Keleti Ujság, 1933. december (16. évfolyam, 276-300. szám)
1933-12-02 / 277. szám
Szombat, 1993. december 2. memmmmmmmmmmzmzmmzmmmm KíLtTlUjSXG RMBBBn»IB9aH 9 A léggömb Irta: Lágertől Zelma Ma oly gyönyörű nap van, hogy lehetetlen a szobában ülniök. Csak néhány fok a hideg, csendes, tiszta a levegő és ragyogó a napsugár. Oly remek az idő, hogy az iskolák külön kor- csolya-sziinidőt adtak. Tele vannak az nccák gyerekekkel, kik haza sietnek korcsolyájuk után, hogy aztán a jégre rohanjanak. Amint a fiuk a többi gyermek között haladnak, komolyaknak, buskomoroknak látszanak. Nincs mosolygás az arcukon. Bánatuk, szerencsétlenségük oly nagy, hogy egy percre sem tudják felejteni. Mikor a jégre érkeznek, élet, mozgás uralkodik rajta. A parton sűrűn áll a tömeg, kint a jégén úgy cikáznak Összevissza a korcsolyázók, mint a hangyák, melyeknek a bolyát felrúgták; még távolabb, mint fekete pontok ci káznak tova villámgyors mozdulatokkal. A fiuk felcsatolják korcsolyájukat és a többiek közé elegyednek. Jól korcsolyáznak és a mint a jégén teljes gyorsasággal röpülnek, piros lesz az arcuk, ragyogó a szemük, de egy pillanatig sem oly gondtalanok, vidámak, mint a többiek. Egyszerre, amint a part felé fordulnak, valami nagyon szépet látnak. Egy nagy léggömb jön Stockholm felől és a tenger felé lebeg. Sárga és piros esik és amint a nap rásiit, úgy ragyog, mint egy tűzgolyó- A kosarát sok, sok lobogócska disziti és miután nem repül nagyon magasan, kitünően látható élénk szinjátéka. Mikor a fiuk meglátják a léggömböt, öröm- rivalgásban törnek ki. Ma látnak életükben először igazi nagy léggömböt a levegőn átvitorlázni. Sokkal szebb, mint aminőnek képzelték Minden álmuk, minden tervük, amely sok nehéz napjukban vigaszuk és örömük volt, újból felmerült, mikor meglátták. Állva maradtak, hogy lássák, mint a vitorlákat megerősítették a köteleket, jól látják a horgonyt és a homokzsákokat is a kosár szélén. Éles gyorsasággal úszik a befagyott öböl felett. Minden korcsolyázó, kicsi, nagy összevissza, rohan kiáltozva, kacagva utána, elébe- Követik; mint egy nagy hajókötél. A léghajósok, amint fölébük érnek, sok szines papirkát dobnak le, melyek a kék levegőben ide-oda röpködnek. A fiuk a legelsők a hosszú sorban, mely a léggömb után vadászik. Elől sietnek, arcuk, tekintetük felfelé irányitva- Először ragyog szemük a boldogságtól, mióta anyjuktól elváltak. Egészen magukon kívül vannak a gyönyörűségtől, hogy a léggömböt láthatják és másra som gondolnak, mint addig kisérni, áruig csak lehet- "1 De a léggömb gyorsan repül tovább és nagyon jó futónak kell lennie az embernek, hogy el ne maradjon tőle. A tömeg, mely utána nyargal, kezd ritkulni, de az élen még mindig a két fiú tart ki. Oly igyekezettel futnak, hogy kezdenek rájuk figyelni. Később azt mondták az emberek, hogy valami szokatlan, csodás volt lényükön. Nem nevettek, nem kiabáltak, de az cg felé néző arcukon az odaadásnak olyan fénye ragyogott, mintha egy víziót látnának. A léggömb úgy is hat a kicsikre, mintha égi útjelző volna; jön, hogy őket a helyes ösvényre visszavezesse; megtanítsa, hogy friss bátorsággal járjanak az élet utjain. Amikor a fiuk megpillantották, vágytól dagadozott szivük, hogy újból dolgozzanak a nagy találmányon. Tudják bizonyosan, hogy sikerülni fog. Ha kitartanak, győznek. És eljön a nap, mikor saját léggömbjükön repülnek a nagy messzeségbe. Igen, egy nap, fenn magasan az emberek felett fognak lebegni. És az ő léggömbjük sokkal tökéletesebb lesz, mint ez, amelyet most látnak. Irányítani fogják, megfordítani, tudni fognak vele felemelkedni, ieszállani, szél ellen és szél nélkül menni. Éjjel, nappal