Keleti Ujság, 1933. december (16. évfolyam, 276-300. szám)
1933-12-14 / 287. szám
KriETiDrssG Csütörtök, ÎS33. december id, Braţianu Gheorgheyal szemben sajnálkozását fejezte ki a kormány \ SulBuzgó rendlőrkomiszár véres összeütközést provokált az ifjú liberálisok nyomdfájának helyiségében A szerkesztőség több előkelő tagját felügyelet alatt tartották (Bukarest, december 13.) A szokványos választási incidenseken túlmenő érdekességig súlyos politikai affér történt Bukarestben. Egy rendőrkcmiszár összetűzést provokált Bratianu Glieorghe lapjának nyomdájában, véres verekedés támadt s utána a nyomdából Bra- tianuval együtt több ifjú. liberálist előállítottak. Kedden délután történt az affér a Mişcarea cimü gheorghista lap nyomdájában. 2 óra tájban megjelent a nyomdában Rcidovici kerületi rendőrbiztos és kérte, hogy a készülő lap első és utolsó oldalait adják át. Uralni mi Ghqeorghe, aki több párt vezetőségi taggal együtt éppen a nyomdában volt, megtagadta a kérés teljesítését, kijelentve, hogy Radovici- nak nincs joga a még meg nem jelent lap bemutatását követelni, mert nincs cenzúra és csak az ügyészség Írásbeli rendeletével jöhet a helyiségbe. Éles szóváltás keletkezett, melynek végén Bratianu- kiutasította a rendörMs*-■ tét, aki rendőrökért ment, majd, amikor zárva találta a nyomda ajtaját, egy csendőrszakaszt hozott magával. A csendőrök egy hadnagy vezetésével betörték az ajtót, mire az ellenálló párt- vezetőség és nyomdaszemélyzet cs a csendőrök között összeütközés keletkezeit Ennek során Victor Pa pacostea, volt képviselő, Mihail Antonescu egyetemi tanár és jteţ- ge Milorian, a Mişcarea főszerkesztője' megsebesültek. Bratianu Gheorghenak a ruhája szakadt el. A csendőrök az egész társaságot az udvarra vitték és fél óra hosszat ott tartották. Bratianu követelte, vezessék őket a csendőrök gyalog a rendőrprefekturára. Radovici telefonon jelentést tett a prefekturának, ahonnan azt az utasítást kapta, bocsássa, szabadon a társaságot. Bratianu ezután az ügyészségre ment és a főügyésznél feljelentést tett a rendőrtiszt ellen hivatalos hatalommal való visszaélés miatt. A kormánynak is kényelmetlen volt az incidens éppen azért, mert a két liberális párt között amugyis ki vannak élesedve az ellentétek. érre vall. hogy a belügyminisztérium ma a következő hivatalos kommünikét adta ki: — Dimitriu államtitkárnak megbízatása van arra, hogy a következőket közölje Gheor- ghe Bratianuyal: Inculeti belügyminiszter megbízásából közlöm Önnel, hogy a belügyminiszter sajnálja azt az esetet, amely kedden este a Mişcarea cimü lapnál lezajlott. Amikor a belügyminiszter tudomást szerzett a történtekről, rendeletet adott ki arranézve, hogy a Mişcarea, szabadon megjelenhessek, valamint az összes választási manifesztumok is. Az ügyben megindult a vizsgálat és a bűnösök ellen szankciókat fognak foganatosítani. A miniszter leéri Önt, hogy a jövőben hozzon tudomására minden esetleges visszaélést. Kérdés azonban, hogy Bratianu Gheorghet ki fogja-e elégíteni a mosakodó nyilatkozat? •»fel*»»«« A kolozsvári Horváth Menyhért szélhámos-famulusát letartóztatták Bécsben A kolozsvári gyorsvonat ékszerrablófa rendőrkézen Negyven bűnügyben körözte a budapesti rendőrség (Becs, december 13.) Veszedelmes, a. világnak majdnem valamennyi rendőrhatósága előtt ismert szélhámost tett ártalmatlanná, szombaton a, bécsi rendőrség. Az egyik bécsi szállodában sikerült a bécsi rendőrigazgatóság: detek- övjeinek kézrekoritenie a világhírű kolozsvári származású csekkcsaló Horváth Menyhért egykori társát, a világszerte ismert csekkcsalő- banda egyik leghirhedtebb tagját: Mezei Jenőt, akit. a budapesti rendőrség nem kevesebb, mint IQ bűnügyben köröz: 26 csalás, sikkasztás, azonkívül pedig 14 rendbeli uzsora terheli lelki- ismeretét. Letartóztatása is hamiskártyázás miatt történt. Amikor letartóztatták Mezeit, Nagy Elemérnek mondta magát. Többnapi nyomozás után azonban a bécsi rendőrség megállapította, hogy a Nagy Elemér név csupán álnév és a.ha- miskáríyázásért letartóztatott elegáns férfi azonos Mezei Jenővel, akit régóta köröz a budapesti rendőrség. Békebeli szélhámos. Mezei Jenő János neve nem ismeretlen a t:ű,'iápesti rendőrség előtt, amelynek detektiv- jei nyolc év óta figyelik, hol bukkan majd fel és hol lehet ártalmatlanná tenni a veszedelmes szélhámost. Mezeinek, aki becsületes, vagyonos családból származik, már a béke éveiben többször dolga akadt a magyar rendőrhatóságokkal. A , leg veszedelmesebb zugbukmékerek egyike' volt a békebeli túrion és 1912-ben egy nagy pórt fölvert turfcsalási ügybe is bclekeveredett.’Me- zeí