Keleti Ujság, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)
1934-02-14 / 35. szám
Szerda, 2934. február 14. KFLETrÜJJJTG s Goldis László és Pop C. István intim vallomásai az albaiuliai nagygyűlés történelmi eseményeiről J—■ —wsmmt Köztársaságot akarlak csinálni a oagyg u és román szociáldemokrata vezérei — „Saját evangéliumának“ vaJoita haláláig Cold.s a nagygyűlés határozatait — Pjp C. István utolsó nyilatkozata a szoc.áldemokratak szerepéről 1912<ben készült el legelőször az albaiuliai határozatoknak a kisebbségek jogairól szóló pontja (Arad, február 13 ) Aradon mostanában a történelem temet és az 19Ü4-es év Erdély leg- ujabbkori történelmének meghökkent) sírásója. Mihali Tivadar dr. nyitotta meg a történelmi szerepet viselt erdélyi politikusok örökre távozó sorát, őt követte az albaiuliai 1918-as nagygyűlés vezérkarának aikotmányozója, Goldis László dr. és nem titok, hogy hetek óta küzd a halállal a nagygyűlés egykori, ugyancsak aradi elnöke, Pop C■ István is. A fenti három név egykor egyetlen egy politikai frontot jelentett, mig örök válásuk pillanatában három külön világot. Hogy mi minden történt 1918 óta, arra talán a legjellemzőbb fényt veti az a jórészt kulisszák mögött zajlott történet, amely ma már mint történelmi adalék érdemli meg úgy többségi, mint kisebbségi szempontból az országos nyilvánosságot. 1931 őszén történt, hogy a parlamentben heves vitájc zajlottak le afelől, hogy ki elnökölt ama 1918-as albaiuliai nagygyűlésen■ Pop C- István igényelte az örökös szenátorságot ezen a címen lorga professzor kormányától, s bár bebizonyította, hogy a tényleges elnök ő és nem Pop de Basesti volt, az akkori nemzetipárt elnöke, kérését a tudós történet-professzor parlamentje nem teljesítette. Az albaiuliai nagygyűlés kulisszái körül egy év múlva újra fel- kavargott a vihar, amit Clopoţel Ionnak, a „Patria“ egykori felelős szerkesztőjének a szociáldemokrata pártba való átlépése alkalmából tett nyilatkozata kavart fel. Az erdélyi román ujságszindikátus kitűnő vezetőegyénisége, ugyanis arra utalt nyilatkozatában, hogy az erdélyi románság csatlakozását kimondó albaiuliai nagygyűlést nem az erdélyi, közelebbről pedig az aradi komité készítette elő, Pop C. Istvánnal, Goidissal, Mihalival az élén, hanem a magyarországi szociáldemokrata párt két hazasiető tagja, Flueras János és J um anca József. A politikai szenzációnak szánt nyilatkozat, amely mintegy érzelmileg kívánta indokolni Clopoţel elhatározását, különösen Aradoi érintett érzékenyen két politikust: az aktiv po litikától akkor már visszavonult Goldis Lász lót, az Averescu-kormány volt kultuszminiszterét és Pop C■ Istvánt, aki a legelső Vaidn- kabinet miniszterelnökhelyettese volt. Mind kettőjüket felkerestem akkoriban és mindketten egyforma elánnal reflektáltak a nyilatkozatra. Pop C■ István szenvedélyesen nyilatkozott: — Mi sohasem tárgyaltunk a régi monarchia szociáldemokrata vezéreivel — mondotta aradi otthonában —. de a román tagozat vezetőivel sem az albaiuliai gyűlésről. Aki ismeri és tudja, hogy mit jelent Alba-Iulia törHlatild-Borvíz! EIŐpataki-Borvi? Romániának két ieglobb Insfos ásvány-* vize, - Kérje mlidentttt csakis ezeket a természetes ásványvizüket. 1 Főlerakat C!uJ és vidékére : Hamlet József, Clu], str. Paris 38. Kutkezetőség: Fleischer Gyiir^y, B aşovj t én elini és nemzeti szempontból a románságnak, az természetesnek kell, hogy találja, hogy erről az internacionális jellegű politikai párttal nem beszélhettünk. Igaz viszont, hogy a szociáldemokrata párt román tagozatának vezetőivel megállapodásra is jutottunk azzal a határozott céllal, hogy az akkor bekövetkezendő eseményekkel kapcsolatban a románság összessége együttes szolidaritással léphesse) fel. Elnökségem alatt — mondotta Pop C. István — aradi székhellyel igy alakult meg a tanács, szociáldemokrata szempontból: — A román tagok: Dr. Theodor Mihail, Vasile Goldis, dr. Al Vaida-Voevod, dr. Aurel Vlad és dr. Aurel Lazar. — A szociáldemokrata tagok: loan Flureas, Iosif Jumanca, Enea Grapini, Tiron Albani, Dum. Surdu és Iosif Ranoiu- ^ — A határozatok meghozásában — mondotta Pop C■ István — csakis a tanácsnak volt szerepe. Semmi újat nem adtunk, amit ne követeltünk volna nemzetiségeink részére a magyar parlamentben. Az egyesülés óta pártunk igazi A*ezéremberei, akik a jövőben messzibbre látnak, a román szociáldemokratákkal mindig rokonszenveztek. Azonban túlzott volna azt állítani, hogy a párt szimpátiája velünk szemben a külföld közvéleménye előtt döntő szerepet játszott volna. A nemzeti-parasztpárti kormány — mondotta Pop C. István — minden Nehézség ellenére is óriási haladást mutatott úgy az ország demokratizálása tekintetében, mint a kisebbségek nemzeti jogainak respektálása szempontjából Vissza fogják még sírni a kisebbségek velünk együtt az 1928■ évi választásokat és a közigazgatás decentralizációját, amely a kisebbségek nek is elévülhetetlen szabadság jogokat biztosított. Goldis László, aki