Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-29 / 249. szám
KElETlUjsm Vasárnap, 1033. október 29. o^talvsorshlgyet a Kcrcskodelmi Hitelintézet R.-T.-nál Cluj—Kolozsvár, Piaţa Unirii 20, mert ez a főelárusitó nagyszerű nyerőszériában van, 5.000,000 L nagyjutalmat amit fényesen igazol, hogy a legutóbbi húzáson az általa eladott s o rs j e gy nyerte az Egész fél negyed nyolcad A sorsiégyek árai: Lei iOOO - Lei 500*— Lei2S0*— Lei 123* — Te Minden mdsodifc s&trsjegy nyer PESTI LEVELEK Vénasszonyok nyara Ebből is kaptunk az időn egy keveset, ez is volt;jvénasszonyok nyara. Volt — mondom —, mert már őszi ködök ereszkednek alá a Dunára s a hidakon vág a szél. De például tegnap még volt. A rövid nyárra szép, hosszú ősz jött, édes napsugárral s megbecsültük ám nagyon. Hjaj, itt más szaga van ám az őszi napnak s itt nincs ökörnyál, hogy .szépen, ezüstösen úszna a levegőégen által, mint az aranyosi rétek felett, odahaza; itt az aktatáskás vigéc futtában leül a kávéház terraszára sebbel-lobbal átszaladni a lapokat — felöltő rajta, kalap a fejin, s akkor ez, az: vénasszonyok nyara. De azért szép. A Rákóczi utón csődület egy kapu előtt; a mentők szirénája zug fel a kanyarban, előttem két munkásféle ember ballag a vékony napban; ők nem állanak meg, nem is szapo- rázzák, de nem is lassítanak, csak mennek, mennek, egyenletesen s az egyik azt — mondja — hangja rezdülésében benne, hogy falusi ember — azt mondja csendesen, tempósan: — már megint elunta valaki a szegénységet... — és mennek tovább. Hát ilyen is van. Aki fél az eljövendő ködöktől s elunja. De a körutakon a padokon üldögélnek az emberek s még most vasárnap is tele voltak a budai hegyek, a Svábhegy, a Ja- nosbegy, de a Gellért kivált, őszi hegy, Mert a turisták messzebb mennek — jó nekik —, még a kirándulók is feljebb ballagnak, de a Gellért csak itt van s kényelmes, ide felmásznak a sétálók, ilyenkor ősszel is. Aliig bebugyolálva indulnak, a derekán kigombolkoznak kényelmesre, a tetőn meg már karra vetik a felöltőt: s ez a vénasszonyok nyara Pesten. A halálraítélt Tabán A Gellért lábánál pedig utolsót sütkérezik most az öreg Tabán. Tavasszal alighanem lebontják. Láttam a Tabán vityillói helyére építendő fürdőváros tervéit — tündér! szép lesz. De azért ezek a vityillók... mégis csak a Tabán... Mert modern város épül a Tabán helyére betonból és üvegből a neue Sachlichkeit minden követelményeinek megfelelő módon. A költsége: 7 millió és 8 százezer pengő. Szép summa és sok embernek fog ez kenyeret adut, nincs nrt sirni ezen kései romantikusoknak, de azért hiába mindenki siratja a Tabánt. Én is. A zegzugos uccák helyén hófehér villák, fürdők, égbenyuló szállodák épülnek — csak az átrendezés maga 4 millió pengő lesz s valami hatszázezer pengő a parkírozás —, lesz távfűtés egyetlen központból, lesz minden, amit csak megkíván a kényelem és a higiéné, minden lesz, csak éppen Tabán nem lesz többé. S ezt siratják most a szerelmesek és kiskocsmakedvelők. Siratják mindazok, akik valaha Ülatild-Berviz Előpatabi-Borriz Romániának két legjobb lúgos ásványvize. Kérje mindenütt csakis ezeket a torní- szetes ásványvizeket. Főlerakat Kolozsvár és vidékére: Hamlet József, strada Paris 33. Kutkezelőség: Fleischer György, Brassó járták a Tabánt, kéz a kézben kettesben, vagy vidám cimborákkal, akik járták a korhadt lépcsőket, a zegzugos