Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-25 / 245. szám
JKElETlUjSJÍG Szerda, 1933, október 25. kerülne előtérbe. A kormány megalakítása mindenesetre napokig eltarthat. A francia kamara egyelőre bizonytalan időre elnapolta ülésext. Az uj ülésszak csak az uj kormány megaiakulása utáni időpontban fog megnyílni, ha nem kerül sor házfelosztásra. Nem lesznek uj választásod. Azok, akik abban reménykednek, hogy Franciaországban a baloldali kartell eklatáns felbomlása után uj választások következnek, számításaikban alighanem csalódnak. Bizonyos, hogy jobboldali, illetve középpárti kormány a parlamenti mandátumok ipa'f elosztás mellett nem alakulhat meg. A baloldal ban többségben van, tartja a helyét és Hefr’iiyr betegsége nem akadályozza meg a kartellt ab- . ban a szándékában, hogy ismét ne tegyen Ja- iSérletet, hatalmi pozíciójának megszilárdítására. Különben is a legritkább eset a francia pari a men tár izmus történetében, hogy mandátumok lejárta előtt írjanak ki uj választásokat. Veszélyben a frank A francia belpolitikai válsáig előzményeihez hozzá tartozik, hogy az ország pénzügyi kormánya pénzügyei nem voltak rendben, a kormánynak hat-hét milliárd frank deficitet kellett eltüntetni. A deficit eltüntetésére különböző módszerek állottak a kormány rendelkezésére, amelyek közül Daladier szükségesnek tartotta a tisztviselői fizetéseknek hat százalékkal való csökkentését. A szanálási javaslat körüli az érdekeltek harca oly éles formát öltött, hogy a kormány véres kimenetelű tüntetésektől is tartott és ezért rendőrséggel őriztette a parlament épületét, igy az izgalmas tanácskozások alatt a parlament fölött rendőri repülőgépek jelentek meg. De ama kérdés mögött, hogy leszállit- sák-e a tisztviselői fizetéseket vagy nem, egy sokkal mélyebb probléma húzódott meg: a francia frank problémája. Hiába jelentette ki Daladier éppen tegnapi beszédében, hogy a francia frank ma a világnak egyik legjobb és legszilárdabb valutája, az infláció kérdése állandóan kisértett. Jellemző erre Lamourreaux miniszternek pár nappal ezélőtt a Petit Párisién munkatársa előtt tett következő kijelentése: „a kormány kisebbségben maradhat, de becsületesen fog elesni. A költségvetési egyensúlynak azonnali helyreállítása elkerülhetetlen szükségesség, különben valutánk veszélybe kerül. A frankot a tőzsdéken máris megtámadták. Nem tudom, hogyan fognak határozni, de a jelenlegi kormány nem lesz az infláció kormánya.“ E szavakkal a miniszter a súlyos problémák kellős' közepébe világított. Franciaország megint abban a helyzetben van, hogy az infláció veszedelmével kell megküzdenie és ha a Daladier-kormányt követő kormány inflációs kormány lesz, akkor teljesen újra kell csoportosítani Franciaország pénzügyi és gazdasági politikáját. Azok a kósza hirek, hogy Franciaország az arany valutáról valló letéréssél foglalkozik, csak részben bizonyultak fantasztikusnak, mert ennek az eshetőségnek mérlegelése akarva, nem akarva, a komoly pénzügyi tanácskozások során már eddig is felmerült. A németek fájlalják Daladier bukását. (Berlin, október 24.) Hivatalos német körökben várakozó álláspontra helyezkednek a francia kormány bukásával szemben. A berlini estilapok félhivatalos tájékoztatást' kaptak, amely azt hangsúlyozza ki, hogy a kormányváltozás némikép megváltoztatja a helyzetet, mert az eddigi francia kormányok állandóan azon siránkoztak, hogy Franciaország biztonsága nincs kellőkép biztosítva, mig ezzel szemben Daladier többizben is nyíltan kimondotta, hogy a keleti francia határöv birtokában és a kitünően felszerelt és nagyszámú francia hadsereg mellett Franciaországnak semmi oka nem lehet az aggodalomra. Ki tudja, nem fog-e jönni ismét olyan francia kormány, amelyik a siránkozást folytatni fogja, pedig a francia-német megértést és megbékélést sokkal könnyebben érhetik el akként, amint azt Daladier a maga nyíltságával szolgálta. A lapok kiemelik a francia miniszterelnök okos taktikáját, amely külpolitikában Ausztria ügyében Olaszországot, a leszerelés kérdésében pedig Angliát nyomta előtérbe, mig önmaga teljesen a háttérben igyekezett maradni. . sorüeiegségtiii a gyermekeknél A Cadum kenőcs minden aggály nélkül alkalmazható a csecsemő kényes bőrén, valahányszor horszolástól, kiütéstől, ekcémától, felfedéstől, és más. a kisbabáknál előforduló idegesítő fájdalmaktól szenvednek. Azonnali enyhülés következik be mindjárt a Cadum kenőcs első használatától. A viszketegség azonnal megszűnik é3 a kenőcs kihatásai annyira megnyugtató és gyógyító természetűek, hogy ezek a kis teremtések nsszany érik rendes alvásukat. #t••• »C»•• MCIOIMI Gusti miniszterf az albán diákok és Gyergyószentmi&lós megfellebbezett díszpolgársága