Keleti Ujság, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)

1934-02-13 / 34. szám

e Keleti Uîsjzg Kedd, 1931 február tS. SZÍNHÁZ Hazatér a ctuji szín­társulat, hogy február Í5~én meg kezdie előadásait a színházban A modern bor szelleme halálra ítélte Budapest legérdekesebb palotáját Ahol Sándor cár leghíresebb szerelmi regénye indult — Többszáz zsidó szörnyű halála az Orczy-ház pincéiében (Budapest, február 12.) A kor halad és a hala­dással egyirányban megváltozik a városok képe is Budapesten már évek óta tanácskoznak az u. n. Er­zsébet sugárút megépítéséről. Eddig a legfőbb aka­dály a leendő sugárút útjában álló paloták és házak okozták. Most ezek az akadályok is elmúltak, mert a főváros a sugárutba beleeső házakat kisajátítja. A le­bontásra kerülő épületek kozott a legérdekesebb a régi híres Orczy-palota. Fakó-sárga homlokzata idegenül bámul Károly kőrút forgatagába, a hideg tömb a múltban él. Sándor cárra emlékszik es a sok-sok dí­szes karneválra es regi forró theátrális estékre. Köte­tekre való emléke van az Orczy.háznak. ' A bécsi kongresszus idején három uralkodó te­kintette meg az épületben játszó színtársulat előadá­sait. Ferenc császár, Sándor cár és Frigyes porosz ki­rály. Amíg azonban az osztrák császár és a porosz ki­rály csak könnyebb és futó kalandokat bonyolított ,’e, báró Orczy nagy szivességgei rendelkezésükre bocsá­tott lakosztályaiban, addig Sándor, minden oroszok cárja egy életre tartó szerelmi emléket vitt el az Orczy-palotából. Sándor cár halálosan beleszeretett a színház ün­nepelt művésznőjébe, az olasz származású Signora Schindlerbe és a művésznő viszonozta is a hatalmas cár érzelmeit. Anzclmus Wéber, a színház karmestere emiatt féltékenységből rá is lőtt a cárra. A merénylet­nek csak az volt a következménye, hogy An- zelmus Wéber öngyilkos lett és Sándor cár magával vitte a leányt Oroszországba. A cár nagylelkűnek mutatkozott és pénzt küldött a szerelmes karmesternek, de az adományt az már nem kaphatta meg. Viszont Signora Schindler, aki hală percéig Sándor car mellett maradt, talán sohasem tudta meg, hogy vőlegénye, Anzelmus mester az éle­tével fizetett ezért a kalandért, A merénylete1; annak idejen igen nagy titokban tartottak és a botrányon felböszjilfc házi ur, báró Orczy László, a színészeket kilakoltatta saját külön színházából. Attól kezdve aztán ötven évig csak véletlen vándor­truppok tartottak előadásokat Budapesten. Be van félelmetes emleke is a palotának; az a földalatti folyosó, amely pincegádorátói a Dunáig hu. zodott és amelyet útközben több földata'ti terem sza­kított meg. Az egyik hatalmas teremben húzódtak meg éj­szakánként azok a zsidók, akiknek napszáll­takor el kellett volna hagyniok a várost, de Boráros János polgármester hallgatag bele­egyezésével ott éjszakázhattak. Ott érte őket a nagy árvíz is és amikor a vészes na­pok után felkutatták ezt a földalatti menedékhelyet, száz é? száz csontvázat talaltak, valamennyit a nyir­kos faiaknak támaszkodva. Az árvíz elöl akartak me­nekülni szegények, de a polgármester szigorú paran­csára estenként lezárták a pincegádor vasrácsos ka­puját ci erre nem volt szabadulás Nekitámaszkodta’.: hát a falnak és magasra emelték a fejüket, de a viz nem kegyelmezett és mikor visszatakarodott med­rébe; otthagyta halálos áldozatait Budapest legtitokza­tosabb házának pincéjében. Egy másik földalatti teremben a hirhedt Thais fö. kapitánysága idején, a hetvenes években titkos kár- lyaber.ang volt. Ott játszott a vasálarcos is, aki nem volt más, mint Beleznay Sámuel gróf, az, aki később az apját agyonlőtte, az, alti halálosan szerelmes volt Boráros János tanyába, a szép Bettykébe. Hosszú, romantikus történet volt ez, számos ponyva- regény témája. A vasálarcos n»tg is szöktette Betty- két és titokban megesküdött vele.. Később testben, lélekben megtörve, szegényen, betegen, rongyosan, gyermekével a karján állított be a lány az apai házba de nem talált pardont az öreg Horárosnál. Az Orczy-házban táncolt először Pesten a híres bécsi ballerina: Elssner Fanny es innen vitte magá­val a szerencsétlen Bettyke árván maradt gyermeke . Itt muzsikált Strauss, a hires keringökirály i3 és még rendeteget lehetne mesélni az Orczy-oa'oia regényes múltjáról it hátoorzongato í.