Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)

1933-10-11 / 233. szám

Sser’da, '1933. október '11. vmmmaammmmmmammam KeietiUjskg KenyérharGO-kenyér ellen Ötven bamval emelték a pékek az árakat^ de ők magák sem hiszik, hogy a magas árakat fenntarthatják Tisztességtelen konkurrencia, amiből csak a fogyasz­tóknak lehet haszna (Kolozsvár, október 10.) A hideg, őszi na­pok mindig uj gondokat teregetnek a szegény­ember elé. Fa-gond, ruha-gond és most itt van az általános kenyér-gondon túl maga a ke­nyér, mint első, sőt legelsőrendü élelmicikk gondja. Drágul a kenyér. Lehetséges volna? Kitűnő búzatermés volt, annyi az áldás ebben az országban, hogy min­den a saját zsírjában kellene megfőjjön. Nem szegény ország, hanem kenyér-ország Romá­nia és mégis sir itt mindenki: a termelő, az iparos, a kereskedő és napról-napra gondter­hesebb és kenyértelenebb lesz az élet. És ami a legérthetetlenebb — drágul minden. A fehér kenyér kilója 6 lejről 6 lej 50 banira, a barna 5-ről 5.50-re drágult. Miért drágul a kenyér? Elindultuk a kenyér frontján, hogy meg­tudjuk: miért drágul a kenyér,? Hat hónappal ezelőtt Kolozsvár város ta­nácsa beszüntette az ármaximálásokat. A ke­nyérárak felszabadultak. Kolozsváron 52 pék- iparos él. Nagy szám, de ebből körülbelül öt nagyobb üzem látja el a várost kenyérrel, a többiek kisüzemek, úgynevezett házipékek, akik alig befolyásolták hosszú ideig a kenyér­árakat. Az ármaximálás felfüggesztése után tényleg a fogyasztók részére egészséges, a pé­kek részére pedig —amint ők mondják —egész­ségtelen konkurrencia alakult ki. A kenyér­árrak állandó hullámzás alatt állottak ş még az öt nagy pék is versenyzett egymással ab­ban, hogy minél olcsóbb legyen a kenyér. De itt adjuk át a szót az egyik pékmesternek, aki igy kesereg: „Piszkos konkurrencia.“ — A maximálás felfüggesztése után a pé­kek egymásra licitáltak az olcsó árakban. Először mindenki a vevőkörét akarta kiszéle­síteni s ebből egy olyan piszkos és egészségte­len konkurrencia támadt, hogy az egész pék­ipar válságba jutott. A kis rezsivel dolgozó pékek olcsó árai után táncoltunk mi is, a nagy pékek. Hat hónap alatt ráfizettünk annyit mint amennyit máskor egy évig kerestünk. (Ha ez igaz, akkor nagyon sokat veszitettek, de volt miből!) — Bajban az emberek egymásra találnak, — mondotta tovább informátorom — és meg­alakítottuk a pékek szövetségét. Vasárnap volt az ülés és itt elhatároztuk, hogy a kenyérárakat kilónként 50 bánival emeljük. — Mikor kezdődik az áremelés? — kér­deztük. Ismét anarchia lesz... — Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, meg kell jegyeznem, hogy mi pékek sem hiszünk az egységes áremelésben. Nincs nálunk össze­tartás. Vasárnap az ülésen mindenki hangos fiú volt, mindenki emelt, de gyűlés után min­denki külön utakon fog járni. A kispékek, akik a perifériákon laknak és árulnak — ezután is olcsóbb áron adhatják a kenyeret, mert ke ve­Hl atiM-Bor viz & az Előpataki-Borviz Romániának két legjobb lúgos ásványvize. Kérje mindenütt csakis ezeket a termé­szetes ásványvizeket. Főlerakat Kolozsvár és vidékére: Hamlet József» strada Paris 38. Kutkezelőség: Fleischer György, Brassó sebb a rezsi, az adó és nincs hatósági ellen­őrzés. Egy hét múlva ismét anarchia lesz a kenyérárakban, mert a pékek nagy része nem tartja be a vasárnapi megállapodásokat. — Temesváron egységes árak vannak, mert ott fegyelmezettek az iparosok, de ná­lunk ... És idegesen legyintett a kezével. A fo­gyasztás szemüvegén át nézve a kenyérárak problémáját, nem vagyunk kétségbeesve az áremelés körül mutatkozó egyenetlenkedések miatt, mert valóban csak az egészséges ver­seny alakíthatja ki a normális kenyérárakat. Nem lehet uniformizálni az árakat. Tudjuk, hogy a pékiparosok is nehézségek­kel küzdenek, mert sok az adó, a taxa s kiszá­míthatatlan az illetékek sokasága, de bizo­nyos, hogy az árakat uniformizálni sem lehet s előbb-utóbb a tiszteségtelennek látszó kon- kunrencia alakítja ki az egészséges versenyt. Ahol drágább lesz a kenyér, ott bizonyára a kenyér jó minőségével biztosítják a pékek a régi vevőkör vásárlókedvét. Ha a külvárosok­ban a kispékek olcsóbb és gyengébbminőségü kenyeret árulnak, a proletártömegek bizo­nyára nem fogják a drágább kenyeret vásá­rolni. Kétségtelen, hogy a buza ára 20 bánivá! drágult, mert a malmosok és a gabonakereske­dők, miután már a szükséges gabonamennyi­séggel ellátták magukat, mesterségesen nyom­ják fel az árakat. De az áremelkedés csak át­meneti, tehát a kenyérárak 50 bánival való mestersé- séges emelése indokolatlan. Maguk a pékek sem hisznek az állandó jellegű áremelkedésben és már