Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-20 / 163. szám
Csütörtök, 1933. julius 20. KUETlUjsm 'J VIL ólyom szerkesztő úr a szerkesztőségből vacsorára ment, bizalmas vacsorára, a Zöldfa-vendéglő külön szobájába, ahol politikai természetű megbeszélése volt az Iparos-kör vezetőségével- Az Iparos-kör vezetősége demokrata elveket vallott ugyan, Sólyom szerkesztő úr pedig a kormányt támogatta lapjában, néhány koccintás után azonban már sikerült közös plattformra jutniok, mert a kormány bizalmasa bevallotta, hogy nem szívügye, sőt nem is meggyőződése az a politika, amit támogat. *• — Ez nálam csak ipar, — mondta- — Éppen úgy, mint Veres uramnál az, hogy asztalt csinál, ő is kénytelen akárhányszor olyan asztalt csinálni, ami neki magának nem tetszik, de a megrendelő úgy kívánja. És annak a kívánsága parancs, mert ő fizet- De néha azért Veres uram is farag az asztalra egy kis díszt, a szíve szerint, amiben gyönyörűségét találja. Ilyen apró díszeket faragok ón is, amikből kitetszik az igazi meggyőződésem- Holnapra is írtam egy kis cikket, arról, hogy a színház ne csak a páholyban ülőknek játsz- szék, hanem mindenkinek, aki befizetett, tehát a karzatnak is! Jól odamondtám benne az uraknak! Keményen!... Mert az igazság az, hogy az ország sem csak az uraké, hanem édesmindnyájunké, akik adót fizetünk! Igaz-e? — Igaz bizony! — bólintott rá Veres uram— Ezt kék, hogy valaki megmondja fenn az országgyűlésen! — Hát ez az! Veres uram! — kapott a szón Sólyom. — Ezt kellene megmondani, de úgy, hogy megértsék! Ezt és még sok egyebet! Mert nem jól van ez, ahogy ma van! Az utolsó szavaknál Andornaky Esztire gondolt és olyan őszinte keserűség reszketett a hangjában, hogy a vendéglátók összenéztek. — Ez volna a mi emberünk! A szerkesztő észrevette a hatást és azt gondolta: addig kell ütni a vasat, amíg meleg! Hát ütötte is és mert közben ő maga is belemelegedett a meggyőződésbe és az elkeseredésbe, szorgalmasan locsolgatta, hűtögette a belsejét az itallal, amitől azonban csak még jobban lángolt. A haragja is, a bosszúja is és honfibánata is. Annyira, hogy eszébe se jutott, hogy talán egy kicsit túlságosan is megnyomta az este a tollat, mert máris magán érezte a képviselői immunitás köpenyegét. Hiszen, ahogy jelenlévő barátai szavából kivette, az egész iparosság szívvel-lélekkel mögötte sorakozott, a többi pedig, a választás, csak merő formalitás. Nem emlékezett rá pontosan, hogy hogyan és mikor került haza, de reggel, mikor felébredt, a fejfájáson kívül az a kellemetlen érzése volt, hogy valami rettenetes ostobaságot követett el, amiből alighanem baj lesz. Gépiesen nyúlt az újság után, amit minden reggel odakészitettek az ágya mellé, s abban a pillanatban világosság gyúlt az agyában. A cikk! Hát persze! E miatt volt az álma olyan nyugtalan és... De talán csak volt annyi esze annak a segédszerkesztőnek, vagy, ha annak nem, hát a mettőrnek, hogy nem adták ki azt a marhaságot? Ideges mohósággal nyitotta ki az újságot és szeme előtt karikákat hánytak a betűk, mikor meglátta feltűnő helyen és feltűnő szedéssel: „Tekints ide, tekints oda!...