Keleti Ujság, 1934. január (17. évfolyam, 1-23. szám)
1934-01-05 / 3. szám
Péiileíi, 1931. január 5, tfrutnürsm ® iRonniOMrtMüvÉ&lET szeretetnek, a hálát nem váró jóságnak hőse. Szerelem, jóság, szenvedés, gyönyör, gazdag eseményekben hömpölyög el elöltünk s az események árjában emberek állnak, akiket megismerni mély és maradandó élmény. Események és emberek mögött pedig tejjes emberségével érezzük az irót, akivel a magyar közönHunyady Sándor nagysikerű bűnügyi története, az „Arany ifjú", az utolsó premier ebben a ciklusban ség most először találkozik s akit hamarosan még fog szeretni. Az Athenaeum vászonkötésü regénysorozatá- nak egyenként 300—400 oldal, ez a 26-lk kötete 60 lej, minden könyvkereskedésben, vagy Lepagenál, Kolozsvár. Kérje a sorozat jegyzékét. A társulat háromhetes vendégjátékra Nagyváradra megy A kolozsvári társulatot nagyváradi vendégjátéka alatt annyira megszerették, hogy úgy a sajtó, mint a közönség újból felszólította Pariaghy igazgatót, hogy a megállapodások szerint kezdje meg az előadások sorozatát. Tekintettel arra, hogy három hónapig egyfolytában játszott magyar társulat Kolozsváron, a meghívásnak eleget tesz Pariaghy igazgató és már január hő 33-án Nagyváradon játszik a kolozsvári társulat. Már teljesen elkészült a színház drámai együttese Hunyady Sándor legújabb nagysikerű izgalmas bűnügyi történetével az Aranyifju-val amelyet a Vígszínházzal egyidejűleg csak a kolozsvári színház adhat elő. Az Aranyifjunak nálunk hétfőn este lesz a premierje, de még kedden, szerdán és csütörtökön is műsoron lesz ez a kiválóan érdekes bűnügyi drámaEzenkívül két különösen nagy érdekessége lesz az Aranyifju előadásainak, az egyik az. hogy az illusztris szerző, Hunyady Sándor személyes m lesz jelen a premiéren, a másik az, hogy a női főszerepet Ligeti Margit fogja játszani. A darab többi szerepeit bárdi Teréz, Hunyadyné Jucii Kerekes Ilona, Kós Dodó, Tóth Elek, Kovács Gybrgy, Tompa Béla, Balázs Samu, Rajnai Sánd >r, Tompa Sándor. Stoll és Antal játsszák. Az Aranyifju összes előadásaira már pénteken reggel kezdi árusítani a jegyeket a pénztár. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Pénteken: Nincs előadás. Szombaton délután 3 órakor: Egy csók és más semmi.' (Operett, mérsékelt helyárakkal.) Szombaton délután 6 órakor: A pénz nem minden. Szombaton este 9 órakor; Fizessen nagysád! (Harmadszor.) Vasárnap délután 3 órakor: Szilveszteri kabaré megismétlése, mérsékelt helyárakkal. (Malac-sorsolás, nyeremények. Minden belépőjegy egyúttal sorsjegy is.) Vasárnap délután 6 órakor: Fizessen nagysádl (Operette negyedszer.) Vasárnap este 9 órakor; A pénz nem minden. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök este 814: Aranyifju. (Hunyady Sándor 9 képből álló bűnügyi története.. A Vígszínház legnagyobbsikerii újdonsága, a szerző személyes jelenlétével.) (*) Az „Erdély“ folyóirat harmincadik év folyama. Most jelent meg az Erdélyi Kárpát Egyesület értesítőjének a legújabb száma és egyúttal záró füzete is a jelen évfolyamnak, mely éppen a harmincadik kötetét alkotja országrészünk egyetlen képes turista közlönyének. Ha elgondoljuk, hogy ezt a népszerű folyóiratot az EKE nagy anyagi áldozattal adja ki, a szerkesztőbizottság pedig körültekintő gondossággal, pontosan