Keleti Ujság, 1933. december (16. évfolyam, 276-300. szám)
1933-12-31 / 300. szám
Vasárnap, 1933. Idecember 31. HELErrüjsm it 'Biztosan ráismer Vannak nők, akik különleges bájt sugároznak ki ős ez megkülönböz- teti őket a tömegtől. Nagyon nehéz megállapítani, hogy ezt a tulajdonságukat finom, jól kiválasztott parlöm- jüknek, — amely egyéni vonást kölcsönöz, — vagy pedig elragadó tem- peramentumjuknak köszönhetik-e) avagy a két körülmény szerencsés összeegyeztetésének. mEb ez álarc alatt is FELISMERHETŐ! (JTRLANDE K: FLÉU1S 02 ideális kölnivíz, melynek finom illata körüllengi és megteremti azt az előkelő egyéniséget, amelyet megálmodott. — Egyéni bájt biztosit, mert hódtió illatfelhőié, az Ön szépségével karöltve, első látásra elbűvöl. LE GRAIN Valódi csak eredeti csomagolásban! i iwi—iiihii—Ba—gaesaa—a—k Az anya sirja Irta: Orbók Attila Lóri sohasem felejtette el azt a különös napot, amikor azok az egészen furcsa, érthetetlen dolgok történtek a házban... Otesztendös volt, tehát nem csoda, hogy neun értette meg, ml is történt, csak éppen megérezte, hogy sokkal nagyobb baj yan, mint amilyeneket átélt azelőtt... Szép tavaszi reggel volt. Mint mindig, most is az anyja öltöztette fel. De a mama szokatlanul sápadt és Ideges volt. Dóri türelmetlenkedett; szeretett volna már künn lenni a kis villa kertjében, ahol a lomha uj- íuntandi kutya sütkérezett a kacagó napfényben. A mama alig bírta íelgombolni az elnyühetetlen tiroli nad- rágocskát s amikor a gyermek egy percig sem akart nyugodtan állapi, hanem mint a rétre vágyakozó csikó, egyre viháncolt, az anyja idegesen reáütött... Ritkán esett meg, hogy megütötték... Az ütés nem fájt, de azért Dóri keservesen zokogni kezdett. A fiúcska jól tudta, hogy ilyenkor simi illik és bömbölt, ahogy a torkán kifért. Az anyja végre most már felgombolhatta a tiroli nadrágot és szokása szerint, hirtelen hangulatváltozással magához ölelte a gyereket és hevesen csókolgatta. Dóri hamar megvigasztalódott. Szaladt az apja dolgozószobája felé. Az ö tudós papája ilyenkor már rég az íróasztalnál ült, nagy csomó könyv, füzet, irka-firka között... Régi emberekről irt igaz meséket — ahogy egyszer megmagyarázta Dórinak, hogy mivel foglalatoskodik. Történetiró volt. A mama hirtelen Dóri után kiáltott: — Ne menj be apához, Dóri... Menj a kertbe és játsszál... Dóri meg akarta kérdezni, hogy miért nem szabad bemennie az apjához, hiszen máskor minden reggel az volt az első útja. Aztán olyan jó is volt kicsit bekukkantani a „szentélybe“, ahová napközben a lábát sem volt szabad betennie. Apa minden reggel, amikor bement hozzá, az ölébe vette, mesélt neki egy kicsit, vagy nagy, komoly képeskönyveket mutogatott, amelyekben háborúk, csaták voltak lerajzolva, páncélos vitézek, erős, magas várak... Dóri mamájára nézett. Az édesanyjának az arca komoly és szigorú volt. A fiúcska szót fogadott és kiszaladt a kertbe. Pajtása, az öreg ujfunlandi eléje ment a villa terraszáig. Dóri a hátára ült, jól megkapaszkodott hosszú szőrébe és a kutya elvitte a kert közepéig, ahol aztán lehevert a hüs pázsitra. A gyerek megunta a lomha állatot nógatni, hogy tovább lovagoltassa — elment a villa mögé, ahol a homokbuckánál hevertek szerszámai, kis ásója, kapája, gereblyéi s elkezdett kertészkedni a maga módja szerint: szép színes kavicsokat ültetett el a zöldelö törpe fák tövében és szentül,meg volt győződve róla, hogy az apró kövekből egyszer majd virágok nőnek ki... Öreg mindenesük, Mari jött ki a kertbe, karján kosárral: — Jöjjön, Dóri, elmegyünk bevásárolni. Dóri csodálkozott. Máskor, ilyen szép tavaszi délelöttökön mindig az édesanyja szokta elvinni sétálni. Előbb át kellett öltöznie, mert a mama mindig elegáns volt és Dórinak is fel kellett vennie fehér csipkegalléros bársonyruháját, amikor együtt mentek a városba. — így menjek magával, Mari néni? — kérdezte a gyerek. — Igen, igy... Ahogy van... — mondta Mari. — Jobb, ha most nincsen itthon