Keleti Ujság, 1933. december (16. évfolyam, 276-300. szám)

1933-12-03 / 278. szám

Vasárnap, 1933. december 3. aonHBnBnnnMHii Magyarok nélkül A zilahi interim&r-bizoltságnak egy magyar tagja van, a szilágymegyei­nek egy sincs ('Zilált, december 2.) A zilahi tanács váratilan menesztése ntán a város magyarságát újabb kelle­metlen meglepetés érte: az interimárbizottságnak egyetlen egy magyar tagja van: Halmágyi Albert, a Hitelszövetkezet igazga­tója. Halmágyi Albert az interimárbizottság- ban való működését a zilahi Hagy a r Párt ve­zetőségének a jóváhagyásától tette függővé. A vezetőség csütörtökön délelőtt kihallgatást kért dr. Gurzen prefektustól s előr a Ma­gyar Párton esett sérelmet s égj a sére­lemnek sürgős orvoslását kérte. A prefektus kijelentette, hogy az interi- márbizottság úgy is rövid életű lesz s külön­ben is ennek megváltoztatása nem áll módjá­ban. Hangsúlyozta továbbá. hogy előtte az ország minden polgára egyenlő. Ő nem fotg különbséget tenni a különböző nemzetiségű polgárok között. A kihallgatás végeztével, Kerekes Ernő, a Wesselényi kollégium tb. igazgatója — a küldöttség egyik tagja — üdvözölte a prefek­tust, mint a Wesselényi kollégium volt tanít­ványát s kérte, hogy az ősi iskola iránt való szere tétét ezután se vonja meg. A prefektus megköszönte Kerekes Ernő üdvözlését és többek között a következőket mondotta:- Az a két év. amit a Wesselényi kollé­giumban töltöttem, mindig kedves emlékű marad számomra. Ebben az intézetben soha­sem éreztették velem, hogy román vagyok. Ha az intézetnek valamire szüksége van: for­duljanak hozzá bizalommal. Ugyancsak itt említjük meg, hogy kine­vezték az uj vármegyei interimárbizottságot is, amelynek egyetlen egy magyar tagja sincsen. Mellőzték Bölöni Zoltánt is, aki eddig még minden egyes vármegyei tanácsnak vagy interimárbizottságnak tagja volt. F©Inaenf efféle, meri nteglámadoii gyerme&ei védelemében öli ember! (Szélcelyudvarhely, december 2.) Erős fel­indulásban elkövetett balált okozó súlyos testi­sértés vádjával került Tóth Balázs, 26 éves gyalakutai gazda az udvarhelyi törvényszék elé. Ez év május 13-án este történt, hogy ifj. és idősebb Kovács Lajos, apa és fiú az erdőről ba- zajövet betértek a kocsmába. Az apa mindjárt el is távozott, de fia, ki szintén családos ember, tovább is a kocsmában maradt és alaposan nekilátott az ivásnak. Részegségében dübön- geni kezdett, fejszével összevágta az asztalt és mindent felforgatott. Bátyja, Kovács Károly, ki szintén a kocsmában volt, nem bírta lecsilla­pítani- Később önként távozott, mikor azonban Tóth Balázs háza elé ért, négy emberrel talál­kozott és halállal fenyegette meg őket. Az em­berek kitértek a részeg ember elöl és behúzód­tak a Tóth udvarára. Az ittas ember utánok ment és igy jutott be a konyhába, ahol kést ragadott. Asszonyok, gyermekek sikoltozni kez­dettek és a ház elé is egész csoport ember gyűlt. A zajra Tóth Balázs is előkei'ült, de lehetetlen volt a részeg embert távozásra birni- Erre se­gítségért ment, de alig lépett ki a kapun, egyik asszony felsikoltott: — Jaj, szúrja meg a gyermeket! Az apa visszarohant és a szobában felraga­dott basábfával sietett családja védelmére. A szerencsétlenség pillanatok alatt