kéthavonta jelenteti meg, akkor elismeréssel pillanthatunk vissza arra a gazdag tartalomra, amely a 30. évfolyamban foglaflt közérdekű _ közleményekből visszatükröződik. Az eddigi érdemes szerkesztők sorában olyan ismert nevekre hivatkozhatunk, mint Radnóti Dezső hírlapíró, dr. Szá- decsicy Lajos egyetemi tanár, dr. Gyalul Farkas ny. könyvtárigazgató, dr. Kari János természettudós és mások, azonban a harmincadik i évfolyam befejezése a sorrendben jelenleg éppen a tizedik szerkesztőnek, dr. Ferenczy Sándor unit. tanárnak jutott feladatul. Kezdetben nem volt könnyű dolog a tollforgató turisták irói gárdáját összetoborozni, kik három évtized alatt a lelkes munkatársaknak mintegy 350 tagú táborát alkották és több mint háromezer cikket írtak. Mig az anyagiak engedték, külön néprajzi, fürdőügyi és kerékpáros mellékletek is jelentek meg, melyeket most sikerült foto-mülapokkal pótol a szerkesztőség. A két legutóbbi füzet tartalmából különösen kiemeljük dr. Páter Béla botanikai, dr. Tulogdy János turistasági, Xántus János geológiai vonatkozású kitűnő cikkeit, melyek közül utóbbi a nagyekemezői földgáz égését, mint turista látványosságot is Írásban és képben vonzó népszerű modorban magyarázza. Mersa Gyula EKE-beli évfordulókról, Miklós Lajos a sízésről emlékezett meg. Ezenkívül kirándulási tájleirások, turistaösszejövetelek, estélyek, vidéki osztályszervezkedések, honismertető felolvasások és vetített képes előadások ismertetései számolnak be az élénk egyesületi mozgalmakról és a turista propagandáról. Ha valamelyik helyi tárlat, vagy minta-vásár keretében alkalmilag Kolozsvárt is ogy turista kiállítás rendeztetnék, felette tanulságos lenne — talán bibliográfiai kimutatásban — tetszetős módon áttekinthető alakban közszemlére állítani azt a turistairodallmi és idegenforgalmi munkásságot, amely az EKE havi szemléjében harminc óven keresztül egész Erdély tájrajzát feldolgozta és igy közkinccsé tette. Már pedig természeti szépségeinknek ez a nyilvántartása, illetőleg kataszterbe való foglalása idegenforgalmi szempontból nemcsak a turisták magánérdekeit, hanem minden erdélyi ember, sőt az állam közérdekét is szolgálja. Az „Erdély" előfizetési ára egész évre 120 lej. Za la. Ab 1933-a« Nobeldij nyertese. Bunin Iván orosz it ö nyerte el az Idén az irodalmi Nobeldijat. Az Athenaeum kiadásában, máris megjelent a nagy írónak ,,A szarelem szentsége" c. remek regénye, ifj. Bókay János fordításában. A kitűnő regény fehér papíron, szép kiállításban propaganda kiadásban 30 lej, minden könyvkereskedésben, vagy Lepagenál Kolozsvár. Kérje az Athenaeum szenzációk jegyzékét. Mobdaunt: Trópusi iá*. Messze szigeten régimódi szálloda, a szállodában futóvendégek, rosszhlrü lányok, homáiyoamultu fogadósné... Ebben a sötét, barátságtalan es tisztátalan környezetben egyszerre gyenge fény gyűl, amely lassan növekszik, fölnyu'.ik, szétcsap és végezetül forró, vérvörös világossággal árasztja el a regi ny lapjait. Mert azoknak a futóvea- dégeknek is megvannak a maguk kis és nagy embert tragédiái, a homáiyosmultu fogadósné, a regény főhőse, igazán iíös, az anyai önfeláldozásnak, az on megtagadó Skót tréner készíti elő a román rálogalottal a világ- bajnokságra ? Bukarestből jelentik: A futballszövetség főtitkára