Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-28 / 170. szám
Keresztur és Nagybánya példája — Leányaink uj utakon — Julius hó 30-án Székelykeresztunon háztartási-gazdasági tanfolyam nyilik meg, melyen egy hónapon át reggeltől estig elméleti, főleg azonban gyakorlati oktatásban részesülnek a jelentkező lányok. Rendezi ezt a tan folyamot az Unitárius Nőszövetség a Romániai Magyar Nők Központi Titkárságával együtt. Meleg elismeréssel üdvözöljük a rendezőket, hogy megértve az idők szavát, mely leányainkat, asszonyainkat a gyakorlati pályákra szoritja, módot nyújtanak arra, hogy a szükséges és hasznos ismereteket elsajátíthassák, hogy férjük, atyjuk mellett értelmes és értékes munkaerők lehessenek. Erdély magyarságának nyolcvan százaléka gazdálkodó, földművelőJogosan kérdezhetjük: kell-e tehát nőink számára gazdasági tanfolyam? Égetően szükséges- És hisszük, hogy ennek a tanfolyamnak sikere biztosítani fogja ezután több és nagyobb tanfolyam létesítését. A mostani tanfolyam vezetője dr. Nagy Endre, aki — ugyancsak Kereszturon fényes sikerrel vezetett már két nagy tanfolyamot férfiak számára. Hisszük, hogyha nőink azzal a szorgalommal, kitartással fogják háztartási, gazdasági munkáikat végezni, amint az irodákban dolgoznak, honnan rendre már csaknem mind távozni kényszerültek; ha főiskolát végzett, de állást nem kapó leányaink magas intelligenciájukhoz praktikus odaadást párosítanak, oly eredményt érnek el, mely személyüknek, családjuknak biztos megélhetést, függetlenséget, általános anyagi fellendülést biztosit. örömmel látjuk nőinket a megélhetés uj utján. Biztos sikerre számíthatnak. De a nagybányai lányokról sem feledkezhetünk meg. Most már nem csak a világhíres festőkolóniáról beszélünk, hanem a nagybányai Leányklub cukrászdájáról is a csodás, bájos ligetben. Mi ebben a csoda? Maga az előállása! A lányoknak nem volt pénzük, de volt leleményük. Száz lejes kamatmentes kölcsönöket kértek és kaptak sokfelől, azoktól, akik pártolták elszántságukat; a sok leány szedte össze azt a sok-sok apró és nagy, szükséges eszközt, tárgyat, bútort, amivel cukrászati konyhájukat ellátták, amivel a vendéglátó helyiséget meleg otthonná varázsolták. De valahogy el ne higyjük, hogy a hitetlenek károgása arról a bizonyos gazdasági válságról, ami napjainkat emészti —, ne akarta volna a törekvők kedvét szegni! Azonban a lányok igen helyesen azt felelték: „Hát mikor igyekezzünk, ha még most sem?“ A vendégek pedig sűrűn látogatják a ligetben a kedves kis fészket és sokan saját munkájukhoz is uj kedvet kapnak, látva a lányok nagy buzgalmát, elszántságát s hogy még akkor is hittek törekvésük sikerében, mikor Nagybányán is napokon át zuhogott az eső és kevés volt a vendég. De csak kisütött a nap s a klublányok mosolya, bájos magabizása tovább vonzza oda a vendégeket. Lassacskán már mindenki érdeklődik, hogy mi is van „a cukrászdával" és úgy tekintik mindnyájan, mint valami .,családi alkotást“. * Állás, kenyérnélküi maradó leányaink ne búslakodjanak, hanem elszántan fogjanak hozzá valamely vállalkozáshoz, valamely üzlethez, amire a közönségnek szüksége van; teremtsenek munkaalkalmat, mint a külföld leányai is... mint a nagybányai leányok- A társadalom segit aztán, de a munkának meg kell hogy induljon előbb. Az uj utón aztán rájuk köszönt a siker. Kovács DczsőnéEDISON SIOZGÖ MŰSORA. 