uccácskákat, sehol a világon olyan szép uccanevek nincsenek, mint éppen a Tabánban — mindazok most búcsúzhatnak. Más levegője, más illata van a Tabánnak. Igaz, hogy a régi kiskocsmák némelyikében már dzsessz zörög és a dülledező kapuk előtt autók sorra áll éjszakánként, de azért a Tabán még mindig Tabán. Egyet fordulsz és öreg lámpát lóbál a szél kovácsolt vasoszlopon s itt másformák az emberek, csendesebbek és egy liadnagyuccai kapun láttam valami asztalos- mester tábláit, amelyeken „modern“ bútort ki- náí. Istenem, olyan modern bútort, hogyha as ember ránéz, már spinétet ball tőle és kedve volna felnézni Virág Benedekhez, hogy vájjon mit csinál a „magyar Horácius“, hallom a minap megkapta a száz forintot Kazinczytól i» „Tövisek és virágok“ honoráriumaképpen. Hja, akkor még sósabb volt az író és a kiadók is pontosabbak voltak biztosan. Igaz, hogy ez Kazinczy volt. A dobogó, lüktető, clgépesedett Pest meleg kis szive volt a Tabán. A szerelmeken és a kiskocsmákon kivül az utóbbi tiz-tizenöt esztendőben uj nevezetessége is támadt: Szabó Dezső. De rajta kivül is egész irodalma van a Tabánnak és mennyi nóta róla... csárdás és keringő, fokszok, blúzok s még bigin is — ahogy a tánc divatja hozta — és még sokáig fogják dúdolni: a vén Tabánban csak egy leány van... — de a Tabán már nem lesz. Költők elrettentésére Hiszen költőnek sosem volt fenékig tejfel, de annyira végig savó, mint most... ez már sok. Egy pesti folyóirat megszavaztatta az olvasóit. Hogy mit kivannak többet, verset, novellát, vagy esszét. A beérkezett válaszokból kiderült, hogy a közönség megfordította a sorrendet: sok esszét kíván, kevesebb novellát, verset pedig egyáltalán nem. Pedig a múzsát is csak etetni kell, hiába, ha nem is rogyásig, hogy elhízzék, de módjával kell valami táplálék neki a nektáron és ambrózián kivül is. Éhes gyomorral csak kolbászról lehet álmodni, vagy töltött káposztáról, s az ilyen gasztronómiai természetű álom tudtommal uem szállítja az ihletet. Ámbár tudjisten ez a költőfajta na- gyon kiszámíthatatlan. Az tény azonban, hogy a költők is esznek. Hogy miből, azt én fel nem foghatom. Hogy honoráriumból nem, as szinte valószínű és bizonyítani is próbálom az alábbi históriával: Illető költő, akiről szó van, szegény és ifjú, amint az egy ind.uló tehetségéhez illik. Versel eleinte szűk baráti körben terjedtek noteszlapokra irva és kávéházi asztalnál recitálva. Utóbb néhány megjelent a lapokban imitt- amott és komoly feltűnést keltett irodalmi berkekben. Ez volt a helyzet, amikor néhány hónappal ezelőtt a költő valami szerény ösztöndíjat kapott, hogy azon Rómába utazzon. Boldog volt, sőt több. Földi javait egy kiszolgált cipő skatulyába raktározta, azt újságpapírba boritolla ügyesen, átkötötte cukorspárgával és el indult, Rómába. Az állomásig meghitt barátja kísérte s már fütyültek a kalauzok, mikor azt mondta neki. — Ja öregem, igazis! Én most jóba vagyok ezzel a... — és egy irodalmi hetilap címét mondta —, küldje! verset Rómából. Leközlik és fizetnek is érte, aztán majd meglátjuk a többit. — Okvetlenül küldök! — A holmidra vigyázz... ne költekezzél... Írjál!... És a költő megérkezett Rómába. Jött-ment, megnézett minden megnézhetőt és irt verset, nem is egyet, nem, is kettőt — hajjaj, ha egy költő Rómába érkezik és neki fog! Egy talpalatnyi hely nem maradt megénekeletlenjU, s a