Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)
1933-08-03 / 175. szám
Csütörtök, 1933. augusztus 3 Krmiüjsm i irr t i in ii ■ i ii i ii ii ni 111 imi up i — TONOGLOBINE Minden kanál egészséget és uj életerőt jelent. Kellemes Isii' Á / /mtttuntifh UOftí/UHHiUU az uj gyógyszer vérszegénység és tUdöbaJ ellen az amerikai Wiopie professzor szerint, ezek leghatásosabb ellenszerét, máj-kivonatot SÄ“' D. Vitamint, minden élet legfontosabb táplálóját. Tehát felülmúlhatatlan erősítő általános gyengeség esetén. Haemoglobin é. méss-sé tartalmánál fogva nélkülözhetetlen vér- és csoniképzö! KitUnő étvágygerjesztő I A THMfU^I ORI MP a|aPanyaga malaga-bor vagy szirup. Úgy I UINUOLVJUIIvL. felnőtteknek, mint gyenge gyermekeknek ez adia vissza egészségét és ereiét! Kapható minden gyógyszertárban, nagy üveg Lel ISO*-, kis üveg Lei 75*-. Főlerakat Erdély és Bánát részére: Demeter gyógyszertár, Cluj, Calea Moţilor 2. Nótát keresünk, nótát feledünk... népművészet! tanulmányúton a székelyek között II. (Székolymlvarliely, augusztus 2.) Az ősjelleget Székelyföldnek talán egyetlen faluja sem őrizte meg annyira, mint az erdők közé elzárt, gyönyörű fekvésű udvarhelyszéki Siklód, az etnográfusoknak ez a kincsesbányája, ahol még félszázaddal ezelőtt is lóháton kisérték ki a temetőbe a koporsót s a sir fölött pogány kardjátékot tartottak, vagy ha összevesztek a köves, terméketlen föld barázdája felett, „istenítélettel“ döntötték el az igazságot. Különös táncukra mondották, hogy: „a siklódiak kézzel-lábbal táncolnak“, most azonban, mikor e régi szokás után érdeklődöm, fáradtan, lever - ten igy adják vissza a mondást: — Most a siklódiak kézzel-iábbal kínlódnak. — Reánk szakadt a gyászég! — sóhajtja rá a másik is. Bizony igaz A jelen élet nyomorusaga, küzdelmei miatt feledésbe megy itt is a szép mult költészete. Hogyan hal meg a ballada. öreg emberek, öreg asszonyok ülnek mellettem. A fiatalabbja kinn van a mezőn. A szénával birkóznak. Régi nóták, istóriák, szokások felől faggatom őket, de alig emlékeznek valamire. — Elfelejtettük! — vallják be bólogatva. — Pedig van ilyen — mondja Borsos Dénes. — Van. Teszem azt a Tollas Erzsi éneke. — Hogy van az! — nógatom. Törik a fejüket. — János! Te inkább tudod! — biztatják Barabás Jánost, aki a „nótás ember“ a faluban. Barabás János felnyúl a feje fölött álló körtefa lombjai közé, leszakít egy levelet és azon próbálgatni kezdi a dalt. Úgy szól a falevél az ajkán, mint a legmüvészibb klarinett. Megtévesztően ugyanaz a hangja, szine, játékmódja. Az ember elbámul rajta. Vén ősi dallam, amit sikerül a velünk levő kiváló muzsikusnak, Szabó Bázsó kótába szedni. Én azonban a szöveget, a verset sürgetem. Barabás János ráncba tűri a homlokát, s elkezdi; „Jó estét, jó estét Tollas Erzsi asszonyság! Hát az ón Erzsi babám Talán ie es fekiitt männ“. Tovább nem tudja. Megakad. Borsos Dénes bátyán segít neki: I-efekütt, leíekiit, Zöd paplanos ágyába Hát az én Erzsi babám, Hogy fekiitt le magára?! A harmadik vers már könnyebben megy: Kőtse fél, kötse fel Engedje el a bálba, Bagaria csizmáját Hozza fej a lábára — No! — biztatom örömmel és Írom tovább: Fei es kőt, fel es kőt El Is indult a bálba Ekkor az ég felette Bé es borult homályba. Itt végleg megakadnak. Senki sem tudja tovább. Szóval mondják el, hogy megnyugtassanak: — Tovább osztán úgy