A fellebbező nem jelent meg a revíziós bizottság előtt: mégis díszpolgár marad a miniszter (Kolozsvár, október 24.) Úgynevezett „kényes ügyben“ döntött -ma a kolozsvári revi- ziósbizottság. Arról volt szó: megfosztják-e Gusti közoktatásügyi minisztert diszpolgársá- gától, vagy helybenhagyják a gyergyószent- miklósi városi tanács diszpolgárválasztó határozatát. Gusti miniszter székelyföldi körútja alkalmával történt. Gyergyószentmiklós városi tanácsának tagjai fellelkesülve a miniszterjáráson, díszpolgárnak választották Gusti minisztert- Indokolás: a miniszternek jutalmazandó érdemei vannak a gimnázium körül, ahova albániai diákokat hozott. Már pedig az aibán STANIOL RAKTÁK V Kvár—Kérjen ¥JJDi ÜlitAl Mjá mintát, árlapot diákok komoly jövedelmet jelentenek Gyergyószentmiklós polgárainakDi*. Câmpean Maximilian ügyvéd megtámadta a díszpolgári határozatot. Fellebbezésében kifejtette, hogy semmi okát sem látja a megtisztelő címadományozásnak, mert a miniszternek semmi néven nevezendő érdeme sincs az iskola fejlesztése körül- Az albán diákok még a miniszter hivataibalépése előtt Gyergyószentmiklóson jártak gimnáziumba. Mint a város polgára, tiltakozik az oknélküli eimosztogatá-s ellenKözben Gyergyószentmiklós tanácsa értesítette ís a minisztert a dísz-polgárságról és igy érthető várakozás előzte meg a revízió-bizottság döntését. A tárgyaláson a fellebbező ügyvéd nem jelent meg cs igy távollétében hirdették ki a határozatot: elutasították a fellebbezési, az ügyvéd személyét nem találták illetékesnek, mert nem a városi tanács tagja. Gusti miniszter tehát „érvényes díszpolgára“ Gyergyószentmiklósnak. Megjelent: H. G. WELLS Ml LESZ HOLNAP A jövő regénye. 450 oldal, dl zrászonkötésben 144 lej (az angol kiadás 480 lej I) minden könyvkereskedésben, v. ahol nine LEPAGE nál I Kérjen Athenae- Kvár I um jegyzéket!!! Az ezer lejes hölgycigaretta Monopolkihágás-e, ha valaki emlékként őrzi meg háborúban elhalt férjének utolsó cigarettáját (Nagykároly, október 24- A Keleti Újság munkatársától) A monopolügynököknek sok oldalról panaszolt túlbuzgó eljárására nagyon jellemző az alábbi eset, mely a sziiágymegyei Érkörös községben történt. Török Elemér érkörösi földbirtokosnál házkutatást tartottak a monopolügynökök. A kutatás, melyet a baz minden részére kiterjesztettek, eredménnyel nem járt- De mivel a legnagyobb aprólékosságot sem mellőzték, megnéztek egy ékszeres dobozt is, amelyben egy hölgycigarettát és apróbb dohányzási kellékeket találtak gondosan begöngyölve selyem papirosba. A leletre a monopolügynökök megköny- nyebbülve tekintettek és megállapították a monopolkihágást. Török Elemérné Nábróczky Mariska, kinek első férje Mándy Elemér nagykároiyi pénzügyi fogalmazó volt, tiltakozott a megállapítás ellen és a cigaretta, valamint egyebek megőrzésének azt a magyarázatát adta, hogy ez a hölgyciga- retta háborúban megsebesült és a sebesülés következtében kórházban meghalt első férjének utolsó cigareliáju volt, melyet a többi aprósággal együtt féltett emlékként őrzöttValószínűleg a magyarázatnak volt a következménye, hogy Török Elemérre csak 1000 lej pénzbírságot róttak ki. Mezőgazdasági kiállítás Székelykereszturon (Székelykeresztur, október 24) Az udvarhelymegyei Mezőgazdasági Kamara vasárnap gazdasági kiállítást rendezett Ézíkelykerosz túron az állami tanitóképző intézel tornacsarnokában, illetve a vásártéren és a Walter- kertben. A kiállításon, melyet dr. Barbat vármegyei prefektus nyitott meg d. e. 11 órakor, 835 gazda vett részt, akik 79 lovat, 195 szarvas- marhát, 110 juhot, 50 csoport taremfit, 5 csoport házinyulat, 8 csoport galambot állítottak ki. 17 gazda mezőgazdasági terményekkel, 23 tejtermékekkel, 15 gyümölccsel, 2 méhészeti terményekkel szerepelt, öt résztvevő háziipari dolgokat állított ki. A minden tekintetben szépen sikerült kiállításon a hatóságok részéről C. Ţinterian állattenyésztési vezérfelügyelő a földművelésügyi minisztérium képviseletében dr. P. Cristea vezérfelügyelő a kerületi állat- tenyésztési felügyelőség, C. Maleanu gazdasági felügyelő a mezőgazdasági kamarák szövetsége képviseletében jelentek meg- A vármegyei hivatalfőnökök és a szomszédos vármegyék szakközegei szintén eljöttek a kiállításra. Kiosztásra került 115 pénzdíj 15.000 lej értékben és igen sok művészi kivitelű érmet cs oklevelet osztott ki a kamara. A kiállított anyag általános tetszést váltott ki- a hivatalos kiküldöttek és a nagyszáma látogatók soraiban. Konverziós törvény fontos határnapjai: október 15, november 1, december 1. Részletes tájékoztató a végrehajtási utasításban. Beszerezhető a Keleti Újság bizományosainál 12 lejért. PORTÓMENTESEN megküldi a kiadóhivatal 15 lej bélyeg ellenében.