Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)

1933-08-12 / 183. szám

KuEnUjsm •a Szombat, 1933 augusztus 22. laaiiiiM— Hí apának nincs hazáig, felesége és fia román állampolgárok Még mindig letartóztatásban van Dóczy Imre s két határállomás között labdáznak vele (Nagyvárad, augusztus 11.) A minap együtt utaztam D ó e z y Imrével, a hontalanná tett biharptispökii gőzmalomtulajdonossal, aki, amikor e sorokat Írjuk, három hét óta bolyong már a román-magyar határon, Biharpíispöki- ből a határrendőrség esténként átteszi tolonc- levéllel r. határon és Biharkeresztesről más­nap délben visszaküldik. így megy eá már há­rom hét óta. A román sajtóban is hajszát inditottak, Nemrég a nagyváradi román nyelvű lap­ban, a Gazeta de Vest-ben, egy teljes oldalon súlyos támadó cikk jelent meg Dóczy Imre ellen, hogy kém, hogy hamis utón sze­rezte román állampolgárságát, hogy irredenta, meg más ehhez hasonló ma már közismert lel­ketlen bombasztok és közhelyek. A cikk mozgató rugóját mindenki ismeri, ismerte és mindenki tisztában van vele, hogy Dóczy ellenségeinek bosszúja van a háttérben. Dóczy látszólag nem sokat törődött a dologgal, mert lelkiismerete nyugodt volt, tudta, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok és pilla­natig sem hitt abban, hogy román állampol­gárságát megbolygatni lehetne, mert azt tel­jesen jogos alapon nyerte el . Hogyan hurcolták el éjnek idején Dóczy Imrét? Dóczy Imre biharpüspökii lakására julius 20-án este féltiz után, amikor feleségével és tízéves fiacskájával együtt már lefekvéshez ké­szült, váratlan vendég érkezett: Sado viel komiszár, a nagyváradi sziguranca főnöke két detektivvel és rendőrrel együtt állított be hozzá s igy szólt: — Domnu Dóczy — jöjjön velünk. — Hová? — Ne kérdezze. A szigurancára. Dóczy pillanatig sem ellenkezett, vette ka­bátját és átszólt a szomszédos szobában levő feleségéhez: — Fiam, bemegyek az urakkal a váradi szigurancára, egy óra múlva biztosan vissza­jövök. Ne nyugtalankodjál. Dóczy megcsókolta kisfiát és indult Rado- viciékkal együtt. A malom előtt ott állt egy’ autó, Radovici komiszár felszólította Dóczyt, hogy foglaljon abban helyet, Dóczynak első pillanatra feltűnt, hogy az autó orra nem Vá­rad felé, hanem ellenkező irányban áll. Nem volt sok ideje a töprengésre, kisérői is gyorsan beszálltak és az autó indult is. — Hova megyünk erre? — kérdezte Dóczy. — Majd meglátja — e g y e 1 ő r e a vas­úthoz. Többet aztán nem is szóltak hozzá- Pár perc múlva megérkeztek a biharpüs­pökii katárrendőrséghez. A pályaudvaron ott állt a Magyaror­szág felé induló vonat, indulásra ké­szen. A határrendőrségen a legélőzé- kenyebben bántak Dóczyval. Bent a határrendőrségi főnöki szobában közölték szóban Dóczyval, hogy mivel a bel­ügyminiszter törölte az állampolgárok névso­rából, mint nem román állampolgárt, azonnal átteszik a határon. Két perc múlva már ki is volt állítva a tolonclevél, a „pas- p o r t s i 1 n i c“ és mielőtt valami nagyon til­takozhatott volna Dóczy, udvariasan kikisér- ték a vonathoz és felültették rá. Sietni kellett, mert a vonat már in­dult is. Még annyi ideje sem vol, hogy legalább valamicskét mondhasson abból, ami a szivén fekszik. A határrendőrségeu, éppen úgy, mint maga Radovici kom Iszár is, különben a legnagyobb előzékenységgel , bántak Dóczyval. Látszott rajtuk, hogy mennyire kellemetlen nekik az ügy. mert hiszen Dóczyt mindany- uyian személyeseu jói ismerik, tudják róla, hogy sohasem politizál, hogy megbízható ál­lampolgár és bizonyára mindannyian tisztá­ban vannak azzal, hogy ez a derék ember, em­bertelen hajsza áldozata. De a határrendőrség emberei mit tehettek, nekik parancsuk volt és azt minden érzelmi és jogi tekintet nélkül végrehajtaniok kellett, Magyarország egyetlen határállo­mása sem fogadta be Dóczyt. Biharkeresztesen az ottani határrendőrsé­gen csak nagyot néztek, amikor Dóczy oda be­állított. Persze nem fogadták el, de embersége­sen megengedték, hogy az éjszakát ott töltse a vasúti vendéglőben, vagy bárhol a községben. Másnap jegyzőkönyvet vettek fel vele és jelen­tették az esetet Budapestre. így megy ez azóta, immár három hete. Mivel pedig az volt a feltevés a biharke- resztesi magyar határrendőrségen, hogy Dó­czyt esetleg más határátkelési ponton teszik át, (Kolozsvár, augusztus 11.) A CFR úgyne­vezett fürdőkedvezményeivel sok baj van. A közönséget uton-utfélen a legkellemetlenebb meglepetések érik, amelyeknek legnagyobb ré­sze onnan származik, hogy „nem jó jegyet vál­tottak“. Ezen nem is lehetne utóvégre olyan nagyon csodálkozni akkor, ha a közönség hi­bájából történne, hiszen annyiféle jegy van, hétvégi, körutazási, fürdő, retur, megyeterü­letre külön megint kétféle, stb., stb., hogy nem egykönnyü eligazodni rajtuk, sokszor csak egy hajszálnyi különbség van közöttük. De nem­csak a közönség nem tud eligazodni ebben a káoszban, hanem még a vasúti tisztviselők sem- Hogyan lehessen az utasoktól várni, hogy eligazodjanak a sok feltételek és kategóriák labirintusában? Az állapotokat nagyszerűen jellemzi, hogy éppen a bukaresti állomáson, a Gara de Nordon adtak rossz jegyeket a bras­sói és konstancai fürdővendégeknek. A pénz­táros kiadta a rendes, egész jegyet, anélkül, hogy figyelembe vette volna az utasok kéré­sét, vagy talán összetévesztette a fürdőjegyet az úgynevezett „ünnepi jegyekkel“. Az utasokat az a kellemetlen meglepetés ! crte, hogy mikor vissza akartak utazni, sem a brassói, sem a konstancai állomáson nem lát- tamozták a jegyeiket. Szombat délután utaztak a fürdőre, ahol természetesen pár napot töltöttek, mert külön ben 25 százalékos kedvezményt sem kapnak. A pénztárnál viszont úgy vették a jegyeiket, mintha vikend-jegyek lettek volna, amelyek­ha Keresztesen nem fogadják el, a magyar ha- tárrendörség hivatalosan értesítette valnmeny- nyi magyar határállomást, hogy Dóczyt, ha netalán másutt akarnák áttenni a határon, ne fogadják cl és no továbbítsak beljebb Magyar- ország területére. Azóta igy ól két ország határán a hajszolt ember: éjjel Keresztesen, nappal Püspökiben. Még jó, hogy amikor a píispökii állomáson van, Püspöki községből felesége és kisfia enni tud vinni neki, különben akár éhen veszhetne. Mi lesz Dóczy feleségével és kisfiával? Dóczy Imre állampolgárságának törlésével az a lehetetlen helyzet állott elő, — amire ugy- lálszik üldözői nem számítottak, — hogy amig az ő román állampolgárságát megvonták, addig hites felesége és kis­fia román állampolgár maradt, amely helyzet — mondanunk sem kell — nem­csak az alkotmányba és a nemzetközi jogba, hanem a legelemibb tisztességes emberi gon­dolkozásba is beleütközik. Remélhetőleg azok után, hogy az ügyet Pop Joan alminiszter vette a kezébe, rövide­sen korrigálni fogják a törvénytelenséget, ötvös Béla. kel hétfőn délig vissza kell utazni. A fürdő- vendégeknek nem volt mit tenniök, mint visz* szafelé is vettek egész jegyet. Másik lehetetlen feltétel, amiről az utasok szintén csak akkor szereztek tudomást, mikor haza szerettek volna utazni, az, hogy fel kell mutatni az illető város, vagy község elöljáró­ságának igazolványát is, hogy a vendég tény­leg a fürdőhelyen tartózkodott és csak azután pecsételi le a vasút az ötvenszázalékos kedvez­ményt nyújtó fürdőjegyet. Eltekintve-attól, hogy a legtöbb fürdőtelep messzire esik a ne­vét adó községtől, vagy várostól és az igazol­vány megszerzése igen kényelmetlen a vendég számára, aki üdülni szeretne, ha már fürdőn van, honnan tudja az illető elöljáróság, hogy a vendég mennyi ideig tartózkodott a telepen, vagy egyáltalában járt-e ott? Honnan tudják a konstancai városházán, hogy ki jár naphosz- szat és ki fürdik Mamaiaban, vagy Brassó­ban, hogy ki jár a Cenken? De emellett, ha va­sárnap, vagy ünnepnapon akar a vendég visz- szautazni, zárva találja a hivatalokat, Így kénytelen az igazolvány hiányában egész je­gyet fizetni. Ilyen furcsa helyzeteket teremt a CFR visszás rendelete, amely mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy az utazóközönség kényel­mét szolgálja, növelje az utazási kedvet és a fürdőhelyek forgalmát. Hogy lehessen akkor idegenforgalomról beszélni, ha az itthoni ven­dégeknek is elveszik a kedvét az utazástól a sok zavaros és visszás intézkedéssel. MEGJELENT ! A romániai könyvpiac szenzá­ciója, Körméndi Ferenc világhírű 1000 angol fonttal díjazott regényének, UDAPESTI KALAND-NAK OLCSÓ PROPAGANDA KIADÁSA. Az 500 oldalas díszes kiállítású könyv már átvehető a Keleti Újság kiadóhivatalában Clui-Kvár, Strada Baron L, Pap (voit Brassai utca) S. 44 lel MEGJELENT! lefizetése eile ’ében. Eddig A buda­pesti kaland ár’ 180 le) volt. Vidé­kiek küldjenek b’ rét leit. Minthogy A budapesti ke lan 1 olcsó kiadása csak korlátolt szánban készült, mindenkinek ércle;-e, hogy mielőbb átvegye a regényt, m’lyből netu jelenik meg második kiaiás. 1 A vasúti pénztárak sem tudnak eligazodni a hétvégi, kSrutazási, fürdő, retur stb. jegyek káoszában

Next

/
Thumbnails
Contents