Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)
1933-11-05 / 254. szám
8 ei KntnUtsire ——i— Vasárnap, 1933. november 5. Brassói posztó- és divatámgyárak ___ Scherg Vilmos és Társai R.-T. ajánlják az őszi és téli idényre elismeri d:vafújdonságait férfi és női dívatszövetekben melyek a legfinombb és kifofáslalan kivitelük folytán vetekednek minden tekintetben a külföld legjobb gyártmányaival. Gyári lerakat s Cluj—Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (volt Wesselényi Miklós ucca) 24« Herczeg Ferenc életrajza A versed gyógyszerész fiának útja az igazi költő piadesztáijáig — Az iró, aki megértette a tegnapot, a mát és a jövő felé tekint Az előszóban két mondat: „A költő egy életen át szilánkokra tépi és szétszórja magát a szélben.“ „A költő olyan mutatványos, aki vásári bődében önmagát mutogatja..És már szeretettel lapozok rá a regényre, arra a legnagyobb regényre, amelyet iró csak irhát: amelyben az önmaga életét Írja meg. Tudom, nem regény. Emlékezéseknek nevezi Herczeg Ferenc. Valóban azok. Szinte adatszerű felsorolása a régmúlt eseményeknek, fegyelmezett, férfias igazmondással megörökített tények, amelyek hozzátapadnak egy emberi élethez. De ez az élet egy iró élete volt, egy költőé, aki képzelete erejével maga is életet teremtett, aki valósággá formálta a mesét és mesévé a valóságot, s talán éppen ezért •— bármilyen szigorú legyen is a tollával, — az ő valósága, az ő élete is mesévé, regényé változik, akár akarja, akár nem. Mert nincs izgalmasabb, valószínűtlenebb, kápráztató regény, mint a költő élete. Nincs rejtelmesebb csoda annál, mint az, bogy miként bontakozik ki egy gyereklélekből a költő lelke. • A legszomjasabb vágya minden igazi íróinak, hogy megírhassa egyszer ezt a legnagyobb regényt, talán az egyetlent, amelyet érdemes megirni. Hogy végre egyszer megmutassa magát kendőzés, póz, mesterkedés nélkül, mondván: nézzetek, ilyen vagyok, igy éltem, igy éreztem, igy szenvedtem, igy szerettem, — hogy ne legyen kénytelen átformálni, elleplezni, felcicomázni a csupasz valóságot, két- liárom embert egy emberré gyúrni, vagy fel- ismerhetetlenné tenni őket olyan erőszakos vonással, amely nem is az övék, csak azért, hogj^ rájuk ne ismerjenek, hogy meg ne bántsa, ki ne szolgáltassa őket: őket, akiket szeret. „Érdekel és vonz a gondolat, hogy egyszer álarc nélkül üljek szembe olvasóimmal“ — Írja Herczeg. Ez a gondolat mindnyájunkat érdekel és vonz. De nem érezzük magunkat elég erőseknek, nem vagyunk elég bátrak hozzá, hogy megvalósítsuk. Herczeg Ferencnek megvolt hozzá a bátorsága. És megvolt hozzá a bölcsessége, a fölénye, az önkritikája, a kemény, hűvös szigorú önmagával szemben, hogy vállalkozzék a legcsábitóbb és legkényesebb irói feladatra. Szentimentalizmus, lira, regényesség nélkül tudta megirni a maga élete eseményeit. Tárgyilagos tudott maradni önmagával szemben. Emlékezéseket irt, nem regényt. De az igazság szűrőjén átfiltrált emlékek, a sallangnélkiili tények mégis,^akaratlanul is, regémmé verődtek össze. Kibontakozott belőlük egy ember, egy költő alakja, — plasztikusan, élethűen, hamisítatlanul. És látjuk Herezeget, az embert, az Írót, tisztábban, emberibben, mintha ellágyult volna a maga élete fölött. Bizonyos: soha iró nem irt még önmagáról ilyen fegyelmezett önkritikával, a hamisítástól yaló nagyobb irtózással. Az az érzésem: ez a legautentikusabb önéletrajz, melyet valaha is írtak. És a legokosabb. * Mintha csak elébe akart volna, vágni annak az Írónak, aki majd egyszer, évek, vagy évtizedek múltán megirja az élete történetét. Mintha össze akarta volna gyűjteni számára lelkiismeretes gondossággal mindazokat a való adatokat, amelyekből majd hűen megkonstruálhatja őt, az egykori embert. Lássuk olyannak, amilyen csakugyan volt. Az élete az övó. Képzelet, szellemesség, hódolat, rajongás ne hamisítsa meg. „írtak már rólam könyvet. Valahányszor fellapoztam egyet, mindig egy ember lépett kj belőle. De az nem én voltam, hanem maga a szerző, aki az én álarcomat viselte. Az arca néha az enyém vottt, de a lélek mindig másé.