megtörtént- Az izgatott, megrémült apa a hasábbal a részeg karjára cs fejére sújtott, aki összeesett. Később magához tért és saját lábán ment el. Napok múlva azonban orvoshoz kellett vinni, aki kopo­nyaalapi törést konstatált és kórházba utalta- Kovács Lajos azonban újból hazament- Sebe elüszkösödött és mikor újabb orvosi segítséget vett igénybe, már nem lehetett rajta segíteni. A törvényszék Tóth Balázst felmentette azon az alapon, hogy erős felindulásában, gyer­mekei védelmében védekezett és a halál közvet­len oka az elhunyt hanyagsága volt. KUBTlUfSX aai GY É SZÜLÉK MIRE ÖN VÁR a t. „PHILIPS" 938. Esy új U»ülrt 15—2000 méterig. Kivitele« .PHILIPS" Egy nagyteljesítményű készülék a leg* alacsonyabb áron. Néhány előnye: nagy érzékenység és szelektivitás, beépített elektredynamikus hangszóró, gyönyörű, tiszta és erős hang, egyszerű kezelés, külön beépített zárókör a helyiadó ki* kapcsolására, gramofon csatlakozás és le* hetőség egy külön hangszóró üzembe* tartására is.' 938 A váltóáramra, 938C egyenáramra Kérdezze meg rádiókereskedőjét. Porzsolt Oszkár A. G. cég, Cluj, Strada Londrei Zugkereskedelem a kábítószerrel Brassó és Bukarest között £ lfogtak egy zugügynököt — Sorozatos letartóztatások várhatók (Brassó, dec- 2.) Brassó­nak izgalmas „világvárosi“ bűnügye van: nagyszabású kábítószer szervezet ügyé­ben nyomoz teljes lendület­tel az ügyészség és a rend­őrség. A napokban a bukaresti rendőrségtől bizalmas érte­sítés érkezett a brassói ügyészséghez. Az értesítés lényege az volt, hogy Brassóban széles arányokban dolgozó kábítószer kereskedelmet űznek buka­resti ügynökökkel összeköttetésben. — Figyeljék a gyógyszertárakat! — ez a tanács zárta be a hivatalos értesítést. Az ügyészség nyomban megfigyelés alá helyezte a gyógyszertárakat, különösen a Kút uccai Minerva-gyógyszertár volt gyanús■ Ál­landóan detektívek állottak őrt feltűnés nélkül a gyógyszertár előtt. Tegnap este döntő fordulatról értesítették a detektívek az ügyészséget: gyanús egyén tar­tózkodik a záróra után lehúzott redőnyül pati­kában­A soros ügyész nyomban kiszállott, Kiáll­ták a kijáratot és behatoltak. Ebben a pillanat­ban egy elegáns férfi, kis csomaggal kezében a hátsó kijáraton akart kisurranni. Megállásra szólították fel. Az ismeretlen halálsáppadt arccal, egész testében remegve, adta át a csomagot, melyet nyomban kibontot­tak. A gyanú igazolódott. A csomagban, számos pilulakészitmény­ben morfium, ópium és tíz gram heroin volt. Megállapitották, hogy a férfi Constanti- nescu Alin, közismert bukaresti kábítószer ügynökkel azonos. Úgy őt, mint a gyógyszertár bérlőjét, Grünberger Joachimot, nyomban le­tartóztatták és az ügyészségre kisérték. A kihallgatás során Constantinescu szenzá­ciós vallomást tett. Elmondotta, hogy 19.000 lejt fizetett a kábítószerekért, melynek gyógyszertári értéke mind­össze 500 lej. Szívesen fizette meg az uzsoraárat is, mert Bukarestben egészen kis mennyiségű kábító­szerért fantasztikus összegeket fizetnek klien­sei. Mindkét tettenért kábitószerkereskedőt ma átküldik Bukarestbe. Beavatottak szerint a napokban érdekes fordulat várható, több letar­tóztatással. Brassóban hatalmas feltűnést keltett a nem mindennapi ügy.

Next

/
Thumbnails
Contents