Keleti Ujság, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)
1934-02-15 / 36. szám
KnrnOrsjtG Csatáriak, mi február 15SELECT Mal kezdettel a legnagyobb filmszenzáció : LÁNGPOKOL Főszerepekben: NAGY KATÓ, HANS ALSERS Megrendítő film a szovjet Oroszországból menekültek életéből. A szezon legnagyszerűbb filmje! Monopol Ftímcentra’a Francia nyomás volt a szociáldemokrata párt érdekében A külföldi sajtó megállapítja, hogy maga Boncourt is többizben interveniált oly tekintetben, hogy az újjászületett osztrák állam ne szüntesse meg teljesen a szociáldemokráciát. Amikor arról volt szó, hogy a francia munkásság támogassa az előző iraneia kormányokat, Leon Blum feltételként adta, hogy Francia- oí szág akadályozza meg Dallfuss tarve keresztülvitelét. Úgy Párisban, mint Prágában, Berlinben és Rómában a legnagyobb feszültséggel nézik az osztrák eseményeket és bár tisztában vannak, hogy az osztrák kormány ura lesz a helyzetnek, mégis aggódalommal kisérik a további fordulatokat. Steidle nyilatkozik. Steidle, a Heimwehr egyik vezére nyilatkozott a helyzetről. — Amikor harcolunk — mondotta, — nem szívesen nyilatkozunk- Huszonnégy óra múlva azonban tiszta képet nyerünk az eseményekről. Az újságíró arra a kérdésére, hogy lehet-e számítani a nemzeti szocialisták beavatkozására, Steidle kijelentette: A nemzeti szocialisták nem csinálnak lelkiismeretfurdalást taktikai eszközeik megválogatásában- Nem lep meg, ha meg, ha a felkelés idején a kommunisták oldalán láttuk volna őket. Az sem lep meg, ha várakozási álláspontra helyezkednek és megvárják, amig mások kaparják ki nekik a gesztenyét. Így volt ez Németországban is. Tulsietették a felkelést. A budapesti lapok hosszasan foglalkoznak az ausztriai eseményekkel. A Népszava kivételével valamennyi lap megállapítja, hogy a fel1 kelést már jó előre tervezték, de nem hétfőn akarták megindítani, hanem valamivel később- A linzi házkutatások azonban kirobbantották az eseményeket. A felkelés már az első pillanatban nem sok reménnyel kecsegtetett, de ha egységes központi irányítás lett volna, úgy a munkásság is frontját tovább tudta volna tartani. A vezéreket azonban letartóz- . tatták és a munkásság soraiban fejetlenség állott be. A magyar lapok megállapítják, hogy az eseményekkel szemben a szomszédos államoknak, lévén Ausztria belügyeiről szó, a legszigorúbb semlegességet kell tanusitaniok és hasonló véleményen vannak a csehországi és olaszországi lapok isAz első halálos ítélet. (Bécs, február 14.) Délután újabb harctéri jelentést adtak ki. A jelentés szerint Floridsdorf teljesen a kormánycsapatok kezén van. Stadlaunál még folyik a harc. A statáriumot kiterjesztették a Burgeulandra is. Wallisch Kálmán szocialista vezér állítólag a Burgenlandban tartózkodik és lö- vészárkokat ásat a katonaság előtt. Linzben ma 23 halottat számoltak össze. A tegnap kórházba került életveszélyes sebesültek közül 123-an haltak meg. Floridsdorf- ban a Schlingen udvaron 50 halottat számláltak össze. A bécsi statáriális bíróság ma hozta az első halálos Ítéletet. Az Amaria malom melletti felkelés vezérét ítélték bar Iáira, 9 vádlottat pedig rendes bíróságnak adtak át. Varsói jelentés szerint Ausztriából tömegesen érkeznek zsidó menekültek. Az építőmesterek és