fogja őket vinni, amerre csak repülni akarnak- A legmagasabb hegycsúcson ereszkednek le, a logsivá- rabb sivatagokon repülnek át és a legismeret lenebb tájakat kutatják át. A világ minden nagyszerűsége kitárul elébük. „Nem szabad annyiban hagynunk, Hugó — mondja Lennárt — pompás lesz, mikor készen leszünk“ Apa és az ő szerencsétlensége, az olyasvalami, ami már nem érdekli őket: Akinek olyan nagy a célja, minő az övék, nem akadályoztatja magát olyan lezüllött ember gondjával. Minél jobban távozik a léggömb, annál nagyobb gyorsasága. A korcsolyázók már felhagytak az üldözéseiket. A vadászatot már csak a két fiú folytatja, ök oly könnyedén, oly gyorsan sietnek tova, mintha szárnyuk volna lábaikon. •- > Egyszerre csak az aggodalomnak, a kétség- beesésnek sikolya tör elő a tömegből, amely a parton áll és messze láthat az öböl felett, ök látják, hogy a léggömb, még mindig üldöztetve a két fiútól, a nyilt viz felé igyekszik. „Nyílt vizek, nyilt vizek“ kiáltják az emberek mindenfelől! A korcsolyázók a jégén hallják a kiabálást és az öböl nyílása felé fordulnak. Látják, hogy jó messze a víznek széles sávja ragyog a napfényben. Azt is látják, hogy a két fiú egyenesen ennek a csiknak tart- Nem veszik észre, mert tekintetük folyton a léggömbre van szegezve, még egy pillanatra sem néznek a földre. Teljes erőből kiáltanak, dübörögnek a jégen, gyorskorcsolyázók sietnek feléjük, hogy feltartóztassák őket. Mindebből azonban semmit sem vesznek észre a gyermekek, amint a léggömböt vadásszák. Nem tudják, hogy ők az egyedüliek, akik üldözik: nem hallanak maguk mögül semmit és nem hallják maguk előtt a nyilt tenger hullámainak morajlását. Ök csak a léggömböt látják, mely vonzza őket. Lennart már érzi is, mint emelkedik alatta repülőgépe; Hugó pedig az északi sark titokzatos vidékei fölött lebeg. Az emberek a parton, a jégén látják, mily hirtelen közelednek a fiuk a nyilt vizliez. Egy pár pillanatig elfojtódik még a lélekzetük is, kiáltani sem tudnak, egy tagjukat sem mozdítani. Mint egy varázslat uralkodik a fiuk fölött, kik vad tovarohanásukban a ragyogó égi jelenség után nem veszik észre, mint közelednek halálukhoz. n*, * ţ«.i -*• A repülők a léggömbben végre szintén észreveszik a fiukat. Látják, hogy veszedelemben vannak, rájuk kiáltanak és intő mozdulatokat tesznek, de a fiuk nem értik. Mikor látják, hogy a repülők jeleket adnak nekik, azt hiszik, hogy fel akarják őket a léggömb kosarába venni. Karjukat kinyújtják, tulboldogan a reménységtől, hogy követhetik a ragyogó térségen. Ebben a pillanatban elérték a viz szélét és felfelé néző, örömtől sugárzó arccal, felemelt karokkal csúsznak bele a tengerbe, eltűnnek egy segélykiáltás nélkül. A korcsolyázók, kik megkisérlették utolérni őket, pár perccel később a jég szélén állanak, de az áramlás bevitte testüket a jég alá és nincs segitő kéz, mely elérhetné őket. (Vége.) RAlDICT Vasárnap, december S. BUKAREST. 11.45: Egyházi zene lemezeken. 12: Szimfonikus lemezek. 13: Gramofonlemezek. 18: Marcu- zenekar. 20.20: Gramofonlemezek. 21: Radulescu Rózsa énekel. 21.20: Rádiózenekar. 22: Előadás. 22.15- Rádiózenekar. BUDAPEST. 9.30: Hirek. 10—10.50: Üzenetek a rádiókiállításról. 11: Református istentisztelet. 12: Egyházi ének és szentbeszéd a kir. udvari es várplébániai templomból. 13.25: Budapesti Hangverseny Zenekar. 15.15: Gramofonlemezek. 16: A m. kir. Fötd- mivelésügyi Minisztérium elcadássorazata. 16.45: Bertha István szalonzenekara. 17.30: Hun-magyar mondavilág, 18.30: Vadnay L. vidám estje. 20.30: Sporteredményak. 20.45: Különös történetek, Bethlen Margit grófnő felolvasása. 