legszebbet kiválasztotta és elküldte annak a bizonyos hetilapnak, Pestre, ajánlólevélben, Fizetett érte két pengőt olasz értékben. Az idő eltelt és a költő visszajött. Tapasztalatokban és szépségekben gazdagon, egyébként egy úgynevezett huncut vas nélkül. Itt hallotta, hogy a vers megjelent ama bizonyos hetilapban. A hü barát szerzett is egy példányt. Teltek a napok, a költő belejött a rendes kerékvágásba és egy szép délután elindult, hogy felvegye a honoráriumot. Aközben kiszámította, hogy vesz rajta a kislánynak — annak a bizonyosnak, aki csak egy példányban vau, — vesz egy szál vörös szegfűt, elviszi a cukrászdába, azonkívül sürgősen bevásárol magának egy angol ceruzahegyezőt, egy uj zsilettpengét — a régi már nagyon húz —, egy tubus fogkrémet s ami marad, abból a filléres adósságait rendezi — és villamosra ült. A szerkesztőt nem találta. Délelőtt szokott bejárni. Nem baj. Majd holnap. Villamoson hajtatott haza. Másnap délelőtt ismét elindult. Villamoson természetesen, hiszen most már mindegy. A szerkesztőt megtalálta. — Hurrá fiatalember! A vers nagyszerű. Az utolsó tiz esztendő legjobb verse. Ragyogó! Fiam a magyar irodalom önre várt. Nem várt hiába! Lelkes ember volt. Pénzről nem beszélt. — Szerkesztő ur kérem, a honoráriumot gondoltam, olyanképpen... — Megkapja fiam. Kiadóhivatalunk igazgatója e pillanatban nincsen bennt. Estére szagoljon ide, akkor itt találja és felveheti az ösz- szeget. Isten vele gyermekem, pá, pá. Csak előre! Barátunk hazavillamosozott és este megint felkerekedett. Most már drámai gyorsasággal pergett az ügy. A kiadóhivatal igazgatóját megtalálta és az — aláírás ellenében — folyósított kezeihez 3, azaz három darab egypen- gőst- Nem tévedés, sem többet, sem kevesebbet. Hármat. A költő ezekután gyalogosan és némi méla- buvnl indult hazafelé s magában rövid számvetést csinált. Lemondott a szekfüről, a cukrászdáról, a zsilettpengéről, a fogkrémről és egyéb földi jókról, ellenben: egy ajánlottlevél = 2 pengő, öt átszálló = 1 pengő 20, az összesen három pengő húsz. Ráfizetett tehát az utóbbi tiz esztendő legjobb versére 20, azaz busz fillért. Költők, sírjatok! Török Sándor. Miwtnimw 1 a Életfogytiglani kényszermunkára Ítélték herkulesfürdői gyilkosokat (Temesvár, október 28.) A temesvári Ítélőtábla Lahováry—Hosu—Popistiu-tanácsa tegnap hirdette ki a herkulesfürdői borzalmas gyilkoság ügyében hozott Ítéletét. A temesvári tábla megsemmisítette mindhárom vádlottra vonatkozólag a karánsebesí törvényszék Ítéletét és a két tettest, Bratasanu Istvánt és Jánost előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság, betörés és tiltott fegyverviselés bűnében mondta ki bűnösnek és mindkettőt életfogytiglani kényszermunkára ítélte, Dancholescu Stefániát, akit a karánse- besi törvényszék í évi fogházbüntetéssel sújtott, a temesvári tábla í évi börtönre Ítélte, amelybe nem számították be a vizsgálati fogságot. A két Bratasanu apatikusan baligatta végig az ítéletet és annak hosszú indokolását. Az elnök hozzájuk fordult: — Megnyugszanak az Ítéletben? Bratasnnuék lehorgasztott fejjel hallgattak, inig az elnök megismételte kérdését. Bratasanu István halkan válaszolta: — Tulkemény az Ítélet, elnök ur! Fellebbezünk. Életfogytiglan...? Petric József dr. állami ügyvéd, aki a távollevő két védőt helyettesítette, hivatalosan is bejelentette a fellebbezést.
