Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)
1933-08-27 / 195. szám
3 KUETlUjsm Vasárnap, 1933. augusztus 27. Madgearu pénzügyminiszter a városi moratóriumról és a nyugdíjasok bonjairól nyilatkozott Nagyváradon Bolondnak mondta azt a hitelezőt, aki nem akar kiegyezni — Kérésekkel fordultak hozzá a küldöttségek iii—waaai bezárt római katholikus iskolák ujramegnyi- tását, az összes iskolákban az olasz nyelv kőtelezővé tételét és a franciák által fenntartott testnevelési főiskola tanári karának olaszokkal történő újjászervezését. A lap szerint Zoghu király a követeléseket csak részben tartja teljesithetőknek. Belgrád- ban a hir nagy izgalmat keltett. Az adriai tenger szabadságát veszélyeztetve látják. Londonban is feltűnést keltett a hir, de megjegyzik, hogy hitelességének megítéléséhez számításba kell venni a hir belgrádi eredetét, ahol, mint ismeretes, nem igen riadnak vissza Olaszországnak kellemetlen hírek kitalálásától Belgrádban több jugoszláv politikushoz kérdést intéztek, mit tudnak Mussolininak Albániához intézett ultimátumáról. A megkérdezett politikusok elmondották, hogy néhány nappal ezelőtt Párisból érkezett olyan jelentés, mely szerint Mussolini 3—4 kérdésben követelményeket állított volna Albánia elé- Bei- grádból kérdést intéztek Albániához, hogy megerősitik-e azt a párisi híradást, a kérdésre azonban negativ választ kaptak. Ezután Kómába fordultak kérdéssel, ahol egyszerűen koholmánynak minősítették az egész hirt. Egy ppwntiU Uönyv“ A tejesasszonyunk, egy ügyes györgyfalvi menyecske igen gyakran a meglepetés erejével ható hirelzct hoz be Kolozsvárra. Nemrégiben a Sári néni által megjósolt közeli világvégével próbált rémitgetni, a téli grivicai zavargások alkalmával pedig sápadtan kérdezte, igaz-e, hogy kitört a háború, mert Györgyfalván úgy beszélik. A tegnap igy köszöntött: — Kisasszony, van egy antik könyvem, nem venné meg? — Milyen könyv? — Én bizony nem is tudom kívülről, elfelejtettem, de nagyon, nagyon régi, úgy mondják, hogy antik, még az anyám is annak tudta. Nemigen van pénzem 'antik könyvekre, gondoltam magamban, de mindenesetre attól függ, hogy milyen a könyv és mennyit kér érte. És kezdtem elhinni, hogy valóban kerülhetett a, véletlen folytán egy ritka érték a györgyfalvi öreg házba. Azzal váltunk el a menyecskével, hogy másnap, már mint ma, behozza és megmutatja. Tényleg. A rendes időben megjelent délelőtt mosolygó arccal, hóna alatt valami piros hattyú, kesében a tejes- kanna. — No, itt a könyv — mondja s bontogatni kezdi kifelé a zsákbamacskát. Kigombolyitja a piros kendőből, aztán egy újságpapírból, egy ötkilós néhai cukordobozból, mert hát ugyebár kérem szépen nem felvet egy antik könyvet csak úgy könnyű szerrel cipelni szekéren. Annak értéke van, vigyázni kell rá. A könyv két tokban volt, egy kisebben és egy nagyobban. Amikor már minden levedlett róla, még egy selyempapir simult a vászonkötéshez, aztán egy simítással azt is lehúzta a menyecske, lefújta róla a port, jobb kezébe vette és diadalmas arccal felém mulatta a nagy aranybetü- het, mintha azt mondaná: ime, olvasd: Olvastam: „Petőfi összes költeményei.