Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)

1933-09-12 / 208. szám

KeieMIjsífls Eedd, 1333. szeptember 12. (6) Á székely szekeres, aki végigzörgött vele a kacsakaringós utakon, völgyeken le, hegyek­nek fel, csak még nagyobb kedvet csinált neki a fogarasi rektorsághoz. — Áldott szerencséje van tiszteletes ifjú uramnak, hogy Fogarasra gyön, — mondotta bölcselkedve, mialatt lovait ostornyéllel nó­gatta a kaptatón fölfelé, — mért virágos élet van most Fogarason. Hogy szómat ehejt egy* másba keverjem, sok a lányos ház. Tavai két álló hónapig időzött a tekintetes és nagyságos fejedelemasszony őkegyelme fogarasi udvar­házában s mondják, az idén is elvederedik mü- felénk. Miklós jókedvűen hallgatta a góbé elő­adását. — Sej, teméntelen temérdek szép lányunk is van, — folytatta a szekeres csettintve — pirosak, mint az alma ... — Már amelyik alma piros! — evődött Miklós. — Hát ezek, instálom, pirosak... Ezek nem ponyikak. De a legeslegszebb közülök a szenátor uram lánya, a Kiss Juliánná. Csak úgy gyöntölődnelc körülötte az urí'iak. Most ostorával előrebökött a levegőbe: — Na, ládd-é, már látszik a fogarasi vái tornya. Csakugyan az egyik hegyajlatból kibúj­va, feltűnt a messzeségben Fogaras. Nagy, magas, lőréses falak vették körül a várat s a falak mellett égbenyuló jegenyék álltak őrt. A vár négy sarkán hatszögletű tornyok fúrták fejüket a magasba s a vársáncokon kivíil te­rült el a város. Miklós érdeklődve nézte leendő otthonát. Itt fog hát évekig tanitani, dolgozni, amig elég pénze lesz a külföldi utazásra! Vájjon mi vár reá itt? Ahogy igy töprengett, az egyik utszéli fá­ról varjak röppentek fel és nagy zajt csaptak­—. Ördöganyátok! — békétlenkedett a sze­keres. — Mit akartok? Tán boszorkányok vagytok valamennyien, ezért zuvatoltak any- nyira. Nem jó jel! Nem jó jel! — csóválta az­tán rosszalóan a fejét. Miklóst bosszantotta a góbé babonás okos­kodása, de valahogy a szivét mégis rossz ejtelem szorította össze. Két gúnyos fekete szem •.« A templom tömve volt hívekkel, mikor Miklós fölment a katedrára, hogy prédiká­cióját megtartsa. Nagy tiszteletű Hovti István uram rendelte igy, hogy a megérkezése utáni első vasárnapon Miklós tartsa a prédikációt. — Hadd ösmerjenek meg, fiam! Aligsw tudják, mi lakozik a te koponyádban! Miklós, mialatt a hi vek egy bosszú zsol­tárt énekeltek, eltűnődve nézett végig a gyü­lekezeten. Ezek azok a lelkek tehát, akikhez neki szólnia kell Isten szavaival. Az Urasztala közelében a templom fala mellett barnára fényezett aranyeirádás pad­sor húzódott, amelyre Apafi fejedelmi cimcre volt ráfestve. Innen szokta a fejedelem és fejedelmasszony az udvari néppel hallgatni az istentiszteletet, ha Fogarason időztek. Szem­ben a nagytiszteletii ur egyszerű padja, rajta a bibliával és zsoltároskönyvekkel. Most ép­pen átszellemült arccal állt benne nagytisz- teletü Horti István uram és énekelte a hívek­kel: Az erős Isten uraknak ura... Szemben az Urasztalával, amelyet sötét­piros, aranyszálu hímzéssel kivert bársonyta­karó fedett, követték egymást sorjában a hí­vek padjai. Egyik oldalon a fehérnepség, má­sik oldalon a férfiak. Elől az idősebbek, hátul a gyerekek. Diszes ünneplőbe s panyókán lógó prémes mentékben, amelyeket arany- és ezüstkapcsok, vagy korallcsattolc fűztek össze, kezükben aranymetszésü, feketetábláju ima­könyvekkel, a férfiak kardosán, nyusztprémes dókáikba huzva nyakukat. Az öregek padsorai mögött a leányok patyolat ingvállai mint pil­langószárnyak villantak ki a fűzőid, rózsaszín, narancssárga és feketepiros mellénykékből, el­választott hajuk kétoldalt lesimitva s hosszú fonatban verte hátukat. A leányok padsorában az elsők közt egy villogó éjfeketeszemü, élénk, gunyosarcu leányka állt. Ruhája talán még díszesebb volt a többiénél, szépsége mindenesetre túlszár­nyalta valamennyiét. Miklós tekintetét valahogy leigázta ennek a leánynak kihivó, gúnyos tekintete. Az egész teremtés nem lehetett több tizenhét-tizennyolc évesnél, de nézéséből annyi érettség és szel­lemi fensőbbség villant ki, hogy Miklós valami sajátos nyugtalansággal feledkezett rá. A leány mintha észre is vette volna a fia­tal prédikátor rá-rásikló pillantását, szép, ke- ményvonalu, finoman iveit, üde száját fitymá- lón elvonta. Lehet, hogy csak igy képzelte Miklós, de indulatos vére hirtelen fejébe szőr kött. Ideges mozdulattal rántotta fel nyakába a kissé lecsúszott palástját s arca elsötétedett. A hívek áhitatosan énekelték a hosszú zsoltárt, amelyet az orgona mély bugással ki­sért. Mikor az utolsó hangfoszlány is elsimult az orgona apró nyekkenésétől kisérve, min­denki várakozásteljesen nézett fel Miklósra. Először fogják hallani az uj prédikátort, akit jó hire már megelőzött. Tudták, hogy kivéte­les tudományu ifjú, diákok népszerű vezére, kitünőhangu szónok, • zenéhez, énekhez értő, verseket Külsőleg is figyelmet keltő alak. Bár termetre alacsony, zömök, de vállai szélesek, nyaka izmos, arca férfias és halvány, magas homlokát fekete fényeshullámu haj ár­nyékolta be. Kiváltkép a szeme árulta el a lo­bogó, szárnyaló lelket. Ahogy végigvillámlott a gyülekezeten, a férfiak kedvtelve ütötték fel fejüket, az asszonyi menték s a szüzhajadoni mellénykék alatt meleg bizsergés remegtette meg a patyolatingek simuló lengyolcsát. Miklóst mindig valami mély felindultság fogta el,, valahányszor gondolataiból hidat akart verni Isten és a hi vek közt. Most külö­nösen eláradt benne az indulat, amelybe némi rosszkedv is vegyült, üldözte annak az első padsorban álló csodaszép lánynak fölényes, fitymáló mosolya. S mikor összefonta kezét imára, hogy aztán az aznapi textust olvassa prédikációja alapgondolatául, a legkomorabb tételt kereste ki és megzengő, kemény vissz­hangot verő hangon kezdte: — Keresztyén atyámfiai a mi Urunk sze- retetében. Ézsaiás próféta mondja: — Ordíts kapu, kiálts város! Mert el jövend az Urnák rettenetes napjai... A hívek megborzongtak. Miklós csöndesebbé váló, borongó, fájdal­mas elmélkedéssel folytatta: — Mikoron egy székely szekeres idehozott volna engem, a tanulás kicsiny vándorát s megpillantottam e város négy tornyát és bás­tyáit, megkérdem magamtól, vájjon lesz-é elég erőm úgy hirdetni Istenurunk igéjét köz­ietek, hogy annak foganatja is legyen lelketek kertjében s ne csak csalánként verjen ott gyö­keret, hanem az erkölcs, a tiszta élet rozma­ringját is nevelje. Mert látva látom, hogy dud- vás és gizgazos lelketek kertje ... A bevezetés mintha meghökkentette volna a hallgatóságot. A fejek nyugtalanul mozdultak meg s az urak padjában egyik cifra' mentés, tarkoponyáju, tekintélyes férfi félszáj­jal dörmögte a szomszédjának: — Ejsze, nagyon tüzes az ifjú rektorunk! Miklós hangja most végigszárnyalt a fehér boltivek alatt­— Mert körülnézvén, csupa hivságos cifra­ság külsőtökben. Amott nagyságos fejedelem­urunk padja is aranytól ékes, holottan egyfor­mák vagyunk Istenurunk szine előtt, aki a ki­rályok királya és bizony mondom, a leghá- tulsó sorokban ülők lehetnek majdan a leg­elsők. .(Folytatjuk.); mMEGERKEZTEK if M az őszi szezon Női kosztüm, kábát lapok Confeotion Lej 100— Manteaux et Costumes 175— e-w-£»:R'8.»w% íiinnnfiÁnní London Stiles 240— Gyermcknilia, kabát lapok Ullstein Kinder Album (szab.mlnt.) 45— Női ruta, kabát lapok Grande Revue des Modes Lej 130'— L’enfant elegante 100— Enfant Chic Parfait 80— Revue Párisién 120 — îRŞBWiiTOPS Silhuettes Enfantines 75— Elite 115­Nos Enfants 50— Saison Párisién 100— Kuba, kabát lapok férfiaknak La Mode Francaise Officielle 40— Star 145 — Mode de Paris (szabásmintával) 75-— Bijou de la Mode (szabásmintával) 70— Smart 125— Tailoring News 60— Stella 90— La Párisién 85— 50*­WMEWBl Kaphatóka IVÜIMtRVA könyv- és papirkereskedésében Cluj—Kolozsvár, Strada Regina Maria (v. Deák Ferenc u.) 1. sz. Catalogues des Modes Fehérnemű lap Lingeries Modern 105'

Next

/
Thumbnails
Contents