Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-27 / 169. szám
KumUjsXG A TELEFON állandóan érfesifi az üzlefmenefröl 3oKAK számára nyaralás és gyógykezelés egyet jelent. A pihenés igen gyakran für- dőkurát és ásványvizkurát is jelent. Képzelje el, mennyi örömet nyújthat önnek a nyár, ha szokásos kúráján kivül egy bő weekend-programmot is felállít. Sinaia, Eforia, Bälde, Brassó, mindezen helyek sok kellemes szórakozást nyújtanak, tájakat, amelyek sikerrel ve9 í Néhány fürdC és üdülő1 hely telefondíj szabása: 5 pere 8-21 tközSIt Plnnto-Bukorísf , . . . 40 lei Călimaneşti-Bukarest . 60 „ herkulesfürdö-Buk. • 60 „ Szováta-Bukarest . 60 „ Dorna Vatra Bukarest 60 „ Tusnád-Bukarest • 40 „ Vizakna-Bukarest , í Constantza-Bukarest j Balelc-Bukarest ,. , . 60 „ szik fel a versenyt a Nyugat leghíresebb fürdőivel. Kitűnő szállodák, gyors vonatok, kellemes összeköttetés, megbízható légi forgalom áll a közönség rendelkezésére. Mindenki igyekszik az országot modernizálni, a nyaralást a nagy tömegek számára hozzáférhetővé tenni. A Sodetatea Română de Telefoane ebben a tekintetben is megtette a kötelességét. A legkitűnőbb telefonistákat küldte a nyaralóhelyekre, uj vonalakat szerelt fel, minden tisztviselőnek utasítást adott, hogy a közönséget gyorsan és kielégítően szolgálja ki. Hála a telefonnak, gyönyörködhet a tenger szépségeiben, élvezheti a hegyek ózondus levegőjét, anélkül, hogy elhanyagolná üzletét. A TELEFONÁLLOMÁS FELVILÁGOSÍTÁST NYÚJT AZ IDŐJÁRÁSRÓL Tudni akarja, milyen az idő Sinaiaban vagy Eforián, vagy milyen meleg van Vatra Dor- nein? Semmi sem egyszerűbb. Hivja fel az illető helység telefonhivatalát és a telefonista azonnal megadja a kívánt felvilágosítást. A dij az egyszerű telefonbeszélgetés dija. SOCIETATEA ANONIMĂ ROMÂNĂ DE TELEFOANE Li Csütörtök, 1933. Julius 27. Amerika forradalma Az orosz, az olasz, a német nagy kísérletek után megszületett a negyedik nagy kísérlet: az amerikai. Eoosevelt vállalkozása éppen annyira forradalmi, mint a Mussolinié, Staliné, vagy a Hitleré. Mindegyik a maga módja szerint egy korszakot betöltött hazugsággal akar leszámolni. Roosevelt azt mondja: félmegoldások nem megoldások. Ha nem nyúlunk be egészen mélyen gazdasági életünkbe, ha a megbetegedett alkatrészek eltávolítása helyett továbbra is csak a tüneti kezeléssel elégedünk meg, elbuktunk. Elbukott Amerika, elbukott a kapitalizmus, elbukott az a sokat emlegetett organizáció, amelyet egy német közgazdász annak idején Amerikanische Wirtschaftswunder-nek nevezett és könyvet is irt róla. Olvastam a könyvet. Julius Hirsch, német államtitkár tanulmányúton járt a prosperity hazájában és rendre megirta az amerikai termelés „példamutató“ különlegességeit. Olvashattunk a racionalizálás, a standardirozás, a normálizálás csodáiról, a futószalag rendszerről, a mozgólépcsőkről, a propaganda erejéről, a service jelentőségéről, az áruházakról, a szállítási ipar ördöngős kibontakozásáról. Ál- mélkodhattunk a gépek rettenetes hatalma felett- Még akkor nem volt meg a technokrácia elmélete, az tudniillik, hogy a gépek előbb- utóbb úgy pusztitják ki a munkaerőt, mint a fehérbőrüek kipusztitották az indiánokat. Nem akadt egyetlen amerikai sem, aki kétségbe vonta volna, hogy ez nem lesz min_- dig igy, ez a termelési vigasság. Az európai államok, főképpen a technika és a szervezés iránt mindig fogékony Németország sietve vették át az amerikai termelési módszereket. Csupán néhány iróember agyában ötlött fel & gondolat, hogy hohó, várjuk meg csak a végét. Hoover azonban még mindig reménykedett a porsperityben, noha körülötte recsegett-ro- pogott az egész amerikai gazdasági épület. Azután