“ Nem mosolyogtam, hanem halálos komolysággal bólintottam: — Ühüm. — No, ez az — nevet — hát tetszik? — Hogyne. Csakhogy ez nem an... Olyan veszedelmes pillantásokat töveit felem', hogy torkomban maradt az utolsó szótag. Nem mertem vitatkozni. — Mit kér ezért? — Csak ötszáz lejt. — Csak?! — No, ugy e hogy nem sok? — Nem, nem sok — méregdrága. — Ez? — s igyekezett mindenképpen védelmébe venni a könyvet. Hiába bizonygattam, hogy százlejes darabonkénti árért egy egész vagonnal szállítok neki. Azt hitte, hogy viccelek. — He miért akarja maga mindenképpen eladni ezt a könyvet? — kérdem., mert tudom, hogy az árára nincs rászorulva, háza, kertje, birtoka van Györgyfalván. — Hát kérem, — csóválja a fejét — minek álljon benne a pénz, lia már kiolvastuk. (Nagyvárad, augusztus 26.) Madgearu pénzügyminiszter erdélyi körútja kapcsán pénteken éjjel Nagyváradra érkezett. Az éjszakát szalonkocsijában töltötte, de már reggel fél nyolc órakor felkelt és gyalog ment he a városba, hogy a pénzügyigazgatóságon megkezdje a vizsgálatot- Madgearu miniszterrel egyidejűleg Kecopiu pénzügyi vezérfelügytlő, Mircea, kolozsvári kerületi inspektor és dr. Kós Gyula pénzügyi vezérfelügyelő is Nagyváradra érkeztek. A szabadságon lévő dr- Mu- resan Valér pénzügyigazgató helyett Gabin pénzügyi adminisztrátor fogadta a minisztert, kinek jelenléte nagy izgalmat okozott, nemcsak a tisztviselők köréljen, hanem a reggel kilenckor már százával összegyűlt nyugdíjasok társaságában is, kik remélték, bogy most a legbiztosabb forrásból fogják megtudni a valóságot — a nyugdij-bonokat illetőleg. Madgearu pénzügyminiszter végigjárta az összes szobákat, a tisztviselőkhöz különböző kérdéseket tett fel és főként az adókivetések iránt érdeklődött. A vizsgálat befejezése után Gallin adminisztrátor szobájába vonult, hol különböző könyveket és aktákat kért magához, majd az egyes küldöttségeket fogadta. Először a biharmegyei agrárszindikátus küldöttsége jelent meg, Major Miklós dr. főtitkár vezetésével. A delegáció kérte a minisztert, hogy minél előbb kösse meg a Banca Nafionalaval azt az egyezményt, mely a mezőgazdasági váltótárcák átvételét szabályozzák. Kérték, hogy az egyezmény^ terjessze ki a miniszter a közép- és nagybirtokosokra is. Madgearu megígérte támogatását és mindenben jogosnak találta a delegáció kérésétAzután a Háztulajdonosok Szövetsége jelent meg dr. Váradi Ödön és dr. Lengyel Zsig- mond vezetésével, kiknek az volt a kérésük, hogy a városi adósok moratóriumát hosszabbítsa meg a miniszter. Madgearu a kérésre a következőket válaszolta: — Ezt én nem Ígérhetem meg. A falusi adósságokra vonatkozó konverziós törvény szociális hivatást teljesített, a városi adósságoknál azonban más a helyzet- Én azt hiszem, ott nincs is szükség segítségre, mert szerintem nincs olyan hitelező, aki a be csületes kiegyezést el ne fogadná, de ha van, az vagy bolond, vagy ostoba. A delegáció erre azt kérte, hogy ha törvényhozási utón nem lehet, úgy közigazgatási Úgy látom a menyecske nagyon takarékos, sőt... — Na, nem tetszik megvenni? — Eltalálta, Másképpen próbál hatni. — Én úgy hallottam, hogy a kisasszony írással foglalkozik. Már pedig akkor muszáj egy ilyen könyv. —Iíogy-hogy? — Hát ugy-e kérem, ha mondjuk hirtelenjében meg kell írni egy verset, vagy valami felköszöntő félét, nem sokat töri a fejét, kiír innen egyet. Most már nevetek. — Hogy gondolta a néni? Azt nem lehet. — Dehogyis nem — huny or gat —, egy kicsit elváltoztatva lehet. (Petőfi elváltoztatva!) — Néni, az plágium. — Hogy