*.c>.:ól Öles plakátok és hatalmas újsághirdetések jelen­tik, hogy a t színtársulat február 15-én kezdi meg harmadik játékciklusát a színházban. Mindjárt csütörtökön egy olyan bemutatóval indul az előadások sorozata, amely méltán bizalmat és nagy érdeklődést kelthet a város színházlátogató közönsége részéről. A budapesti Vígszínház jelenleg Is műsoron levő és legnagyobb sikerű uj Bus Fekete darabja: Több mint szerelem c. lebilincselöen érdekes, minden mondatában uj helyzetet teremtő brilliáns szinjátékát mutatja be elsőnek a színház együttese. A darab hatalmas sike­rére a legjellemzőbb, hogy Oradeán kilencszer tűzte ki az igazgatóság és mind a kilenc előadást zsúfolt néző­tér szüntelen tapsai kísérték végig. A darab kitűnő volta és az előadás jósága, precizitása és tempója alap­ján' méltán nevezhető Több mint szerelem parádés elő­adásnak. A darabot Kádár Imre dr. rendezi, aki a da­rab kétségtelenül nehéz betanítását és szcenirozását olyan meglepően oldotta meg, hogy ez külön írappi - roznl fogja a közönséget. A Több mint szerelem e, új­donságot az igazgatóság Clujon is valóságos csemegé. nek szánta, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy ot egymásutáni előadásra tűzte ki. Első előadás csü­törtökön esté fél kilenckor, Ünnepi premier. A darab további előadásai pénteken este fél kilenckor, szomba­ton este kilenckor, vasárnap délután 6 őrskor és hét­főn este fél kilenckor. Egyelőre ot előadás, de minden valószínűség szerint a Több mint szerelem fogja uralni a harmadik játék-ciklus legnagyobb részét. A jegyeket a szokásos 45, 30, 25, 20, 15 és 10 lejes helyárakon mér árulja a színház jegypénztára. Ezekre az előadásokra tanácsos lesz jegyekről jóelöre gondoskodni. Szombaton délután 4 orakor Fizessen nagysád! operette igen olcsó helyárakkal. Minden földszinti és páholy jegy 17 lej és minden erkély Jegy 10 lej. Fenntl árakban már a repülöbélyeg és más illeték is bennfog- ialtatik. Matiné vasárnap délelőtt 11- kor: A pénz nem minden. A legdivatosabb budapesti szindarabiró: Bus Fekete László nagysikerű darabja; A pénz nem min­den szerepel a színház műsorán vasárnap délelőtt li­kőr. A jegyeket igen olcso matiné-hely árakon, 10 és 17 lejért már árulja a színház pénztára. Vasárnap délután 3 órakor 17 és 10 lejes bejárak­kal operetteloadás: Egy csók és más semmi, a premier szereposztásában. Zsindelyezik a kaszárnya tetejét vasárnap este 9 órakor. Vasárnap este 9 Órakor lesz a bemutatása, tel. jesen uj szereposztásban, uj szereplőkkel, uj betanulás ­sal a Zsindelyezik a kaszárnya tetejét c. operettnek. Tizenegy fejszecsapással megölte a fiát Megdöbbentő székelydráma a vagyon és az ellenzett házasság miatt (Saját tudósítónktól-) Megdöbbentő gyilkos­ság rázta meg treuscaunemegyei Petriceni la­kosságát, mely a begyek közó beékelve, éli a mai kilátástalan idők idegbénitó életét- Itt is, mint annyi helyen, a feiajzott idegek vissza­hatása robbantotta ki a drámát, melynek okát vagyonnak és ellenzett házasságnak hívják- Csáki Dénes földműves házába néhány hét óta teljesen ellenséges hangulat költözött be az idősebb fiú, Csáki Balázs ama bejelntése miatt, hogy megházasodik és kéri a „jussát“. Az édesapa hajlandó is lett volna kiadni a va­gyont, csak azt nem akarta, hogy a fia a