Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)

1933-09-19 / 214. szám

Kedd, 1933. szeptember 19. KELETIUTSXG 3 A csehországi szudeta-németek a német-zsidókkal együtt külön koalícióba tömörültek Egy táborban a nemzeti szocialisták és a zsidók a csehországi politika óriási szenzációja NEW-YORKBA HAMBURGBÓL, ÉS HAVRE-BÓL Szeptember 27 MANHATTAN Október 4 PRESIDENT ROOSEVELT Október 11 WASHINGTON Október 18 PRESIDENT HARDING Felvilágosításokat ad: WAGONS-LÍTS II COOK Bucureşti, Piaţa Regele Carol 1. Császár Imre meghalt (Budapest, szeptember 18-) Császár Imre, a budapesti Nemzeti Színház örökös tagja, 69 éves korában elhunyt. Császár Imre Kaposvá­ron született. 1908-ig a Nemzeti Színházban működött. Mint színész 1911-ben vonult nyuga­lomba. Majdnem busz éven keresztül francia és magyar vígjátékokban a bonviván szerepe­ket alakította. 1894 óta a színművészeti aka­démián tanár volt. Irodalmilag is működött, több könyvet irt szinészproblémákról, a század elején egy drámáját adták elő, közben fordí­tott egy csomó Heine-verset is. Felesége, Al- szeghi Irma, szintén kiváló színésznő, a Nem zeti Színháznak a tagja­Kánya magyar külürjy- minlszier Lehrunnál Párisból jelentik: Kánya külügyminiszter hétfőn délben kihallgatáson volt Lebrun köz társasági elnöknél. A kihallgatás háromnegyed óráig tartott. Kánya hétfőn este 7 órakor uta­zott el Párisból. Több francia lap annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy gyümöl­csöző gazdasági együttműködés fejlődhet ki Franciaország és Magyarország között, ha a magyarok nem vetik homloktérbe a revíziót. Politikai körökben Kánya Kálmánnal szemben eltűnőben van a németbarátság elő­ítélete. Egyedül a jobb- és bal szélsőséges la­pok viselkednek idegenkedéssel Kányával szemben. Páriában megkezdődtek az angol-francia leszerelési tanácskozások (Páris, szeptember 18.) Ma délelőtr megér- keztek az angol delegátusok, az angol-francia előzetes leszerelési megbeszélésre. A tárgyalá­sokat francia részről Jean Paul Boncourt ka­binetfőnök (nem tévesztendő össze a külügymi­niszterrel), Massigli népszövetségi delegátus, angol részről pedig lord Tyrell és Eden állam­titkár vezették. A tárgyalásokat villásreggeli szakította félbe, amelyen többek között Kánya miniszter és Daladier miniszterelnök is reszt­vettek- A tárgyalásokról még nem adtak ki kommünikét, mivel a tárgyalások még csak kezdeti stádiumban vannak. Mára várják Mac- Donaldnak és Norman Davisnek érkezését. Hidraulikus prést keresünk megvételre. Ajánlatokat mérettel és üzemnyomási adatokkal kérünk „Iparvállalat“ jeligére Administ. Ziarelor Minoritare Bucureşti, Căsuţă poştala 36. *)■■■■■■( címre. (Prága, szeptember 18.) A cseh belpolitikai életnek óriási szenzációja, hogy a szudeta-néme- tek összes pártjai, a zsidókat is beleértve, közös alapra helyezkedtek. Az uj nemzeti tömörülésben egyedül a szocialisták és a kommunisták nem vesz­nek részt. A közös szudeta-alakulatba öt ellenzéki és két kormánypárti csoport lépett be. Az öt el­lenzéki csoport a következő: nemzeti szocialista párt, német nemzetiek, szudetai Landbund, ipa­rospárt, nemzeti demokraták immkaközössége. Ez utóbbihoz a zsidók is tartoznak, akiknek nevében dr. Bacher, a Bohemia főszerkesztője csatlakozott a mozgalomhoz. Az uj közösség szudeta-némel (Belgrád, szeptember 18:) Boris bolgár ki­rály és felesége Giovanna királyné, ma reggel a jugoszláv főváros pályaudvarán találkoztak Sándor jugoszláv királlyral és Mária királyné­val, akik a bolgár uralkodópár érkezésére vár­tak a pályaudvaron. Üdvözlések után a felsé­(Bern, szeptember 18.) Az európai kisebb­ségek konferenciája szombaton Bernben össze­ült 42 nemzeti kisebbség delegátusainak jelen­létében. Még a kongresszus megnyitása előtt nagy vita fejlődött ki az elnöki tanácsban a németországi zsidóság helyzetéről. A zsidó de­legátusok dr. Motzkin, Robinson és a többiek indítványozták, hogy szögezze le a kongresz- szus határozati javaslatban, miszerint a né­metországi zsidó kisebbség tagjait jog és