ezidőben, mint a Gogapárt aradi feje, minden érintkezést került régi fegyvertársaival, ugyancsak meglepetéssel értesült a váratlanul lelkavargott politikai vitáról. Mint az albaiuliai pontok ködifikátora, ő elsősorban is Clopotelnek azzal az állításával szemben argumentált, hogy „a megszavazott albaiuliai pontok legfontosabbikát, a földreformot és a kisebbségi pontot a szociáldemokraták határozott kívánságára vették fel a pontok közé“. — Az albaiuliai pontok (sic!) szerzője én vagyok — jelentette ki Goldis — és azokat a szociáldemokraták semmiképpen sem befolyásolták. A földreformra vonatkozó pontok az én javaslataim. Az eredeti szöveg ugyan némileg különbözött a határozatba foglalt ponttól, de nem lényegében, csupán formában. Ennek a formának a szerzője pedig nem valamelyik szociáldemokrata, hanem Böntescu Victor, a volt Nemzeti Comité egykori tagja. — Ami pedig a kisebbségi pontöt illeti, az úgy került a határozatba, ahogy én megfogalmaztamNemcsak akkor, 1918-ban, hanem 1912- ben, „A nemzetiségi kérdésről“ cimü, Aradon megjelent magyarnyelvű könyvemben, amelynek tfő. lapján, az oldal alsó részében olvasható a gyulafehérvári határozat kisebbségi pontjának első fogalmazása is. Ez az írás 1912-ben jelent meg s a benne foglaltakat nem tanultam sem Flueras későbbi Magyar Színház csütörtök, péntek, szombat es'e és vasárnap d, u. 6 órakor: az utóbb) évad legremekebb darabja. Újszerű scenlrozés ! Ragyogó szereposztás ! Lebilincselő tartalom! Több mint szerelem Több mint sz retem Több m nt szerelem Több mint szeielem Több mint szerelem Több mint szere em )ö.b mint szerelem Több mint szerelem Több mint szerelem Több mint szere em Több mim szerelem Több mint szerelem Több mint szemelem barátomtól, sem pedig más szociáldemokratától. Ez az én saját, privát evangéliumom. Volt és marad. Magyarországon — mondotta Goldis — soha nem vették figyelembe. Hogy Romániában milyen mértékben lehetne figyelembe venni, ez politikai kérdés, amelyhez ez alkalommal nem akarok hozzá szólni •.. Ezután a kijelentés után,, amelyben benne rezgett saját politikai koncepcióinak kudarcain érzett őszinte fájdalma, Goldis László egy eddig kevésbé ismert történelmi leleplezési tett előttem. Kérésemre külön írásba is foglalta: ma is előttem fekszik. A következőket irta, kedvenc zöld tintájával: — Egyetlen egy esetben deferáltam a szociáldemokratáknak■ Az egyesülési határozat eredeti szövegében az állott, bogy „a magyar- országi román területek egyesülnek a román királysággal“. A szociáldemokraták a „királyság“ szóban tűrhetetlen szépséghibát láttak. Honoráltam kívánságaikat. Az uj szöveg igy hangzott: „A magyarországi román területek egyesülnek Romániával“. Ezt a szociáldemokraták vígan elfogadták- Akkor azután minden jó volt, a kecske jóllakott és a káposzta is megmaradt Románia pediglen mégis csak- királyság volt és az is marad. — Mért tiltakoztak a kifejezés ellen a szociáldemokrata tanácstagok — kérdeztem meg ekkor Goldish Csöndesen mosolygott, amint felelt: — Mert nem akartak királyságot, ök, úgy látszik, inkább köztársaságra gondoltak az egyesülés után. De aztán képviselők lettek, mindenkit elfoglalt a maga dolga, többé semmiféle reklamáció nem történt a szöveg módosítása, vagy annak gyakorlati értelmezése felett... Goldisnak ez az utolsó, politikai jellegű megnyilatkozása már nem is leplezi a bölcs és visszavonult szemlélődő iróniáját az egykori viharok és tülekedések felett- Vanitatum vanitos... Ö visszavonult a politikától; későbbi politikai ellenfele, Pop C. István mindvégig az élen maradt felelősségteljes posztjain. Vájjon melyiküknek volt igazai Az bizonyos, hogy az albaiuliai nagygyűlés kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseit Goldis haláláig „az ő külön, privát evangéliumának“ vallotta és Pop Cicio István is számtalan esetben vetette latba nagy személyi befolyását a kisebbségi intézmények sérelmei ügyében. A politika azonban olyan, mint a mithológiabeli idő: felörli saját gyermekéit. Jakab Géza. ....................................................................................... Borzalmas gyilkosság a drágan-völgyi korcsmában (Saját tudósítónktól■) Borzalmas kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságról tett ma délelőtt jelentést a draganvölgyi csendőrőrs parancsnoka a helybeli ügyészségen. A jelentés szerint Gheorghe Giurgiuman együtt ivott barátjával Borza Trajannal a Florea Teodor korcsmájában. Távoztuk után valami felett összes szólalkoztak, aminek hevében Giurgiuman kirántotta zsebéből a bicskáját és keresztül metszette Borza nyakát A szerencsétlen ember eszméletlenül zuhant le a földre és mintegy három órán keresztül hevert vérében fetrengve. A késő éjszakai járókelők vették észre.' A kihívott orvos azonban már segíteni nem tudott rajta, mert a sebesülés következtében,rengeteg vért veszített- A gyilkos gazdálkodót a csend- őrség letartóztatta és erős fedezet mellett útnak indította a helybeli ügyészség fogházába-