Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-29 / 171. szám
Szombat, '1933. 'julius 39, KeletiUjs&g 3 Félmillió magyar ember 400 millió leje Egy kivihetetlen terv, amelyet „Marosvásárhelyen kellett vcjna letárgyalni“ »Egy érdekes gazdasági tervezet, amelyet Marosvásárhelyen kellett volna letárgyalni“ cim alatt a Brassói Lapokban háromhasábos cikk kifogásolja, hogy a Magyar Párt vezetősége, ennek közgazdasági szakosztálya s személy szerint magam is, nem tulajdonítottunk kellő fontosságot Kelly István aradi gyárigazgató gazdasági tervezetének, noha „a Magyar Pártnak évente minimálisan 53 millió lej tiszta haszna lenne e rendszer megvalósításából, nem beszélve arról, hogy uj életet, vérkeringést vinne Erdély magyarságának gazdasági tespesédésébe“. A cikk szerint „dr. Gyárfás Elemér ur, a közgazdasági szakosztály vezetője a következőképpen nyilatkozott a tervről: ...már leszögeztük álláspontunkat..., amely szerint teljesen illuzórius bármely gazdasági jellegű megmozdulás, amely az erdélyi magyarság helyzetén... akar segíteni, mert nyilvánvaló, hogy a magyarság helyzete csak az ország egész gazdasági helyzetének... stb. stb.“ E fölötte hézagos idézetnek a pontozott és stb.-ivel jelzett részeit kívánom mindenekelőtt kiegészíteni. E kiegészítésekkel az általam a pártvezetőség részére Kelly István tervéről adott vélemény a következőképpen hangzik: ...már leszögeztük álláspontunkat, hogy összes szakembereink egybenhangzó véleménye szerint teljesen illuzórius bármilyen gazdasági jellegű megoldási terv, mely az erdélyi magyarság helyzetén egyoldalúan és kizáróan csak a magyarság erötényezó'inek igénybevételével akar segíteni, mert nyilvánvaló, hogy miután a magyarság szétszórtan és összeszövődve él az ország többi lakóival, gazdasági helyzetének megjavu- lása csak az ország egész gazdasági helyzetének javulása esetén remélhető, mert enhek szoros függvénye.** Az olvasóra bizom annak megítélését, hogy mi a különbség a két szöveg között s mennyiben változott meg egyes részek kihagyásával az eredeti szakvélemény értelme, melynek helyességét érdemben aligha fogja bárki is két- ségbevonni. Második főkifogása a kérdéses cikknek az, ^ hogy Kelly István tervezetét miért nem vettük föl a közgazdasági szakosztály tárgysorozatába s a tervezett kisemmizésének minősiti azt, hogy őreá magára, illetve az aradi tagozatra bíztuk azt, hogy a szakosztály ülésén azt előterjesszék. E panasz teljesen alaptalan. A kívánság előterjesztésekor a szakosztály ülésének tárgysorozata már ki volt nyomtatva s az előterjesztendő határozati javaslatok ki voltak dolgozva. E javaslatok egységes elgondolás alapján, szervesen ismertették azokat a lehetőségeket, melyeket a szövetkezeti gondolat nyújtana az erdélyi magyarságnak. E gondolatkörbe a kérdéses tervezet nem volt beilleszthető- Emellett az előadói asztaltól s a pártvezetőség nevében csak olyan előterjesztéseket vehettünk föl a tárgysorozatba, melyeknek úgy gondolatmenetét, mint konklúzióit szak- , osztályunk és a pártvezetőség fenntartás nélkül már magáévá tette. Ezért voltunk kénytelenek Kelly István urnák, illetve az aradi tagozatnak azt válaszolni, hogy ha helyesnek Ítélik, módjukban áll javaslatukat a saját nevükben előterjeszteni a közgazdasági szakosztály ülésén, mely bizalmas és előkészítő jellegű tanácskozásokat folytatott, egész napon keresztül