Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)
1933-08-20 / 189. szám
Vasárnap, 1933. augusztus 20. Kusnnjsm u 712 éCŐSZÓ JSJOL 7l]7t Jrja: Tlagy Tiborján I. 71 Őeszéö — efsősorőan izommunka Készséggel teszek eleget a Keleti Újság megtisztelő felszólításának és a jövőben néhány cikk keretén belül elmondom mindazt, amit a beszédtechnikáról tapasztalatból és néhány könyvből tanultam. Engedje meg azonban a türelmes Olvasó, hogy ehhez a „bevezető“ cikkhez néhány személyes természetű megjegyzést fűzzek. Mindenekelőtt senki, kenyerét kereső ember, ne meneküljön a mögé a kényelmes kifogás mögé, hogy beszél ö eleget naponta öt-hat órát, hát nincs szüksége még külön gyakorlatra is. Gondoljon arra, hogy iskolai vagy más egyéb, sok beszédre kényszerítő elfoglaltsága mellett ügyelnie kell mondanivalójára, az ellenfél érveire, a tömeg hangulatára, az osztály fegyelmezésére stb. stb. és nem fordíthat gondot a beszédére is. Különösen azoknak ajánlom figyelmébe a beszédtechnika tapasztalatait, akik a. sok beszédtől könnyen fáradnak, könnyen rekednek, mert ha az orvos szervi bajt nem tudott felfedezni, akkor az ok a beszcdszervek helytelen irányításában rejlik és ezen csak maga a beszélő segíthet. Úgy érzem, szincszvoltom kényszerit annak hangsúlyozására, hogy nem „szavalást“ akarok „tanítani“. Nagyon jól tudom, hogy még a legközvetlenebb, legtermészetesebb (!) színpadi beszédnek is különálló és csak a színpadon érvényes törvényei vannak. Nagyon jól ismerem Goethe mondását is, amely szerint, komédiás csak akkor taníthat papot, ha a pap — k om c- d iá s! És egyelőre csak bizalmat kérek, önöket is, magamat is bátorítom: Dcmost- henest is színész tanította meg beszélni, Napóleont is színész tanitolta meg mozogni és ha. ilyen legendás eredményeket nem is érek él, remélem, hogy nem éppen haszontalanul élek majd vissza szives türelmükkel. Reméljük! A világháborút követő kor nagy problémái. lázas izgalmakkal telitett eseményei, a g&zdasági-társadalmi-müvészeti átalakulások mellett és mögött szerényen húzódik meg egy u,i törekvés: az emberi beszéd technikájának vizsgálata, amely szakitva az iskolás sablonnal, nem azzal törődik, hogy mit mond el valaki, vagy, hogy gondolatait milyen sorrendben csoportosítja stb. stb., de egyedül és kizárólag csak azzal, hogyan mondja el. Az ilyen irányú vizsgálatokat, eredményeinek rendszeres összegyűjtését, gyakorlati alkalmazását „uj törekvésnek“ nevezem, pedig lényegében nem más, mint uj síneken elindított felelevenítése valaminek, ami kétezer évvel ezelőtt már csodálatos eredményeket teremtő „művészet“ volt. Köztudomású, hogy az ó-korban sem a görög, sem a római ifjú nevelését mindaddig nem tekintették befejezettnek, arnig meg nem tanulta, hogyan kell gondolatait művészi formában előadni. És művészi forma alatt nemcsak a beszéd benső, tartalmi elrendezését, a fogalmazást értették — mint ahogy_ közép- és főiskoláink legnagyobb része tanítja és gyakorolja, — de az egyes szavak, mondatok, gondolatok elmondását, előadását, színezését, dynamikáját is, nem feledkezve meg a beszélő testtartásáról, gesztusairól sem. VERGILIUS : „GEORG ICA“ ■ja Szabó András igazgató-tanár kitűnő fordításában megjelent. — Kapható a MINERVA Rt. könyvesboltjában Cluj—Kolozsvár, str. Regina Maria 1 sz. — Ara S3.