Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1933-07-05 / 150. szám

Szerda, 1933. julius 5. KeletiUjskg % Hatvan és ötven év ötéin Két nevezetes érettségi találkozó Kolozsváron — A ref. kollé­gium véndiák ünnepségének szomorú eseménye, hogy mint igazgató, utoljára szerepelt a nyugdíjba vonuló Kovács Dezső (Kolozsvár, julius 4.) Két ritka érettségi találkozó volt Kolozsváron. A 61 év­vel ezelőtt érettségizett egy­kori unitárius kollégiumi diákok találkozójáról már előre beszámolt a Keleti Újság. A szép ünnepély, amelyen az öreg diákok kö­zül dr. Kiss Mór ny. egye­temi tanár, Dombi János és Sándor Gergely ny. lelkészek és Árkossy Béla ny. bányafőta­nácsos jelentek meg, dr. Boross György püs­pök és Gál fi Zsigmond igazgató részvételével ünnepélyes formák között folyt le. Ugyancsak most tartottak találkozót a ko­lozsvári református főgimnáziumban az 50, 40, 30, 20, és 10 év előtt ott érettségizett diákok. Délelőtt a diszteremben kezdődött az ünnepély, ősi szokás szerint, Istentisztelettel. Barabas Árpád mondott imát, Deák Ferenc prédi­kált. Az ötven év előtti érettségizők közül jelen voltak az imát mondó magyarókereki lelkészen kiviil Bethlen Balázs gróf és G y a 1 u i Farkas dr. Kovács Dezső igazgató szép be­széddel üdvözölte a régi diákokat, az intézet nevében- Az összes évfolyamok nevében Gya- 1 u i Farkas válaszolt. Midőn a mi osztályunk húsz év előtt az emlékeze­tes teremben találkozott — úgymond — a reggel tá­vozott ifjak, mint már az élet deléhez ért férfiak tértek vissza, pár órára, hogy az édes anyát, az alma matert üdvözöljék. Akkor azt hittük, hogy' az élet utján, a sza­kadékokon és veszélyeken már túl vagyunk és, hogy az Alkonyat nyugodalmas lesz nekünk, a munka után. évre reá jött a világháború. Szörnyű lefolyása és ysjYedményei után, mikor a civilizáció világszerte vissza­esett, mikor a gyűlölet, vadság, önzés és a tánc az aranyborjú körül tombol, aggodalmunkat az emberiség és a műveltség sorsa iránt csak az a hit és lelki erő oszlatja el, az a remény és bizalom a Gondviselésben, melyet ez intézet öntött lelkűnkbe. Ezért, ha félszá­zad után kritikai szemmel vizsgálom, hogy e kollé­giumban hogyan neveltek minket, ha vizsgálom a sok­szor elhangzott vádakat, mélyek szerint a gimnáziumok ha nem tanítanak elég oly praktikus tudnivalót, mely az életben szükséges, mégis azt érezem, hogy az hu­mánus szellem, a? erkölcsi érzésnek, a kötelességtu­dásnak a'haza szeretetének és a vallásos érzésnek az a légköre, melyben itt voltunk és mely lelkünket meg­töltötte, életerőt adott nekünk. Gyakorlati tudni­valóinkat meg tudtuk szerezni azután is, ámde azt az erkölcsi alapozás, melyet nekünk itt épitett ez a több százados nemes főiskola, mely egyúttal megszerettette velünk a tanulást és reászoktatott: künn az életben nehezen, vagy hiányosan jutott volna részünkre. Kivált az a bámulatos jellemvonása ez intézetnek, melynek Apáczai volt első, halhatatlan igazgatója, hogy az ideális lelkiség kifejlesztése mellett, mindig gondot for* . ditott a modern tudományos haladás ismertetésére. I Hálás szívvel és mély hódolattal hajlok meg a magyar ! művelődés e nag\ szerű vára és annak tanári kara előtt, mely, ha személyekben változott is az idők folyamán, megtartotta a bevált puritán és humánus, hazafias szellemet. Most az intézet Pártfogó Egyesülete, mely a kol­légium iránt való áldozatkész, segitö szeretet érzését akarja fejleszteni, közgyűlést tartott, Koleszár László dr. elnökletével, aki nagyhatású elnöki megnyitót mondott, mire Kovács Dezső igazgató az 50. év előtt végzett és megjelent három öregdiáknak, Barabás Ár­pádnak, Bethlen Balázs grófnak és Gyalul Farkas dr.