“ Nem akart regénytéma lenni más iró kezében. Ezért gyűjtötte könyvbe maga az életét. Mert: „... a hazugságomban is én leszek benne; más, mint önmagamat, hazudni nem tudok“. A verseci gyógyszerész pöttömnyi kisfia komiszkodik, hogy tudatosan (kíváncsiságból) magára zuditsa a veszedelmet, amelyet apja haragja jelent. • • Majd ott hasal a Várhegyen, ahonnan eltűnődve nézi a távoli kisváros játékházait ... Messze tengerekről álmodik: hajóskapitány szeretne lenni... Fél az iskolától, ösztönösen irtózik a beosztott, rendszeres, rá kényszeritett élettől... Képzelete minduntalan elragadja, mert ellenálhatatlan ingert érez, hogy meglepje és ámulatba ejtse az embereket. Azt hiszik róla, hogy hazudik: ő maga tudja, hogy igazat mesél... Makacs és hirtelen- haragú. De csakhamar föléje tud emelkedni önmagának: leküzdi indulatait... Elemista korú ban arról tanakodik magában, hogy tulajdonképpen mi is az Én?... „Politikai:: hetilapot szerkeszt. A temesvári gimnáziumban számításból megjátsza a vasszo^galmu, de nehéz- fejű tanulót... Barátjai vannak, „ideáljai“ vannak... Majd Szegeden hajókat épit, összebarátkozik a Tiszával... Itt kezdődik az „erkölcsi züllése“... Csapszékekbe jár, megismeri a zálogházat... Minden iskolai csínyben részt vesz... Kezébe kerül Jókai: részegen olvassa. Egyszerre forró és színes lesz az élete... Az' után a fehér templomi gimnázium, mint hatodista kamasz (a könyv legszebb fejezete!)... Birkózás, összetűzés tanárokkal, talan azokkal leginkább, akiket legjobban szeret. Ágaskodik benne a férfi, az önérzet, csiszolódik a jelleme... Kíváncsisága mohón fordul a nő felé ■— és megbukik latinból... önképzőköri sikerek, vers, hősköltemény, humoreszk... Idősebb barátok, férfikorban lévők... Az érettségi vizsga lidércnyomása. A szabadság!... És Budapest... a jogászélet. Éjje’lezés, léhaság, tánc, párbaj, uraskodás: adósságok... (Hogyan lesz iró az ifjú emberből? Kisiklás utján — mondja Her- czeg.) De színház... színház mindenekíöiött. A Nemzeti és a Népszínház!,.. Ügyvédbojtárság kényszerből, hit nélkül, irói próbálkozások, több-kevesebb sikerrel, önbizalom nélkül... Vágyakozás a nő után, az igazi nő után... Egyre szomjasabb irói álmok... Párbaj vétség miatt államfogház és ott, elkülönítve az élettől, örökre szóló frigykötés a tollal... Az első regény. Kiadó, honorárium, könyv. Kritika és elismerés. Ez a könyv. • Huszonöt év történeté a kis kölyöktől az íróig. A férfi életének, mondjuk inkább: az iró életének legfontosabb huszonöt éve. Az em- bérré válásnak, a művésszé válásnak, a lelki fejlődésnek sorsdöntő korszaka. Az a kor, amelynek minden kis eseménye, minden apró élménye nyomot hagy az életen, jelt vés a jellembe. Az igazi küzdelmek, az igazi sóvárgások, az igazi szenvedések felejthetetlen korszaka. Ami azután következik, az kisérleti, gyakorlati felhasználása annak a lelki kincsnek, amelyet az első huszonöt évben szereztünk. Aki őszintén feltárja gyerekkorát, leleplezi önmagát. Csakugyan: én, aki látom és jobban értem őt. Öt, aki nyolcéves korában már „föléje tudott emelkedni önmagának“, akinek huszegynéhányéves korában volt ereje ahhoz, hogy lemondjon a nőről, akit szeret. Mennyi okosság, mennyi igaz mondat, amelyet szeretek, átérzek, amelyet kincsként zárok magamba. Mondatok, amelyeket megformáltam én is, élmények, amelyeket magam is át- i éltem (talán minden iró), igazságok, amelyeket magam is vallók. Tisztánlátás, önkritika, bölcsesség. Egyetlen gondolat, amellyel vitába száll- nék. Vájjon igaza van-e itt Herczeg Ferencnek? ,,... az iró tárgyilagos közömbössége, amellyel az életet és abban önmagát is szemléli. Az iró tulajdonképpen nem éli át, csak o) thatatlan kíváncsisággal szemléli az életet. Ö nem szolidáris egyik emberrel és igy önmagával sem.“ Csakugyan? Én megfordítva érzem. * Az iró, — eddig úgy képzeltem — aki föltekint íróasztaláról és visszapillant a múltba, lrógy ott újra megtalálja a maga elmerült életét, pontot tesz müvei mögé s ezzel pontot tesz önmaga mögé is. Lezárja életét. Konkludál, összegez. Megkeresi a dolgok végleges értelmét, aztán félredobja a tollat: elég volt. De Herczegnél ez nincs igy. Emberi és irói izmai keményen feszülnek, erős kezében friss és fiatal a toll, erős lelkében fiatal az élet. A mai kor írója, kombattáns, alkotó Írója éppen úgy, mint a volt negyven év előtti kornak. Megérti a mát, ahogy megértette a tegnapot s a jövő felé tekint. „Emlékezéseim“ egy gondolatjel csupán mult és jövő között, nem fáradt elme- rengés, hanem irói penzum önmagával szemben, amelyet uj feladatok követnek. És ez a gondolatjel, amely megirt és megírandó müvei közé ékelődik, legértékesebb alkotása. A legbátrabb, a legőszintébb, a legomberibb. Ifi. Bókay János.