1. A szenvrdéüyes szerelő szerelme. (Páratlan humora vígjáték). Főszereplő: Malek. II. Egy versenyló története. Rendkívül megható dráma. Főszerepben: Carl Gabriel. Vasárnap délelőtt 11 órakor 5 lejes helyárakkal matiné Curts Mahler regénye nyomán: „Napsugár kisasszony". OPERA MOZGÖ MŰSORA. Péntek: Ketten egy autón. (Schneider Magda, Ve- reóes Ernő). Hétfőtől: Az ördög éjszakája. (Gary Cooper), TénteU, 1933. 'julius 28. KbibtiUjsxg az üss^eoiwlás» előtt... József főherceg naplója borzalmas helyzetképet fest arról, bogy éheztek a háború utolsó szakaszában a magyar honvédek — „Előfordul, hogy a „Dörrgemüse“ férges!“ (Budapest, julius 27.) A Pesti Hirlap tárcarovata szemelvényeket közöl József főherceg harctéri naplójegyzeteiből, amelyeknek egyik részét a háború első feléről több nagy kötetben adta ki az akadémia. Hadd következzék itt az 1918 március kilencedikéről keltezett föl jegyzés: Úgy a 31-es, mint a 32-es honvédek ételét megkóstolom. Egy darab marhából 600 adagnak kell kikerülnie. De ezek borjuk, vagy éves tinók vagy üszők, amelyek éhen vándorolnak ide lábon, pihenés nélkül, tudj1 Isten honnét. Mire ideérnek, nem marad más belőlük, mint a bőr, meg a csont, annyira kimerülnek, lefogynak, hogy valósággal megdögölní jönnek ide. így az ember az elrendelt 200 gramm hús helyett 50—60-at kap, a csontot is beleszámitva. S ez a hús azután olyan, mint a csizmatalp. Ezenkívül az a kis kenyér, amit kapnak az emberek, már tiszta kukoricaliszt, útközben széjjelesik s a fele clpotyogva elvész. Csak azt a férges, néha teljesen ehetetlen szárított zöldséget, az úgynevezett „Dörrgemüse“-t kapják, amellyel jóllakni nem lehet, csak megbetegedni. Leves helyett, meleg, paprikás, zsirtalan szürke vizet kapnak. Az emberek láthatólag napról-napra soványodnak. De azt mondják hős magyarjaim: „Inkább haljunk mind éhen, mintsem hogy most meghátráljunk.4 6-án Melen voltara és a 20. honvédosztályt látogattam meg. Itt is le vannak soványodva az emberek. Kérdéseimre éhségről panaszkodnak és hogy gyengék már. Saját szemeimmel láttam katonákat és olasz asszonyokat, akik már bűzös lódögöt vagdaltak széjjel és a kékes húst papirosba csomagolva elvitték. A csehek a falvakban az összes kutyákat ösz- szefogdossák és megeszik. És összes, még oly éleshangu jelentéseim nem használnak semmit Választ sem kapok! — Nincs amivel segítsenek? — Ez így legjobb esetben néhány hétig tarthat, de azután csapataim legjobb akarata mellett is összeroskadunk. Talán még jókor jön Ukrajnából a naponta nagy garral hirdetett segítség. De azért jótállók, hogy csapataim az utolsó erejükig híven kitartanak. Csakhogy étkezés nélkül nem lehet küzdeni. Megint rémségesen válságos helyzetben vagyunk. A „I)örrgemüse“-re vonatkozólag az AOK gazdászati osztályából kaptam parancsot, amely szerint «o. • előfordul, hogy r. szállított „Dörrgemü se“ férges. Ez bár talán nem Ízletes, de teljesen ártalmatlan és igy a legénység által elfogyasztandó! — Ez jellemző belső állapotainkra. Hogy válaszomat Boroéviesnél továbbitották-e, nem tudom, de alig hiszem. Ezeket a sorokat több, mint félesztendővel az összeomlás bekövetkezése előtt jegyezte naplójába József főherceg. És a József főherceg által jósolt „néhány hét“ helyett