kőmivesmesterek szerzett jogait a miniszter respektálja és zavartalanul dolgozhatnak tovább 2 Romhalmaz a Kari Marx-ndvar. A Kari Marx-udvar ma már teljesen ^ a katonaság birtokában van. Ez egy óriás: építmény, amely harminckétezer munkásnak adott lakást Az épülettömb középső része teljesen beomlott. A katonaság itt is lő cm-es tarackokkal lövöldözte az épületet. Mindenütt a pusztulás nyoma, az egész épületet erős gázszag hatja át, a katonaság táb Iákat tétetett ki, amelv szerint a dohányzás tilos. A Kari Marx-uavar ostromával kapcsolatosan jelentik, hogy Weisl tűzoltóparancsnok, akiről azt h.itték a katonák, hogy a kivonult tüzérséggel a tüzet akarja eloltani, behatolt az udvarra, a munkásság pártjára állott és a tűzoltóság segítségével a munkásság igy hosszabb ideig tarthatta magát. Weislt letartóztatták és^hazaárulás miatt statáriális bíróság elé állítják. A rögtöni télő bíróságok ma megkezdték működésűket, de eddig még Ítéletet nem hoztak. Fey alkancellár Wallisch Kálmán szocialistavezér kézrekeritésére nagy vérdijat tűzött ki. Wallisch egyébként a magyarországi tanácsköztársasági korszakból ismeretes, amikor a nyugatmagyarországi kommunista mozgalom élere állott. Steyerben Stahrbemberg élén bevonultak a Heimwehr csapatok. Ami a vidéket illeti, Steyerben és Linzben még délelőtt folytak a csatározások, de a délutáni órákban Steyer vörös ellenállása megszűnt, Stahrhemberg herceg bevonulhatott a Heimwehr csapatokkal. A Heimwehr ekkor 260 munkást foglyul ejtett. Linzben azonban még igen erős az ellenállás, a jelek szerint azonban a linzi munkás erőlködés elszigetelt marad és ezért összeomlásra van kárhoztatva. Bécsből jelentik, hogy hirek vannak forgalomban, miszerint Bécsújhely környékéről kétezer felkelő ágyakkal és gépfegyverekkel Bécs ellen vonni- E hirek természetesen túlzottak. Bécsújhely munkásházaiban még tartják a pozíciót a felkelők, de újabb kormánycsapatok érkeztek, amelyek a legrövidebb időn belül megtisztítják a szocialista tűzfészkeket. Beszüntették a baloldali lapokat. Bécsben az osztrák munkásság minden életmegnyilvánulása minden vonatkozásban szfjnetel. A bécsi városháza összes szocialista tisztviselőit kicserélték és keresztényszocialista, vagy Heimwehrhez tartozó hivatalnokokkal töltötték be a megüresedett állásokat. Az Arbeiter Zeitung, Kleines Blatt, Allgemeine Zeitung és több baloldallal rokonszenvező újságok már többet meg sem jelentek. A halottak és sebesültek számát még ma sem lehet egészen pontosan megállapítani. Hivatalos becslés szerint a halottak száma 450 körül jár, a sebesültek száma pedig 2500. Â lapok megemlítik, hogy a szocialista munkásság elkeseredésében a legvadabb eszközökhöz fordul. Autókat fordított föl az országúton, a bennülőket szitává lőtte. Hasonló brutalitással lépett föl a katonaság is. Egy helyen a katonaság 18 munkást a szó szoros értelmében felkoncolt. A cseh szociáldemokrata pártot vádolják a szellemi előkészítéssel. Amint azt már tegnapi napon is megállapították, az ausztriai felkelés előkészítésében nem állott távol a cseh szociáldemokrácia- Ma megállapítást nyert, hogy jóformán as összes zsákmányolt fegyverek Csehszlovákiából eredtek Csehszlovákiai a robbanóanyag is, amely sokkal hatásosabb összetételű, mint amilyent az