azokban olyan ügyesen védekezett a bíróságok előtt, hogy minden egyes esetben fölmentették Jjizonyit ék ok hiányában, de akkoriban minden budapesti lóversenyről kitiltották Vasúti fosztogatás Erdélyben. " Később egy vasúti rablás miatt került a i; bíróság elé- A Kolozsvár felé robogó gyorsvonaton It t: egy fővárosi ékszerésznek közel s . •. nmi értékű ékszert tartalmazó bőröndjét és a gyanú Mezei Jenő Jánosra irányult, aki ugyanezen a vonalon utazott. Brassóban tartóztatták le Mezeit, de az ékszereket nem találták nála- A bíróság közvetett bizonyítékok alapján azonban mégis háromévi börtönbüntetésre Ítélte. A hatalmas, atlőtatermetü Mézei eszméletlenül terült el a tárgyalóteremben, amikor meghallotta a súlyos Ítéletet- Ezt a súlyos ügyet is sikerült simán megúsznia, mert a tábla bizonyítékok hiányában felmentette. Sohasem derült ki, hogy volt-e köze a vasúti rabláshoz Mezei Jenőnek, de annyi bizonyos. hogy ekkortól fogva a vagyonos emberek költekező életét élte. A háború alatt többször volt kellemetlensége különböző csempészési ügyek kapcsán, azonban — bár többször állott a bíróság előtt — sohasem sikerült rábizonyítani semmit. Máskén-Hitéi. A háboruutáni inflációs időkben már dúsgazdag, vagyonos embernek ismerte mindenki Mezeit. A Svábhegyen vásárolt egy elegáns villát parkkal és 1921-ben megnyílt Mezei Jenő bankja, amely Masken-Hitel néven működött. Akkoriban a Postatakarékpénztárnak még nem voltak zálogkor.vet i'tői és Mezei bankja, amely főleg zálogüzletekkel foglalkozott, igen nagy üzleteket -bon;;'oí:tóit, le 1923 tavaszán azonban Mezei Jenő megszökött Budapestről. Az elzálogosított- tárgyakat, amelyeknek 30—40 százalékát folyósította köl- csönképpen a megszorult embereknek, értékesítette és a pénzzel együtt külföldre szökött. Sikerült kijutnia Rio de Jauerióba, ahol játékbarlangot nyitott Itt ismerkedett össze Horváth Menyhét!lel. aki a bécsi csekkcsal ás után szintén Rio de Jauerióba szökött. Mezei Rio de Janeiróban részt is vállalt Horváth Menyhért több „alapításánál“, útjaik azonban később szétváltak, mert Horváth Menyhért, amikor égett már lába alatt a talaj, visszajött & Aránylag... TÖS3 energiára __ van szüksége, mint szüleinek1 ) a mindennapi élethez, az iskolához, a játékhoz; 2) hogy nőjjön és fejlődjön. Ovomaltine hozzájuttatja ahhoz az energiához, amelyre szüksége van, mert a) teljes értékű táplálék; b) háromszor gyorsabban emésztődik meg, mint bármely más táplálék. c) azokat a tápszereket tartalmazza, amelyek az idegek és agy szöveteinek a fő alkatrészei. Ára: lei 50.-, 98.-, 175.-, 820,OVOMA1TIME Európába, ahol később le is tartóztattákMezei Jenőnek, akit ekkor már a Masken- Hitel dolgai miatt közel két tucatnyi csalás és ugyanannyi uzsora büntette miatt körözött a budapesti rendőrség, nem sikerült a rio-de- janeriói játék bankalapítás és úgyszólván egész vagyonát, melyet Budapesten kicsalt, elveszítette. Kiderült, hogy a szélhámos még nálánál is veszedelmesebb szélhámosok hálójába került. A játékbankban, amely Mezei tőkéjével dolgozott, a krupiék összejátszottak több hamiskártyással. A bank állandóan veszített és Mezei eleinte azt hitte, hogy a szerencse fordult ellene. Mikor azután rájött, hogy hamis- kártyások fosztották ki a bankját, alig maradt annyi pénze, hogy visszatérhessen Európába. Visszatérése után bekalandozta és végigcsalta és kártyázta egész Európát, niig most Bécsben horogra került. Drágán polgármester nem hagyja el a helyét (Kolozsvár december 13.) Mi is megírtuk, hogy Drágán professzor» a kolozsvári interimár- bizottság- elnöke, állítólag távozik a helyéről, mert kultnszminiszteri államtitkárnak nevezik ki. Egyidejűleg arról is szó volt, hogy Candrea Vasi'le lesz a kolozsvári polgármester, akinek barátai már kétszáz aláírást gyűjtöttek össze s küldött- ségileg kérték Lapedatu erdélyi minisztertől, hogy őt nevezze ki. Ma felkerestük hivatalában Drágán profesz- szort és megkérdeztük tőle, hogy mi igaz ezekből a hírekből? — Az egész akcióról semmit sem tudok» __ mondotta. Engem ide nem mint politikust neveztek ki, hanem főleg azért, hogy a város gazdasági ügyeit rendbehozzam. .Vess az, mintha én vissza akarnék vonulni, vagy államtitkári ambícióim volnának. Tudomásom szerint a kultuszminisztériumnak van kinevezett államtitkára, tehát nem kívánhatom, bogy miattam öt is elmozdítsák az állásából. A lapok azt írták, hogy én ebben az ügyben Lapedatu miniszterrel tárgyaltam. Egy szó sem igaz ebbői sem. Ki kell jelentenem, hogy a kormány bizalmából vagyok üt és nem vagyak hajlandó senkinek a kedvéért a helyemet, t (hagyni.