Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-20 / 215. szám
KumUjsXG » Szerda, 1953. szeptember 20. inirrn'iriimir'"'"-"' (13) A tanácsurak riadtan néztek össze. A püspök nem törődött velük, hanem hangja szárnyaién harsogta, mennydörögte tele a tanácstermet: — Mert tudja meg, Nagyságod, fejedelem urunk, akinek világiakban subjectusai vagyunk, nekünk lelki dolgokban nem parancsol. Res divinae imperatoriae maiestati non sunt subjectae! Vegyék hát kegyelmetek tudomásul protestatiómat! A fejedelem és a tanácsurak is mély megrendüléssel kerültek az izzó szavak hatása aláBethlen Gergely egy öreg könnyet törült ki szeméből s a szomszéd szobában az asszonyok. Bornemissza Anna és a többiek zokogni kezdtek. És a püspök célt ért. Apafi Anna a fejedelem és a consiliárusok parancsára visszaadta férje hagyatékát az egyháznak. Tofeus püspök rövidesen levélben értesítette Teleki Mihályt, hogy most már van pénz a biblia kinyomatására, mert a Gilányi-hagya- ték egy részét erre szánja. Nagytiszteletü Horti István uram örömmel újságolta az örvendetes hirt Miklósnak: — Ahajt irok Teleki Mihály uramnak és a püspöknek, hogy téged bízzanak meg a nyomtatás felügyeletévelMiklós nehéz fejét mellére ejtette és hallgatott. Nagyon elgondolkozónak látszott. — Talán már nem vállalod, fiam? — csodálkozott a nagytiszteletü ur. — Vájjon meg tudok-e felelni a rámbizott feladatnak? A tudós pap nagyot nézett: — Nem értelek- Eddig tele voltál bizoda- lommal. Ösmérlek. Senki jobban el nem vége- zendi ez istenes munkát. Itt valami más ok rejtezik a habozásod megett. Miklós elpirult. A nagytiszteletü ur elmosolyodott- Most már tisztában volt Miklós bajával. Jóságosán intette: — Még mindéiig a szép szenátorkisasszony miatt gyötrőd magad? Azt mondom: ha már átütötted a szeget a palánkon, hát vagy kihúzod onnan, vagy hevered. Miklós fiúi hálával nézett fel az öreg papra s mikor magára maradt, elhatározta, hogy csakugyan az intelem szerint jár el. Megkérdi a leányt, hajlik-e valamelyest hozzá? És még aznap délután ónekpróba után szólt a szenátorkisasszonynak: — Juliánná, elolvasta-e a versezetemet, amit Írtam.? — Azt a szerelmetest? — Vagyigen. — Hát olvastam. — Szép-e? Kedvére volt? — No, úgy! Én nem szeretem a rigmusokat. Miklós busán lógatta le a fejét. ■— Pedig minden sora tekegyednek szólt. — Kár az üdőért, — jegyezte meg hetykén a leány. Miklós majd elbődült keservében, mint egy bus bivaly. — De Juliánná, — könyörgött rekedt, elfúlt hangon — mért beszél igy? ’Szén tudja, hogy szivem szerelemmel van csordultigA leány hangjának hideg ezüstje éles kacagásban csendült ki. — Csordultig vagyon? — kérdezte és végignézett a zömök, bnsafejü, komor ifjnn. — Hát akkor csak öntse ki kegyelmed- De másra. — Juliánná - •. — Rektor uram, hagyjuk e dolgot. Kegyelmed tudja, hogy nincs kedvem hozzá— De nem hagyom! — tört ki Miklós vadul. — Nem hagyom. Tekegyed láthatta, hogy két álló esztendeje úgy bámulom, nézem, mint egy égi csudát. Akarom tudni, hogy mit érez? Tekegyed fiatal leány, én fiatal ember vagyok. Igaz; én csak rektor, de hírem van. ’Szerv látta, tudós Pápai Pariz Ferenc professzor uram barátjának nevez, a fejedelemasszony őnagysúga. pártolást Ígért. De ha mindez nem is volna, én meg fogom mutatni a világnak, ki vagyok. Én mondom és esküvéssel fogadom, hogy idegen országokban