még közel hét hónapig állták keményen a harcot, „étkezés nélkül“ is. ) Egy regáfi lepratelep hét betege áttörte az ostrom zárat s az egyik felügyelőt a rendőrségre hurcolta Ki* • Mikor elutasították őket, mulatni kezdtek egy korcsmában, ahonnan rendőrség vérié ki őket - Állandó rémületben él a környék lakossága (Bukarest, julius 27.) A tichilesti lepratelep betegeivel állandóan baj van. Nincsenek megelégedve a bánásmóddal, keveselik a nekik juttatott élelmet, a panaszokra pedig a felügyelőség azt hangoztatja, hogy a törvényes előírás szerint bánik velük. A leprások azonban mint a pokolból igyekeznek menekülni a telepről és állandóan rémületben tartják a környék falvait, mert váratlanul megjelennek az uccán, megszöknek a telepről és beülnek a korcsmákba bort és pálinkát inni. Legalább igy beszélik a halálra rémült falusiak. Tegnap nagy riadalmat keltett, hogy egy héttagú leprás csoport vonult végig a közeli Isaeea város főterén és egyenesen a rendőrségre tartott. A hét szerencsétlen beteg ember egy-egy darab kenyeret szorongatott a hóna alatt és panaszt tett a hatóságoknál. A rendőrkomiszár- nak elmondották, hogy chetetlenül rossz a kenyér s azt is drágábban kapják, mint máshol a fehér kenyeret és a méréssel is olyan szük- markuan bánnák, hogy mindég hiánya van a porciónak. Ennek a bizonyítására vitték magukkal a kenyeret, amely bizony fekete volt és szinte ehetetlen. A felháborodott leprás csapat megjelenése óriási megdöbbenést keltett a város közepén. A boldogtalanok eltorzult arccal, nyílt sebeikkel valósággal pánikot idéztek elő. A rendőrség igyekezett elszigetelni őket, de ez nem ment könnyen. Mikor a rendőrség udvarára értek, akkor derült ki, hogy a lepratelep felügyelőjét is magukkal hurcolták haragjukban, akit azzal vádoltak, hogy ő az oka a tarthatatla ( nul rossz állapotoknak. A megrémült embert közrefogta a hét elszánt leprás és arra kény- szeritette, hogy menjen velük. A felügyelő a rendőrségen panaszt emelt a betegek ellen, elmondta, hogy nem bírják fékentartani őket, szembeszállanak a telep vezetőivel, titokban alkoholt csempésznek be a telepre és holtrészegre isszák magukat, akkor pedig mindent összetörnek. A rendőrkomiszár nyomban kiszállt a pékmühelybe, hogy megállapítsa, mennyiben van igazuk a szerencsétlen leprá- soknak és milyen kenyeret mérnek ki nekik. Arra a meggyőződésre kellett jutnia, hogy az előírásoknak megfelelően történik a kenyér sütése és kimérése, igy tehát kénytelen volt a leprásokat panaszaikkal együtt elutasítani. A leprások erre beültek az egyik korcsmába, bort rendeltek és mulatni kezdtek. A rendőrkomiszár felszólítására sem távoztak, mire az egy csapat rendőrt küldött a korcsmába, akik kiverték a mulatozó leprásokat és elkergették őket a telep felé. Az eset nyomán szigorúbb felügyeletet rendeltek el a telepen, de az élelmezés a jelek szerint, nem változott. Pedig valami bajnak kell lennie, még akkor is, ha a felügyelők előírás szerint járnak is el. Hatóságilag kellene jobb élelmezést előirni ezeknek az emberi társadalom számkivetettjeinek, akiknek úgy sincs már egyéb örömük az életben, csak az, amit enni kapnak. Akkor nem molesztálnák a szomszéd városok rendőrségeit és nem veszélyeztetnék a környék lakosságának egyészségét időnként megismétlődő kitöréseikkel.
