Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-11 / 155. szám
KnmUisM Kedd, 1933. 'julius 11. 2 Gumiból és rendőre sizma nyomai a szombat esti kimaradás szenvedő liősénelt összevert testén i imm Morariu rendőr altiszt az elveit igazolvány visszaadása helyett pofonokkal, kitépett hajcsomókkal tette emlékezetessé a vasárnapra virradó éjszakát Bűnvádi feljelentést teltek a hatalmaskodó rendőr ellen (Kolozsvár, julius 10.) Függönyökkel elsötétített, sok ízléssel és csínnal berendezett kétágyas hálószoba. Egyik oldalon hálós gyermek ágy, benne egy öt év körüli kis gyerek, aki annak ellenére, hogy már világos nappal van, mégis az ágyban kénytelen kuksolni, mert beteg van a háznál s nem jutott idő, hogy vele törődjenek. Apuka beteg, egy rendőrbácsi verte meg és nem tud felkelni. Csipkéshuzatu ágyban fekszik a beteg Magyarossy Gyula magántisztviselő. Az ágya melletti széken jeges viz, benne fehér kendők, amelyek időnként kicsavarva a beteg test összetört részeire kerülnek. A beteg jeges ruhával a fején fekszik az ágyban és időnként végig jártatja súlyosan összevert tagjain, kék foltokkal tarkított kezeit. Hogy mi történt vele a rendőrségen, azt igy adja elő: „Fáradjon be a rendőrségre.“ Magyarossy Gyula szombatról vasárnapra virradó éjszaka többed magával kisebb szabású kimaradást rendezett a főtéri Gambrinus étteremben. Emelkedett hangulatban telt el az idő a reggeli órákig, amikor úgy félnégy körül betévedt az étterembe Morariu Simion rendöraltlszt, aki elhaladtában futó megjegyzést tett a társaságra és különösen a szokatlanul vidám hangulatban lévő Magyarossy Gyulára. A megjegyzést szóváltás követte, amelynek végén a társasághoz lépett Morariu és elkérte Magyarossy igazolványát és azzal együtt eltávozott. A társaság tagjai ezzel már befejezettnek is tekintették az incidenst és hat óra körül eltávoztak az étteremből. Az uccán a társaság tagjai különböző irányokba oszoltak szét, mig Magyarossy Gyula a Központi szálloda előtt posztoló rendőr felé vette az útját. Az őrszemes rendőr elébe ment és felkérte Magyarossyt, hogy „fáradjon be“ az első kerületi rendőrségre és vegye át elkobozott Igazolványát. Magyarossy minden további nélkül követte a rendőrt, mindössze arra kérte, hogy menjen néhány lépéssel előtte, nehogy olyan színezete legyen a dolognak, mintha bekísérnék a rendőrségre. A rendőr jogosnak és elfogadhatónak találta Magyarossy kérését, eleget Is tett annak és mintegy három-négy lépéssel ment az őt követő Magyarossy előtt. Az elsökerületi rendőrségen a rendőr vissza akarta adni az elvett igazolványt, azonban nem találta sehol az asztalon. Időközben a helyszínre érkezett Magyarossy sógora, Keppel Mátyás is, aki szintén igyekezett a keresésben tőle telhetőén a rendőrnek segítségére lenni. Az igazolvány' azonban sehol nem volt. Már éppen el akartak távozni valamennyien igazolvány nélkül, amikor megérkezett Morariu rendőraltiszt és maradásra szólította fel Magyarossyt. Keppel Mátyás megpróbálta jobb belátásra birni Morariut, de az határozott hangon kijelentette, hogyha még Vaida miniszterelnöknek a fia volna, akkorsem engedné el 10 óra előtt, amig a felettesei bejönnek az irodába. A határozott hangon megtett kijelentésre azután Keppel Mátyás eltávozott, azzal az elhatározással, hogy hét óra körül majd érintkezésbe lép valamelyik magasabb rangú ismerősével és kiszabadítja kényelmetlen helyzetéből sógorát. Pofon és gumibot. Alig távozott el Keppel Mátyás az őrszo- báról, amikor Morariu behívta Magyarossy Gyulát a rendőrség egyik félreeső szobájába. A tisztviselő gyanútlanul követte abban a biztos hitben, hogy itt majd elő fog kerülni az igazolvány és sikerülni fog hamarosan kiszabadulnia. Kérésre fogta a dolgot, arra hivatkozott, hogy a felesége nyugtalan lesz kimaradása miatt. A rendőrtiszt azonban durván visz- szafelelt, majd mikor Magyarossy kikérte magának a tiszteletlen és durva hangot, Morariu két hatalmas pofonnal felelt, majd felkapta az asztalon heverő gumibotot és azzal agyba-főbe kezdte verni Magyarossyt. Lassan és körülményesen felültetik a beteget az ágyban és lehúzzák hátáról az inget. Testét hatalmas, hosszúkás tárgy, (nyilván a gumibot) ütéseitől eredő sebek borítják. Kékes-lila színekben játszanak a rendőrbrutalitás látható nyomai. Ugyanezeket a foltokat megtaláljuk a lábakon