Keleti Ujság, 1933. december (16. évfolyam, 276-300. szám)

1933-12-16 / 289. szám

Szombat, 1933. december 16. Keien-Ujsite olio SASSO Megfőtt az aj Sasso-olaj küldemény az idei őszi termésből. A konstancai ki­kő őben december 4-én vámolták el 43'8. sz. vámdeclarációval és azóta már el is osztották a főváros és a vidék összes füszerkereskedőinek. A nagyérdemű közönség az ünnepekre tehát már a kiváló Izti és elsőrendű minőségű friss Sasso-olafjal készítheti el salátáit, majonézeit és egyéb Ínyencségeit. Biharmegyében közigazgatási trükkökkel dolgoznak a Magyar Párt ellen Székelyhidon és Bihardiószegen megakadályozzák, hogy a magyarok szavazó igazolványaikhoz jussanak (Nagyvárad, december 15.) Székelyhidon tegnap kezdték meg a választó-igazolványok kiadását. Ebben a községben körülbelül 1800 szavazó van és minthogy az igazolványok ki­adása három napig tart, naponta három órán át (d. e. 10—1) teljesen képtelenség, hogy min­den szavazó kiválthassa igazolványát. Ez az intézkedés tendenciózusnak mondható, mert Székelyhid lakossága túlnyomó részben ma­gyar, kik valamennyien a Magyar Pártra ad­nák szavazataikat s akiket ilyen eszközökkel akarnak meggátolni ebben. (Kolozsvár, december 15 ) A kolozsvári tör­vényszék I szekciójának Dunca tanacsa pén­teken Kremier Miklós dr. egyik újabb sajtó­perét tűzte ki tárgyalásra, amelyet egy vezér­cikke miatt a Márzeseu-törvény alapján indí­tottak ellene. Dr. Krenner Miklós védő nélkül jelent meg a tárgyaláson s mikor kihallgatá­sára került a sor, a következő nyilatkozatot adta át az elnöknek: — A kisebbségi jogvédelem úgyszólván egyedüli szilárd és komoly biztosítéka a román bíróság- A mai nappal lemondok minden új­keletű sajtóperemben az ügyvéd jogsegélyről és sorsomat egyesegyedül a bíróság lelki­ismeretére bízom. Újabb jelt akarok adni fel­felé a siralmas tényről, hogy a vádhatóság, különösen itt Kolozsvárt, a kisebbségi sajtó­pereket mesterségesen felhalmozza. E rend­szeres célzat a nyilvánvaló sikanéria- Az újságírói munka kétségtelen bénitása miatt nyílt levélben kértem a kormány beavatkozá- * Bihardiószegen öt napot engedélyeztek a szavazóigazolványok kiváltására. Itt 2400 vá­lasztópolgár vau, többségben szintén magyarok s mivel az öt nap is kevés ahhoz, hogy mindenki kézbevehesse igazolványát, szintén a Magyar Párt kárára történik a rendelkezés. Ezenkívül számos magyar választópolgárt nem vettek fel a listára, illetve kihagytak belőle még olyanokat is, akikről köztudomású, hogy az előző választások alkalmával meg tolt a sza­vazati joguk­sát, amelynek vezetősége utolsó előtti kor­mányra jutása idején szívélyes tárgyalást folytatott velem. Ez a lépés azonban ered­ménytelen maradt. így újabb lépés szükségét érzem, ezért határoztam el, hogy régi ügyeim teljes védelmi apparátusával ellentétben — és ezzel az elvi tiltakozásból minden bántó cél­zatot kirekesztettem, — a vád útjába egyetlen forgácsot sem teszek, nem vitázok, nem harco­lok. hanem csak a biróság felé fordulok. Dunca elnök a nyilatkozat elolvasása után azt a megjegyzést tette, hogy csodálkozik azon, hogy dr. Krenner Miklóst még népi látta a törvényszék előtt­— Sajnos, annyi sajtóperem van, — felelte dr. Krenner Miklós, hogy alig tudom admi­nisztrálni őket. A biróság ezután a tárgyalást elhalasz­totta, mivel az inkriminált cikknek nem volt inog a hiteles fordítása. — Miklós herceg Tumu-Severinben. Turnu- Severinből jelentik: Ma délelőtt 10 órakor Turnu-Severinbe érkezett Miklós herceg Franasovici álminiszter és több magasrangu katonatiszt kíséretében. Az állomáson a pol­gármester és a prefektus