— Lei. nj.mijiiii i mi ■■■ * II in mi- I Szóval: rhetorika, mondja a türelmes olvasó és ettől a szabálytömegeket felidéző szakállas szótól végig szalad hátán a hideg. Megnyugtatom: nem rhetorika. A beszédtechuiká nak éppen abban rejlik az ereje, munkája csak annyiban nevezhető uj törekvésnek, hogy nemcsak a szónokot teszi vizsgálat tárgyává, de minden beszélő embert, legyen az kereskedő, aki az áruját akarja rábeszélni a vevőre, legyen az tanár vagy ügyvéd, aki egy tétel igazságáról akarja meggyőzni hallgatóit. A beszédtechnika felismeri Euripides szavaiban rejlő nagy igazságot: „mit törjük magunkat mi halandók más művészetek után és tanuljuk őket és tanítjuk őket, ahogy ezt mindenki kívánja és ugyanakkor olyan kevés gondot fordítunk beszédünk tökéletesítésére, noha ez az, ami az emberi akaratot kormányozza.“ És noha Aristololes alapján indul el, amikor minden beszédet két csoportra oszt: az egyik meggyőz valaminek igazságáról, a másik rábeszél egy cselekvésre — tehát: az egyik elméleti, a másik gyakorlati eredményekre törekszik, — de „uj“ munkájában, hogy az anatómia, az élettan, a fonetika, sőt, még a tömeglélektani elveken alakuló színpadi hatás eredményeit is az egészséges a hathatós beszéd szolgálatába allitja. „Nincsenek véletlenek“ -— mondja a beszédtechnika másik segédtudománya, a psycho analízis. Nem volt véletlen, hogy az ó-korban mindent elkövettek az ékesszólás elsajátitásá ra, amikor a görög vagy római polgár életé nek csak annyiban volt értelme, tartalma, jelentősége, amennyiben és amennyire részt tudott venni az állam életében. Nem volt véletlen az sem, hogy a közép-kor megváltozott államformái, majd az irótt betűt nagyhatalommá tevő könyvnyomtatás feltalálása mellett az eleven szó ereje, jelentősége lecsökken és az ékesszólás tanítása visszahúzódik a kolostorok, a papnevelő intézetek falai mögé. A tömegeket mozgató, lendítő, a tömegekre támaszkodó Egyház, egy pillanatra sem tévesztette szem elől a közvetlen érintkezés, a beszéd lebilincselő erejét! —- És végül nem véletlen az a nagy érdeklődés sem, amellyel manapság fordulnak a beszéd felé — különösen külföldön —, mert részint a technikai vívmányok, rádió, megafon, nagyban elősegítették a közvetlen érintkezést a tömegekkel, részint: egyre jobban beigazolódnak a tömeglélektan nagy mesterének, a francia Le Ron-nak szavai, aki még jóval a világháború kitörése előtt megjósolta, hogy rövidesen nem az államfők dolgozószobáiban, tanácskozótermeiben, hanem — ismét! — a tömegek lelkében, hangulataiban dől majd el az emberiség sorsa. Ez a jóslat nagyon veszedelmes igazságot rejt magában, amit Herczeg Ferenc úgy fogalmazott meg, hogy a népet nagyon gyakran „nem azok vezetik, akik dolgoznak érte, hanem akik beszélni tudnak a nyelvén.“ Csak körül kell nézni és mindenki találhat a maga kis körzetében olyan könnyű fajsúlyú embert, akinek társaságbeli, társadalmi sikereit, tüneményes emelkedését — akárhányszor még tudományos ranglétrán is! — csak jól felvágott nyelve, kitűnő „svádája“ indokolja és semmi más. És ezekkel szemben, hány olyan nagy tudású, szorgalmas, kiváló ember van, akiket kétségbeejtő unalom, lia ugyan nem gúny és nevetés vesz körül amint az előadó asztalhoz lépnek, sokszor még akkor is, ha csak a saját munkájukat olvassák fel, hát még akkor, ha készületlenül, rögtönözve kénytelenek valamit