legfeljebb kétszáz és nem „2500 delegátus jelenlétében“, amint ezt a cikk tévesen írja. Semmi akadálya sem lett volna tehát annak, hogy a szakosztály tagjai megismerhessék a kérdéses tervezetet s azt esetleg magukévá is tehessék, ha az indítványtevő vagy aradi tagozatunk azt előterjeszteni óhajtotta volna. Nehogy azonban bárkiben is az az érzés támadhasson, hogy olyan mulasztást követtünk el, mely egyfelől megfosztotta a Magyar Pártot „minimálisan évi 53 millió lejtől“ s másfelől egy csapásra fellendítette volna a magyar- . ság gazdasági helyzetét, vagy legalább is alkalmas lehetne ennek számottevő megjavítására, szükségesnek tartom főbb vonásaiban ismertetni Kelly István tervezetének alapgondolatait. E terv szerint az erdélyi magyarság ösz- szessége vagy legalább is ennek az a része, mely a tervnek megnyerhető volna — Kelly szerint 100-000 család, vagyis egyelőre félmillió magyar ember — beszolgáltatná a pártvezetőségnek a birtokában lévő s életszükségletei beszerzéséhez szükséges Banca Naţionala bankjegyeket, melyeknek összegét — ugyancsak egyelőre és az első négy hónapra — Kelly István áOO millió lejben veszi föl. E bankjegyek ellenében a Magyar Párt vezetősége a beszol- gáltatóknak váltókat adna, kisebb 100, 500 és 1000 lejes címletekben s ezek tulajdonosai ezekkel a magyarpárti váltókkal vásárolnának élelmiszereket s egyéb szükségleti tárgyakat ugyancsak magyar eladóktól, kik kötelesek volnának ezeket elfogadni, viszont a pártvezetőség a csereképpen befolyt 400 millió lejnyi Banca Naţionala bankjegyet rövid lejáratra 6% kamat mellett kölcsön adná arra érdemes magyar embereknek. Az 53 millió lej évi tiszta jövedelem előállana egyfelől a kölcsön kamataiból, másfelől abból, hogy a csereképpen kibocgátandó magyarpárti-váltók kéthetenként %%-ot, vagyis évente 13%-ot veszítenének az értékükből, hogy ez az értékcsökkenés ösztönözze e váltók birtokosait a minél gyorsabb „körforgásra“. Az olvasóra bizom annak megítélését, hogy milyen kritikáknak tette volna ki magát a pártvezetőség akkor, ha ezt a tervet az előadói asztaltól és a saját nevében terjesztette volna elő Marosvásárhelyt a közgazdasági szakosztály ülésén. (Kolozsvár, julius 28.) Az erdélyi közönség azt a vasúti menetrendet ismeri és használja, ami a Hermes-kiadásban jelenik meg negyedévenként. Más menetrendet a mi közönségünk mondhatni nem is ismer, mert ez domboritja ki az érdeklődő számára az erdélyi vasúthálózat összeköttetéseit s mert három nyelven találja meg benne az olvasó a számára fontos útbaigazításokat. Románul, magyarul, németül. De ezt a menetrendet ismerik és árusítják külföldön is, éppen azért, mert három nyelvű. Igen érdekes és a mi viszonyainkra jellemző rendeletet adott ki most a vasút vezérigazgatósága. A rendelet megtiltja, hogy a menetrendet a vasúti ujságárusitók árusítsák és utasítja az állomások főnökségeit, hogy a forgalomban levő ilyen menetrendeket kobozza el. A rendelet magyarázatául azt adják, hogy a menetrend borítékán olyan színek vannak, amelyek alkalmasak irredenta propagandára. A fedőlap fehér papiroson, zöld alapszínnel van nyomva s a hirdetések rajta a fekete, kék, sárga színeken kívül tényleg piros szint is mutatnak. De ebből a szinvegyülékből nagyon nehéz az irredenta piros-fehér-zöldet kimagya- rázui. A kiadóról pedig egyenesen őrültséget kellene feltételezni, ha elhihető volna, hogy