Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)

1933-10-25 / 245. szám

Keletiüjsjso Szerda, 1833. október 25. U> Közgazdaság Nagyvárad iparának és kereskedelmének ünnepe a Kereskedelmi Csarnok őszi kiállítása A kiállítók hatalmas sikea-t és elismerést arattak (Nagyvárad, október 24.) A nagyváradi Kereskedelmi Csarnok őszi kiállítása — mint megírtuk — Nagyvárad iparának és kereske­dőimének nagyrahivatottságáröl tett fényes tanúbizonyságot. A kiállítás hete ünnepe lett Nagyváradnak. Nagyvárad ipara, illetve ipa* rosai és kereskedői a kiállításon megmutatták sokak részéről nem ismert, rejtett értékeiket és azt igazolja, hogy Nagyvárad egykor mész- szeí'öldön hires gazdasági életének nagyrahi- vatott jövője van. A kiállításon látottakról az alábbiakban számolunk be: Kiállító cégek a legszebbet produkálták. Az Orient sssövömüvészeti iskola, amely a napok­ban a kultuszminisztertől tanintézet jelleget kapott, külön kis termet foglal el pompás szőnyegeivel. Az Orient szövöiskola növendékei két év alatt elsajátít­hatják a modern és antik szövőmüvészet valamennyi válfaját és a végzett növendékek erről igazolványt kapnak. A kiállításon gyönyörű francia es modern szövött gobelinek, legújabb tipusu, u. n. kubistaszönye- pelc és a régi keleti szőnyegek művészi reprodukciói láthatók, valamennyi a szövőmüvészeti iskola növendé- [ keinek remekbekészült, dicséretreméltó munkája. j A kiállítási sátrak egyik érdekessége Petroviei Mihály Alexandri ucca 26—28 szám alatt levő csoko­ládé-, cukorka- és rahatgyárának kiállítása, ahol az inyesmesterség, finom bonbonok, csokoládék és más édességek egész tömegét láthatjuk. Petroviei Mihály gyárában kiváló szakemberek recepje szerint készül­nek ezek a cukorka- és csokoládé különlegességek. A Petroviei gyár 1885, tehát csaknem félévszázad óta fennáll és Nagyvárad ipari életének jelentős tényezője, bonbonai egész Erdélyben és Bánátban, sőt az ország túlsó részeiben is éppen olyan kedveltek, mint Nagy­váradon. Az egyszerű, de szép és művészi elgondolásu mo­dem bútorberendezést mutatja be a Standard modern cső- es vasbutorgyár. Ha látjuk a Standard bútorokat, valóban indokoltnak látszik, már egészségügyi szem­pontból is, a lakás- és üzletberendezések futurista, kubista irányzatának elfogadása. A Standard cső- és vasbutorgyártmányok egyik főértéke a modern stílu­son kívül az olcsóság és tartósság és még a iegdrá- gábbja is, olcsóbb a fabútoroknál. Ha igaz az az ismert közmondás, hogy minden or­szág kultúrája utóiban látszik meg, úgy bizonnyal fennállhat az a megállapítás is, hogy minden város kultúrája péksüteményeiben is megmutatkozik. A kul- turváros közönségének a pékiparban követelményei vannak és azok kielégítéséről csak modern sütődével lehet gondoskodni. All ez a megállapítás Nagyváradra, ahol a Steiner sütöde készítményei nemcsak elérik a fővárosi nivót, de sok tekintetben felül is múlják. A kiállításon frappáns hatást kelt péksüteményekből ké­szült cégtáblájával is. Ezt a süteménycégtáblát süte- mény-babérkoszoru és a cégtáblát is, — meg magát a sátrat is — fonott kalács-girlandok díszítik. Kiderült, hogy a pékiparban is lehet nemcsak jót, izleteset és finomat, hanem szakember ötletességével művészit is előállítani. A szenzációtkeltő külsőségtől eltekintve, a Steiner készítmények Nagyvárad pékiparának nagy fejlődését jelntik és a cég méltán megérdemli azt az általános elismerést, amelyet kivívott. Külön ki kell emelnünk a Steiner sütöde kitűnő izü keksz-tea- pereceit, amelyeket higiénikus celophan-csomagolás- ban hoz újabban forgalomba és amelyek más városok csemege- és cukorkaüzleteinek is keresett delikatesz cikkei. A cég ezeket postacsomagokban küldi szét az ország városaiba. A”lakásberendezések stilusa az utóbbi időben pá­ratlanul gyors lendületű elötörést tett. A modern bútor- gyártás ma már tökéletes művészi elgondolást igényel és a modern bútorok készítése ma nem egyszerű ipar, hanem tudást és művészi ihletet