jött a nagy krach. Olyan összeomlás következett be, hogy ehhez ^hasonlítva bármelyik európai összeomlás kismiska. Amerika nem ismerte a munkanélküli segélyt, a kötelező munkásbiztositást, a máról holnapra hoppon maradás eshetőségét. Az amerikai munkás vak bizodalommal fizette a részleteket a saját ház, a saját autó birtokba vételéért és amikor nem volt miből fizetni tovább, a végrehajtók még a párnákat is elvitték a feje alól. Az amerikai munkanélküli nyomorában, kiszolgáltatottságában rettenetesebb napok elé nézett, mint a legutolsó üzemi helyéről kicseppent balkáni bányamunkás. Jött Roosevelt. Diktatórikus hatalmat követelt magának. Először is megdöntött egy legendát. Azt tudniillik hogy a dollárnak nem szabad esnieSzándékosan elrontotta a pénzt. Amerikában annyi az arany, hogy a dollár igazán szilárd maradhatott volna. Roosevelt fütyült reá. Úgy vélekedett, hogy az árakat kell emelni, mert csak ebben az esetben térül meg a javak termelési költsége, azaz csak ebben az esetben érdemes termelni. Másik elképzelése, hogy az árukat csak azok veszik meg, akiknek van pénzük- A munkabéreket tehát nem szabad lenyomni, mert ha a munkás még kevesebbet kap, akkor még kevesebbet vásárolhat és a felhalmozott kész. letek még kevesebbet, úgyszólván semmit sem érnek. A munkabéreket inkább emelni kell — éppen azért, mert válság van — ugyanakkor azonban le kell szállitani a munkaidőt is. így született meg a negyvenórás munkaidő. _ Ám ugylátszik negyvenórai munkaidő is sok manapság- Az amerikai termelés ez év első felében közel harminchat százalékkal emelkedett, ellenben az eddig foglalkoztatott munkások száma csak hét százalékkal. Le kell hát szállitani a munkaidőt, ha nem is olyan mértékben, ahogyan a tehnokraták elképzelik, akik azt. vallják, hogy két-három órai napi munkaidő is inkább sok, mint kevés. A minimál bérek uj szabályozása és a munkaidő hatósági ellenőrzése talán javítani fogja a munka alkalmaztatások indexét. Ez azonban mind nem elég az üdvösségre. A gyáripar túl volt méretezve a prosperity idején is, éppen úgy, mint a dollár magas kurzusa, ez sem, az sem feleltek meg a valóságnak. Teljesen kizárt dolognak tetszik, hogy belátható időn belül ismét annyi munkás dolgozzék üzemekben, mint a nagy konjunktúra idején. Tehát vissza kell telepíteni a városi munkásságot a mezőre. Egy uj népvándorlásnak kell megindulnia, amelynek jelszava: vissza a földhöz! Kezdődjék el ismét a pionérok korszaka, amikor ásóval és kapával kell felvenni a küzdelmet a természet viszontagságai ellen. Az individualitás hires hazájában a kényszerköltözködés, a helyhez kötöttség — mi volna ez, ha nem a legszabályosabb forradalom?! Roosevelt megrendszabályozza a tőzsdéket is. Az „agy vezérkara“ úgy látja, hogy a közönség egy része „ellenforradalmár“, azaz spekulációkkal lenyomja az árakat, amikor azoknak emelkedni kell. Hát majd segítünk rajta. Elvonjuk a hazárdirozó közönségtől a lehetőséget, hogy a mi bőrünkre tovább folytassa kisded játékait. így Roosevelt. Vájjon ér el majd kézzel fogható eredményeket? Tény, hogy az árak, tiz nyersanyagot véve alapul, a diktatórikus rendelkezések életbeléptetése óta az 1924—1925. évhez viszonyítva csaknem a felével emelkedtek. Mellesleg ez az üzleti év az, amelynek színvonalára akarja Roosevelt visszaállítani az amerikai gazdasági árakatAz is tény, hogy egyes iparágakban nagy fellendülés mutatkozik. Az automobil-ipar, az acél-ipar hatalmas megrendeléseket kapott, a vasutak és az áruházak bevételei észrevehetően emelkedtek, a kínálat görbéje csökken, a kereslet görbéje felfelé ível. Uj csodákra természetesen aligha számíthatunk! Egyáltalában ne várjunk csodát,
