Keleti Ujság, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)
1934-02-11 / 33. szám
Vasárnap, 193i. február ti. is _______________ KeienujsitG ■nMMMRHHHHMHHMMMnnnBHBnBI HHnKS írja Nyíró József Hónapokig nem láttam Uz Bencét A nagy hó — ugylátszik — ott nyomta a havason. A sok nyomorúságban meg is feledkeztem róla. — Kell-e vendég? — szúrta be az orrát azonban a napokban az ajtón. — Hijj a vadegerit! — örvendeztem neki. — Te hol jársz, ahol a madár sem jár? — Én igyenössen az urfi után jöttem — ült le komótosan a kanapéra. — Disznót ölünk, tndja-e? — Most az ideje, — társalogtam kényelmesen, de Bence sürgetett: — Ne lopja az időt, hanem őtőzzék, mert indulunk. A szán kinn vár a kapu előtt- De öltözzék jó melegen, mert olyap hideg van, hogy az éceaka a tótok lovának mind elvette a fülit! — Miféle disznót akarsz te ölni? — hitetlenkedtem. — Hiszen te tudtommal a télen bolhán kivül egyebet nem hizlaltál! — Azzal maga ne törődjék, csak igyekezzék! — sürgetett. Nem akartam a szemeimnek hinni, mikor látom, hogy a szánon felkötve ott van a zsup- szalma a perzseléshez, a csizmaszárában a disznóölő kés, az átalvetőben a só, bors, paprika, szekfiiszeg, kása, minden az ázalék elkészítéséhez. A szán két farkához két lompos kutya volt kötve. Szomorúan dideregtek a hidegben. — A meleg bort én állom! — kaptam kedvet a dologhoz. ■ — Na hogy végre magának es megjött az esze! — fejezte ki megelégedését Bence. — Minél többet, annál jobbat hozzon! — hunyori- tott megpendülve. Kényelmesen elhelyezkedtünk a csergók közt a szánon s repültünk a havas felé. Az erdőlő szánok Szépaszó fejéig megverték az utat, szinte repültünk rajta a fehér, kristály- szikrázásban, jégtűk miriádja úszott a napfényben s a földig tiszta hóval, zúzmarával borított hatalmas fenyők alatt kék árnyék játszott. A fehérbe boritott rengeteg finom csendjében jég-fantomok táncoltak szédülő tekintetünk előtt, mintha eltűnő angyalok járnának mezítláb az erdő szent templomában. — Tán béfagyott a szája, hogy úgy meg- némult? — döfött oldalba Bence. — Ezen a szakaszon le kell szállanunk, mert nehéz az ut! A lovak már izzadtak a térdig érő hóban. Semmi ut nem látszott, csak mindenütt a végtelen fehérség. A két kutya is keservesen kínlódott a szán után- Bence felhányta őket a szalmára, maga a lovak előtt járt és bekanyarodtunk a sziklák kopár falai közé- Itt csak ő lehetett a vezető. Egvetlen rossz lépés és mindenestől belezuhanunk a szinültig fújt szakadékok hó-sirjába. UJ! UJ! F0LF10MÉ6Ő cserépkályha! Uj cserépkályhákban, valamint általam átalakított régi cserépkályhákban 24 óra hosszat fütliet 12 kgf. fával! Lehet bármilyen méretű. A nálam vásárolt kályhákat teljesen uj külföldi rendszer szerint rakom fel, a régieket pedig ugyanezen rendszer szerint rakom át, Rendkívül nagy megtakarítás tüzelőanyagban. Megrendelhető csakis TÚRI SASDÓR kályhás mesternél CInJ, Str. OţelaluJ 5—12 sz. Telefon t—44. — A szántalpak nyomában járjon! — figyelmeztetett Bence, kinek a hangja ezüstté fagyott a ritka, tüdőmetsző hidegbenFélóra nem telt bele, mindannyian tetőtől talpig fehérek voltunk a zúzmarától, mintha