Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)
1934-03-03 / 50. szám
Szombat, 1951. március UKnerrümre 9 «■■BnHMHMaHHBaMHaRHBn — A sebes-albai selyemharisnyagyár kérést adott be a Semmitőszékhez, hogy 17 milliós adókihágási perének a tárgyalására más bíróságot delegáljon. Albaiuliai tudósítónk jelenti: A sebes-albai GBL selyemharisnyagyárat a pénzügyminisztérium tudvalevőleg 17 millió lej pénzbírsággal sújtotta azon a címen, hogy a gyár kivonta volna magát a forgalmi és luxusadó törvényének a rendelkezései alól. Á selyemgyár fellebbezéssel élt és azzal védekezett, hogy az áru egy nagy része bizományi áru volt és hogy a törvény ilyen értelmezése esetén a gyárat többszöri megadóztatás érné. A törvényszék a vállalat kérésére szakértőket delegált^ akik már elkészítették szakértői véleményüket, amely szerint a gyárnak kevesebb büntetést kellene fizetnie még abban az esetben is, hogyha a megállapított büntetések egy része a törvény értelmezése esetén tényleg fennállana is. A végnapra kitűzött tárgyaláson aztán szenzációs fordulat történt a nagyszabású kihágási perben. A főtárgyalási eljárást a gyár kérésére felfüggesztették, mivelhogy a vállalat áttételi kérést adott be a Semmitőszékhez, amelyet an*a kért, hogy az albaiuliai törvényszék helyett, amely ellen elfogultsági kifogást emelt, más törvényszéket delegáljon a kihágási per íetárgyalására. A Semmitőszók az ügy aktáit már be is kérte az albaiuliai törvényszéktől. — Az állami oozt&lysorsjáfcék 5-lk osztályának huzási eredményei 1934 március hó 20-án, 6-ík huzási napon. 70.000 lejt 65895. 20.000 lejt nyertek: 1065, 8310, 17566, 34525, 47671, 53217, 58201 és 58918 és még 1616 nyeremény 15.000 lej és 5500 lej klzött. * Konzervatóriumi teadélután. A konzer- vatóriumi teadélutánok most és minden következő vasárnap rendes időben és helyen megtartatnak. Meghívó, vagy carnet felmutatása kéretik. * Gyonior- és bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz alaposan kitisztítja az emésztöutakat. — A sző szoros értelmében ékenbalt egv házaspár. Zabala községből beszállítottak a megyei kórházba egy házaspárt, amely a mai nyomorúságos élet áldozatául esett. Balázs Sándor gazda nemrégen házasodott meg és feleségével egyideig jól is élt. Egy évvel ezelőtt azonban munkanélkiil maradt és azóta sokszor megtörtént,, hogy nem volt egy falát ke- nyér a háznál. Most a télen már fára sem télt és kis kunyhójukban összehúzod,va, meggérn- beredett tagokkal sokszor napokig éhezve igyekeztek kihúzni a telet, abban a reményben, hogy a tavasz csak hoz munkát és kenyerei. A hosszas koplalás következtében azonban szervezetük véglegesen legyengült és felmondta a szolgálatot. A falu elöljárósága az egyik reggel eszméletlen állapotban találta a házaspárt. Nyomban beszállították a kórházba, de az orvosok már nem segíthettek rajtuk, mert néhány óra múlva kiszenvedtek, mindketten majdnem ugyanabban a percben. A 41 éves férfi és az 51 éves asszony túlzott szerénységében eltitkolta nyomorúságát és igy a szomszédoknak sem volt módjukban rajtuk segíteni és elejét venni az éhhalálnak. — Meghívó. A Cluj-szentpéteri róna. kath. Népszó- vétség! tagosat 1934. év március 11-én, este pont 8 órai kezdettel a rom. kath. főgimnázium dísztermében nagyböjti műsoros estélyt rendez a szegény árva gyerekek felsegélyezésére. Műsor: 1. Ünnepi megnyitót mond: Dr. F. Jánossy Béla. 2. „Terézia nővér“ színmű 3 felvonásban. Helyárak: 1—5 sor 32 lej, 6—15 sor 22 lej, 16 sortól 12 lej. Felülfizetésekct köszönettel fogad a rendezőség. — öt ujja kecske. Targul-Secuescből jelentik: Nagy János ghelintai kovácsmester: kecskéje a napokban szörnyszülöttnek adott életet. A kecskeollónak emberi koponyája volt, első lábain pata