követel tervezőjétől. A nagyváradi asztalosiparnak művészetig való fokozá­sában nagy érdeme volt Széles Sándor országos hiri asztalosnak, akinek elhunyta után két kiválóan kép­zett tehetséges fia, Széles Kálmán (akinek a Hármas, ucca 5 alatt van üzeme) és Széles Gábor (akinek üze­me a Kolozsvári ucca 59/a. alatt van), méltóan halad édesapjuk által kezdett utón. Széles Kálmán dió- és dióiejkomb:nációból készült remek hallberendezést mu­tat be, amelynek modern egyvonalusága minden láto­gató figyelmét lebilincseli. Széles Gábor pedig modern konyhaberendezést állított ki, amely úgy praktikus­ságánál, mint szinhatásainál fogva igazolja, hogy Szé­les Kálmán és Széles Gábor neve a nagyváradi bútor­iparban méltóan foglalja el a legtekintélyesebb helyet. Varga György kályhás (Berkovics Ferenc ucca 33) művészi kivitelű gyönyörű hatalmas cserépkandelló- val, modern oszlopkályhájával és több más értékes kályhájával tereli magára az érdeklődést. Készítmé­nyeit tartósság, szépség és olcsóság jellemzi és az ér­deklődés méltán megilleti. A WE-EGO cipőgyár legújabb divatu, rendkívül szép női cipőkülönlegességei igazolják a megkülönböz­tetett kitűnő hírnevét, amely a WE-EGO gyártmá­nyok márkájával szemben megnyilvánul. A WE-EGO női luxuscipői lépést tartanak a divattal és formájuk­kal, minőségükkel, általában magasabb Ízlésre valló pompás kiállításukkal az egész országban elismertek. A WE-EGO cipösátra a kiállítás egyik legszebb ékes­sége, amely különös figyelemre érdemes. Két kolozsvári iparmüvésznő, Weressné Boros Dodi és Appán Gyulársé előkelő uriasszonyok magas művészi nivót képviselő iparművészeti cikkeinek ki­állítása rendkívül leköti a közfigyelmet. A két előkelő művészi képzettségű, uriasszony nem szorul rek­lámra. Beszélnek az aranyérmek, amelyek bizonyítják, hogy világvárosok világkiállításain is hirt és dicső­séget szereztek a kolozsvári iparművészeinek. Weress­né Boros Bódi bőrridiküljein, pénztárcáin, bör-könyv- fedelein végzett dombormunkái speciális művészet ta­núságai és a finom Ízlés, bámulatbaejtö megnyilvánu­lásai. Éppen ily művészetet reprezentálnak Appán Gyuláné művészi fafaragványai, játéktárgyai, amelyek­nek népies, de abszolút művészi motívumai érthetővé teszik azt a nagy érdeklődést, amellyel a két előkelő kolozsvári urinő kiállítása iránt mindenki viseltetik. A Nagyváradi Hajdiszmü és í’ésügyár, mely az or­szág egyik legjelentékenyebb iparvállalata, saját ké- szitményü celluloid fésűket, hajdiszeket, Ízléses ciga­retta-szipkákat, legmodernebb divatu, finom Ízlésű pu- derdobozekat, celluloid szemüvegeket, celluloid játék­szereket, gyönyörű kalapdiszeket stb. állított ki. A gyár, amelynek tulajdonosa KIppner Farkas, a nagy­váradi gazdasági élet egyik legtekintélyesebb vezető íérfia, messze felette áll annak, hogy termékei rek­lámra szoruljanak. Kiváló minőség, valamint az áruk olcsósága igazolja azt a nagy keresettséget, amellyel cikkei a hasonló produktumokat túlszárnyalják. Egész Romániának egyetlen speciális celluloid fog­kefe és körömkefe gyára, a nagyváradi Celluloid Ke­fegyár Rt., melynek főpiaca Erdélyen és Bánságon ki- vül a Regát, hol egyöntetűen megbecsülést szerez gyártmányaival a várad! gyáriparnak. A Celluloid gyár bemutatja készítményeit a kiállításon és abban a nagy elismerésben, amellyel ezeket messze földön is fogadják, a kiállítás látogató közönsége részéről is osz­tatlan része van. * ' A kiállításon résztvevő kereskedelmi és iparvállalato-k, cégek ismertetését folytatjuk Külföldi cégek üzleti összeköttetést keresnek Ro­mániában. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara az érdekeltek tudomására hozza, hogy külföldről leg­újabban az alábbi cégek óhajtanak Romániában keres­kedelmi összekötteté'.t létesíteni: A római Román Királyi követség olyan exportőröket keres, akik haj­landók a száraz, u. n. munteniai szilvát számtani Olasz­országba. Bővebb felvilágosítás megtudható az Ipar­kamara 2. számú szobájában. — Freystadtl & Jung, Zagreb Márulicher Trg. 5, keres romániai dughagyma exportőröket. — G. E. C. Productions und Grossen- haufswerband für Erwerbs und Wlrtschaftsvereinigun- gen, Prag. II. Fügnerovonam 4. Nagybánya és Szilágy- somlyó vidékekről almaexportálókat keres. — Frisch­mahn Ákos, Cluj, Piaţa Mihai Viteazul 18 szám, cégen keresztül francia cég bükkdongát keres a következő méretekben: hossz: 40, 50, 58, 62 cm, 30—40%, hossz: 75, 80, 89, 95, 115 cm., 60—70%, Vastagság: 40—50 m/m (.28, 22, 32 m/m), szélesség: 8.2 cm. 15 cm-ig. Fizetés áruátvételkor. Ajánlatok román nyelven, írásban a fenti címre küldendők. ősszel ültetett gyiimö les fáh9 c serj éh és rúzs áh biztosan megfogamzanak. Kérjenek árjegyzéket [AMBROSI, FISCHER ÉS TÁRSAI R.-T. AIUD—NAGYENYED A Consum legújabb száma gazdag tartalommal jelont meg. Az ország gazdasági életében érezhető ja­vulásról több cikkben- számol be a Consum most meg­jelent október 22—i száma,- amelyek közül kiemeljük a következőket: Eg^es iparágak jobb foglalkoztatottsága még nem jelenti a román ipar konjunktúráját, A francia hitelezők a lekötött monopóljövedelmek kezelésének módosítása esetén hajlandók a tárgyalások felvételére, A culcorkartelL felbomlása óta a belföldi cukorgyárak százmillió lejjel kevesebbet vételeztek be, mintha kar- tellárakon árusítottak volna. Lényegesen módosított karteiltörvénytervezetet terjeszt a kormány a parla­ment elé, A romániai faexportőrök elkészítették a ma­gyar piac sortimentjeire vonatkozó tervezetüket, Az uj kereskedelmi kódexbe kerülő váltó- és csekktörvény a gazdasági kisantant-egyezmény szellemében készül, Nem kaphatnak további moratóriumot azok az adó­sok, akik a konverziós törvényben foglalt minimális kötelezettségeiknek sem tesznek eleget, Úgy Budapes­ten, mint Bukarestben hat napon belül elintéznek min­den árubehozatal! kérelmet. Ismerteti a Consum leg­újabb száma a munkásbiztositási törvény most kihir­detett végrehajtási utasítását, a legújabb adóügyi dön­téseket. Fizetésképtelenségek, közszállitások és árlej­tések, uj cégek és cégváltozások első forrásból a Consumban olvashatók. Kérjen mutatványszámot a ki­adóhivataltól, Cluj, Postafiók 127. EDISON MOZGÖ MŰSORA­1. Mona Lisa. Főszerepben Willy Forst, Trude von Molo. II. I’áris fantomja. John Gilbert. Lewis Stone. A ROYAL MOZGÓ MŰSORA: Ma, kedden premier: Fővárosi mintára, Nevető esték. Két nagy vigjátéksláger és artista attrakciók. I. Lampe, mint munkanélküli. Fősz.: Szőke Szakáll, Hermann Blass. II. Rosmarin milliói. Fősz.: Fritz Grünbaum. III. Vox tánccsoport csodagyermekei­nek személyes fellépte, bámulatos uj programjuk­kal. APRÓHIRDETÉSEK Szavanként .. 2 1«5 A legkisebb apró- hirdetés ára 20 lei KÖTÉSEKNÉL: (szavanként) 250 szónál 1*75 le| i 500 szónál 1*50 lei 1000 szónál 1-25 lei f I Aiíásíkeresóknek ! szavanként T— lel. legkisebb 10 ’ej. OKTATÁS K asztytt* és kézi* munkatanfolyam urhölgyek részére. Leg­modernebb kesztyű- és kézimunkák tanítása, — minimális tandíj. Calea Regele Ferdinand 141, I. emelet, ajtó 8. APÍS.VÉTEL A lkalmi bútorvá­sár. Raktárk szle- tünket minden elfogad­ható árban kiárusítjuk. Nagy választék modern művészi komplett lakásberendezések­ben, combináciék* bau». — Modern diófa hálószobák 3,090’— leiért szerezhetők be a Transilvania lerakatá- ban sír. Memorandu­lui 1, az emeleten. L őtt szarvasiaké­rt ek eladók ab Sá- vărsin vasúti állomás 10 lej kg.-onkéntl árban. Bővebbet Uradalmi Fel­ügyelőség Săvărşin, jud. Arad. E ladó bor! 60-70 hl. kitűnő minőségű több éves falbor eladó a Nagy­károly! Takarékpénztár Egyesületnél. KIADÓ LAKAS K I a d 6 egy szoba, konyha november 1-re intelligens párnak Kőkertucca 61/b. alatt. E legánsan bútorozott kü'önbe járatú uccai s 'oba kiadó. Calea Reg. Ferdinand 79, emelet jobbra. H irdessen a Keleti Újságban Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. Nyomatott a lapkiadót ulajdonos LAPKIADÓ R.T. nyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents