Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)

1934-03-31 / 74. szám

Szombat, ÎMI- méreiui St % Oi hiányában visszautasítja, már rá lehet fogni, hogy a nemzeti érdekek ellen vétett. Súlyos a kérdésben továbbá az is, hogy amig a többi kérdésekben bírói fórum dönt a feloszlatás tekintetében, addig ebben az egy esetben a belügyminiszter jogosított a feloszla­tást kimondani. Pedig ilyen eset a múltban soha sem adódott elő és én, aki tagja voltam minden tanácsnak 1926-tól kezdve, soha sem tapasztaltam, hogy akár egyszer is, akár poli­tikai jellegű, akár nemzeti érdekeket sértő ha­tározatot hozott volna a nagyváradi tanács, vagy bármelyik más városi tanács. A múlt semmi esetre sem igazolta azt, hogy bármelyik kormánynak aggodalma lehe­tett volna ilyen irányban való esetleges meg­nyilvánulásra, mert az eddigi feloszlatások in­dokolásai is kizárólag csakis a rossz gazdálko­dás körébe voltak visszavezethetők­Ezzl a ponttal tehát a községi autonómia súlyos csapást szenvedett■ Nemcsak az által, hogy olyan általános okot vettek be a törvény­be, amelybe mindent bele lehet gyömöszölni, hanem azért is, mert a feloszlatási jogot a végrehajtó hatalom kezébe adták. Még egy súlyos és az autonómiába vágó intézkedése van a kormánynak. Kimondja, hogy azokban a városokban és községekben, amelyeket fürdővárosoknak fognak nyilvání­tani, a polgármestert és az alpolgármestert a belügyminiszter nevezi ki, okkor is, ha azok nem tagjai a községi tanácsnak- Vájjon mit akart ezzel a kormány? Mert ha az volna a célja, hogy az ilyen helyekre szakembereket jelöljön ki, akik felvirágoztassák az illető für­dőhelyet, még meg lehetne érteni. így azonban súlyos aggályok merülhetnek fel. bogy olyan idegen elemek kezébe kerül a hatalom, aldk a község érdekeitől távol lévén, esetleg a község érdekei ellen dolgozhatnak. Vízakna városa például, mint fürdőhely, a jövőben ki van téve annak, hogy polgármes­terét és alpolgármesterét nem a helyi emberek közül nevezik ki, hanem beledelegálnak a pol­gármesteri állásra pedig egy kisenevi bank­hivatalnokot, Minthogy pedig a polgármester kezében igen nagy hatalom van, vájjon, hogy fogják összeegyeztetni a város érdekeit esetle­ges egyéb érdekekkel? Az autonómiának súlyos sérelme a törvény azon intézkedése, hogy az időközi bizottság a comisia interimare hatásköre úgyszólván telje­sen azonos a választott tanácsok hatáskörével. Érdekes megfigyelni itt a hatáskör folytonos elcsúszását. A legelső közigazgatási törvény­ben még a bizottság hatásköre teljesen meg volt csonkítva. Nem volt joga sem költségve­tést, sem zárszámadást megszavazni, sem tiszt­viselőt kinevezni, semmi körülmények között nem volt joga kölcsönöket felvenni és ingatla­nokat elidegeníteni. Már a Maniu-féle törvény átmenetileg a költségvetést és zárszámadást is a hatáskörébe utalta, azonban még eddig egy törvény sem volt, amely kinevezett tanács ha­táskörébe utalta volna a városok kölcsönnel való megterhelésések lehetőségét, vagy ingat­lanok elidegenítését- Ez az első törvény, amely a 18- szakaszban, ha mindjárt nehezített for­mában is, mert előzetes minisztertanácsi enge­délytől teszi függővé, de ruegegendi az interi- márnák, hogy sürgős esetekben kölcsönt vehes­sen fel és ingatlanelidegenitési ügyekben is in­tézkedhessen. Természetesen, ha