Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1933-07-08 / 153. szám

4 KBlETlUjSffi ________ Szombat, '1933. pdîus 8. ’ BB—gl—B—W8W——■Bawaga—^8—BW^WMIMVBKyiiWUBt fflaUIIB.HiWB—1HBB3M Két fiatal házaspár esett áldozatául a sorocai bestiális gyilkosoknak í _____ .... Oroszországba akartak nászufra menni Erélyesen nyomozzák a négyes gyilkosság tetteseit (Bukarest, julius 7.) Néhány nappal ez­előtt beszámoltunk arról a borzalmas kegyet­lenséggel végrehajtott tömeggyilkosságról, amely a Soroeához közelfekvő Slobozia—Vo- roneauti község határában történt. Mint ismeretes, az egyik földmi vés ember a vizmosás mélyén két férfi és két nő meztelen holttestére bukkant. A hatósági vizsgálat fo­lyamán megállapitást nyert, hogy a holttestek Ziflenkel József 24 éves kereskedővel, Máli nevű feleségével, Grobe-rmann Hermannal és feleségével azonosak- A további nyomozás •órán megállapitást nyert, hogy a két házaspár a közeli napokban lépett házasságra Falticeniben és át szándé­koztak szökni Oroszországba. Ebből a célból felutaztak Sorocába és itt érint­kezésbe léptek a határmenti vidék csempészei­vel. Sorocában megegyeztek egy Heim nevű emberrel, aki megígérte, hogy mind a négyüket 12 ezer lejért átszál­lítja a Dnyeszteren. Éjnek idején indultak el útjukra, majd Uj- Sorocáuál a csempészek azt mondották a két házaspárnak, hogy lemennek a férfiakkal a Dnyeszter partjára, hogy a bozótokból előke­ressék a csónakjaikat. A férfiak eltávoztak és két csempész felügyeletére bízták a két nőt. Eövid idő múlva visszatértek a csempészek és azt mondták, hogy a férfiak már lent várják őket a csónakban. A két nő gyanútlanul ment a csempészek után. Azok pedig ugyanarra a helyre vezették őket, ahol a férjeikkel végez­tek. Megfojtották őket, mezítelenre vetkőz- tették a fiatal házasokat és holtestüket a viz­mosás fenekére lökték. A hullákat faágakkal és kövekkel beborították- A hatóságok beve­zették a nyomozást a gyanúsított tetteseknek mielőbbi kézrekeritésére- A hatóságok feltevé­se szerint ezelőtt két évvel is történt hasonló gyilkosság, amely minden valószínűség szerint ugyanazoknak a munkája lehetett, mint akik olyan kegyetlenül végeztek a két zsidó házas­párral. iindbergfa csatlakozik Ba!bo légi flottá jékoz (Newyork, julins 7.) Lindbergh ezreden teljesen felkészülten várja Labradorban Balbo olasz repülő flottáját, amelyhez ő is csatla­kozni fog. Lindberghet elkíséri a felesége is, aki megtanulta a rádió kezelését s a rádiós szolgálatot fogja teljesíteni férje mellett. Amint Izlandból jelentik, a köd most felszál­lott és Balbo repülőflottája szombaton reggel indul útnak. Öreg diákok Véndiáktalálkozók napjait éljük. Találkoz­nak a tízévesek, húsz-, harminc-, ötvenévesek és eljöttek a hatvanegyévesek is, akik most már minden évben igyekeznek találkozni egy­mással..^ Van valami megható, ahogy vala­mennyijén ragaszkodnak diákkorukhoz és nagy szeretettel őrzik emlékeiket. A hatvanon felül hangoztatják leg jobbam, hogy még diáitok. Ez talán a legszebb. Elnéz­tem, ahogy didkoskodtak az öregek, az idő alatt meggörnyedt vállal, kopaszon, vagy az ünnepélyes fekete kalap alól hivilágló hófehér hajszálakkal. Úgy szaladgáltak a városban, ahogyan éppen öreg lábaik megengedték, mintha minden emléket fel akarnánk keresni azon a napon, amikor ismét diákok. A vala­mikori hagyományos érettségi gavallérbot bi­zony velük öregedett, ki tudja, hány -Váltotta fel már azóta. De vannak, akik azt állítják, hogy megőrizték az eredetit és most azzal in­dulnak a régi városba, régi fiatalkoruk utóm. Egy azonban bizonyos, az öreg gavallérok nem gavallérságból hordják most magukkal a bo­tot, hanem erősen rátámaszkodnak, hiszen van közöttük, akiknek nyolcvan-kilencven esztendő nehezedik a vállaira. Diákebédet ettek a régi konviktusban a fekete