-nak átadta az arany-diplomát, félszázad előtt tett érettségi vizsgájuk uj tanúsítványát. Kovács Dezső szeretetteljes elismeréssel vázolta mindhárom volt ta­nítványnak munkásságát. A közgyűlés letárgyalta a jelentéseket. Nevezetes határozata volt, hogy emlék­táblára jegyzi föl a világháborúban hősi halált halt intézeti tanárok é3 diákok nevét. Este a kollégium tornacsarnokában társasvacsora volt, melyen kegyeletes szokás szerint a kollégium va­lamelyik nagy emberéről emlékeztek meg. Ezúttal Tarkanyi György tanár magvas előadásában kegyelet­tel szólt Gyulai Pálról, aki e kollégium tanára volt és innen ment dicsőséges útjára Budapestre. A köszön­(Déva, július 4.) Hat év óta egyik betörés és lopás a másikat követte Déván. Az egyik dévai templomi betörés azonban végre a rend­őrség kezére juttatta Varga Lajos 19 éves fiatalembert, aki láncú Lázár 20 éves és Soi- mus Aurél 35 évas társával együtt 1927 óta Déván és Piskin 45 betörést követett el s igy mintegy 800.000 lej értékű holmit lopott össze. A rendőrség a tolvajok vallomása alapján felkereste gyulafehérvári, piski-i és bukaresti raktárukat is, amelyekben azonban csak na­gyon csekély összegű holmit találtak, a na­gyobbrészt pénzzé tették és elköltötték. Ügyükben a törvényszéki tárgyalás julius 1-én folyt le a dévai törvényszék előtt s itt a tök során Kovács Dezső emelt poharat, csupa szívvel és mélységes életbölcsességgel tele beszédben az ötven­éves diákokra, kiknek nevében Bethlen Balázs gróf mondott érzésteljes beszédet. A többi pohárköszöntőt Barabás Árpád, Gyalul Farkas és mások mondták. A vacsora alatt nagy gyönyörűséggel hallgatta a közön­ség Iádig Alfréd, szintén egykori diák művészi hege. düjátékát, Deili-Szabó ifjú zongoraművész zongorajáté­kát és az ifjúság diák-kardalalt, valamint Indlg Ottó pompás humoros felolvasását. Sajnos, Kovács Dezső, aki évtizedek óta végzi az igazgatás ezernyi teendőjét és idegölő munkáját, ezút­tal szerepelt utoljára, mint igazgató, mert hosszú és érdemes fáradozásai után, igazgatói állásáról lemon­dott. Lesz még alkalmunk öt s működésében végzett nagy eredményeit és érdemeit méltatni. Ezúttal csak azt a vigasztaló két körülményt említjük fel, hogy mint a bölcsészet tanára továbbra is fog tanítani és hogy ezután több ideje jut arra, hogy az irodalóm te­rén dolgozhassák, rendkívül tehetségét érvényesítse. Ugyancsak nyugalomba vonul Tárkányi György, a kol­légium nagyérdemű vallásprofesszora is. A félszázad előtt érettségit tett diákok 27-en vol­tak. Ma 9 él köztük: Barabás Árpád magyarókereki lelkész, Bethlen Balázs gróf, volt főispán és kormány- biztos, dr. Gyalui Farkas, ny. egyetemi könyvtárigaz­gató és iró, Hancz Jenő, ny. középiskolai tanár Er­délyben élnek. Barabás Samu lelkész Kábán, árkosi dr. Mihály József ügyvéd Budapesten. Ugyanott élnlek Olasz Károly nyug. táblabiró, dr. Végh Mihály nyug. pénzügyminiszteri h. államtitkár. Dr. Hugel