egy olyan bi­zottság lesz kinevezve, amely csak rövid ideig fog működni és amely szivén viseli a város sorsát, ez a törvényes rendelkezés nem rejthet veszélyt. Azonban minthogy a törvény nem írja elő, hogy a községi választás inennyi idő alatt eszközlendö és minthogy a bizottságok tagjai minden városban másképpen fogják fel a dolgot és részben politikai exponensek, en­nélfogva a polgárságnak résen kell lenni, ne­hogy olyan intézkedések történjenek, amiket aztán később nem lehet jóvá tenni­A törvénynek van még egy érdekes intéz­SOKEZER HIRES BGeÉSV. SZ.1KKÖXYV áRBHR LEPHGE-nál Ciuj. — Kérje az ár leszállítási akciók teljes jegyzékét Lepagetól Cluj. wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmamKmmmmmm j kedése, amely az erdélyi mnnicipiumok számát eggyel_ felemeli, mert Lugos városát szintén municipiumá nyilvánítja. Eddig ugyanis a kö­vetkező municipiumok voltak; Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Szatmár, Brassó, Nagyszeben, Marosvásárhely. Tehát összesen nyolc- Most Lúgossal együtt lesz kilenc. Nem érdektelen intézkedése az aj törvény­nek az, hogy a legutóbbi tanácsnak a polgár- mestere hivatalból tagja az uj községi tanács­nak. Vájjon miért kellett ezt megtenni? Azért, hogy hallgassa az utódok kritikáját, vagy pedig összehasonlítást tegyen, melyik tanács működik jobban, vagy eredményesebben? Mert hiszen ha a régi polgármester párt-exponens — enélküi viszont nem lehetett volna polgár- mester — az uj választáson úgyis bejut a ta­nácsba. Ha meg nem az, milyen szerepet szán­tak neki? A fentiekből láthatólag tehát az uj törvény az autonómia kérdésében súlyos elváltozásokat tartalmaz és a mindenkori időközi bizottságok _______ Kuinnjsm IV. hét. Márc. »7 Apr. t«lg. 23. sz. szelvény A Ks'etí Újság minden olvasója IS (eléri Kapja meg! Kassák: Angyaitöld (35? oldal) vagy Wells? Egyelőre (409 oldal* dm3 regényét, ha a márciusban megjelenő ilyen szeívőnyeinlt- bő! legalább l«*t (minden hétről J— 3-ati egkésőbb ácrtiia 2-áig beküd a kiadóhivatalba, a regény i5 ’e;as árává: együtt 'Vidékiek még 5 :e| portőkőltséget !s küldenek.) — Az összeg :avé',bé;yegekben la öeküdbaiő. lelkiismeretére lesz bízva, hogyan fognak sá­fárkodni a város vagyonával Egy bizonyos azonban: teljesen bevált az a német közmon­dás: niemals kommt ein besseres nach, *44«4MMW4W«4H«M44»W*««I*M« Itt az uj mozi»r endetet: Tizennyolc éven alul nem lehet többé moziba járni (BUKAREST, március 30.) A közoktatásügy! minisztérium mellett megalakult film- felülvizsgáló bizottság rendeletét dolgozott ki. amelyet május l-el akarnak életbe léptetni. A rendelet értelmében a filmszínházak műsorát legalább 25 százalékban kulturális tárgyú filmek kell képezzék. A kulturális filmek hossza legalább 600 méter kell legyen, a Journalo­kat nem számítva ebbe a kategóriába. A rendelet szerint vasár- és ünnepnapokon este 8 óráig csak kulturális filmeket lehet vetíteni, majd 30 percnyi szünet ntán kezdhető csak a rendes műsor. A rendelet megtiltja a filmszínházaknak, hogy hétköznapokon 18 éven aluliaknak megengedjék az előadások látogatását, a44«4444 M* M41 41 M 01* HM M M4M4M MI Mi Ä vidéki egyetemeken megszüntetik a gyógyszerészeti fakultásokat Benyújtották az egyenes és globális adó módoza­tairól szóló törvényjavaslatot (Bukarest, március 30.) A kamara délutáni ülésén Franasovici közlekedésügyi miniszter válaszolt Bratianu interpellációjára, amelyben Tabacovicj CFR igazgatósági tag és Mereuta vezérigazgató ellen intézett támadásokat, A miniszter mindkettőjük tevékenységéről a leg­nagyobb elismeréssel nyilatkozik és vissza­utasítja a vádakat. Franasovici miniszter a kamara elé ter­jeszti az egyetemek gyógyszerészeti fakultásá­nak összevonásáról szóló törvényjavaslatot, amely megszünteti a vidéki egyetemek e fakul­tásait. Risescu kormánypárti a gyapottszál be­hozatali illetékének felemelése ellen szólal fel. Sebesen pedig a csendőrség részére megállapí­tott kenyérár felemelését teszi szóvá. lamandi államtitkár közli, hogy jövőben a szövetkeze­tek utján szerzi be a csendőrség kenyérszük ségletét. Ohelmegeanu nemzetiparasztpárti a had­ügyminisztert interpellálja meg a választások alkalmával Rusinszki tábornok ellen Oahul- megyében elkövetett inzultus ügyében, amikor a szolgálatot teljesítő tiszt nem részesítette vé­delmében a tábornokot, hanem letartóztatta Vica hadügyminiszter közölte, hogy a tisz­tek nem állhatnak pártok szolgálatában és az ott szolgálatot teljesítő tiszt tényleg hibát kö­vetett el, amiért eljárást inditott ellene. Ezt közölte annak idején Rusinszky tábornokkal is, aki az eljárás megindítását tudomásulvette. Utca hadügyminiszter a kormány nevében benyújtja az egyenesadó és globálisadó módosí­tásáról szóló törvényjavaslatot, majd azt a törvényjavaslatot, mely felhatalmazza a kor­mányt, hogy a megyék és községek tulajdoná­ból a katonai célokat szolgáló épületeket meg­vásárolja. Maniu Interpellál a revízió kérdésében 'Az Ad evem! szerint Maniu Gyula szom­baton délután interpellációt intéz a külügy­miniszterhez a kamarában a revízió kérdé­sében s az interpellációra Titulescn Fűlügy- miniszter nyomban válaszolni fog. Április 6—15-ike között 50 száza­lékos kedvezmény A TBsutvezérigázgatóság elrendelte, hogy április 6-án déli 12 órátóT kezdve 15-én éjfélig az utasok ötvenszázalékos menetdij- kedvezményben részesüljenek a vasút min­den vonalán. MW44W4 »K>«4 4(>WW4fr»M M MIK f A Keleti Újság húsvéti száma • lap hagyományaihoz mérten gazdag ünnepi tarta­lommal jelenik meg. Az erdélyi és magyarországi szép- Irék és publicisták legjobbjai vonulnak tel a Keleti Cjság hasábjain. ünnepi cikke* NYIRÖ József Irt, akinek ugyancsak a húsvéti számban remekbevésett nj novellája 1» napvilágot lát. Eredeti novellával sze­repei HUNY ADY Sándor, hosszabb verssel HARSA- NY1 Zsolt Budapesti krónikát LESTYAN Sándor Irt, megszokott vasárnapi krónikát SZÁSZ Endre. ZAGONI István Találkozás a történetemmel címmel Irt mélyen szántó publicisztikai tanulmányt Irt. A Keleti Cjság többi főmunkatársai közül LIGETI Emö, OLAJOS Domokos szerepelnek cikkekkel. Ezenkívül több no­vella, rajz, vers, a vasárnapi rovatok, számos riport, színes cikk, GUNCSER Nándor rajzai élénkítik a Ke­leti Újság húsvéti számát, amely nagyobb terjedelme és díszes kiállítása dacára Is változatlanul a rendes, vasárnapi 4 tejes áron kerül forgalomba. — Kézbesítési vagy más előfizetési rekla­mációkat kérjük közvetlenül a kiadóhivatalnak levelezőlapon, vagy 508. sz. telefonon bejelen­teni. Kiadóhivatalunk azok orvoslása iránt nyomban intézkedik.

Next

/
Thumbnails
Contents