beszélni fognak rólam. Bennem nagy, bizodalmas erők élnek- Akarja, pap leszek, nagytiszteletü egyházi férfi, vagy nagyhirü tanár, professzor, tudós. Mit akar? Juliánná a szenvedélyes kitörésre egy kissé megrettent, összehúzta a szemét és úgy nézte a lobogó, lelkesült embert- Miklós tovább Ián golt: — Tekegyedért, Juliánná, sziklát mozdítok ki a helyéből, ölre megyek a havasi medvével. Mit akar? A leány elnevette magát: — Én nem akarok semmit. — De akarjon! Akarjon! — sürgette lázasan az ifjú. — Rektor uram, én nem leszek se papné, se tanárné! — felelte hideg egyszerűséggel a leány. — De miért? — sirt fel Miklós megütött szivéből a fájdalom. — Mert nem szeretem. •. Az ifjú felnyögött. — Nem szeretem! — folytatta egykedvűen a leány. — De nem szeretek senki mást sem. És nem is fogok. Nekem nincs szivem. — Mért káromolja önmagát? — Ez az igazság. Kegyelmed is észrevette, mikor énekelni tanított s azt mondá, hogy a hangomban nincs érzelem. Hát nincs. Én nem tudom, mi jó vagyon abban, hogy leány eljátszadozik a szerelmes fiupárjával, hogy megcsókolják egymást, hogy kezüket összefogják, hogy a fiú szerenátát ad, rigmusokat ir, a leány peniglen rozmaringot tűz a szerelmese dolmányára. Nekem nincs szivem. — Jaj, ez iszonytató! — Nekem jó! — biggyesztette el száját a leány lenézően, látván az ifjú háborgását. — És soha nem megy férjhez? — kérdezte Miklós lázadozva. — Ezt nem mondtam- De akihez hitvestársul szegődöm, azt csak az eszemmel választom. Lehet ifjú, lehet olyan öreg, mint Mathu, salem. — És az esze kit választ majd? — Kit? A leány büszkén, hidegen felvetette fekete hajkoronás fejét. — Nézzen a főmre, tekegyelmed. Tótfalusi Kis Miklós uram! Illik-e erre a főre igazgyöngyös párta? Illik-e rá főúri korona? Nézzen meg és mondja: lehetek-e várasszony, falvak, jószágok, sok ezer jobbágyok úrnője? Miklós szomorúan hajtotta le fejét: — Lehet... lehet... — dünnyögte. — No hát, én az leszek! — csengett hideg határozottsággal a szenátorkisasszony hangja. — Az leszek, rektor uram! Miklós fölvérzett szivvel, vad keserűséggel nézte a leányt és aztán valami látnoki erővel, dacosan vágta oda: — Én nem tudom, mi lesz tekegyedből, Juliánná! De azt mondja az írás: Jaj a felfuval- kodottaknak! Ám én most már látom az én utamat és bizony mondom, kár volt nem várni ez ut végére... — Miért? — nevetett gúnyosan a leány. — Mert az én ntam olyan magosba visz, ahol a várak is csak vakondoktnrásek és bizony mondom, királyi koronák figyelme fog felém fordulni... Csupa keserű, vad, dacos lobogás volt az egész ember, szinte megnőtt, amint széles mellével s kitárt karjával ott állt, mintha az egész világot akarná birtokba venni. A leányt is lenyűgözte egy szempercre ez a látvány, a szemében meleg láng gyűlt ki, do aztán hirtelen kialudt, mint amikor viz esik a parázsra. Miklós aznap este komor elhatározással mondta nagytiszteletü Horti István uramnak: — Megyek, nagytiszteletü uram, megyek... Legyen az Ur akarata szerint •.. (Folytatjuk.) Könyv- és papirkereskedők, könyvnyomdák 1984. ÉVI NAPTÁR- SZÜKSÉGLETÜKET legolcsóbb árban szerezhetik be a Heti- és havi asztaíi- és- fali előjegyzönaptárak agendák, zsebnaptárak faliabroszok, kosaras- és szakmanaptárak dús választékban Minerva Irodalmi és Nyomdai" Műintézet Részvénytársaság reklámnaptárosztályában CÍuj—Kolozsvár.