ilyen színkombinációval akart volna irredenta Mindezeket a kritikákat azonban szívesen vállaltuk volna, ha hinni tudtunk volna abban, hogy e tervvel tényleg javítani lehet az erdélyi magyarság helyzetén. A terv azonban teljességgel kivihetetlen, nemcsak azért, mert aligha fog akadni félmillió magyar ember, aki hajlandó legyen a zsebében, vagy fiókjában lévő 400 millió lej állam-érvényes bankjegyet kéthetenként félszázalékkal csökkenő s egyébként is probléma- tikus értékű magyarpárti-váltókra kicserélni, hanem elsősorban és főként azért, mert a stabilizációs nemzetközi szerződésekben a Banca Naţionala-nak biztosított privilégium alapján az ügyészség nyomban folyamatba tenné a megtorló eljárást a pártvezetőség ellen, mihelyt e bankjegyhelyettesitő magyarpárti- váltók kibocsátására vonatkozólag a prospektus a nyilvánosság elé kerülne. Való igaz, hogy nem a mi hivatásunk a Banca Naţionala privilégiumának s a mögötte álló külföldi hitelezői érdekcsoportoknak vé- delmezése. Ezt nem tettük eddig sem, sőt illetékes helyen — a parlamentben — ismételten rámutattunk azokra a hátrányokra, melyek gazdasági életünket megbénítják e külföldi tőkecsoportok érdekeinek míndenekfölótt való kiszolgálása következtében. Egészen más azonban egy meglévő pénzügyi rendszer parlamenti kritikája és ismét más egy konkrét pénzügyi tervezet előterjesztése, mely a magyarság gazdasági/problémáinak megoldását arrogálja a maga számára. Saját szavunk komolysága ellen vétenénk, ha az erdélyi magyarság olyan impozáns megnyilatkozásai alkalmával, aminő a marosvásárhelyi nagygyűlés volt, a pártvezetőség nevében, vagy annak csak hallgatólagos jóváhagyásával is, olyan terveket csillogtatnánk meg, melyek megvalósításának technikai és jogi akadályaira elsősorban mi vagyunk hivatottak és kötelesek rámutatni. propagandát. Azonban a vasút nem akarja megérteni, hogy a többnyelvű menetrendnek miért van itt és a külföldön közönsége s miért nem vásárolja mindenki a vasút kiadásában megjelent menetrendeket. Azt hiszi, hogy ha elkoboztatja a többnyelvű kiadványokat, akkor a saját kiadása ki fogja elégíteni a közönség igényeit itthon is, a külföldön is. Mert ha komoly vplna a vád, akkor a vasútnak az igazságügyi hatóságoknál kellene feljelentést tennie, de nyomtatványok, sajtótermékek elkobo- zására nincsen joga másnak, mint az ügyészségnek. A vasutas egyenruha hatásköre nem terjed ki a sajtószabadság ilyen korlátozására. Érdekes, hogy mostanában kezdik belátni, milyen szerencsétlen dolog az idegenforgalom korlátúinak a fenntartása. Most kezdenek gondolkozni azon, hogy valamit ebben az ország* ban is tenni kellene az idegenforgalom érdekében. Hát be kell látni mindenekelőtt azt, hogy ilyen szellemmel, amely üldöz, nem lehet idegenforgalmat csinálni. De a vasút belföldi forgalmát, az állampolgároknak a vasút iránti rokonszenvét sem lehet igy felkelteni. A vasútnak a közönséggel szembeni magatartását egészen más szellem kell, hogy áthassa és irányítsa s hivatásának csak akkor tud kellőképpen megfelelni. S3 W H—< z .J ta l-3 w a A Mezőgazdasági Szemle ROMÁNIA MAGYAR GAZDATÁRSADALMÁNAK LAPJA Előfizetési dija egy évre 80 lej. Mutatványszámot bárkinek ingyen küld a kiadóhivatal: Cluj-Kolozsvár, strada Baron L. Pop (v. Brassaí-u.) 5. O C-, M f M M W a > < o as > Gyárfás Elemér. !A vasúi is irredenta vádat emel és menetrendet koboztat el