Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)
1933-11-14 / 261. szám
Kedd, '19953. november 14. KuetiUjsrg % Daca visszaadta első megbízatását Uraţi an u Gheorgrhe kereken visszautasította a koncentrációban való részvételt, Goga cltaktikázta — Az óliberálisok pártkormány alakítására kérnek mandátumot Izgatott várakozással várják a királyi palota előtt a döntést (Bakarest, november 13.) Duca hétfőn délután azzal ment vissza az uralkodó elé, hogy olyan koncentrációs alapon, amilyenre a megbízást kapta, kormányt alakítani nem tud s kéri a kormányt kizárólagosan a saját pártja számára. Ebben a stádiumban áll hétfőn este a, belpolitikai válság, amikor Dúca benn van a kihallgatáson az ural kodénál. Nem' mondható ez a várakozási pont izgalomnélkülinek. Az összes pártok, mindenféle politikái körök az érdekeltség legnagyobb kíváncsiságával várják, hogy mivel jön ki Duca a király dolgozószobájából. Az óliberális párt a 15-ére tervezett felvonulást azzal fujha le, hogy egyelőre elhalasztotta. Ha a liberálisok nem kapják meg a megbízást pártkormány alakítására, akkor a háttérben lesben álló kisebb pártok nyomulnak előtérbe. A vasárnapi audienciák. A király vasárnap délben 11 óra 30~perckor érkezett Bukarestbe. A pályaudvaron Vaida miniszterelnökkel az ólén a kormány összes tagjai fogadták az uralkodót, A kormány tagjai a pályaudvarról a miniszter- elnökségre mentek, ahol rövid minisztertanácsot tartottak és formálisan is elhatározták a kormány lemondását. 13 óra 20 perckor érkezett Vaida miniszterelnök a királyi palotába. A kihallgatás mintegy húsz percig tartott. A miniszterelnök előterjesztette a kormány lemondását, amit a király elfogadott, egyben megbízta a kormányt az ügyek vitelével az uj kormány megalakulásáig. Goga gondolkozás! időt kért. Duca ezután Goga Octaviant kereste fel, akivel fél ór ahosszat tárgyalt. A tárgyalás végén Goga arra kérte a dezignált miniszterelnököt. adjon néhány órai gondolkozást időt. Goga délután négy órára a királyhoz volt hivatalos audienciára, a kihallgatás után akart Dúcával találkozni és igy a válság megoldása ettől az audienciától is függött. Duca ezután lakására ment, ahol a liberális párt vezető emberei: Anghelescu, Dinu Bratianu, Tatarescu, Franasoviei, Xeni és mások várták. Goga nem tudott megegyezni Dúcával. Goga Octavian délután négy órakor kihallgatáson jelent meg a királynál. Az audiencia 5 óráig tartott- A kihallgatás után a nemzeti agrárpárt vezére kijelentette az újságíróknak, hogy programja és a liberálisok programja között olyan eltérések vannak, amelyek megakadályozzák, hogy egy Duca- kormánnyal kolaboráljon. Ezután Dueához ment és közölte velő is elhatározását. Dúca azonnal kihallgatást kért a kabinet- irodában és hat órakor audienciára ment a királyhoz. Az audiencia igen sokáig húzódik és e pillanatban (8 óra) még mindig a palotában van a liberális párt vezére. A palota előtt óriási tömegek várják az események fejlődését. Dúcát óriási tömeg várta a királyi palota előtt. Amikor kijött, kijelentette, hogy az uralkodó tudomásul vette előterjesztését és a döntést fenntartotta magának, Argetoianu is készen áll. A válság külön kombinációiban Argetoianu neve is váratlanul előtérbe került. Bukaresti politikai körökben nagy jelentőséget tulaján nitanak annak, hogy Argetoianu a leghosszabb ideig, másfél óráig volt audiencián a királynál és a Iorga-kormány pénzügyminiszteréről egyébként is azt rebesgetik, hogy a király igen sokra tartja- A bukaresti híreket aztán kiegészítette az a Kolozsvárt széles körökben per- raktált hir, hogy Argetoianu vasárnap este tiz órakor telefonon felszólította a Iorga-Ar- getoianu kormány erdélyi miniszter-tagjait, (Pop Valért és Tatam Coriolant), hogy azonnal utazzanak le Bukarestbe. Ez természetesen még nem jelent Argetoianu-kormányt, de kombinációnak mindenesetre érdekes. Vaida titokzatosan indokolja bukást. A Vaida-kormány tagjai tegnap este Miro- nescu lakásán megbeszélést tartottak, ezután Vaida fogadta az újságírókat, akiknek a következőket jelentette ki: — A kormány lemondását őfelsége elé terjesztettem és a király azt elfogadta. A lemondás oka, hogy az állam bizonyos problémái uj intézkedéseket tettek szükségessé, amelyekhez a király uj bizalmát kívánta a kormány kikérni és esetleg a választópolgárságnak szabad választáson megnyilvánuló véleményét is. Miután ehhez nem kaptuk meg a hozzájárulást, szükségessé vált a kormány visszalépése. Hogy milyen tervhez kívánta a Vaida-kormány a király