a tói fiai volnánk, kik jég-lovakkal birkóznak, küzdenek, törtetnek a fellegek közéEgyetlen élőlény egy faághoz fagyott nagy bagoly volt, mely végső kínjában a fakéregbe vágta karmait és felborzolt tolla úgy látszott, mintha bosszúsan barna kozsókot kanyaritott volna nyaka köré az utolsó pillanatban. A tüdőm szakadt ki, ahogy vérbe borult szemekkel, remegő térdekkel másztam a szán után, arcom fehérebb volt, mint a télnek szép hava és hirtelen furcsa változások rohantak át rajtam és kacagva kiáltottam fel: — Beneze! Hol harangoznak? — Hó! — állította meg rettenve Bence a lovakat. Ö tudta, hogy az ember a megfagyás előtt, a haléi előtt szokta hallani a „jóg-ha- rang szót“. Szelíden feltett a szánra, de előbb földhöz ütött, istenesen megkujakolt, hogy jöjjön mozgásba a vérem és mint egy tehetetlen gyermeket bepólyált a csergőkbe- Mellettem a két kutya didergőit. — Nyálassal — morgott Bence, hogy any- nyi bajt szerzek neki, de aztán tovább gyúrta a havat a lovak előtt. Hátra sem nézett, csak mikor felértünk a hegyre s megállottunk, hogy a lovak szusszanjanak, akkor kérdezte meg: — Fázik-e még urfi? — Csak a kezem! — makogtam — olyan, mint a jég. Szerencsére az egyik ló akkor végezte el a természetes dolgát. Bence odaugrott s két meleg labdát belenyomott a két markomba. — Kitart, amig megérkezünk! — biztatott. Úgyis voit. Mindenről megfeledkeztem örömemben, hogy a régi kalyibánkat megláttam. Csakhamar rittyegett, pattogott benne a tűz. Egészen megelevenedtem, mig’ Bence a lovakat elhelyezte az Üdő Márton meleg istállójában. A kutyákról is hamar leolvadt a hó, jégcsap. — Sokan vannak odakinn! — ugrott he Bence is az ajtón vidáman és komótosan ő is elhelyezkedett a tűz mellett. A nagy hidegre mondják, hogy „sokan vannak odakinn“. — Hol a kövér disznó, Bence? — türelmetlenkedtem, mert a kalyiba körül disznónak hire-hamva se volt. — A makkon! — mókázott Bence. — Ma már későn van disznóöléshez fogni- Majd, reggel hozzálátunk. Azt gondoltam, hogy bizonyosan Üdő Mártonnál tartja a disznót, azért tovább nem is firtattam. Mire a ház körüli dolgokat elvégeztük, már sötétedett. Télen, a havason korán leszáll az est. A meleg bor egyrószét megittuk, de az is igaz, hogy kellemesen eltöltüttiik az estét és még az édesanyám ölében sem aludtam olyan jól, mint azon az éjszaka. Tőlem ugyan ordíthattak a farkasok. Bence egész éjszaka ápolta a tüzet- Nem is tudom, hogy mikor aludt. Hajnalosan azonban már felköltött. — Ébredjen urfi! Lássunk a disznó után! Hirtelen lenyeltük a frustokot. A disznóölés előtti izgalom erőt vett rajtam. Bence az előkészületekhez látott. Hosszú, éles kést szúrt a csizma szárába, nekem egy vastag, fagyott kötelet nyomott a markomba, azzal az utasítással, hogy amikor ö lefogja a disznót, hurkoljam, amilyen gyorsan csak tudom, a disznó két hátulsó lábára s rántsam ki alóla a lábait, de ha Istent üsmerek s az életem kedves, el ne eresszem. Végül szíjra fűzte a két kutyát, karjára akasztotta a fejszét s azt mondta: — Mehetünk!,.. Mindenütt a nyomomban legyen! —- figyelmeztetett s ereszkedni kezdettünk be Melegoldal-on a