lelkűk különben dúsgazdag tartalmából a nagy nyilvánosság elé tárni! Innen magyarázható az a még korhoz kötött rövidlátásunk mellett is megállapítható tény, hogy azok, aluk a közelmúltban döntő szerepet játszottak a nemzetközi élet irányításában, legnagyobb részt olyan szervezetek soraiból kerültek ki, amelyek felismerték az eleven szó, az élő beszéd hatóerejét. Már most: nem vitatható, hogy jó „svádáVezérképviselet: A. G. P. R. Bucureşti 1. Str. Vasfle Läscar 33. A lorréság nepjsítiau semmi sem izletesebbés egészségesebb, mint i hogy szomjunkat egy alkalikus itallal oltsuk-, I öiíiely a szájat igen kel- )J lemesen hűsíti. ; !{ Dr. Gusíin felfedezése I óta elegendő egy liter ' rendes, avagy felforrt vízben egy csomagocska LITHINÉS tt' GUSTIN feloldani, hogy egy ásványos, emészthető, kellemes; nagyon hüsitö italt nyerjünk. amely mindennemű itallal jót vegyül, különösen a borral, a melynek kiválóan jó zamatot acl. « val“ születni kell és a legalaposabb beszédtechnika sem vállakozkatik arra, hogy valakiből máról-holnapra szellemes csevegőt, kellemes re- csegőt vagy éppen világhírű szónokot varázsoljon elő. Ezek adottságok és emberi erő nem pótolhatja: Dohnányi, Kodály nem lehet mindenki, de szorgalommal, kitartással hány ember ér cl jó közepes, sőt még azon is túl emelkedő eredményt a zongorázásban. Ez az, amit a beszédtechnika akár száz százalékos kötelezettséggel is, nyugodtan vállalhat, mert segítségévei bárki elérheti azt a fokot, hogy akár négyszemközti tárgyalás, bizottsági ülés vagy népgyülés alkalmával, gondolatait érthető és minden kirívó hibától mentes beszéddel közvetítheti embertársaihoz. Nem kell külön fejtegetnem, hogy ma, a szervezkedések korában, amikor lépten-nyomon a legkülönbözőbb célú és rendeltetésű egyesületek, szövetségek stb. stb. teremnek, a beszéd-, technikának annyivei is inkább meg kellett születnie, mert az egyéni érvényesülés leghav- hatósabb eszközének kicsiszolásán túl és felül, általános értékű és mindenkinek érdekében álló gyakorlati célt is szolgál: egészséges alapokra fekteti és ennek megfelelően fejleszti tovább a beszédet. Ennek a célnak gyakorlati értéket és messze kiható jelentőséget ád, ha megondoljuk, hogy pl. Berlin városa, az 1914 januárjában megjelent statisztikai kimutatás szerint, egy év alatt 75.000 béke márkát fizetett ki nem a város beteg tanárainak és tanítóinak gyógykezelésére, csak helyettesítésükre! A betegségek 90 százaléka helytelen, egészség télén beszédből származott. Az elmondottakból» kitűnik, hogy noha a beszédtechnika nagyon sok tudomány segítségével iparkodik a gyakorlati élet tapasztalatait ellenőrizni, nem ölt magára tudományos talárt és arra az álláspontra helyezkedik, hogy a beszéd elsősorban izommunka. Szerinte a jó beszéd semmi egyéb, mint az izmok helyes, a természet céljainak és rendelkezéseinek megfelelj működése. Szóval: célja nem több, de nem is kevesebb, minthogy bizonyos irányelvek szemmel tartása mellett olyan céltudatos gyakorlatra hivja fel a figyelmet, amelyek a beszédben résztvevő izomcsoportok sportszerű beidegzését, oekonomikus kezelését idézik elő. Hite és meggyőződése, hogy az egészséges, könnyű, nehezen fáradó, színes beszédhez éppen úgy kell a tréning, mint ahogy jól zongorázni, vagy hegedülni sem lehet lelkiismeretes „ujjgyakorlatok“ nélkül.