tetszik mondani? — Aki a máséról leír valamit, az szellemi tolvaj, azt bezárják. — No halljunk oda, csak nem? — Debizony. — Node ilyent sohasem hallottam -— csodálkozik. — Pedig úgy van. Hanem hát néni lelkem, minek szaporítsuk a szót, nekem is dolgom van utón rendelje el a miniszter a meghosszabbítást. — Ezt sem tehetem — jelentette ki a miniszter —, hanem nemsokára megkezdi a kormány felvilágosító gyűlés-sorozatát, én szeptember hónapban Ilfovmegyében fogok beszédet mondani és ki fogom fejteni, hogy nem jó román az az adós és az a hitelező, aki nem sietteti a megegyezést. Azután a kincstári bérkülönbözeteknek a háztulajdonosok adóterhébe való beszámítását kérték, valamint az üres lakások utáni adó leírását. A kincstári lakbérkülönbözet beszámítását megígérte a miniszter. A nyugdíjasok nevében Marcufi loan és Diaconescu jelentek meg, kérve az elmaradt nyugdijak folyósítását. Az 1931. évről elmaradt körülbelül átlagos háromhavi nyugdijat kincstári bonokban fogják megkapni — mondta a miniszter — mely bonok adóban bárhol és bármikor értékesíthetők lesznek. Az 1932. évről elmaradt összegeket rövid időn belül készpénzben fogják kézhezvenni a nyugdíjasok, az augusztusi illetmények folyósítását pedig már négy nappal ezelőtt aláírta és hétfőn, vagy kedden meg is kezdődik a kifizetés. A soffőrök küldöttsége rámutatott arra a magas taxára, melyet reájuk róttak ki s amely oly nagy, mint az autótulajdonosoké. A miniszter megnézte az errevonatkozó törvényt majd amikor meggyőződött a küldöttség jogos sérelméről, Ígéretet tett, hogy adójukat havi részletekben fogják elfogadni. Végül újságírók jelentek meg nála, azonban nem nyilatkozott — örvendek az érdeklődésnek — mondta — de én most hivatalos ügyben jöttem s különben is a delegációknak adott kijelentéseim elég tájékoztatást nyújtanak a közvéleménynek. Madgearu pénzügyminiszter szombaton délben befejezte vizsgálatát a pénzügyigazgatóságon, majd vendéglőben megebédelt és azutáü a pályaudvarra ment. A szalonkocsijából magához vett egy aktatáskát és a főnöknek azt az utasítást adta, hogy a szalonkocsit küldje Csúcsára, hová ő vasárnap reggel fog megérkezni. Ezután Erdélyi Severnek, Maniu Gyula unokaöccsének kiséretében autóba ült és Badacsonyba utazott, a volt miniszterelnökhöz, hol vasárnap reggelig marad. Csúcsáról egyenesen Bukarestbe tér vissza. s bizonyára magának is. Nem veszem meg o könyvet, mert nekem is van. — Ilyen, mint ez? Alig hiszem. Ilyen dupla toku, aranybetüs? — Ó, nein. Nincsen dupla tokja, sem arany- betűje, de Petőfi versei vannak benne. — Mondom s meg is mutatom, hogy inkább elhigyje Megforgatja, megnézi elül, hátul, oldalt, leteszi: — Óh, meg sem közelíti az enyémet — szól lekicsinylőleg s azzal kezdi is visszápakkolni az antik könyvet, sértődötten, mint a vásári portékát, ha nem veszik meg. Visszabujt szegény Petőfi a selyempapirba, a kisebb tokba, aztán a nagyobbá, a dobozba, újságpapírba s a piros kendőbe. Már majdnem indult a menyecske, amikor megondolta magát s visszaszólt: — Hát ha a kisasszonynak meg van, nem is kínálom tovább, de ajálja valakinek. Ezt megígértem. Tehát: Akinek szüksége van egy dupla toku, aranybetüs, selyempapirosos „antik" könyvre, az fordljon hozzám. Közvetitek. Nem, igazán nem a provízió utáni vágy beszél belőlem. Csak, — mert megígértem... Bajkó Erzsébet