József or­vos pedig Dárdán, Jugoszláviában él. Majdnem vala­mennyien üdvözölték a régi kollégiumot és az egy­kori diáktársakat. károsultaknak egész serege vonult fel. Azt le­het mondani, alig van Déván valaki, akit ez a há­romtagú banda, amelyhez három betö­résnél egy Toroczkai József nevű fiatalember is csatlakozott, ne lopott volna meg. Bravúrjaikat 1927-ben egy Sturek nevii kereskedőnél kezdték meg, ahol kitörték az üz­letnek falát és úgy hatoltak be a boltba, ahon­nan 30.000 lej értékű divatárut vittek el. Ahol szükség volt rá, az erőszaktól sem riadtak vissza. Adamutiu Remus piski-i lakos házánál az asszonyt találták otthon, rátámadtak, szá­ját rongyokkal betömték, félre dobták és mint­egy 6000 lej készpénzt vittek magukkal. Az asszony néhány perc múlva kiszabadította má- gát, azonban a csendőrség már nem akadt a betörők nyomára. Ringler Jenő dévai divat­kereskedő üzletébe a padláson keresztül törtek be és mintegy 50.000 lej értékű árut loptak ei. Straubert Oszkár dévai kefés házából mintegy 300.000 lej értékű ékszert vittek magukkal 1930-ban. Gerber József cipőkereskedőnél szin­tén a falat bontották ki és 10.000 lej értékű kész cipőt zsákmányoltak. A bíróság mintegy 45 rendbeli lopásért és betörésért Varga Lajost, láncú Lázárt és Soi- mus Aurélt 7—7 évi súlyos börtönre, mig To­roczkai Józsefet, aki csak három alkalommal segédkezett a betöréseknél 8 havi fogházra Ítélte. Toroczkai az Ítéletben megnyugodott, a I többi három betörő, akik között a vezér a leg- i fiatalabb Varga Lajos volt, megfellebbezte az Ítéletet. Fölvétel a nagyváradi orth. zsidó fiú- és leánygim­náziumba. A nagyváradi orth. zsidó hitközség közel félszázados fiú- és leánygimnáziumainak bármely osz­tályába első Ízben beiratkozni szándékozók helyük biz. tositása céljából haladéktalanul nyújtsák be a fölvétel iránti kérelmüket az iskola igazgatóságához. Mindkét gimnázium négy-négy osztályú. A fiu-gimnázium tal- mudthórával kapcsolatos. Benyújtandó okmányok: is­kolai, születési, ujraoltási s állampolgársági bizonyít­ványok. Folyamodványmintával s minden egyéb fölvi- lágositással készséggel szolgál az igazgatóság. Válasz­bélyeg melléklendő. gazdagítsa, könyvtárat áron 99 Könyvnapi Uiaă, olcsó Petőfi: összes költeményei------­Babits: Versek — Mikszáth: Noszti fiú esete Tóth Marival Móricz: Forr a bor----------­Móricz: Rokonok----------­Földi: Isten országa felé------------— Földi Meztelen ember — —------­Szitnyai: Nincs feltámadás — — — — Szomory: Gyuri------—-----------------­Zilahy: A lélek kialszik — —-----­Földi: • Szahara (3 kötet)—------­Katona: Bánk bán Lei 120*-----------§9 Lei 120-— Lei 8©*— — Pl Lei 60* — fü L?i 60’— Lei_60‘- Lei 60* Lei 80*— Lei GO‘- Lei 80*— Lei 18 U*— Vándor: Andrea a nap —------­--------■_Lei90* Lei 42*­Vidékieknek is a pénz és 10 lej portó előzetes be­küldése esetén azonnal szállítja a JKeleti Újság kiadóhivatala, Cluj-Kvár, Strada Baron L. Pop (volt Brassai ucca) 5. sz. alatt. Siessen megvenni, mig a Részlet tant! Hat év alatt mintegy §00.000 lej értékű holmit lopott össze a 19 éves betörőfezér bandájával Déván, Pískin, Gyulafehérváron és Bukarestben egész lerakataik voltak — A professzionista betörőt 7 évi súlyos börtönre ítélte a dévai törvényszék

Next

/
Thumbnails
Contents