rengetegbe. — Te hol a tüzlangban tartod a disznót? — mérgelődtem. — Csend a szája szenvedését! — pisszegett és idegesen oldozni kezdi a két kutya nyakáról a szijat. Valamit súgott a fülükbe s arra a két kutya, mintha megveszett volna, leront az oldalon, be a patak-fenékbe. A következő pillanatban felröffen valami, s hát látom, hogy egy csorda vaddisznó ront át a túlsó oldalon. — Szorítsd! — ordit Bence, 8 mintha a szemét kivették volna, rohan le az aljba. Én utána. A fogam, vacogott a félelemtől és csak ködösen láttam, hogy a két kutya dühös hergés közben küzd valamivel. — Megvan! — bőgött örömében Bence és mint a hiuz ugrott oda. Én a nyomában. Csak azt láttam, hogy a, fejsze megvillan, a rettentő ütés alázuhan, fehér tajték és piros vér förcsög, Bence egy nagy setét állat hátára reászökik és két kemény markával) megragadja a füleit... Gyorsan a - kötelet!... A kö-te-let! — üvölti. A kezem reszketett és sehogysem kaptam a kötél végét. Bence azalatt kétszer is meg- szurta a rettentően küzdő állatot. A hó porzott körülöttünk és egyetlen véres gomolyagban hempergett vaddisznó, Bence és a kutyák. — Bántsa ki már a lábát! — csattant rám a Beneze hangja, de én úgy hallottam, mintha a túlvilágról hangzanék és önkéntelen görcsö- södtek rá kezeim a kötélre, amely hirtelen megfeszült és csak azt éreztem, hogy ellenállhatatlan erő vonszol maga után, én pedig nem bírtam elengedni se a kötelet, lábaim összeakadtak, szemem világa elveszett és éreztem, hogy nagy lendülettel valami puha fehér mélységbe zuhanok... Bence ásott ki a hóból. — Egy kicsit lement a politúr a képiről —, vigasztalt —, de egyéb baja nem történt. A bőr ugyan a tenyeremről is lesirült, de azzal hallgattam. — Hát neked nincs semmi bajod? — igyekeztem bátornak, edzettnek, férfiasnak látszani, de soha életemben belül olyan szelíd és alázatos nem voltam. — A csizmám szárát ugyan kiharapta, de annyi baj legyen. Szerencse, hogy kocát fogtak le a kutyák. Egy vén kan megcsufolt volna! A kutyák lihegve, diadalmasan néztek rá és izgatottan szagolták, nyalták a vért a csizmájáról. — Hol a disznó? — bátorodtam fel én is, de még a hangom gyenge vöt, mint a gyónó fehérnépé. — Megvan! — vigasztalt Bence- — Magától ugyan elfuthatott volna, do szerencsére a kötél rácsavarodott egy fára, s az megfogta ... Hanem most mehetnénk utána. Úgy száz lépésre tényleg el volt nyúlva a disznó. — Megvan másfél mázsa — mosolygott elégedetten Bence. — Az elég baj — bölcsködtem —, mert, hogy visszük haza? — Törőbuzával valahogy hazacsaljuk —• csufolódott Bence. — Igen ha te röfögsz előtte! — vágtam vissza. A mókára azonban nem volt idő. Bence engem odatett posztnak a disznó mellé, ő pedig Gyakorlat! Gazdalexikon 102 tagból álló szerkesztőbizottság munkája. Az összes gazdasági ismeretek és a kapcsolatos összes tudományok tárháza 2 köte[mab 1500 oldal díszkőiéiben^ 420*- lej. a korábbi I,9Ü0 lej helyett. — Utánvéttel portó 40 te]. A pénz előzetes beküldése esetén portómentesen azonnal szállítjuk. Azonnal rendelje, amíg el nem fogy a Keleti Ü|- ság kiadóhivatalánál Cluj. str. Baron 1.. Pop 5 sz Disznóölés a havason