zakós, régimódi divatu diákok, keresték a kollégium folyosóin az érettségi képet, hogy kik vannak még közülük életben, hogy min­denkit számon tcurtsanak. Akik már a temető­ben voltak, azokat ott keresték fel, tanáraik­hoz is oda zarándokoltak el. Délután aztán rózsabimbót tűztek a régi kabát gomblyukába és elindultak az igazi diákélet után, megkeresni az élőket. A régi kedves leányosházakat, az uccát, a házai, almi valaha egy-egy szép szempár várta őket és próbálták eljátszani újra fiatalkorukat, ami bizony nem egy akadályba ütközött. A város is megváltozott, Ők maguk is már csak az em­lékekben éltek, meg aztán az egykori leányos- házakban már csak öreg nagymamák fogad­hatták a fiatalt játsiÓ diákot, ami egy kicsit elmosta a játékos nap tarka színeit. És aztán az uccák, az emberek... Mintha egy kicsit idegen volna a város. Itt volt egy törpe, sárgára meszelt ház valamikor s azóta nagy, emeletes ház falta fél két három társá­val együtt. Ott egy kis átjáró ucca Volt, ro­mantikus zugokkal s most széles aszfalt szar bott mindent egyenesre és ridegre. És aztán a régi kiskocsmák, a diákmulatozások szem­tanúi... Hova lettek? Csoportosan leerest ék, de eredménytelenül. Aztán megindultak egyen­ként, kiki a maga kedve szerint, hogy hátha igy többre jutnak. De nehezen ment, sokat kel­lett kérdezősködni mindenfelé, mert hiszen volt közöttük, aki húsz, harminc év óta, mit valahol Erdély félreeső zugában töltött, most jár itt először. Megváltoztak az idők, megvál­toztak az uccák nevei, a régi feliratokat hiába keresték. Megható, ahogy ragaszkodnak diákkoruk­hoz. Minden kis emléket számon kémek, mint­ha az életüknek ez a szakasza volna a legna­gyobb kincsük. Talán igy is van, régi mon­dás, hogy szép élet a diákélet, amelynek emlé­keiből egy életre való fűszert lehet elvinni. Vájjon mi, mostani diákok, mit viszünk magunkkal? Elég lesz-e ez a csemege, amit eddig kaptunk, az élet további keserűségeinek megédesitésére? Nem tudom, hogyan lesz, de nagyon várom a mi találkozónkat. Mert a mai diákélet másabb mint valaha, küzdelmes, szo­morú, mint maga az élet. Szeretném megtudni, hogy az idő mit szűr le belőle, mit mos szép tiszta és kedves emlékké, amit majd érdemes lesz felkeresni hatvan év múlva is. Vannak az öregek közt is, akik azt mond­ják, hogy a diákélet régen is küzdelmes volt és korántsem olyan gondtalan, kalandos és szép, mint amilyennek most látják. Csakhát az idő... Tisztára mossa és megszépíti, amiben valaha, egy kis csirája is volt annak a szép életnek, amit most fel akarnak idézni. És úgy adja, mintha csak az lett volna. A hatalmas ur, az idő, talán vélünk szem­ben sem, lesz szűkmarkúbb. Keresni fog, vagy maga alkot valami szépet a mi életűnkből is, amit kárpótlásként ad mindazért, amit most elfelejtett adni nettünk. Csak egy a baj, hogy akkor mi is botra támaszkodva, fehér hajjal vesszük azt a szép emléket, ami talán a való­ságban soha sem volt a miénk. Bözödi Jakab György. Most heti előfizetnie a Ítéleti mert annak a páratlan méretű érdeklődésnek hatma alatt, meüyei olvasóközönségünk Csathó Kálmán eve de ti, sehol meg nem jelent, legújabb regényét fogadta, elhatároztuk, hogy-eleget teszünk a hozzánk min denimnen beérkező megkereséseknek és mindazoknak, akik legkésőőö julius 2Q-áig előfizetnek a Keleti Újságra, visszamenő­leg díjtalanul megküldjük az összes eddig megjelent folytatásokat tartalmazó lap­számainkat. Ezzel is elősegíteni kívánjuk, hogy a magyar közönség minél kevesebb anyagi áldozattal jusson hozzá ahhoz a rendkívüli élményhez, melyet a „ Tekints ide — Tekints odafí ez a szenzációs érdekességü, a békebeli Nagyváradon ját­szó, valóban megtörtént eseményeket, tényleg élő szerep­lőkkel és utolérhetetlen szinességgel lepergető regény min denki számára jelent.

Next

/
Thumbnails
Contents