Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-17 / 213. szám
o KeutiUwre Vasárnap, 1933- szeptember 17• PESTI LEVELEK Csodára váriimU (Budapest, szept. 16.) Madame Pythia — köznapi használatban a kevésbbé rejtelmes, bár sokkal értelmesebb Bogyai Szilárdnó névre hallgat — a napokban állott a járásbiro elé. Rendőri feljelentésre. A csodálatos jósfonomén csillaga ma talán kissé tűnőben, de még mindig az úgynevezett előkelő világ kedvenc és divatos jósnője, aki interjúkat ad és fényképét „iksz müvószné és ipszilon grófnő társaságában“ közük a magazinok — a minden titkok mélyére látó telepatikus zseni, igen egyszerű trükknek dőlt be. Megjelent nála egy ur és tanácsokat kért. Madame Pythia „vázolta jellemét“, közölte vele, hogy melyek a „szerencsés napjai“ „milyen szinektöl óvakodjon“, stb. s némi bepillantást engedett a jövőjébe. A derék hölgy — aki szemrebbenés nélkül kivágja, hogy milyen számok életed jelzőoszlopai, milyen nevű emberektől menekülj, hány évig élsz — nem érezte meg, hogy az ur államrendőrségi detektív. A paciens leszurkolt húsz pengőt és megtette a feljelentést. S mivel jóslással Üzletszerűen foglalkozni tilos, a hiszékeny mindenttudó madame biró elé került. Ug5rlátszik saját jövő- jéből nem tudta kiolvasni, hogy óvakodjon, a középkorú, magas, karcsú államrendőrségi de tivektől. Madame Pythia konkurensének, a legendáshírű Silbiger Boriskának, a napokban olvastam közléseit a jövőre vonatkozóan, egy előkelő napilapban. Interjú formájában. Fénykép is volt hozzá. Régebben a jósnők valahogy nem voltak ilyen előkelőek. S a mesterséget jórészt cigányasszonyok űzték, ha emlékezetem nem csal. Konjunktúrájuk a háború alatt kezdett fel virradni erősebben, amikor mindenkinek volt valakiért aggódni valója s a kedves, jórészt öreg nénik, néhány krajcárért, vagy természetbeni fizetségért osztogattak néhány napra való jóérzést. öreg Kukucsi Márira emlékszem például Fogarason, akihez szegény anyám is elment egyszer a Kiss ucca végibe, magával vive fronton járó bátyám nyakkendőjét. Kukucsi Mári megtapogatta a nyakendőt, belenézett a kártyáiba és kijelentette, hogy a bátyámnak kn- tyabaja. De nem csinált vele interjút senki és nem is nevezték se grafológusnak, se telepatának, se más horokopikus bogárnak, hanem kát tyavető néninek. Az is volt. Azóta nagyot fordult a világ. A tavaszon járt erre valami görög hölgy — „európai körút ján“ — valami athéni Kukucsi Mári — a Gel- lértben lakott, több szobás appartementben, tolmáccsal, titkárral, komornával s akik nála jártak, csodálatos dolgokat beszélnek, hogy miket tud. És nem is akárkik voltak nála. Rendes emberek intellektüelek, egy igen előkelő ellenzéki politikusról tudom például, hogy járt nála. A taxa drága volt, hja, a diszletet meg kell fizetni. A tabáni nénikék olcsóbban csinálják, de az biztosan nem is olyan jó. Nekem személyes tapasztalataim nincsenek. A planétahuzásnál tovább nem jutottam s ez ilyen irányú szükségleteimet ki is elégíti. A planéta sose hazudik. Megmondja ápertén, hogy óvakodjak a rossztól például. Viszont barátaim jótanácsait fogadjam meg s hirtelen haragomban se cselekedjek, mert az rosszul fog elsülni. Mind csupa szent igaz. Személyes' tapasztalatom njnes, de gondolom Isten bölcsen rendelte, hogy a jövőt ne lássuk. Ha a jövőt látnok, akkor egyrészt nem játszom tovább, nincs semmi értelme. Másrészt nagyjából mind öngyilkosok lennénk es egy nyugodt pillanatunk nem volna, az biztos. Tény az, hogy a jóslás előkelő tudomány lett és gondolom egy szülőanyától származik a más mindenféle csodavárástól, amiből annyi történik szerte a világon mostanában. Itt az újpesti Krisztus fa. Egy fa kérge megrepedezett valami halvány fejformára. A kért tulajdonosa pedig azt mondta: Krisztus képe ez, a Megváltó lakozik itten. Hárman, négyen