“ — Jaj! A gazemberek! — suttogta ernyedten és leejtette kezét a lappal együtt a takaróra. — A gazemberek! Megöltek! Hát hogy is lehettek olyan lelketlenek, hogy kiadták? Ahelyett, hogy megakadályozták volna minden erejükből, még ha ő ragaszkodott volna is hozzá, hogy megjelenjék, ha kiabált volna és elcsapással fenyegette volna is őket... Vagy legalább csak szóltak volna, hogy enyhítsen ezen a brutális marhaságon, amit első dühében odakanyarított!... Hirtelen csalóka reménysugár villant meg I benne: hátha nem is olyan brutális az a cikk? Talán azért is nem szóltak, mert nem találták annak? Lehet, hogy Ő rosszul emlékszik és talán nincs is benne semmi, amit bárki is zokon vehetne? Vagy talán enyhítettek rajta? Lehet, keresték is, de persze nem tudták, hogy ő hol vacsorázik és... Olvasni kezdte és pillanatról-pillanatra érezte, hogy hogy száll le minden vér az agyából, mert a cikk úgy jelent meg, minden sze- lidítés nélkül, ahogy megírta, sőt Sólyomnak úgy tetszett, hogy még sértőbb, mint amilyennek hitte. Rettenetes volt, pláne így nyomtatásban és ezzel a feltűnő szedéssel. Nem is emlékezett rá, hogy valaha is olvasott volna ilyen példátlanul durva támadást... Bár, — ezt még rémületében is kénytelen volt megállapitani, — remekül volt megírva! Annyira kitünően, hogy mégegyszer elolvasta és elképzelte, hogy azóta már a fél város erről beszél és bizonyosan mindenki neki ad igazat, meţt az, ami ott tegnap este a színházban történt, valóban olyan arculütése volt a közönségnek, amit nem lehet eltűrni... — Ügy van! — kiáltotta kiugorva az ágyból. — Ez az igazság! Ezt be fogja látni mindenki! Az egész város a pártomon van! Mindenki! Azt az egy-két hencegő frátert kivéve! Majd meglátjuk, hogy lehet-e hatalmaskodni az egész közvéleménnyel szemben!... A keze azonban valósággal citerázott, mialatt a zsilettel az arcán babrált, mert beret- válkozásnak igazán csak a legnagyobb fantáziával volt nevezhető az a művelet, amit véghezvitt és ami abból állott, hogy a szappant lekaparta a képéről, a szakállt azonban rajtahagyta. Csak akkor nyugodott meg némileg,- mikor eszébe jutott, hogy ilyenkor a huszárok még kint vannak a gyakorlótéren vagy a ka-, szárnyában és hogy egészen nyugodtan elmehet a szerkesztőségbe, nem érheti közben semmi veszedelem. A kávéházat mégis elkerülte ma reggel és egyenesen a szerkesztőségbe ment, oda is felhúzott fedelű konflison, amiért rögtön elszalasztottá a gazdasszonyát, annak nem kis csodálkozására, mert hiszen a kocsit messzebbről kellett hozni, mint amennyire a szerkesztőség volt. — Nem érzem jól magam! — mondta neki Sólyom magyarázatul, amiben igaza is volt, mert valósággal a hideg rázta, minden szilárd elhatározása és megnyugtató okoskodása ellenére is. — Azt hiszem, lázam van! Ez az érzése azonban csak addig tartott, amíg a szerkesztőség előtt ki nem szállt a kocsiból- Mert abban a pillanatban egy idősebb hölgy lépett oda hozzá, két kezét nyújtva felé és azt mondta: — Nagyon köszönöm, hogy megírta az igazat, szerkesztő úr! Mert csakugyan gyalázat, ami itt folyik!... Én özvegy Fazekasnó vagyok. És nagyon köszönöm még egyszer, hogy felszólalt a tisztesség és a jó erkölcs nevében!... .(Folytatjuk). , \ Turistanaptár : „AURORA“ SPORTKLUB turistaszakosztálya julius ?3-án a következő túrákat rendezi: Autóval Félix- és Püspökfürdőre. Indulás vasárnap reggel fél 4 órakor. Részvételi díj tagoknak 140, vendégeknek 150 lej. Vezető: Major Ilonka. — Autókamionnal Reketó—Dobrin. Indulás vasárnap reggel fél 4 órakor. Részvételi dij tsgdknak 30, vendégeknek 35 lej. Vezető: Major Gyula. — Gyalogtúra: Hldegszamos— Riskavőlgy. Indulás szombaton este. Az autóskirán- dulásokra jelentkezni lehet az Izrael-féle szücsüz- letben és a klubhelyiségben (Str, Iorga-Jókai u. 5.) Az indulás minden túrára a klubhelyiségtől történik. E. K, E. turistaszakosztálya julius 23-án, vasárnap a következő kirándulásokat rendezi: Autős-turák: Püspök—Félixfürdőre. indulás reggel 3 órakor. Részvételi dij tagoknak 140 lej, vendégeknek 150 lej. Vezető: Ziegler L. Jelentkezni lehet az