Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)

1933-09-08 / 205. szám

o Péntek, 1933, szeptember 8. KELETI'UJS&G T Ford nem irta alá a munkakódexet, újabb huszonnégyórai gondolkozás! időt kapott — Érdekes terv Aradon az ügyvéd-nyomor enyhítésére. Aradi tudósítónk jelenti: Érdekes ujitás bevezetésével foglalkozik Arad ügyvéd­társadalma. Oly intézmény alapítását tervezik mely az ókirályságban már meghonosult, ügy­védi szindikátust akarnak felállítani, mely hivatva lesz enyhíteni az ügyvéd-nyomort. Ez a szindikátus egy olyan ügyvédi kamara, illetve a már meglévő kamarának egy olyan kiegészítő része, mely megállapít egy bizonyos minimumot, melyen alul egyetlen ügyvédnek sem szabad munkát vállalnia. Az állásban lévő ügyvédek jövedelmüknek 30—40 százalékát kötelesek a szindikátusnak befizetni, mely ezt az összeget minden hónapban egyenlő részek­ben szétosztja a tagok között. — Ma délután öt órakor érkezik a budapesti cserevonat. Ma délután körülbelül ezer ma­gyarországi utas érkezik Erdélybe a filléres gyorssal. Ötszáz utas Kolozsvárra, háromszáz Nagyváradra, száz utas Szatmárra, 00 utas Bukarestbe. _ Egy kolozsvári rendörörmester basáskodása. Alig néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról a sú­lyos rendőri brutalitásról, amely alkalommal az első kerületi rendőrségen súlyosan összeverték Magyarossy Gyula magántisztviselőt és máris egy újabb basáskodó rendörörmester hőstetteiről adhatunk számot. A Szé­chenyi tér 27. számú házban van Farkas János bode- gásnak helyisége. Néhány nappal ezelőtt beállított a helyiségébe Dan Alexandru rendörörmester többed ma­gával és lddogálni kezdett. Az őrmester társai, akik szintén rendőrök voltak, az Italozás befejezése után, valamennyien rendezték számláikat, egyedül az őr­mester feledkezett meg erről, sőt a már meglehetősen felgyülemlett számláját újabb rendelésekkel akarta túlterhelni. Az egyébként is kizsákmányolt korcsmáros nem volt hajlandó az őrmesternek tovább is hitelezni és ezt kereken ki is jelentette az őrmesternek. Erre azonban nem várt fordulat következett, az őrmester megfogta az asztal egyik oldalát és a rajta lévő poha­rakkal és üvegekkel együtt lebontotta a földre. A sú­lyos károsodást szenvedett korcsmáros lehajolt és ösz- sze akarta szedni a még épen maradt üvegeket. Az őrmester ekkor felkapta a kezeügyében eső széket és azzal többször a fejére sújtott a koresmárosnak. Sze­rencsére azonban, hogy a hely meglehetősen szűk volt, igy az ütések nem lehettek súlyosabbak, Így is azon­ban az egyik ütés oly szerencsétlenül találta el a sze­rencsétlen bodegás száját, hogy az rögtön vértől bo­ntottan 201 hant le a földre. A súlyosan megsebesített ember erre elsietett a legközelebbi orvoshoz, akivel lát­leletet vétetett fel a sebesüléséről. Az orvos több mint nyolcnapi, de húsz napon belül gyógyuló sebesülést ál­lapított meg. Az ügyről a súlyosan összevert bodegás jelentést tett Haţieganu rendörkvesztomak, aki azon­nal kivonta szolgálatból a basáskodó őrmestert és meg­indította ellene az eljárást. — Síere Constantin antiszemitizmusról irt könyve magyar nyelven. C. Stere, az ismert politikus, akit, mint irót is nagyrabecsül a ro­mán tudományosság, könyvet irt Judaizmus és Hellenizmus ciminel. Stere rendkívüli bá­torsággal és felkészültséggel foglalkozik a zsidó-kérdés problémájával és szépen megirr tanulmányát most választékos nyelven M. Russu ismert bukaresti román publicista le­fordította és saját kiadásában megjelentette. — Elfogták az ügyvédi kamara sikkasztóját. Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról a nagyobbarányu sikkasztásról, amely a kolozs­vári ügyvédi kamara kebelében történt. Mint ismeretes, az inkasszálással megbízott Lazar Gheorghiţa 23 éves tisztviselő eltűnt a rája bí­zott nyugtákkal, előbb azonban beinkasszált néhány esedékesebb tartozást. A feljelentés alapján a kolozsvári rendőrség bűnügyi osz­tálya körözőlevelet bocsátott ki a hűtlen tiszt­viselő ellen, aminek eredményeképpen tegnap átirat érkezett a bukaresti rendőrségtől, hogy a megtévedt fiatalembert sikerült letartóz­tatni. Erős fedezet mellett ma délelőtt hozták Kolozsvárra és Drágáiéin rendőrigazgató még a délelőtt folyamán meg is ejtette kihallgatá­sát. A kihallgatása során kiderült, hogy mind­össze hétezer lejre tehető az az összeg, amit igazolatlanul elköltött az ügyvédi kamara pénzéből. Arra vonatkozólag, hogy miért szö­kött meg a pénzzel Kolozsvárról, minden fel­világosítás megadását megtagadta. A vonat kozó jegyzőkönyvek elkészítése után átkisór- ték az ügyészség fogházába. (Newyork, szeptember 7.) Ma járt le az a határozat, amelyen Fordnak alá kellett volna írnia a munka-kódexet. A mai nap azonban a munka-kódex érvénybelépett anélkül, hogy Ford aláírta volna. Egyes lapok szerint az amerikai autókirály azzal válaszolt Roosevelt kihívására, hogy újra szabályozta a munkásai bérét és a munkabéreket napi négy dollárról 4.80 dollárra emelte fel. Ford vonakodása, hogy a munka-kódexet aláírja és ezzel Amerika rekonstruálási törek­véseit elősegítse, a Kéksas hivei között nagy riadalmat keltett. Ford gyártelepei ellen ma támadás készült, úgyhogy Ford kénytelen volt katonaságot kérni épületeinek védelmére. Leg­újabb jelentések szerint Johnson tábornok, a munkaügyi megbízott Fordnak újabb 24 órát adott a munka-kódex aláírására. — Micky Mans kalandjai. Vasárnap dél­előtt a Magyar Színházban Tompa Béla szelle­mes filmopcrctt keretében divatrevüt mutat be, mely díszes felvonulása révén impozásnak Ígérkezik. Az egyes képek meglepetésszerii ötleteket elevenítenek meg. A helyárak igen olcsók, tiz gyermeket minden árvaházboi szívesen lát vendégül a szerző, Tompa Béla. A Royal Mozgóban, ma pénteken, a meginduló mozi-szezon legelsői operett világslágere EGY ÉJSZAKA ELŐSZÖR KOLOZSVÁRON I <3 I 6 s « a o 'S 5 N w «Zene! Főszereplők: Magda Schneider Szőke Szakáll Hermann Thiemig Zenéjét és világ- hírű slágered | Âbrahâm Pil szerezte. Rendező Max Keufeld le z „Operabál“ | rendezője) — Visszatérnek a marosvásárhelyi gyermek szereplők. Marosvásárhelyről jelentik: Pár hét­tel ezelőtt Kolozsváron vendégszerepeltek ma­rosvásárhelyi gyermek amatőrök, akik meg­lepő ügyességgel a János vitézt játszották el a kolozsvári Magyar Színházban. A csöpp szí­nészek most szombaton és vasárnapon ismét visszatérnek Kolozsvárra és játszani fognak a Magyar Színházban. Bizonyára meglesz a kö­zönség részéről az érdeklődés, amelyet igazán minden tekintetben megérdemelnek­KKASE kirándulás. A KKASE Turista Szakosztálya szeptember 10-én, vasárnap gya­logos kirándulást rendez. Leányvár, Tótfalu, E. K. E. forrás, Árpádcsucs, Kis-Magura, Bilaseu-kut, Bercscnyi-ház útiránnyal. Indulás vasárnap reggel 7 órakor az unitárius kollé,- gium elől. Vendégeket szívesen lát a vezetőség. Csütörtök, szeptember 7. Regina napja Nyitva levő könyvtárak és Múzeumok: Az Egyetemi könyvtár d. e. 8—1, d. u. 3—8. Az egye­temi könyvtár népkönyvtára d. u. 3—9. Archeoló­giái muzeum: EME-, könyv-, érem-, régiség- és képtára, Ciofleo-képtár d. e. a—1. Botanikus kert, Botanikai Muzeum, EME növénytár d. e. 7—12. d. u, 2—6. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. Etnográfiai Muzeum d. e. 9—1. d. u. 3—6. Időjárás: Keleteurópában a hőmérséklet még mindig alacsony, bár az északi szél erejéből ve­szített. A barométer emelkedő irányzatot mutat. Vár-ható időjárás: Mérsékelt északi szél, némi felmelegedés és csak kisebb esők egyes helye­ken. Koyal: Egy éjszaka angyala. (Magda Schnei­der, Szőke Szakáll). — Select: örmény szerelem. (Grete Mossheim). — Uránia: Dzsingisz-Khán kardja. — Opera: Érzéki száj. (E. Bergner). Edison: 3 és 6 órakor: Szeresd felebarátnődet. Bűnös Aréna. Liane Haid, Oskár Marion. Este 9 órakor: Allamügyész. A Magyar Szinház szer- zödésnélküli színészei előadásainak folytatása. Er délyi bemutató. Inspekclós gyógyszertárak: Lukács (Unió uc- ca), Olariu (Deák érenc ucca), Minerva (Szé- I chenyi tér sarok). W=----------------J) Északamerika Franciaország meESé áll a leszerelési kérdésben (Paris, szeptember 7.) A P a r i s M i d i sze­rint Anglia és az Egyesült-Államok kormánya hozzájárulásukat adják a fegyverkezések ál­landó jellegű nemzetközi ellenőrzésére irá­nyuló francia javaslatokhoz, mert figyelembe veszik Németország magatartását. A lap han­goztatja, hogy a francia kormány ezzel szemben váltó« zatlanul fenntartja azt a követelését, hogy meg akar győződni előbb a be­vezetendő nemzetközi ellenőrzés hatá­lyos voltáról és csak öt-tiz év múltán hajlandó leszerelést végrehajtani, miután meggyőződött afelől, hogy biztonságát semmi nem veszélyezteti és hogy a fegyverkezések nemzetközi ellenőrzése valóban szilárd és komoly alapokon nyugszik. Norman Davis amerikai fődelegátus a sajtó képviselői előtt tett nyilatkozatában azt han­goztatta, hogy az uj amerikai flottaépitő program és annak végrehajtása semmiként sem tekinthetők Japán elleni barátságtalan lépésnek. Az uj építési terv csak annyi hadihajóval fogja növelni az amerikai flottát, amennyit az Egyesült-Államok számára a flottaegyezmény biztosit. — Újabb megszorító intézkedések Becsben. Bécsből jelentik: Az osztrák kormány újabb megszorító rendszabályt alkalmazott. Az újabb rendelkezések szerint a hatóságoknak joga van három napig letartóztatásba venni mind­azokat, akik nemzeti szocialista agitáció gya­nújába esnek. A szociáldemokrata párt vezetői kijelentették, hogy zártsorokban áll az osztrák kormány mellé. — Szerencsés számok: Bukarestből jelen­tik: Az osztálysorsjáték mai húzásán, nyertek: 800.000 lejt 59936, 200.000 lejt 56681, 100.000 3076. 40.000 lejt 34764, 30.000 lejt 52116, 27336, 25.000 lejt 24931, 736, 20.000 lejt 3252, 75891, 11186, 76063, 4664. — Kirándulás az égő szondához. Szomba­ton és vasárnap délután 4 órakor autóbusz megy, 150 lej oda és vissza. Jelentkezni lehet szombat délig a Rezik-zeneiskolában, Karolina tér 1. szám. A BUKARESTI TŐZSDÉN TOVÁBB EEMEUKED- TEK A PETROLEUMPAPIROK ES A MAGANÉRTE- KEK, — ESTEK AZ ALL AMI ÉRTÉKPAPÍROK. A bukaresti tőzsdén változatlanul szilárdak a petróleum- papírok, amelyeknek árfolyama folyamatosan emelke­dik és mig a magánértékek követik a petrőleumpapi- rok emelkedő és szilárduló tendenciáját, az állami ér­tékek árfolyama visszaesést mutat. A legutóbbi tőzsde­napon a stabilizációs kölcsön kötvényei 32 lejről 30 lejre lanyhultak, az országfejlesztési kölcsön kötvényei 35 lejről 33.50 lejre, az agrárldsajátitási kötvények 30.50 lejrőt 30 lejre, a bukaresti városi jelzátoglntézet 5 százalékos kötvényei 30.75 lejről 30 lejre, a tízszáza­lékos kötvények pedig 49 lejről 48 lejre lanyhultak. A Banca Româneasca részvényei 205 lejről 215 lejre emel­kedtek, a Reslca részvényei 265 lejről 270 lejre, a bu­karesti villamos vasúttársaság kötvényei 1050 lejről, 1060 lejre, a Mica bányavállalat részvényei pedig 820 lejről, 830 lejre drágultak. A petrőleumpapirok árfolya­mának emelkedése rapid tempóban halad előre. Az Astra Româna részvényei 725 lejről, 750 lejre, a Sleáua Romána papírjai 440 lejről, 460 lejre, a Creditul Minier részvényei 310 lejről 318 lejre, a I. R. D. P. papírjai 70 lejről 76 lejre, a Petrol Block részvényei pedig 73 lej­ről 82 lejre drágultak. Szakkörökben a petróleumér­tékek további emelkedésére számítanak.

Next

/
Thumbnails
Contents