Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)

1933-08-09 / 180. szám

Szerda, 1933. augusztus 9. KeietiUjsrg s KÜLÖNVÉLEMÉNY Nagyszebentőí—Gödöllőig Ä Gödöllőn táborozó román cserkészek parancsnokának nyilatkozatai jelentek meg az erdélyi 'lapokban. Ezekben a nyilatkozatokban a vendéglátóknak mindig mindenütt kijáró sablonos elismerésen és hálanyilvánitáson túl őszinte szavak hangzottak el arról a vendég­tisztelő fogadtatásról, felkarolásról, amiben a kis román csapatnak Magyarországon része van. Aki ismeri a magyarokat, soha egy pilla­natig sem gondolta, hogy ez másképpen is le­hetséges. Aki ismeri a cserkészetet, aminek olyan lélekből felkarolt hatalmas kultusza van Magyarországon, annak eszébe sem juthatott, hogy a legkisebb mérvű gyűlölet nyilatkozhas- sék meg egy gyereksereggel szemben, amely vendégcsoportként lépte át annak az országnak a kapuját, amely ősi lovagiasságának erényeit látja a cserkészetben ápolhatónak, s amely nemzeti presztízsét adja, hogy minden idegen a, lehető legjobban érezze magát. Bizonyos le­hetett mindenki arról, hogy az előzékenység­nek, a szívélyességnek nem fogják a legkisebb hiányát érezni azok a román gyermekek, akik­nek a kis csapata csak piciny teret foglal el az óriási világtáborban. Ebben a hatalmas, nagy, színes gyermekseregben, ahol kontinensek jövő embernemzedékei sorakoztak fel, a nagy nem­zetek magas létszámú csapatai mellett még csak megfeledkezésből sem hanyagolják el a szomszédok iránti vendégszerető figyelmessé­get. Gondjuk van arra, hogy ne csak a vendég- szeretet általános melegét érezzék, hanem kü­lön cserkészünneplésben is legyen részük. Mindenkinek. S ezt a kötelességet nemcsak a cserkészrendezőség, nemcsak a rendőrség, nem­esek a hivatalos közegek tudják, hanem átérzi minden polgár, akivel a magyar főváros uccáin a cserkészek szembetalálkoznak. S bi­zonyára ezzel a kötelességtudattal találkozik Budapesten minden román cserkész. Az a sajnálatos szellem, amely tavaly, ép­pen most egy esztendeje, nem ilyen előzékeny­séggel fogadott egy kis véndég magyar cser­készcsapatot Nagyszebenben, ki kell hogy tisz­tuljon. Emlékezünk arra, hogy a meghívott magyar cserkészet nagyszebeni táborozása olyan incidenssel végződött, ami a cserkészet szellemével és lényegével sehogyan sem volt összeegyeztethető. Ezért az incidensért hivata­los román tényezők is — úgy emlékszünk — sajnálatukat fejezték ki. De megtörtént. Meg­történt az is, hogy a kolozsvári magyar közön­ség előtt nem volt szabad annak a magyaror­szági kis csapatnak mutatkoznia, mert rend­őrség, közigazgatás, vasút mind veszedelmes­nek gondolta a gyermekekkel való érintkezést. Pedig éppen a'világdzsembori mutatja, hogy a cserkészet célja olyan nemzedéknek a neve­lése, mely a határok és földrészek fölötti em­beri ölelkezésre készíti elő a lelkeket. Mi, erdélyi magyarok, nem tagadjuk, büsz­kék vagyunk az őszinte elismerésnek a sza­vaira, amit a román csapat minden gyermeké­től hallani fognak a hozzátartozóik, amikor hazaérkeznek. S amint egészen bizonyos, hogy Gödöllőn egyetlen magyar cserkész nem fog a nagyszebeni incidensre gondolni, úgy nekünk is csak azért jut eszünkbe, mert le akarunk szögezni valamit- Azt az örömet, hogy a ma­gyarországi táborozás alatt a román fiuk jól érzik magukat. S kár, hogy csak kétszázötven cserkészt vittek ki Romániából és nem kétezer- ötszázat, vagy tízezerét. Mert a nagyszebeni incidensnek is az volt az oka, hogy nem isme­rik a magyarokat. A megismerésnek a lehető­ségét a gyülöletszitó sajnálatos szellem zárta el előlük. A gyermek, a serdülő nemzedék nem tehet arról, ártatlan abban, ha az elfogultsá­gok lehetetlen meséivel, valótlanságaival veze­tik félre. Kétségtelen, hogy azok az erdé­lyi románok, akik velünk együtt éltek a múlt­ban, nagy mulasztást követtek el akkor, ami­kor a rólunk faragott rosszindulatú valótlan­ság kétes értékű képeit nem igyekeztek átfor­málni őszinte tanuságtevéseikkel az igazság színeinek megfelelően. Sőt sokan éppen az el­lenkező irányban való működésűkkel akartak s akarnak érvényesülési talajt biztosítani ma­guknak. Igyekeznek az ókirálysági közvéle­mény előtt állandóan fenntartani ezeket a fa­ragott képeket s nem éreznek lelkiismereti fur- dalást azért, mert tulajdonképpen azoknak ár­tanak, akiket félrevezetnek. A sajnálatos szellemért nem az az ifjúság felelős, amely tiszta lélekkel áll az élet kemény útja előtt,_ hanem az a nemzedék, mely nem gondoskodik az ifjak tisztánlátása előtti mes­terséges homály eltakarításáról, örülünk, hogy legalább párszáz román gyermeknek alkalma nyílt belelátni a magyar cserkészlélekbe, amit