helyett 5 ujjal született és csak testének hátsórésze volt hasonló a kecskééhez. A torz állatot néhány napig mesterségesen élelmezték, de a gazda egyik reggel holtan találta meg. Bőrét lenyúzta és testét feldarabolta, úgyhogy a biológusoknak nem volt módjukban a nem mindennapi jelenséget megvizsgálni. * Hirdetmény. No. 4133—934. Cluj város polgár— mesteri hivatala, szabad megegyezés alapján, megvételre keres vetömagvakat saját mezőgazdasági területeinek 1934. évben való bevetésére és felkéri ezen szakmába vágó cégeket, hogy ajánlataikat f, év március hó 8. d. u. 5 óráig adják be zárt borítékban a bizottság elnökénél az ülésteremben. Az ajánlatok felbontása után szóbeli árlejtés következik. A feltételek, valamint a szükséges vetőmagvak jegyzéke a gazdasági hivatalban tekinthetők meg. SVOMV CocKiel és Suzanne Lenglen Bucureşti ben ? (Bucureşti, március 2.) A Juventus tennisz- szakosztálya érdekes tervvel foglalkozik. Tárgyalásokba bocsátkozott a profivá átvedlett Cochet vei és Suzanne Lenglen-nel, a volt világbajnoknővel, aki szintén a fehérsport hivatásosainak gárdájába állott be, egy bucureştii szereplés ügyében.1 Cochet még Amerikában van, igy párisi megbízottjával folytatják a tárgyalásokat s bucureştii híradás szerint már minden rendben van, csupán a dolog anyagi oldalán állanak fenn némi differenciák. Tekintve, hogy éppen az anyagiak azok, ahol r. legnehezebb közös nevezőre jutni, egyelőre még nem a legbiztosabb, hogy Cochethez és Lenglen kisasszonyhoz szerencséje lesz a fővárosnak. Egy évig nem játszhat a Kinizsi közép- csatára. Lotter, a Kinizsi közópesatára csapatának a Politechnika elleni mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett, ugyanott törte el lábát, ahol évekkel ezelőtt, már egy alkalommal törést szenvedett. A törés annyira súlyos, hogy egy évig nem játszhat a középcsatár. AZ OSZTRÁK BAJNOKSÁG KLEN A KATID ES ADMIRA ALLAN AK X pont különbséggel. Az u&nuk következő Vienna és Ausztriát nagy iir választia el tőlük. A bajnoki tabella a következő: Rapid 13 10 1 2 44:21 21 Admira 13 10 0 3 40: ‘20 20 Vienna 13 6 3 4 31:23 15 Austria 13 0 2 5 29; 23 14 FAC. 13 4 6 4 23; 27 13 Sportklub 13 5 2 6 24:22 12 Donau 13 5 1 7 22:31 11 Hakoah 13 4 3 6 16:20 11 FC. Wien 13 5 1 7 26Î33 11 W cker IS 4 2 7 27:37 10 WAC 13 5 0 8 32:40 10 l.ibertas 13 . 2 4 2 19:35 8 i Vasárnap fejeződik be a Schenker kapa- verseny: KAC, Haggibbor, Universitatea körmérkőzéssel. A Schenker kupaverseny elmaradt mérkőzéseit vasárnap bonyolítják le. A legérdekesebb s valószínűleg az elsőbbség kérdését eldöntő mérkőzés, a KAC és Haggibbor csapatainak meccse pontosan délelőtt 11 órakor kezdődik a róm. kath. gimnázium tornatermében. Délután félnégy órakor először a délelőtti vesztes mérkőzik az U-val, majd a győztes. A csapatok a következőképpen állanak fel: KAC: Losonczy, Hintz, Mezei, Bar tűnek. Tartalékok: Guráth és Király. Haggibbor: Altmann, Zádor, Erőse. Klein. V.: Dcheleanu, Mann, Boldor, Bachmrr. POP BÉLA és PAPP LÁSZLÓ a KKE gyorskorcsolyázói vasárnap a Csorbatőn megrendezendő Tátrabajnokságokon indulnak. STERNBERG, AZ ÚJPEST VÁLOGATOTT HÁTVÉDJE megtippelte a futballvilágba jnolcság sorrendjét■ Véleménye szerint az elsőbbséget Argentiniától nem lehet elvenni- Ezután Ausztria, Olaszország és Magyar-- ország következnének. A magyar bajnokság vasárnapi fordulóján Újpest a III. ker.