fogadták a vendége­ket, valamint a katonai és civil hatóságok kép­viselői. Miklós herceg és kiséret© meglátogat­ták a hajómühelyeket, a CFR-mühelyeket, azután pedig banketten vettek részt. A vendé­gek már vissza is utaztak Bukarestbe. — Egy magyar tagja sincs a sepsiszentgyörgyi interimárbizottságnak. Sep siszentgyörgyről jelentik: Kétnapi vizsgálat után fel­oszlatták Sepsiszentgyörgy város tanácsát és az uj in- terimárbizottságot mind­járt ki is nevezték. Elnök: dr. Stanciu Vasile orvos, dr. Ghiarfas Albert' ügyvéd. Montág Imre gyárigazgató, Gheorgho Coşarca ügyvéd, Mo- şoiu Gheorghe ügyvéd, Cretu Alexandru. Az interimárbizottságnak egy magyar tagja sin­csen. December 9-én délelőtt tették le az esküt. A régi tanács részéről Maiorescu Victor, Sóra István és Neumann Dezső tiltakoztak az ille­gális eltávolítás ellen, Pop szubprefektus azonban ezek ellenére bevett© az esküt az uj tanácstagoktól. — Vasgárdistaként kezelték a kolozsme- gyei tanítót s kiderült, hogy liberális. Kolozs­vári utasításra a csendőrség letartóztatta Augustin Lungu băbiui elemi iskolai igazga­tót, akit azzal gyanúsítottak, hogy vasgárdista röpiratokat terjeszt. Csendőrőrsről csendőr- őrsre, gyalog kisérték egészen a sztánai állo­másig, ahol végre megengedték, hogy vonat­tal jöjjön be Kolozsvárra. Itt aztán kiderült a tévedés, Fabius Stefan dr. ügyvéd, aki a na­pokban hagyta cserben Bratianu Gheorghet és lépett be a kormánypártba, kijelentette, hogy a tanító személyes hivei közé tartozik és a napokban szintén belépett a liberális pártba. Ezek után természetesen szabadon engedték a meghurcolt tanítót. — Igazi fehér, fényes karácsony. Csupa csillogó hófehér ezüst dísszel. Összeállítva, ké­szen kapja Lepagetól 198 lejért a következő­ket: 3 doboz hófehér tündérhaj, 10 csomag ezüst lametta, 6 csillogó fenyőtoboz, 3 ezüst fémszálas legyező, 6 ezüst dió, 6 csillogó hó­gömb, 1 fehér sielő baba (12 cm.), 1 hóember baba (15 cm.), 3 drb. (4.50 m.) dús ezüst boa, 3 doboz jégcsap (30 drb.), 2 doboz csillagszóró (20 drb.), 1 nagy fémcsillag csucsdisz, összesen 96 darab 198 lej. Van még kis fa 98 lej, színes fa 148 lej, olcsó fa 48 tejes garnitúrák, Lepa- genál, Kolozsvár. Vidékre postán utánvéttel. Portó: utánvéttel 20 lej. Pénzbekiildve 15 lej. Kérje a csodacsomagok, könyvcsomagok, ka­rácsonyi könyvek jegyzékét Lepagetól. * A Párisi Mintavásár utolsó megnyilvá­nulása alkalmával, hely hiányában több ki­állítót visszautasítottak. Az ilyen módon szük­ségessé vált építkezési munkálatok még junius hóban kezdetét vették. Egyes szekciókban már nem fogadnak el kiállítókat. Kérik tehát mind­azon iparosokat és kereskedőket, akik rende­sen a vásáron részt vesznek, helyeiket a többi szekciókban mostantól tartassák fenn. A Párisi Mintavásár székhelye: ‘13, ruo Notrc- Damc-des-Vi ctoi rés, Paris (2e). Karácsonyi ajándékot vásároljon selyem kombiné Lei 128*— STEI Cluj, Calea Regele Ferdinand 9 sz. — Tárgyalások a magyarországi faexport­ról. Bukarestből jelentik: Ma délelőtt az ipar- ügyi minisztériumban értekezlet volt a Ma­gyarországba irányuló romániai faexporttal kapcsolatosan. Elhatározták, hogy háromtagú bizottságot küldenek ki Budapestre, hogy uj egyezményt kössenek Magyarországgal. A bi­zottság tagjai Grigorcea budapesti román kö­vet, Matosaru kereskedelmi attasé és Du- mitrescu, a Caps delegátusa lesznek Krenner Miklós a törvényszék előtt lemondott mindennemű Jogsegélyről s a bíróság kezébe helyezte le sajtóügyeit Ezzel akart demonstrálni az ellen, hogy a vádhatóság mesterségesen felhalmozza a kisebbségi sajtópöröket

Next

/
Thumbnails
Contents