rögtön ráismertek. A három, négyből tiz, húsz lett, s jóformán szekta alakult a fa körül, ájtatos imádkozok lepték el a keretet, sőt ellenzék is akadt nemrégen egy „pünköstös“ baltával, merényletet követett el a fa ellen. Vagy ott a hires konnersreuthi Neumann Teréz esete, aki Krisztus sebeiből vérzik. Ám, ezek ártatlanok. Ezen üzlet, profit nincs. De ki ne emlékeznék például a pesti Róbert bácsira. A levitczlett ,,apostoi“-ra, akinek nagy port vert fel az ügye, annak idején s aztán eltűnt a városról. Ezt a Róbert bácsit, annak idején — még virágjában — egyszer meg- akarlam interjúvolni. A Kálvin téren vártam rá, ott tartotta akkor az ebédeltetőjét. A tér közepén három óriási kondérban főtt már az étel és körben rozsdás lábosokkal, csajkákkal várt a szegénység. Tél volt. Egynegyed egy órakor érkezett Róbert bácsi. Teátrálisan jött, jó rendezésben — fehér szakáll, ősz feje fedetlen — egy asszisztense szaladt eléje, fehér köpenyt adott rá s a rongyosok hada két hosszú sorban felállott szemben egymással. Ö a középre és imádkoztak. A nagyváros forgataga megállott egy pillanatra, mintegy tisztelegve a nyomornak és a jótékonyságnak. Ima után Róbert bácsi maga mérte ki az első csajkát, aztán az egyik vén koldus fejéről lekapta a kalapot és gyűjtést rendezett a téren. Mindenki adott. Lehetetlen volt nem adni. Interjúra azonban nem volt hajlandó. — Amit teszek, azt a szegény népért teszem — ismételgette makacs szerénységgel — én nem vagyok primadonna. Nimbusz vette körül Róbert bácsit. Tisztelet. Apostol volt. Azóta elmúlt feje felől a glória és kisült, hogy mig a „szegény népnek“ rozsdás csajkában méricskéli a vendéglősöktől ingyen kapott maradékokat, addig őmaga gyönyörű lakásban lakik a New-York palotában, antik bútorok és egyéb műkincsek között, lányát Londonban nevelteti s csipp-csupp két- háromszázezer pengői vannak a bankokban szerte, egy angol missziós társulattól ezer pengős havi fizetést húz s a könyöradományokból egy huncut vasat sem lát „a szegény nép". Ez volt Róbert bácsi, az apostol. Ausztráliában egy kis városban Johnson nevű volt bárpincér kinyilatkoztatta, hogy ő a Megváltó. Igen. Se több. se kevesebb. Messiás. Székhelyét egy közfürdőben ütötte fel, ahova elzarándokolnak hozzá a megváltást óhajtó hívek. Megfürödnek az általa előirt módokon, megkenekeznek illatos kénetekkel és Johnson megváltó, azt mondja nekik: — Legyetek jók, és múljanak el a ti szenvedéseitek, a Szent Lélek nevében! Milyen egyszerű. És aránylag olcsó. A megváltás maga nem kerül pénzbe, csupán a készkiadásokat kell megtéríteni, a fürdő, a kenőcs talán némi lepedődij és egy kis borravaló. És az emberek seregestől tódulnak Johnson elé, aki tagadhatatlanul vitte valamire. A pincérek eddig inkább operett és legfeljebb bohózatirók lettek, ha eltértek iparuktól, ő az első „Megváltó“ az éttermi szakmából. A Johnsonok korát éljük, csodálatos. Csodálatos azért, mert végtére is a gépek ideje ez, a szigorú számoké, a logaritmuslécé és a fogaskeréké. A gépek hideggé és a csodákkal szemben kételkedővé tettek bennünket, blazir tak vagyunk és csufolkodó természetűek és a Szülők! Szeptemberben ne felejts ék: Gyermekük okosan, jól LEPAGE-nál vásárol. Betétkönyvet, sorsjegyet, tanrendet ingyen kap LEPAGE-nál. Ülatild-Borviz Előpatakf-üornz Romániának két legjobb lúgos ásványvize. Kérje mindenütt csakis ezeket a ter.né- szetes ásványvizeket. Főlerakat Kolozsvár és vidékére: Hamlet József, strada Paris 38. Kutkezelőség: Fleischer György, Brassó kis gyereknek ma az a rádió, ami volt nekünk a krumplicukor. És mégis a Johnsonok üzlete fényesen virágzik. Soha annyi delejező, csodamágus, okkultista „professzor“ — öt pengős belépődíjjal — gyógyhipnotizőr és egyéb üzletes Megváltó nem szaladgált közöttünk, mint éppen ma. A teozóíusok Krisnamurtija