Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)

1933-11-26 / 272. szám

Mussolini és Avenol tovább tárgyalnak Rómában a haldokló Népszövetségről Rintelen váratlanul vissza­érkezett Bécsbe — Egy osztrák horogkeresztes vezér a „fekete- barna“ koalíciói ól (London, november 25.) Az angol sajtó rendkívül érdeklődéssel kíséri Avenol nép- szövetségi íőtikár és Mussolini tárgyalásait. Avenol elhalasztotta Rómából való visszauta­zását és újabb tárgyaláson vett részt Mussolini­val. Az angol lapok úgy tudják, hogy a Nép- szövetség teljes átformálásáról folynak a ta­nácskozások. Simon külügyminiszter beszéde jó hatást váltott ki az angol sajtóban. Amint közöltük, Simon hangoztatta, hogy Német­országot nem szabad többé megsérteni és be­jelentette, hogy az angol kormány Páris és Berlin között megindította a közvetítést. A Morningpost örömmel állapítja meg, hogy Anglia végre felismerte e kérdésben külpoliti­kai hivatását. Bécsből jelenti a Neues Wiener Tageblatt, hogy újabb német külpolitikai orientációval állunk szemben. A november 12-iki népszavazás után Hitler teljesen háttérbe szorította Neurathot és maga vette át a külpoli­tika irányítását. Az uj külpolitikai korszak a közvetlen tárgya­lások megindításával kezdődött. Ugyanakkor a német propaganda szolgálatában is feltűntek változások, a német határszéli sajtót utasítot­ták, hogy ezentúl a szomszédos államokról mérsékeltebb hangon írjon. Washingtonból jelentik, hogy a weshing- toni orosz kamara estélyt rendezett Litvinov tiszteletére, amelyen Litvinov is felszólalt. Az orosz külügyminiszter hangoztatta, hogy a Népszövetség, illetőleg a leszerelési konferencia végleg meg­bukott, csak a halotti bizonyítványt nem állították ki róla, mert félnek megvizsgálni, hogy megszünt-e már a szívnek a működése! Feltétlen létre jön a keresztény és nemzeti szocialista koalíció. (Bécs, november 25.) Az Uj Nemzedék munkatársa megintervjuvolta Riehle osztrák nemzeti szocialista vezért, Dollfuss és a horog­keresztesek között folyó tárgyalásról. A szocia­listák — mondotta Riehle — nagy aggodalom­mal nézik a fekete-barna koalíció létrejöttét és már szívesen belementek volna egy fekete­zöld (keresztényszocialista-Heimwehr) koalíció létrejöttébe. A megegyezés a keresztény szocia­listák és a nemzeti szocialisták között már nem sokáig késhet. Csermák, a keresztényszocialis­ták uj elnöke összeköttetéseinél fogva kedvező hangulatra fogja bírni a cseheket és a franciá­kat. A két párt közötti közreműködés terve alapjában véve nem uj, már annakidején Seipel kancellár próbálkozott vele. Anschlussra senki sem gondol, sem pedig valamelyes „gleichsahitolás“-ra. Egy koaiiciós kormány létrejötte nem jelentené a német viszonyok szolgai átmásolását, mert Ausztriának speciá­lis helyzete van. Heimwehr-kormány nem jö­het kombinációba, mert ilyen kormányt nem nevezne ki a köztársasági elnök, különben is legfeljebb három napig maradna kormányon — Hogyan képzeli el a koalíciós kormány' létrejöttét! — kérdezte az újságíró. — El tudom képzelni Dollfuss elnöklete alatt. Ha ő valamelyes okból nem vállalná, elsősorban Rintelen jönne számításba. Az újságíró ezután megkérdezte a pártve­zért, hogy mi igaz abból a hírből, hogy Habich „osztrák felügyelő“ elhagyni készül állását. — Nem tudom, hogy mennyiben igazak a hirek. Hallottam arról, hogy az osztrák fel­ügyelő német részről Georg Strasse, Hitler egyik legkitűnőbb munkatársa lesz. Ennek a változásnak valamennyien nagyon örülnének. Rintelen római osztrák követ különben váratlanul Bécsbe érkezett, utazása hir sze­rint összefüggésben áll a belpolitikai válság­hírekkel. Rintelent maga Dollfuss kérette Bécsbe, hogy igénybe vegye közvetítését a bel­politikai kibontakozást előkészítő tárgyalások során. Vasárnap, Í93S. november 28. KUETlUfSKG NEM VAROK, TOVÁBB és most már én is ve­szek egy rádiót, mert az uj 20—2000 hullámhossz Közelharc a vasgárc?Istákkal egy regéli város vasúti állomásán Könyfakasztó bombákkal zavarták ki a tüntetőket az étteremből — Háromszáz csendőr állította helyre a rendet (Bukarest, november 25.) Pénteken Fel- ticeniben mintegy tizenöt tagból álló vasgá"- dista-csoport manifesztumokat osztogatott a városi vásárra beözönlő falusi parasztok kö­zött. A hatóságok 12 ezer darab ilyen mani- fesztumot koboztak el a vasgárdistáktól, mire ezek tüntető felvonulást rendeztek és Lespezi faluba mentek. A rendőrök utánuk indultak s Lespeziben közelharc fejlődött ki a vasgárdisták és a karhatalom között. A vasgárdisták az állomásról éppen kiinduló személyvonatra felkapaszkodva, elmenekül­tek. Jegyük természetesen nem volt s amikor a kalauz kérte, megfenyegették, majd pedig Paşcani állomáson leugráltak a vonatról. Egy I. osztályú étterembe mentek, hol zajosan tün­tettek, úgy, hogy a rendőrség figyelmét is magukra vonták- Az odasiető rendőrök igye­keztek cscendesiteni a vasgárdistákat, mire ezek lövéssel fenyegetőztek. A csendőrség Iasi- ból kért segítséget, honnan háromszáz csendőrt küldtek a helyszínre■ A megérkező csendőrök csoportjára több lövést ad­tak le a vasgárdisták, akiknek vezetője Alexandru Cantacuzino volt. A csendőrség, látva az elmérgesedett hely­zetet, könnyfakasztó bombákat dobott az ét­terembe, mitől a tüntetők menekülni kezdtek. Betörték az étterem ablakait és kiszaladtak a peironra, ahol aztán a karhatalom elfogta őket és át­adta az ügyészségnek. A belügyminisztérium az esetről hivatalos jelentést adott ki. — Dugulás és aranyeres bántalmak, gyo­mor- és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát- és derékfájás ellen a természetes „Ferenc József“ keserüviz naponként több­ször bevéve, hatható3 segítséget nyújt. I Csupa élet és hangulat, i tempó, tánc és zene: A CIGANY'URALY V>*’1rnap d. c. 11 órakor is. — Jósé 8 «i remek filmoperett] a ;APITO MOS QB'N

Next

/
Thumbnails
Contents