21.15: Magyar nótaest, 22.50: Hírek, 23: Lász- lóffy Margit zongorázik. 23.40: Bachmann szalon- és dzsessz-zenekar. BECS, 9: Gramofonlemezek. 10.20: Torna. 11: Zongorahangverseny. 13: Hsgedühangvsr- seny. 16.30: Vonósnégyes hangverseny. 18: Rádiózene- kar. 20: Arányi-Francisc hegedümüvésznö hangversenye. 22.15: Rádiózenekar. Hétfő, december 4. BUKAREST. 13: Gramofon. 14: Gramofon. 18: Rádiózenekar. 19.15: Enckhangverseny. 20: Gramofon. 21.25: Ének. 23: Népzenekar. BUDAPEST. 11: 1. SzéAz .iád® nőit icedvelf púdere POUDRE FORVIL chenyi és Metternich. 2. Firduszi énekeiből. (Felolvasás). Közben gramofon. 12.15: Üzenetek a rádiőklálli- tásról. 13.05: Balalajka-zenekar. 14.30: Szervánszky szalonzenekar. 16: Üzenetek a rádiókiállitásról. 17s Asszonyok tanácsadója. 18: Gramofon. 18.50: Német nyelvoktatás. 19.20: Kárpáthy Sándor gordonkázlk. 20:i A rádió tárgysors játékának ismertetése. 23: Farkas Jenő és cigányzenekara. 24: Dr. Ernst Hackel németnyelvű előadása: „Rundreise um Budapest.'* LANGENBERG. 19.35; Mozart: A-dur tavaszi szonáta, lemezeken. 23.45: Rajnamenti zeneszerzők vidám müvei. 24: Wagner-lemezek. Tannhäuser- és Siegfried-rész- letek. Kedd, december 5. BUKAREST. 13: Gramofon. 14: Könnyű lemezek, 18: Motcoi-zenekar. 19.15: Motcoi-zenekar. 20.20: Gramofon. 21: A Carmen énekkar Muslcescu-szerzeménye- ket ad elő. 21.30: Szimfónikus zene. BUDAPEST. 11: 1. Régi magyar falusi élet. (Felolvasás). 12.15: üzenetek a rádiókiállitásról. 15.05: Mándlts-szalonzenekar. 14.30: A m. kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 16: Üzenetek a rádiókiállitásről. 17: „Boriska“ Bokor Malvin ifjúsági elbeszélése. 18: Bura Károly és cigányzenekara. 19: „Jön a Mikulás". Közvetítés a Krisztina-köruti Montes3ori iskolából. 19.30: Nagy Margit és Laurisin Lajos énekel. 20.30: Vitézi est Horthy kormányzó névünnepe alkalmából. 22.20: Kurina Simi és cigányzenekara. 23.30: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. STRASSBOURG. 19: Könnyű zene. 20.30: Mozart: Figaro házassága c. operájából részletek. Szerda, december 6. BUKAREST. 13: Gramofon. 14.15: Könnyű lemezek. 18: Rádiózenekar. 19.15: Rádiózenekar. 20.20: Gramofon. 21.45: Ének. 22.15: Szarvas Antal hegedül. 23: A rádió népzenekara, román zene. BUDAPEST. 11: 1. Öltözködés — és nemzeti ébredés. 2. Konyhagondok. Levesek. (Felolvasás.) 12.15: Üzenetek a rádiókiáüi- tásról. 13.05: Az egyetemi énekkarok szólókvartettje. 14.30: Nyári Rudi és cigányzenekara. 16: Üzenetek a rádiókiállitásról. 16.30: Diákfélóra. 17: Berend Endre szalonzenekara. 18.40: „Assurbanipál 100 könyve és a mai mammutkönyvtárak." Moravek Endre dr. előadása. 19.10: Bisztriczky Tibor hegedűk 19.50: Költemények. 20.30: Ünnepi előadás az Operában Horthy Miklós kormányzó névnapja alkalmával. 24.15: Finnest. A finn köztársaság fennállásának 13 éves évfordulója alkalmából. BELGRAD. 12: Gramofon. 13.05: Rádiózenekar. 17.30: Gramofon. 20: Gramofon. 23: Rádiózenekar. Csütörtök, december 7, BUKAREST. 13: Gramofon. 14.15: Könnyüleme- zek. 18: Dinicu-zenekar. Vegyes zene. BUDAPEST. 11: 1. Magyar városok. 2. Spencer Herbert emlékezete. (Felolvasás). 12.15: Üzenetek a rádiókiáilitásrö!. 13.05: Állástalan Zenészek szimfónikus zenekara. 14.30: Zil- zer Piroska zongorázik. 18: A Foldmivelésügyi Minisztérium rádióelöadássorozata. 18.30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. 10.30: Angol nyelvoktatás. 20: Kétzongorás hangverseny. 21: Dani- bá'ék meg a koma a radiökidUitáson. 23.20: A kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogézred zenekarának hang versenye. BELGRAD. 12: Gramofon. 13.05: Rádiózenekar. 20: Gramofon. 20.30: Gramofon. 21: Enekhang- verseny.