az első nap nagyon sok pék megszegte a megállapodást és a régi ára­kon árusította a kenyeret. Vigyázat, jön a maximálás! Különben Kolozsvár város tanácsa már holnap, vagy holnapután foglalkozik a kér­déssel és abban az esetben, ha a pékek ragasz­kodnak és pedig egységesen ragaszkodnak az 50 banis áremeléshez, akkor rövidesen összeül az ármaximáló-bizottság s újból életbelépteti a maximális árakat. Bizonyára nem kerül erre a sor, mert a pékek továbbra is fenntartják a régi árakat, akik pedig emelnek, a jövőben finomabb ke­nyeret hoznak forgalomba. fCulS&srffiázal építenek: a laósf «li magyarok Háromezer kolozsvári magyar lélek jobb jövendőjét készíti elő a kisgazdák egyesülete — Bálterem, színpadi, rend­szeres orvosi kezelés — Duhajkodás helyeit, — kuliura (Kolozsvár, október 10.) Gyerekkori emlék villan elém, mikor a Hóstát felé megyek- Úgy látom, mintha ma látnám: zsúfolásig telt bér­kocsi döcög, benne egymás hegyen-hátán legé­nyek. Valami hosszan elhúzódó vörös sáv sza­lad a kocsi után. Még most is visszaérzem az akkori elborzadást: — Vér! . •. És másnap kiabáló ujságcimet olvashattam: „Újabb véres bicskázás a Hóstátban. öt se­besült A lapoknál külön riportmunka volt a „bicska-krónika“. Csak úgy lobogott a virtus a Hóstátban. A „Magyar uccaiak“ és „Honvéd uccaiak“ állandó csatározása, melyből — nem volt bét — hogy ne robbant volna ki véres „szenzáció“. Már oda fajult a dolog, hogy in­kább ismerték a Hóstátot erről a szomorú do­logról, mint derék, szorgalmas népéről. Azóta magam is újságíró lettem. Saját ta­pasztalatból tudom: hosszú hónapok, sőt évek telnek el anélkül, hogy a Hóstátról Írni kell­jen, mint valami véres esemény színhelyéről­Ugylátszik a bicskák elpibentek. A bóstáti fiatalok szelleme megváltozott!... Erről kérdem Balás Istvánt, a hóstátiak gazdasági szervezetének, a kolozsvári Gazda­sági Egyletnek elnökét. Ősz fejével, deres bajuszával, szálegyenes tartásával a józan nyugodtság élő szobra Ba­lás István. Beszéde jóizü, csengő magyar szó. Derű suhan át az arcán, ahogyan mondja: — Bizony, hálTstennek nem hallani már bicskázásról. A fiatalok között mindinkább a komoly szellem lesz oz ur. Az öregek józan vezetése féket vetett a szi­laj indulatoknak. Erről igy beszél Balás István: — Ha a bálban rosszul viselkedik valame­lyik fiatal, odamegyek hozzá és megmondom, hogy jobb, ha kívül.kerül. Nem engedjük meg­zavarni a mula'tság békéjét­Balás István tekintélye leszereli a legvér- mesebb fiatalt is. Az igaz, hogy nem megy si­mán: — Volt olyan, aki haragudott, — mondja. Volt, aki egy-két évig nein köszönt. De van olyan is, aki már köszön ... Az ősz elnök most olyan tervről beszél, amelyre tulsablonos lenne csak azt Írni, hogy „minden dicséretet megérdemel“. Ha valósággá érik ez a nagyszerű terv — és miért ne való­sulna meg —, akkor nemcsak évszázados belső harcokra száll nyugalom, de a kisebbségi ma­gyarság számára is maradandó értéket alkot­nak. , — A K. G. E. választmánya kulturház épí­tését vette tervbe. Közművelődési otthont aka­runk adni a fiatalságnak. Igen: főképp a fia­talságnak. Szeretnénk testvéri találkozóra ösz- szehozni a város különböző részein lakó ma­gyar kisgazdákat... ' Ellágyul a hangja, mikor ezt mondja: — Az egymáshoz való ragaszkodást, szere- tetet és megértést akarjuk ápolni. A fiatalság művelődését emelni. Életrevalóságát javitni Báltermünk lesz, színpaddal. Azt, aki megkísé­relné megbontani a békét, könyörtelenül ki­zárjuk. Megszinesedik és tempóba lendül a beszéd. A szív legmélyéről fakadó lelkesedés füti: — Munkatermet átütünk be, ahol téli tan­folyamokon ügyesednek majd a gazdaifjak. Lüktető, komoly életet szeretnénk látni. Meglepő, amit most mond: Ha nem tud­nám, hogy bóstátiakról van szó, azt hinném: valamelyik északi nép előrelátó, okos szerve­zettségéről hallok. — Egyesületünk tagjai napi egy lejt fizet­nek be — úgy mond. Ezért a pénzért dr. Bor- say Imre egyleti orvosunk egyúttal mindegyik tagunknak háziorvosa■ Külön fogorvosi rende­lőnk is vau. Ha felépül a kulturház, más jóléti intézményt is létesítünk. Körülbelül háromezer hóstáti él Kolozsvárt. Remélem idővel mind tagunk lesz­Egyelőre csak a házhely kérdése az aka­dály: — Telkünk van már a kulturház számára, de nem a legmegfelelőbb helyen. Olyan köz­ponti helyen akarjuk felépíteni, ahova egy­forma könnyűséggel jöhetnek el a város bár­mely részén lakó kisgazdák. Kemény kézszoritásában benne van az aka­rat: „a kulturháznak fel kell épülni/“ ... ... És benne van az öntudatos büszkeség, hogy a hóstáti fiatalság megtette már az utat a bicskától — a kulturházig ... " H.

Next

/
Thumbnails
Contents