egyesület székházéban és Szabó Jenő-cégnél. Marosuj- várra. Indulás reggel 6 órakor. Részvételi dij 60, illetve 70 lej. Vezető: Székely. Radnót, Dicsőszent- márton, Medgyes (égő gázkut), Bázna-fürdő. Indulás szombat este 8 órakor. Részvételi dij 140, illetve 150 lej. Vezető: Bogyó L. Gyalogos-túrák: Kányaföi messzelátó Bongárpatak-völgye, Csigadomb, Szu- csági forrás, Szászfenesi vízmüveknél fürdéssel. Indulás reggel 6 óra 45-kor. Vezető: Kardos B. Bükk- gerinc, Mikes, Peterd, Tordai-hasadékba, Torda- fürdő. Indulás reggel 5 órakor az EKE-ház elől. Székelyföldi körkirándulás, 7 napra. Indulás aug. 5-én éjjel 12 órakor. Részvételi dij, tagoknak 400, vendégeknek 450 lej. Vezető: Ziegler L. Jelentkezni és részletes turatervet megismerni az egyesület székhazában és Szabó J. cégnél lehet. HAGGIBBOR turisztikai szakosztálya julius 23-án autós-kirándulást rendez a Géczivár, Járavlzéhez (a fűrésztelepig). Részvételi dij tagoknak 75, vendégeknek 85 lej. Indulás reggel 5 órakor, a Hag- gibbor klubtól, ahol minden este fél 8-tól fél 9-ig lehet jelentkezni. Vezetők: Sándor Samu és Weisz Ignác. — Gyalogos kirándulást a Gorbó-völgyébe, Zádor Árpád vezetésével, indulás reggel 7 órakor a klubtól. — Julius 2-én szombat esti indulással 4 napos kirándulást a Gylikostóhoz, Kolozsvár, Maros- vásárhely, Szováta, Gyergyószentmiklós, vissza Gyér gyószentmiklós, Borszék, Szászrégen, Kolozsvár útiránnyal. Indulás szombat este 11 órakor, visszaérkezés szerda éjjel. Részvételi dij 350 lej. Vezető: Erős László. KOLOZSVÁRI IFJÚSÁGI KERESZTYEN EGYESÜLET augusztus hó 5-19-éig terjedő időben tanulmányi kirándulást rendez. Útirány: Kolozsvár, Nagyvárad, Püspökladány, Debrecen, Nyíregyháza, Sárospatak, Miskolc, Lillafüred, Gödöllő, (Jamboree)), Budapest, Balat or szárszó, (Tihany, Füred stb.), Budapest, Kecskemét, Szeged, HódmezőváI sárhely, Békéscsaba, Nagyvárad, Kolozsvár. A részvételi dij személyenként, melyben benne van az útiköltség. ellátás is, 1900 lej. Az útlevelet mindenki maga kell beszerezze, írért mindenki egyéni útlevéllel utazik. Férj és feleségnek és a 18 éven aluli gyermekeknek csak egy ut.evől kell. Jelentkezni lehet julius hó 2S-áig levélben, vagy személyesen az „Ifjú Erdély“ kiadóhivatalában, Kolozsvárt, a református theologian. KOLOZSVÁRI KATHOLIKUS KÖR julius 23-án, vasárnap Kérő fürdőre rendez kirándulást. A kiránduláson résztvenni óhajtók julius 21-én este 7 óráig jelentkezhetnek Katona-sütöde (telefon 90) és" Ober- ding Antal nagyvállalkozó (Főtér 21. sz. Telefon: 625.) Indulás vasárnap reggel 7 órakor. Részvételi dij személyenként 50 lej. Étkezésről mindenki gondoskodhat, vagy a fürdő vendéglőjében étkezhetik. „KOLPING“ LEGENYEGYLKT turistaszakosztálya a Nagyváradi Atlétikai Club turistaosztályának meg hívására julius 23-án autós-túrát rendez a Dregán- völgybe. Részvételi dij 80 lej. Turavezetök: NAC- tól Stern Zoltán, a „Kolping“ részéről Györke Márton. A kirándulással indul el a „Kolping" turisták törzsgárdája 8 napos bihari nagy túrára, amikor bejárják a Szamosbazár, Ctcdavár, Eszkimó jég- és Oncsószai csontbarlang vidékét. Mindkét túrára jelentkezni lehet a Legényegyio: Brassai ucca 3. szám alatt levő helyiségében. Vendégeket szívesen lát az egyesület. TENNIS CLUB turistaosztálya julius 23-án, vasárnap fürdökirándulást rendez a Cegei-tóhoz. Indulás reggel fél 6 órakor. Vendégeket, »kik kellemesen akarnak szórakozni, fürdéssel, csolnakázással, vagy halászassa!, az „Erdélyi Balatonon“ szívesen lát az egyesület. Jelentkezni lehet minden este 8—10-ig a klubhelyiségben, (Kossuth Lajos u. 10. sz. II. em.)