volt, hogy Tollas Erzsit hóltra táncoltatták a bálba... Úgy bizon-.. Az aranygyűrű bédagadt az ujjába... Meghót! Meghalt ez a ballada is a szép ajkán. Sok embert megkérdeztem. Mind emlékeztek rá, de senki se tudta végig elmondani. Hát ilyen nyomorúságok is vannak erre- felénk. Más nótákkal vigasztalnak. •— Hallgassa meg ezt! — igyekszik megvigasztalni Barabás János és elénekli az „elbujdosott leány“ igazán szép dalát. Hiba nélkül tudja, hiszen az ő nénje volt a leány, aki elbujdosott. Hej nagy volt a bánata, szivbóli tragédiája, mert igy beszél a nótában: ..Az én nevem szerencsét!re Szerencsétlen Amióta érdemeljen Hisz a világ oly kietlen Erdős bércei között 7 II. Csak egy volt, akiért éltem Kiért éltem Amit midőn nem reméltem Elnyelte a setétség, Elnyelte a setétség. m. Mi bát nekem ez a világ Ez a világ Elhervadt az ékes virág Éltem dele estére vált Nápom lement örökre Napom lement örökre. IV. Vitorlámat öszveszedem Híremmel nem kereskedem Keményemet köddel fedem EZ romlandó test alatt Ez romlandó test alatt...” Mindinkább esszemelegedünk és együtt pihenünk az ősi nóták himes szárnyán. Az öreg fejekben felderengenek az elmúlt idők s a szív pusztuló ravataláról mint kísérletek kelnek fel a vén tragédiák, mint „Szentháromság pusztulása“ („Hallotta-e!“) Közel száz esztendővel ezelőtt énekelték a koldusok, de olyan szivre- hatóan, olyan igazán, hogy az ember nem tudta megállani könny nélkül. Hát szép is. Hallgassanak csak ide: „Szentháromság nagy romlása öt UéCánák pusztulása Három harang tűz útjába Sir á falu derekába Ászt kiáltsa: Ne hagyjatok fcmésztnek meg a tiizlángok Lángolnak á kapuzábék Azon belül minden hajlék... Este jő a baromcsorda, Menne bé, de nincsen hova. Sir az özvegy, sir az árva Kemény földbe házat vája...‘ Isten őrizzen minden embert ekkora szomorúságtól! „Legyünk vigabban emberek.“ A siklódi biró, a mi kedves házigazdánk biztat igy, s felemeli a poharat, mert — szavamat ne feledjem — egy csepp bor is került. Nem ér anélkül semmit a nóta, s ahogy Szilveszter bácsi helyesen megjegyzi, nem is jut az eszébe az embernek. — Nem sok, nem, árt! — mosolyog Dénes bátya, aki most lép be, s az utolsó szót hallja- — No mi jóba járnak az urak* — Ezt az urat szeretnők megházasitani! — mutatunk rá Szabó tanárra, aki szemüveget visel. Áz öreg megnézi s visszatréfál: — Azt lehet, mert van itt zsidóleán elég! Igenjóizüt kacagunk, mire Barabás János, aki csodálatos zenei tehetség és olyan énekszava van most is, mint a muzsika, azt kezdi el, hogy: „Elhajtám ludamat Szöngyörgy közepébe Etán küldöm uram Hajtsa haza ludam Ludam jöjjön haza tram menjen oda De ne vesszen Szegén Be jó ptpás legén De jó vónn szegén Házi kom, priornak Házi komondornak Kemence dugónak.“ El se végzi, arra zendit, hogy: „Kiszáradt a bórza fa“, de ez olyan nóta. hogy nem lehet leirnh Le is intik János bácsit: — Takarékoskodj a szájaddal hé! Az idő is ott tart, hogy haza kéne menni. A széna várja az embereket. Jókor munkába kell állani. „Jaj Istenem, hogy sajnálom Telik el ifjúságom!“ — sóhajtja az egyik öreg kedvesen. „Jaj Istenem adj egy napot Hogy mulassam ki magamot“ — fújja el a másik versét is a régi „Sirató“-nak Barabás János is és utána a körtefalevelet széjjeltépi... A falevelet, amelyből annyi öreg nóta el- szálla. — Adjon Isten jóccakát emberek!... Nyirő József.