nyilatkozott: előrehaladott tárgyalásban állnak egyik legnevesebb skót trénerrel, Peter For merrel. A kitűnő tréner a világbajnokságra készítené elő a román válogatott csapatot és működését már februárban meg is kezdené. A tréner kétségtelen nyeresége lenne a válogatottnak. Az anyagi feltételekről nem nyilatkozott a főtitkár. A MÜKOKCSOLYAZO TATRA-BAJNOKSAGOT Fraznovszky (Prága, nyerte 576.19 ponttal, 3. Sváb (Prága) 505.1 pont. 3. Heinz (Prága) 143.2 pont. 4. Quido Serent (Jugoszlávia) 337.14 pont. A bölgyvcr- senyben a berlini Schmidt győzött 457,96 ponttal. CANTACUZINO HAZAJÖTT - KIKAPTAK A TELEFONOSOK PRÁGÁBAN. SSK Vitkovice—Telefon Club Roman 2:0 (1:0, 0:0, 1:0). A Telefon Club jégliokki csapata Prágában játszott a meglehetős gyenge képességű prágai csapat ellen. A mérkőzést meglepetésre a csehek nyerték. Magyarázat a vereségre, hogy Cantacuzino herceg, a csapat legjobb embere, aki különben is csak mint vendég utazott el a telefonosokkal — hazautazott Bukarestbe, mert lejárt a szabadsága. Már győznek Is Afrikában: A marokkói csapatuk ugyancsak megtanultak játszani a vendégcsapatoktól. A Viktória Zizkov csapatát ugyancsak kellemetlen meglepetés érte: Marokkó kombinált csapatától 3:7 arányban kaptak ki. Nem mehet már biztosra euripai csapat Afrikába'.' 20 nemzet és 20.000 tornász részvételére számítanak a budapesti tornász világbajnok- bajnokságon. Ekkora tömeg még egyetlen világbajnokságon sem volt! ROMAN OPERA MÜSORAí Fentek: Nincs előadás (Szombat: Cigánybáró. Vasárnap: Nagy operaest. EDISON MOZGÖ MŰSORA: I. Ki a bűntárs? Főszereplő: Gustav Diesel, Haímay Tibor. II. Huszárszerelem. Főszereplő: Fritz Schultz. A párisi újévi fedettpálya versenyen Brugnon győzött Buzelet ellen a döntőben 3:6, 6:1, :1, 7:5 arányban. A férfipárosban a Borotra—Boussus-pár az első. 2. Buzelet— Genfien. Döntő: 6:1, 4:6, 6:2, 6:8, 9:7! BUDAI 11.— FO LENT INI 5:1 (2:1). Végre: a sok döntetlen után győzött Is a Budai II. — Lentiniben. Saint Moritz izgul a nagy jég hot lei tornán A snintmoritzi nagy nemzetközi jéghokki- torna egyre izgalmasabb. Saint-Moritz előkelő nemzetközi közönsége egyre fokozódó izgalommal figyeli a mérkőzéseket. A jéghokki világ- bajnokság előjátékának tegnapi mérkőzései a Budapesti KE első győzelmét is meghoztak. Az eredmények: BKE—St.-Moritz 2:0 (0:0, 1:0, 1:0). Queens Club London—Berliner Sch. C. 4:3 (1:0, 1:1, 2:2). LTC—HC Milano 4:0 (3:0, 1:0, 0:0). Rapid Paris—Wiener ÉV 2:0 (1:0), 0:0,1:0). A két nap mérkőzései után ez a helyzet: 1. csoport. 1. Que°ns Club 2 2 0 0 6; 4 4 2. Be linér Sch C 2 1 0 1 6:4 2 3. Rapid 9 1 0 1 3 t.2 2 i. Wiener EV 2 0 0 2 0: 5 0 2. csoport1. LTC Prága 2 2 0 0 10:3 4 2. BKE 2 I 0 1 5:6 2 3. EHS St. Moritz 2 1 0 1 3:4 2 4. HC Milano 2 0 0 2 3;6 0 A Crisana mégis tovább túrázik, Cherbourg! győzelmei jó hatással voltak és sikerült újabb ellenfelet találni. Legközelebbi mérkőzése vasárnap lesz a Páris melletti Montreuilben a C. A. Montreuil ellen. Gnlácsi Irén: A káliói kapitány. A leg épszeriibb magyar írónő legújabb történelmi regénye. A két kötet (6 0 oldali füzv' 240, vászon- kötésben (két kötetbe kötv“) 360 lej Vidékre utánvéttel. Lep'ige Cluj-Kvár. Kérje a kőnyvszenzációk ingyen jegyzékét. niiiiiifinimiuinimnniiiiiiiimiiiii.i« TflUttlUttftttaii