osztrák hadsereg használ. Bécsben az a feltevés. hogy amikor a csehszlovák sajtó tele volt a hirţeubergi fegyverszállítással. Jugoszláviába irányzott fegyverszáilitmányok csak egy igen kis része került el Jugoszláviába, a főmennyiség Ausztriában maradt és a munkásság ezzel fegyverezte lel magát. Bécsben azt gyanítják, hogy a felkelést Brünnben készítették elő, itt folytak tanácskozások a felkelés szellemi előkészítése körül. Az osztrák szociáldemokrata párt tudta, hogy Dotlfuss még jóval budapesti utazása előtt foglalkozott a szociáldemokrata párt megszüntetésével, csupán nemzetközi nyomás alatt állott, hogy a lépését ne vigye keresztül. v (Saját tudósítónktól.) A két esztendővel azelőtt hozott építészeti törvénynek a mult évben történt életbeléptetése óta az épitőmeserek és kőmivesek élethalál-harcot folytatnak kenyerükért. Ennek a küzdelemnek különböző részeiről már több ízben megemlékeztünk. Az építészeti kamara ragaszkodik a törvény holt betűjéhez, ami azt jelenti, hogy ezentúl az épi tő mies terek és kőmivesek nem gyakorolhatnák szerzett jogaikat és nem végezhetnének tervezéseket, ha pedig földszintes, vagy egyemeletes házakat terveznének is, a kivitelt nem volna szabad végezniük. Timişoara építőmesterei és kőmivesmesterei az ipari szindikátus vezetése alatt most újabb mozgalmat indítottak jogaik megvédése érdekében. Ez annál is inkább szükségessé vált, mivel Cluj városa rendeletet adott ki, amely megfosztja az építőmestereket és kőmivesmestereket attól a joguktól, bogy az általuk tervezett épületek kivitelét is vállalhassák. Cluj építőmesterei és kőmivesmesterei csatlakoztak a timişoarai mozgalomhoz, de csatlakoztak hozzá a bukovinaiak is A mozgalom vezetői Veterány Viktor dr.-t. a timişoarai kisipari szindikátus ügyészét kérték meg a megfelelő memorandum elkészítésére A memorandumot a fővárosba küldöttség vitte, melynek Comsa Aurél dr. képviselő volt a vezetője és amelyben Clujról Moldovan Antal ipartestületi elnök és Cernovitból Händel Vilmos, a bukovinai építőiparosok elnöke is részt- vettek. A küldöttség felkereste. Lapedatu erdélyi minisztert, Sassu iparügyi és kereskedelmi minisztert és a törvény végrehajtásával megbízott 'Anghelescu közoktatásügyi minisztert. Cosma Aurél dr. képviselő mindhárom helyen behatóan ismertette az ügyet és hangsúlyozta a szerzett jogok tiszteletben tartásának szükségességét. Veterány Viktor dr. ismertette a memorandumot és mindhárom miniszternek átadta annak egy-egy példányát. Amig Gusti volt nemzeti-parasztpárti köz- oktatásügyi miniszter az építőmesterek és kőmivesmesterek ügyével szemben kevés megértést mutatott, addig Anghelescu jelenlegi oktatásügyi miniszter teljes méltánylással fogadta a küldöttség fejtegetéseit. Anghelescu közoktatásögyi miniszter kijelentette, hogy n szerzett jogokat feltétlenül tiszteletben kell tartani. Nyomban utasította is a minisztérium illetékes osztályát, adjon ki körrendeletét, amely szerint az összes építőmesterek és kőmivesmesterek megszakítás nélkül tovább is gyakorolhassák eddigi jogaikat. Nácidnál kasszablockok bármily méretben olcsón kapható. NÁCIDNÁL kasszajavitást TÜIalob garanciával. Kérjen ajánlatot A. FINKLER ANTAL Irógé pszaküzlet ClnJ, Stra ta Regina Maria 8. az» íeieion-szám: 4—83.