várni fogok, senkit sem zavarok. Visszamegyünk a titkári szobába, ahol időközben megszaporodott a vezérkari környezet. Különösen egy fiatal, jóhusban lévő ifjú mozog otthonosan a hivek sorai között, láthatólag „benfen- tes". Csakhamar meg is tudom, hogy ő itt a sajtó- osztály vezetője. Hamarosan meg is bánom, hogy nem igyekeztem ihcgismerkedni vele, mert időközben megérkezik Meskó méltóságos ur s bár a titkár megígéri, hogy azonnal fogadni fog, ezt a tor- v ez get élt áthúzza a sajtófőnök, aki egy szüfrazsett külsejű hölgyet vezet be karján és eltűnik vele a vezéri fogadó szoba párnás ajtaja mögött. Csekély háromnegyed óra hosszat kell várakoznom, mert mint utólag kiderül, a hölgy, akit én szüfrazsettnek néztem, hasonló céllal látogatott ide, állítólag francia ujságirónő. De már nyílik is az ajtó s a következő pillanatban bent vagyok a vezéri szentélyben. Egy bőrgarnitúra és néhány szék alkotja a szoba bútorzatát, amint futólag megállapíthatom. A francia ujságirónő távozóban az utolsó próbáját végzi a nyilaskeresztesek köszönési szertartásából és Meskó Zoltán személyes vezetése mellett egészen szabályosan folytatja kézcmelési gyakorlatát. Buesuzásul bájos pukkedlit csinál s átadja a helyét nekem az egyik bőrfotelben. A másik kettőben a két „vezértárs“: Meskó és Pálffy Fidél gróf. Gyorsan szemügyre veszem őket. Meskó kissé tulmölett, termetén elegáns kék zakkó feszül, az orra alá nézek és megkeresem a Hitler-bajuszt. Hogy hány éves Meskó, azt nem tudnám megmondani. Bizonyos, hogy „jó karban“ van, 50 és 60 év között. Joviális arc, talán maga Meskó csodálkozik a legjobban, hogy az események sodra a nyilaske- rcsztes front élére állította. Pálffy Fidél gróf délceg, feltűnően csinos fiatal arisztokrata. Állandóan mosolyog, úgy látszik, nagyon megvan elégedve, az „előkelő politikus“ szerepével. Mindenekelőtt azt mondom el, hogy erdélyi újságíró vagyok és választ szeretnék kapni néhány olyan kérdésre, amit erdélyi szemmel nézve a dolgokat, érthetetlennek tartok. — Engem — mondom — a németországi események nem érdekelnek. Fontos számomra azonban, a romániai magyar nemzeti kisebbség sorsa. Már pedig, ha feltesszük, hogy a nemzeti szocializmus országhatárokon keresztül is hódítani tud, akkor ettől az erdélyi magyarság jót nem várhat. Ez a mozgalom nem ismer kisebbségeket, tehát magyarázatot szeretnék hallani arra, hogyan azonosítják önök magukat azzal a metódussal, amely az összmagyarság szerves részét alkotó utódállamokbcli magyarságra nézve csak bajt jelenthet. Meskó Zoltán csodálkozva néz rám. Sehogy- sem tudja megérteni, hogy valaki más véleményen is lehet, mint ő. A válasza meglehetősen Ingadozó: — A mi mozgalmunk — mondja — teljesen nemzeti. Az, hogy mi a magyarországi németek malmára hajtanók a vizet, aljas rágalom. Nekünk az egyedüli célkitűzésünk, hogy a magyarországi zsidó-kérdést lecsapoljuk. Nem akarjuk a zsidókat sem kiűzni, sem tönkretenni (kivéve természetesen a beszűrődött idegen állampolgárokat), csak az elhelyezkedési lehetőségek és vagyonok arányos elosztását követeljük. Ami most már az önök helyzetét illeti, elhiszem, hogy átmenetileg szenvedniük is kell, azonban az már közös sorsa az egész mai nemzedéknek. Ki kell jelentenem, hogy nekünk a romániai vasgárdistákkal semmiféle kapcsolataink nincsenek. Amint látható, kérdésemre egyenes választ nem kaptam. De én tovább feszegetem a dolgot: — Hogy állnak önök a fajelmélcttcl? Hiszen Magyarországon nem úgy van, mint Németországban, itt a legjobb magyarok között is igen sok a más-származásu. . — Mi a fajelméletet nem teltük magunkévá. Nem is szerepel a programunkban. — Ez érthető is — szólok közbe —, mert az az érzésem, hogy a Meskó név is idegen hangzású. Ez ellen azonban Meskó Zoltán élénken tiltakozik. Most a fiatal Pálffy gróf is beleavatkozik a diskurzusba. — Azzal rágalmaztak meg bennünket, hogy svábositunk. Éppen ellenkezőleg, elértünk annyit, hogy a dunántúli németek magyarul kiáltják velünk együtt jelszavunkat, a „bátorság"-ot és hü katonáink. Nem akarom nyújtani a vitát és nem mondom meg, hogy a dolog talán mégsem olyan egyszerű. Megkérdem, hogy van-e kisebbségi programjuk? A két vezér egyértelműen azt mondja, hogy nincs, illetve ha van, az csak a zsidókra vonatkozik. Újra visszatérek arra, hogy a nemzeti szocialista. eszmék elterjedése Középcurópában a magyar kisebbség tragédiája volna. Meskó és Pálffy gróf zavartan hallgatnak és végülis Pálffy Fidél vágja ki a rezet: — Nem kell ettől sem félni — mondja. Hamarabb meg fogják egymást érteni a népek és országok, hogyha mindenütt nemzeti szocialista kormányok kerülnek az élre, mint Genfbcn a Nép- szövetség előtt. Feleslegesnek tartom a további ellentmondást, felállók és megköszönöm a kedves fogadtatást. Â bucsuzásnál már nem „bátorság“-gal köszönnek, hanem azt mondják, hogy „viszontlátásra“. Úgy látszik, hogy nem tartanak kívánatos elemnek a nyilaskeresztes eszmék harcosainak táborában. Szász Endre. Fehér fogak? Jgen, de... .... ..nem a fogzománc kárára Szép fogak ifjuságot hoznak, birtokuk drága kincs, melynek ápolásához a legjobb fogkrém még éppen elég jó. A legjobb fogkrém ragyogó fehérre varázsolja a fogakat, anélkül hogy az érzékeny zománcot megkarcolná. Tartsa ön is fogait épségben és egészségben Chlorodont által. Belföldi gyártmány