maga... szegényke... Megcirógatta Dóri fürtjeit és megcsókolta a feje búbját. Lóri nem értette, hogy Mari miért sajnálja öt. Nem is tűnődött rajta sokáig; örült, hogy nem kell átöltözködnie és minden ceremónia nélkül bemehet Marival a városba — nézheti a fényes kirakatokat, a villamosokat és autóbuszokat s kérdezösködhetik a világ ezernyi csodájáról... Mari néni azonban ezúttal nagyon fukarul mérte a válaszokat és Lórinak háromszor is meg kellett kérdeznie, hogy „melyik erősebb, a villamos vagy a nagy mozdony", mig az öreg cseléd minden meggyőződés m helyiségünkben yj árak Modern ciílliroh Legújabb rádiók Villany vasaiét*, főzök CONSTRUCTIO ClUi, Plaga Unirii 31. sz. - Telefon S3. nélkül azt válaszolta, hogy a villamos... Amin aztán a gyerek nagyon csodálkozott... Mari néni immel-ámmal vásárolgatott a fűszeresnél, a péknél és a sajtüzletben, mintha csak nyújtani akarta volna az időt s a virgonc fiúcska mindegyre el- c sót angolt mellőle, hogy megbámuljon egy-egy várakozó autót, vagy az ördöngös locsoló kocsit, amely pontosan csak a kocsiutat öntözte, anélkül, hogy egyetlenegy vízcsepp felesapódott volna a járdára... Amikor nagysokára hazakerültek s beléptek az előszobába, apa szobája felöl kiabálás é3 asszonyi sirás hangjai hallatszottak — a gyerek felismerte az apja hangját és nagyon megijedt... Az ő jóságos apja sohasem szokott kiabálni; szelíd és csöndes ember volt... Es most nagyon kiabált... Mari néni a konyhába cipelte Lórit. Lenyomta a zsámolyra, ö is leült krumplit hámozni és mesélni kezdett... A fiatal cselédleány, Lujza, aki Mari néninek az unokahuga volt, egy pillanatra bejött a konyhába, a szeme vörös olt s csak annyit mondott: — Hát mégis pakkol a nagysága... Az öreg cseléd elfelejtette a mese folytatását... A hangja remegett, a keze is reszkettt s azt mondta a gyereknek, hogy majd ebéd után folytatja a mesélé3t.. •Az ebéd szokatlanul lassan készült el ezen a napon. A gyerek már a harmadik vajaskenyeret majszolta... Lóri anyja kisirt szemmel, kabátban és kalapban kijött a konyhába, magához ölelte a gyermeket és szó nélkül csókolgatta... Könnyezett... Lóri slrvafakadt. A mamája felzokogott. Aztán azt mondta Marinak elfúló hangon: — Vigyázzanak nagyon a kicsire!,,. Gyöngéden lefejtette nyakáról a fiúcska ölelő karjait és kisietett. A gyerek utána akart szaladni, de Mari erőszakkal visszatartotta. Lóri sirt, toporzékolt, dühöngött. Mari pedig egyre hajtogatta: — Pár napra elutazik... Nem kell azért ilyen komédiát csinálni ... Nyughassék már! . . , Alig birta a fiúcskát megnyugtatni. Lóri érezte, hogy az édesanyja hosszú időre megy el... Erezte, hogy az öreg cseléd hazudik neki... És nem akart belenyugodni, hogy az ö jó anyuskája elhagyja őt,. Pedig elhagyta ... Délben, az ebédlőasztalnál már csak ketten ültek ... Lóri és az ő kékszemü, bozontos fürtű, kissé hajlotthátu édesapja, aki nagyon szomorú volt ezen a különös napon s mindegyre megcirőgatta gyermeke sápadt arcocskáját. • Lóri pár napig, este, amikor Mari lefektette, eir- dogált az édesanyja után, akiről most már azt mondták neki, hogy „nagyon messzire utazott.“ De aztán megvigasztalódott, mert mostanában sokat foglalkozott vele az ő jó apuskája és napközben Is szabad volt bemennie a dolgozószobába. Apuska a kerevetre ültette, oda adott neki egy csomó komoly képeskönyvet, vagy az irómappát, papirost és ceruzát, hogy raj- zolgasson — s Lóri megszokta, hogy; ő Is „dolgozzék", ha az édesapja el van foglalva. Apuka gyakran elvitte sétálgatni, a templomba, vagy a ligetbe, állatkertbe, jóismerösökhöz. Lóri boldog volt, mert apuka szívesen válaszolt minden kérdésére és sohasem volt ideges, Igaz, hogy az arca bánatos yolt, de a gyermek nem vette észre, mert ha Natild-Borviz *, az Eiőpataki-Borriz Romániának két legjobb lúgos ásványvize. Kérje mindenütt csakis ezeket a természetes ásványvizeket. Főlerakat Kolozsvár éa vidékére: Hamlet József, strada Paris 3S. Kutkezelőség: Flelselier György, Brassó