ki­szemelt leányt vegye el feleségül. A fiú meg is kapta a gazdálkodáshoz szükséges ökröket és több hold földet, azonban Csáki Balázs nem mondott le a leányról. Emiatt aztán állandó volt a per-patvar a házban­A fiú több ízben elvakultságában a szüleit is bántalmazta s az apját és az édesanyját ki­dobálta a lakásból- Az apa védelemért a mult héten is a csendőrőrshöz fordult­A esendőrség beavatkozása nem simította el az ellentéteket, mert azután is napirenden voltak a veszekedések- A mult hét hétfőjén ha­zaérkezett a katonaságból a leszerelt kisebb fiú, Csáki Albert, aki a szülei pártjára állott és több ízben erélyesen visszautasította tostvér­Félrevesetik, ha „OLLA“ helyett silány utánzatot ajánlanak. bátyja durva eljárását. Ez a családi viszályko- dás még inkább kiélesitette és siettette a bekö vetkezett dráma kifejlődését­Mult hét végén a két fiú a gazdaság ud­varban foglalatoskodott. A széna átrakásává! voltak elfoglalva, miközben két sor széna le­kötésénél nézeteltérés támadt a testvérek között. A veszekedésnél egyik sem akart engedni és Csáki Balázs, akiből egyszerre kitört az el­fojtott indulat, előkapta a zsebkését és azzal a szénakötözéssel elfoglalt testvérének a kezét sebesitette meg, majd a menekülni akaró öccsét a földre ütötte és kését annak a balvállába mártotta- A veszedelmes helyzetben lévő fiú segítségéért kiáltott és az apa, Csáki Dénes fejszével szaladt a fia megmentésére­Az apát is elfogta egyszerre az indulat és a fejszét felemelve, azzal lesújtott a kést újabb döfésre emelő Balázs fia fejére. Már az első ütésre eszméletlenül terült el a rabiátus fiú, az apa pedig megvadulva, még öt ütést mért a fiúra. Az első három ütéssel úgyszólván szét­loccsantotta az agyát, egy fejszeütés az ágyé­kát roncsolta szót. összesen 11 fejszecsapást mért a fiára­A dráma pillanatok alatt pergett le és az apa eldobva a véres fejszét, egyenesen a csend- őrőrsre szaladt, ahol e két szóval kezdto előadni rémes cselekedetét: — Megöltem a fiamat-.- A 63 éves, gyilkos Csáki Dénest letartóztat­ták, a súlyosan megsérült 24 éves Csáki Alber tét beszállították a kórházba, a 26 éves áldoza­tot, Csíki Balázst pedig tegnap hivatalosan felboncolták A Cluj—oradeai társulat harmadik játék* ciklusának megnyitó műsora: Csütörtökön tél 9 órakor: Fremier: Több mint szere­lem Bus Fekete László óriási sikerű színmüve. A budapesti Vígszínház állandó nagysikerű műsor- darabja. Különleges beállításban. Teljesen uj din­ietekkel. A szokásos olcsó rendes belyárakkal. Pénteken fél 9 órakor; Több mint szerelem. Másodszor. Rendes belyárak. Szombaton d. u. 4 órakor: Fizessen nagysád! Törők Rezső, Ernőd Tamás és Komjáthy Károly nagyel. keru operettje. 10 és 17 lejes helyárakkal. Minden földszinti és páholyülés minden illetékkel együtt 17 lej, minden erkélyülés 10 lej. Szombaton este 9 órakor: Több mint szerelem. Har­madszor. Rendes belyárakkal. Vasárnap d, e. 11 órakor: Matiné: 10 és 17 lejes búv­árakkal: A pénz nem minden. Bus Fekete László óriási sikerű vigjátéka. A premier szereposztás­ban. Vasárnap d. u. 3-kor: Egy csók és más' semmi. Operett sláger 10 és 17 Ipjrs belyárakkal. Vasárnap d. u. 6-kor: óbb mint szerelem. Negyedszer. Rendes helyárakkal. Vasárnap este 9-kor: Zsindelyezik a kaszárnya tetejét! Operett siker. Uj betanulásban. Teljesen uj s«3- replökkel. Rendes helyárakkal. Hétfőn fél 9-kor; Több mint szerelem, ötödször. Ra des helyárakkal. ROMAN OPERA MŰSORA: Február 14-én, szerdán este S órakor: Szép Heléna. Február 16-án, pénteken este 8 órakor: Rigoletto. Február 17-én, szombaton délután 3 órakor; Aida (Is­kolásoknak.) EDISON MOZGO MÜSOEAi Edison: I. Ghetto szive. Dickie Moore, Alexander Carr. II. Szenvedélyes szerelő. Maleo (Buster Keaton);,

Next

/
Thumbnails
Contents