ismernie kell. Az egymás megismerése az első feltétele annak, hogy az egymás szomszédsá­(Kolozsvár, augusztus 8.) Dóczy Imre biharpüspökii malombérlő — akivel a román- magyar határon kíméletlen futballmeccset ját­szanak — megdöbbentő kálvária járásáról teg­napi számunkban számoltunk be. Dóczy Imre és kétségbeesett családja azóta is várja a bel­ügyminisztérium döntését. Megírtuk, hogy Tarnóczy Lajos református esperes, Dóczy Imrének az unokabátyja memorandumot akart átnyújtani Vaida miniszterelnöknek. Időköz­ben a kolozsvári direktorátuson és a főszigu- rancán is interveniált, ahol azt az információt kapta, hogy ennek az ominózus ügynek az el­intézésére egyedül dr. Pop János alminiszter illetékes. Tarnóczy Lajos esperes tehát, mielőtt Lutazott volna Bukarestbe, előbb Gyulafehér­várra utazott ki, mert úgy értesült, hogy Pop államtitkár odahaza van rokoni látogatáson. Gyulafehérváron arról értesült, hogy Pop államtitkár már autón elutazott és csak a tövisi állomáson érhette utol. Pop államtitkár éppen a szalonkocsijába szállott be, mikor Tarnóczy Lajos esperes rátalált. A szalonko­csiba invitálta Tarnóczyt, aki ismertette vele Dóczy Imre kálváriáját. Pop államtitkár nagy figyelemmel hall­gatta végig Tarnóczy esperes előadását. — Esperes ur, a legjobb utón jár, mert ép­pen én voltam az, aki ezt az aktát elintézte és én rendeltem el, hogy Dóczy Imrét utasítsák ki az ország területéről. Tarnóczy esperes megdöbbenve állott és kijelentette: — Miért csinálta ezt, miniszter ur?! — Nincs mit csodálkozni rajta, mert a hoz­zánk felterjesztett iratokból megállapítottam, hogy Dóczy Imrét hamis okmányok alapján vezették be a biharpüspökii állampolgársági listára. — Miniszter ur, bocsásson meg, mondotta emelt hangon Tarnóczy esperes, de ki kell je­lentenem, hogy ez nem felel meg a valóságnak. A hatóságok félrevezették önt, mert Dóczy Imre okmányai nem hamisak, ellene egy rossz­indulatú és hamis adatokkal operáló feljelen­gában, egymásrautalt népek be tudják tölteni méltóan történelmi hivatásukat. Bár olyan szellem emelkedne itt felül, amely a kölcsö­nös megismerés útjait nemhogy elzárja, ha­nem a legnagyobb mértékben elősegíti. Hinni kell, hogy a Nagyszebenből^ Gödöl­lőig vezető utón nagy volt a haladás ebben az irányban. tést adtak be, a miniszter urat rutul félrevezet­ték és a törvénytelenségeknek azóta is egész sorozatát követik el. — Mondja, esperes ur, ha ön ezt ilyen határozottan állítja, habár Dóczy Imre letar­tóztatásban van és a két határ közt hetek óta kényszerutazást végez, miért nem szerezte be az igazi okmányokat, miért nem mutatja fel a helyi hatóságoknak, mert akkor bizonyára már megszűnt volna ellene ez az eljárás. Cso­dálkozom azon is, hogy esperes ur, aki Vára­don befolyásos ember, miért nem intézte el ezt az egész ügyet az ottani hatóságoknál? — A nagyváradi hatóságokkal nem intéz­hetek el semmit, mert éppen a helyi hatóságok indították unokaöccsém ellen ezt a hajszát. Megkíséreltem ezeknek az okmányoknak a be­szerzését, de a hatóságok kijelentették, hogy az okmányokat csak Dóczy Imrének adják ki, annak a Dóczy Imrének, aki letartóztatásban van. Pop államtitkár nagy meglepetéssel és megütközéssel hallgatta Tarnóczy esperes in­formációit és kijelentette, hogy ne utazzék to­vább Bukarestbe, ne jelentkezzék audiencián Vaida miniszterelnöknél, mert ezt az ügyet ő maga fogja elintézni. — Legyen nyugodt esperes ur, ahogy Bu­karestbe érkezem, azonnal telefonon bivom fel a nagyváradi hatóságokat és intézkedni fogok, hogy Dóczy Imre ellen az eljárást felfüggesz- szék és módot adjanak neki arra, hogy az el­lene emelt vádak alól tisztázza magát. Tarnóczy esperes még egy ideig bizonyta­lanul állt az államtitkár szalonkocsijában. Pop államtitkár azonban megnyugtatólag még hozzátette: — Utazzék csak haza nyugodtan, az ügyet magam fogom elintézni. Tarnóczy esperes elbúcsúzott Pop államtit­kártól, visszautazott Nagyváradra és várja, hogy a román határon folyó irtózatos futball­meccs, melynek szenvedő hőse a biharpüspökii malombérlő, megszűnjék és az ártatlanul meg­hurcolt embert rehabilitálják. Könyv- és papirkereskedők, könyvnyomdák 1934. ÉVI NAPTÁR­SZÜKSÉGLETÜKET legolcsóbb árban szerezhetik be a Heti- és havi asztali- és fali elöjegyzönaptárak agendák, zsebnaptárak faliabroszok, kosaras-és szakmanaptárak dús választékban Minerva Irodalmi és Nyomdai M űi niézet Részvénytá rsaság reklámnaptárosztályában Cluj—Kolozsvár« J —ago—­Oócüzy Imre Icálvarieája Pop alminiszler megígérte, hogy felfüggeszti az eljárási a meghurcolt malombérlő ellen Félrevezették a minisztert is

Next

/
Thumbnails
Contents