igaz­ság ellenére rekcsztették ki a német állami életből. A tanács a javaslatot elvetette, mire a zsidó delegátusok kijelentették, hogy a meg­nyitó ülésen nem vesznek részt. A kongresszust Willfan, olaszországi szlo­vén képviselő nyitotta meg, röviden ismertetve azokat az eseményeket, amelyek az európai ki­sebbség életében az utóbbi évbgn végbementek. Az erdélyi magyarság részéről a kisebbségi konferencián, mint delegátusok dr. Jakabffn Elemér és dr. Balogh Arthur vettek részt, ez utóbbi a kisebbségi jogintézmény fejlődéséről hosszabb expozét tartott. A kongresszus érdem­leges tanácsait Hans Otto Roth, a romániai német kisebbség megbízottjának nyilatkozata vezette be. Rotii leszögezte, hogy a német ki­sebbségek tiltakoznak minden asszimilációs tendencia ellen, azonban elvben leszögezi]:, hogyha valamelyik nép eltávolítja magától a más fajú elemeket, úgy ebben az esetben ter­mészetesen joggal igényelhetők az uj kisebbség számára is a leszögezett kisebbségi jogok. Az ezévi kisebbségi kongresszus középpont­jában a teritoriális alapon való önkormányzat kérdés-komplexuma szerepel. A bevezető refe­rátumot e kérdéshez Juan Esterlich, a spanyol parlament katalán képviselője tartotta. A kon­ferencián felszólalt Meidinger, a csehországi szudeta-németség képviselője, hangoztatva, hogy a kisebbségi jogok rendszere csak akkor lesz teljes, ha a kisebbségek szerephez jutnak az állam ügyeinek irányításában. A kisebbségi jogok fejlesztése nem autonómiás törekvés csu­munkaközösség cimen alakult meg és öntudatos német vezérelveket tűzött ki programjául. A feltűnést keltő koalíció nagy nyugtalansá­got ébresztett a csehszlovákiai életben és mesz- szemenő kombinációkat fűznek hozzá- A szudeta- németek hatalmas ' " nejben élő németség, amely eddig legalább is io-edékében a kormányzásban résztvett és több ízben minisztereket is adott. Az a körülmény, hogy olyan koalíció jött létre, amely kormánypárti és ellenzéki, németi szocialista és zsidó politikusokat egyaránt tömöríti,' azt a látsza­tot ébreszti, hogy a szudeta-németek a Németor­szágban végbemenő események hatása alatt tér­tek át uj politika útjaira. gek a királyi váróterembe vonultak. Á bel­grádi királytalálkozónak nagy politikai jelen­tőséget tulajdonítanak és úgy vélik, hogy ez beköszöntője a két ország jóviszonya helyre­állításának. pán, hanem az állami élet követelménye, amelytől Európa békéje függ. A kongresszus foglalkozott a németországi zsidóság helyzetével is és megállapítja, hogy a németországi zsidók nem tekinthetők kisebb­ségeknek és számukra a kisebbségi jogok nem vindikálhatok. A zsidók a konferencia további tárgyalásain sem vettek részt, viszont nem léptek ki a konferenciát alkotó csoportokból. A holnapi ülésen a népszövetségi kisebb­ségi eljárás kérdéseit tárgyalják és azokat a tanulságokat, amelyek a benyújtott petíciók kezelési módjából vonhatók le- Tárgyalni fog­ják a vallás és népiség problémáját, amelyet időszerűvé az a körülmény tett, hogy az el­múlt évben különböző hitfelekezeteket elnam- zetleniteni igyekeztek egyes államhatalmak részéről. A konferencia tárgysorozatán -szerepel a lengyelországi ukrán kisebbség megbízottjá­nak előterjesztése, aki jelentést nyújtott be az ukrajnai szovjet köztársaságban uralkodó éhínségről és azt mondotta, hogy a moszkvai rendszer az élelmiszerek megtagadásával, egyenesen ki akarja irtani a kisebbségeket. A mai ülésen terjeszti be dr. Amnende főtitkár, ugyancsak a szovjet problémával kapcsolato­san szükségességét egy nemzetközi segélyakció beindításának, amely a szovjet kisebbségek helyzetét javitaná fel­Okos gyerekek mindent Lepagenál vásárolnak. Minden vevő ingyen sorsjegyet, tanrendet kap. Boris király és felesége a belgrádi pályaudvaron találkozik Sándor királlyal és feleségével Kalocpb Arthur .és lababffy Elemér résiréfeléTel megkezdődött a berni kisebbségi konferencia A zsidó delegátusok önkéntes visszavonulásával folyik a tanácskozás — Dr. Balogh Arthur és ff ans Oltó Rofh beszédei

Next

/
Thumbnails
Contents