ugyan most adta hírül, hogy rájött arra — amit én már amúgy is régen tudok — hogy ő mégsem Megváltó, de itt van helyette Johnsen, ez az uj Messiás és La Valliere, a francia „mágus“, aki százezreket keres Párisban érintő gyógymóddal s most amerikai turnéra készül. Ott ugyan erős konkurrense lesz a skót 0‘Hipper, aki állítólag ezer pengőnek megfelelő összeget fizettetett magának egy vizitért és valamikor még boldog békeidőben matróz volt egy szénszállitó gőzösön. A pesti Wunderlichné most hallgat egy idő óta, a békésgyulai úgynevezett „szoknyás Sirius“ pedig éppen lakat alatt van, valamelyes manipulációkért, de van helyette tiz, száz és ezer más s a müncheni Zeileiss intézet „igazgató főorvosáról“ Négle Károlyról, köztudott dolog, hogy mielőtt az emberiség megmentésére rászánta magát — villamos kalauz volt. Titokzatos szekták alakulnak a világon szerte és a „messiás“-ok egymást verik le a lábukról, annyian vannak. Zugkávéházak hátsó fertályaiban a „kyrologia magántanárai fogadnak és mondanak jövendőt egy-két pengőért, „tudományos alapon“, s ötödik emeletek műterem lakásainak mélyén asztrológusok tart- 'ják laboratóriumaikat és állítanak fel csalhatatlan horoszkópot, megfelelő honorárium ellenében és minden tudományuk egy-két idegen szó és legfeljebb az, amit a régi görögök án- dungnak neveztek, magyarul halvány dunszt, a huszonegyesben — spuri. A íelmagasztosult lélekember minden erejével küldenünk kell a testiség ellen hirdetik a gnosztikusok és tagdijat szednek — van eszük hozzá — a megkergült emberiségtől, ezzel szemben kilátásba helyezik, mindeneknek jobb állapotba való helyezését, ahogy ők mondják az apokatasztázisz pantont. Hogy nehezebben lehessen kitalálni. A betegség csak egy emberi értelemben született, a világ tényleges valóságával semminemű összeköttetésbe nem hozható fogalom — vallják a delejezők — mivel a világnak egyáltalában nincs is valósága. Ugye milyen egyszerű, értelmes dolog. Amit mi világnak látunk, az csak a mi vlágunk, ahogy azt az akaratunk és elképzelésünk felfoghatóvá teszi számunkra. Éppen ezért szigorúan hinni kell, hogy nincsen betegség. És akkor már egészsé-. gesek is vagyunk. Minden esetre ne dobja el használt világnézeteit, négy-öt ócskából már egy újat csinál a Christien Science rt., telefonhívásra házhoz megy. És mindezekből a megváltási ügyekből okvetlenül futja, egy-két apostolnak, néhány titkárnak, viceapostolnak és mellékarkangyalnak s más íunkcionárusnak — hogy magáról a Mesterről ne is beszéljünk — autóra, villára, és egyéb legalábbis satöbbinek nevezhető apróbb, de költséges testi szükségletre — mert hiszen adminisztrálni csak kell. Rároha F. Dávid upjpesti kacagó szektája nem tudom müködik-e még, de Pozsonyban már megalakult a „testvér egyház“ s a hívek állítólag jobb emberekből rekrutálódnak, ügyvédek, kereskedők, tisztviselők; ezzel szemben Newyorkban tizenkétezer tagja van a sirók szektájának és valami orosz faluban nemrégen tiltották be a meztelenek szektáját. Berlinben hihetetlen tömegek egyszerűen Istennek neveitek ki egy Weissenberger nevű tisztes polgárt s mig a piinköstösök a „Nagy Pünköst“ eljövetelét várják, Londonban székházuk van a Hajnalváróknak. Valamit várunk, valamiben reménykedünk. Megvannak ennek a várakozásnak üzlettől mentes rajongói is. Ugylátszik nagyon rászorulunk már a megmentésre. Az emberiség —- a gép, az elektromosság embere — vár valamit, valami jót végre, valami szépet és gyermekké lesz ebben a nagy várakozásban, elfelejti a fogaskerekeit, a logarléceit, tágranyilt szemekkel csodára vár, lesi a hókuszpókuszt és ezalatt ügyes, kis gazemberek kilopják zsebéből a kraj- cárkákat. Reménykedünk, igen — egyebünk sincs — s reményeink pislákoló füzénél apró tudományos zsiványkák kuporognak és sütik a pecsenyéjüket. Török Sándor.