hozzájárulását, arra nézve találgatások jelennek meg a lapokban. Uj ordo a parlament volt tagjainakA Monitorul Oficial mai szárna rendeletet közöl egy uj érdemrendnek, a Vulturul Româ- niei-nek létesítéséről. Az érdemrendet megkapták a lemondott kormány összes tagjai és megkapják azt a most feloszlatandó parlament összes képviselői és szenátorai. — Emésztési gyengeség, vérszegénység, le- eoványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőrkiütések, kelések, furunkuiusok eseteiben a természetes „Ferenc József* keseriiviz szabályozza a belek annyira fontos működését, p—.1 nfiw.M-u.il. mmi—in.muj BÍRÓ JÓZSEF A modern grafológia az eddigi 210 lel helyett 105*— (eléri kapható a : Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj—Kolozsvár, straaa Baron L. Pop • ■ íjt!: • j Vidékieknek 115 lej elleneben azonnal szállítjuk j fjl; Vaida a kihallgatás után a cotroceni királyi kastélyba ment, ahol Mária királyné vendége volt ebédre. Zöld skatulya és fehér gamásui. A királyi palota előtt hatalmas tömeg várta a délutáni kihallgatások megkezdését. A király délután kihallgatáson először Titulescu külügyminisztert fogadta, aki hosz- szu ideig maradt az uralkodónál. A minisztert a király a Ferdinand-rend nagy érdemkeresztjével tüntette ki. Ugyancsak magas királyi kitüntetést kapott Vaida is, aki nagy zöld skatulyával távozott a palotából és az újságíróknak mosolyogva mutatta, milyen érdemrendet kapott. Utána Pop-Cicio kamarai elnök és Costa- chcscu szenátusi elnök jelentek meg királyi audiencián. Ezután megkezdődtek a pártvezérek kihallgatásai. Elsőnek Áverésen marsall jelent meg teljes díszben. A néppárt elnöke feltűnő rövid ideig volt csak az uralkodónál. Ezután Duca következett, akinek kihallgatása mintegy húsz percig tartott. A liberálisok vezére az újságíróknak kijelentette, hogy pártkormányt ajánlott és saját pártjának kérte a megbízást. Ezután Bratianu György következett, aki igen jókedvűen tért vissza az audienciáról. Választási kormányt javasolt a királynak. Goga és lunian következtek ezután, akik szintén vá- lasztási.,_kormányt ajánlottak. Lnpu fehér ka- másniban és fehér mellényben gyalog "érkezett sok hívével. Argetoianu, majd Filipescu Gri- gore, végül T. H. Florescu kihallgatásai zárták i be a vasárnapi sorozatot. legbizáií Ducának Nagy akadályok előtt. Ez a megbízatás még nem mutatta a kilátást a kibontakozásra. Egyfelől azért nem, mert a liberálisok csak a saját pártjuk számára várták s kérték a megbízást, másfelől azért, mert e pártokkal a megegyezés nem látszott könnyen keresztülviheíőnek. Bratianu Gheorghe pedig éppen Dúcával szemben a legnagyobb ellentétben áll személyileg is és eddig nem volt hajlandó békülni. Goga pedig olyan programot hirdet, ami nem egyeztethető össze a liberálisok programjával. Titu- lescura hárult főképpen a békités feladata, de más közbenjárók is működésbe léptek. Még a hétfőre viradó éjszakán telefonon beszélt hosszasan Titulescu Bratiauu György- gyel, akit később a király titkára, Puiu Du- mitrescu keresett fel. Bratianu elutasító választ adott. Duca hétfőn reggel 9 órakor telefonon felhívta Bratianu Györgyöt és közölte vele, hogy meg akarja látogatni, Bratianu hajlandónak mutatkozott azonnal fogadni a liberális pánt elnökét, úgyhogy találkozás féltiz óra tájban meg is történt. A két politikus közötti megbeszélés alig tartott tiz percig. Bratianu Gheorghe kijelentette Ducának, hogy nem hajlandó részt venni olyan kormányban, aminek Duca az elnöke és pártja nem fúziónál az ó-liberális párttal na annak vezetése a jelenlegi kezekben marad Bratianu programbeli és személyi szempon kai indokolta visszautasító magatartását. Duca Bratianutól távozva kijelentette az újságíróknak, hogy Bratianu Gheorghe a részére javasolt együttműködési javaslatát visz- szautasitotta. kijelentve, hogy nem hajlandó Í’ÓIa !.v/\! loi.AcóoiÁV'l l Áoa oldff Este 10 orakor Dúca ismét kihallgatáson jelent meg a királynál- Ez az audiencia fél 12-ig tartott. Amint Duca elhagyta a királyi palotát, kivei nagy ovációban részesítették. A liberális párt elnöke a következőket jelentette ki az újságíróknak: — Megbízást kaptam őfelségétől a kormányalakításra azzal, hogy keressem Goga Octavian és Bratianu György közreműködését. A végleges válaszra holnapig kértem az uralkodótól hala dékot. Duca. ezután lakására ment, ahol pártjának vezérkara izgatottan várta. Itt beszámolt a királyi kihallgatás részleteiről, majd felkereste Titulescut, akivel hosszabb megbeszélést folytatott.