is. — Igen, — nyögi a beteg alig érthető hangon, — amikor kezemet a fejem felé emeltem védőleg, akkor a lábamat ütötte, amikor meg odaraktam a kezemet, akkor a fejemet ütötte. Kitépett hajcsomó. Homlokán keresztül hatalmas, piros sáv húzódik, a széle már sárgás-kékes szinben játszik. Lassan, óvatosan fejére tesszük kezünket. Hatalmas dudorok emelkednek ki a haj alatt. Egy helyen feltűnő kopasz darabon akad meg a szemem. — Jesszus, ezt még nem is láttuk! — sikolt fel a felesége összecsapva kezeit, — hiszen itt ki van tépve a haj! Né, egy egész tincs haj hiányzik. Az aggódó feleség megrémült hangjára az eddig csendesen magában játszadozó gyerek is sírásra fakad és szinte bömbölve kéri anyját, hogy vigye apjához, mert látni akarja- Könnyek gyűlnek a szemekbe és az anya karjára emeli gyermekét és úgy viszi apja ágyához. :tjf !-»*«(§ Időközben orvosi látleletet mutatnak, amelyet dr- Buia hatósági orvos vett fel, közvetlenül a megveretést követő negyedórában. Az orvosi látlelet 8 napon túl gyógyuló sérülésekről szól, ha nem jön közbe komplikáció. A komplikáció azonban minden pillanatban beállhat, mert a súlyos rendőrcsizma sarkok sem pihentek és a delikvens jobb oldalán hatalmas kék foltok hirdetik munkájuknak eredményét. Valószínűleg vese, vagy más súlyos belsőszervi bántalmakat is szenvedett. Semmi sem szemlélteti jobban, mily súlyosan brutalizálhatták Magyarossy Gyulát az első kerületig rendőrségen, mint az, hogy a lakásáig terjedő, alig kétszázméternyi utat majdnem egy negyedóráig tette meg és útközben négyszer is eszméletlenül esett össze. A lakáshoz vezető lépcsőkön pedig eszméletlen állapotban talált rá sógora. Bűnvádi feljelentés. Az esetről egyébként a súlyosan összevert magántisztviselő már bűnvádi feljelentést is tett a kolozsvári ügyészségen, egyben memorandumot intézett a belügyminisztériumhoz és Vaida Sándor miniszterelnökhöz is, amelyben kéri brutalizálásának azonnali kivizsgálását és a magáról megfeledkezett rendőraltisztnek azonnali felfüggesztését. Nincs tudomásunk _ arról, hogy a brutális rendőrőrmester ellen hivatali felettesei milyen lépéseket tettek, de reméljük, hogy meg fogják találni a módját annak, hogy elégtételt szolgáltassanak egy súlyosan összevert tisztviselőnek. Hatieganu rendőrkvesztort eddig is olyan embernek ismertük, aki fő-főgonddal vigyázott a rendőrség jó hirére. Ez az ügy pedig nem Morariu rendőraltiszt személyes ügye, hanem az egész rendőrség presztízs-kérdése. Hogvan ugrasztották szét a iaşii enzista-tanyát ? (Bukarest, julius 10.) Hétfőn délelőtt Mi- ronescu belügyminiszter lakásán állambiztonsági értekezlet volt, amelyen részt vett Armand Calinescu belügyi alminlszter is. A megbeszélés tárgya a iasii események voltak. Felolvasták a iasii szigurancafőnök jelentését. Iasiban a Vasile uccában levő étteremnek és kuglizópályának nincs működési engedélye s mivel ebben a helyiségben zajlanak le a cu- zista botrányok, a rendőrség be akarta csukni. Amikor a hatósági közegek megjelentek a vendéglőben, éppen gyüléseztek a cuzisták. Cnza professzort kérték meg arra, hogy oszlassa szét híveit, de ő azt válaszolta, hogy nem avatkozik a dologba. A karhatalmi közegek erre akcióba léptek s amikor látták, hogy a hallgatóság téglákkal és botokkal védekezik, könnyfakasztó bombákat röpítettek szét. Kilencvennégy embert letartóztattak és számos helyen házkutatást tartottak, mely alkalommal fütykösöket boxereket és ehhez hasonló támadó eszközöket találtak. Az egyik házban hitlerista röpcédulákat leltek. Könyvnapi kiadványokkal olcsó áron .gazdagítsa könyvtárát! Révész: Ady Endre élete, versei, jelleme. Nagyalak, fűzve Móricz Zz:. Bor, szerelem—------— Kemény Zs: Zord idők. Fűzve — — Markovics: Sánta farsang (A szibériai garnizon méltó párja, fűz. Kötve------ —----------Indul 7‘15 via Bodenbach Felszabadultak — — — Lei 60* 30* 60* 36* 60* 30* 30* Körmendy: Szederkényt Móricz Zs: Barbárok-------------------30*Babits: Bródy: Gólyakalifa —------— Felesége tartja el — — Manci------—-----------57" 60* 60« K9S Siessen megvenni mig a készlet tart. — Vidékieknek is a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén azonnal szállitja a KELETI ÚJSÁG Kiadóhivatala Cluj-Kolozsvár, Str. Baron L. Pop (voit Brassai ucca) 5. Aranyértéknél több a bizalom!Festés, tisztitás|»n CZINK cég fogalom.