-el, a Ferencváros a Budai 11-el, a Hungária a Nemzetivel, a Bocskai a Kispesttel, a Fhöbua a So- moggyal, fţr. Attila a Szeged FC-vel játszik, A párisi Rapid Franciaország jéghokki bajnoka. A francia jíghokkl bajnokságot a kanadiakkal megerősített párisi Rapid nyerte, a döntőben 7:0 arányban verve a HC Cliamonlxot. SVÁJC VÁLOGATOTT CSAPATA~már- cius 11-én Parisban Franciaország ellen játszik. A csapodban mindössze három szerepel azok közül a játékosok közül, akik Bernben Románia ellen játszottak. Spitz 198 cm-el győzött a 193 cm-et ugró Marty eben, Bostonban. ,,rí' t;f. A KANADAI SASKATON QUAKERS ES AZ USA RANGERS jéghoklii csapatai a Itisserseen játszottak egymással. Győztek a kanadlak 6:1 arányban az uj szabály szerint lejátszott mérkőzésen, melynek értelmében egyik harmadban sincs leaáUás. Morar TeofiL vezeti az első tavaszi nemzeti bajnoki mérkőzést. Mint jelentettük a nemzeti bajnokság tavaszi fordulójának első mérkőzése vasárnap lesz a Venus és AMTE között Bucureştiben. A mérkőzést Moran Teofil vezeti. ROSSZ A TARGULMURESl PÁLYA TIM1SOARAN JÁTSZIK A MURES■ A Ripensia—Mures nemzeti bajnoki mérkőzést a két egyesület közös megegyezéssel március 18-ról, március 25-re halasztotta s az eredetileg kijelölt targulmuresi pálya helyett Timisoaran játszanak, ugyanis a Mures pályája márciusban még nem alkalmas fontos mérkőzések lebonyolításáraDEN OÜDEN VILÁGREKORDOT JAVÍTOTT A 190 M-ES HÖLGY-GYOKSUSZASBAN. Tegnapi Káinunkban kimutatást közöltünk a férfi és női uszovüágrekordról. A rekordlista máris megváltozott, amsterdaml jelentés ezerint den Ouden, a holland gyorsusző bajnoknő a 100, 200 és 300 ni-es gyorsuszás világrekordemöje 100 m-en 1 p. 06 mp-es rekordját 1 p. 05.4 nip-re javította. NEGYVENEZER FRANKOT ÍGÉRTEK FRANCIAORSZÁGBAN BODOLÁÉRT. Az Olvmpique Lilloisnak, a mult évi francia bajnokcsapatnak nagyon megtetszett Bodola, a NAC többszörös válogatott csatára és negyvenezer frankot ajánlott fél érte. A NAC visszautasította a kecsegtető ajánlatot. ANGOL nyelvtanok és szótárak magántanulók számára, a kiejtés megjelölésével Lingua szakszótár. Újdonság. Dr Révész Vilmos: Magyar—angol keres- kedölmi és jogi szakszótár, fűzve ... le] 243'— Schldlof dr: 1000 sző« levélszerinti nu dszer. Angol« IO füzet dobozban lej 18©»— Lingua nyelvkönyvek. Angol nyelvtan (magántanulás- és tanfolyamok számára) kulccsal, félvászonkötésben lei 144*— Egész vászonkötésben... ............ ... lej 180»— Lingua Angol liliputi szótárak. 32* Részenként külön ... ... ... «» ____ le] 7S*~ Schenk kéziszótárak ■ Angol. Szerk. Dr. Latzkó Hugó. Mindkét rész egybekötve .............. ........................ ... lej 144*— Schenks Angol zsabnyelvlan és fArsalgó, magántanulásra.............. le] 45'— Lingua i Hasznos társalgók. Angolmagyar beszélgetések, angol tolmács le] 45*— Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában CHuj, Baron L. Pop ucea 5. — Vidékieknek a pénz és 10 lej portóköltiség előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk. — Három kötetnek (bármilyen könyv) egyszerre történő megrenminden ember annyit őr, ahány nyelvet híd? Francia nyelvkönyv, kulccsal és Igeragozási táblával. írták: Dr. Hegedűs és Dr. Latzkó Ara kötve 144'— lej. Angol nyelvtan« kulccsal együtt. Irta Dr. Latzkó H. Ára kötve 144*— lej. Német nyelvtan. Irta Altai R. Kezdőknek L rész kulccsal 144*— lej. Haladóknak II. r. 210*— lej. Oltasz nyelvkönyv, kulccsal. Irta Dr, H o n t i R. Ára kötve 144*— lej. Fenti könyvek, a kiejtés megjelölésével, magántanulásra igen alkalmasak. DR. Schidloff: „lOOO SZÓ!“ gyakorlat módszere világnyelveknek magánúton való tanulására. — Szakférfiak véleménye szerint Schidloíf dr. módszere a magántanulást teljesen uj mederbe terelte. Kapható: Angol nyelvtan lej ISO'— Német nyelvtan lej 180'— Olasz nyelvtan „ 24é— Francia nyelvtan „ 180’— Spanyol nyelvtan „ 240-— Kapható a Keleti Cjság kiadóhivatalában Cluj, Barim L. Pop uccaö. Vidékieknek is a pénz és 10 lej portó beküldése esetén azonnal szállítjuk. Bármely három könyv egyszerre történő megrendelésénél portóköltsépt nera számítunk»