Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1933-07-18 / 161. szám

9 KeletiUîsâg mmmmmmmmsammm Kedd, 1933. 'julius 18. A német horogkereszl álma a Bafti-len^erlőE Erdélyig Interjú dir» Lttdtlte-vel a német Keleti Szövetség elnökével Hitler az emberiség harmadik évezrediének vezére! (Berlin, julius 17.) A berlini műegyetem aulájában találom meg dr. Lüdtkét, a német keleti szövetségnek, az utóbbi időben oly sokat emlegetett Deutscher Ostbundnak vezetőjét 40— 50 esztendős nriember, magasrangu, rohamcsa- patos parancsnoki egyenruhában jár és foly­ton beszél az áhitatosan figyelő ifjúsághoz. Egyébként a német nemzeti szocialista párt gazdaság-politikai szervezetének egyik előkelő munkatársa. — A nemzeti szocializmus mindig élt és diadalmaskodott Németországban azokban az időszakokban — úgymond dr. Lüdtke, — ami­kor nagy vezéregyéniségek irányították a né­met nemzetet. l)e az ilyen jövőt jelző, nagy­szerű korszakokat mindig soron követte a libe­ralizmus periódusa, amely együtt jár a Nyu­gat felé vágyódással, a beteges, Nyugatra és Délre törő némtet imperializmussal, amely a németséget eltéritette igazi küldetésétől. Nemzeti szocialisták voltak — dr. Lüdtke elképzelésében — I. Henrik német császár, a Keletet kolonizáló német lovagok és nemzeti szocialista volt maga — Nagy Frigyes is. Bar­barossa Frigyesnek és II. Vilmos császárnak csak gunykacaj és megvetés jár ki Lüdtke dr. részéről. Ezekkel a nyugati imperialistákkal, ezekkel a német küldetést meghazudtoló törté­nelmi figurákkal szemben ugyanolyan gyűlö­letet és idegenséget érez a nemzpti szocializ­mus ifjú hadserege, mint a marxizmussal, vagy a liberalizmussal szemben. — A nyomorult polgári szellem ugyanúgy pellengére kerül, mint az 1918-as forradalom nyugatoskodása s nem is csoda, hogy ez a for­radalom csak szégyenteljes zendülés volt, hi­szen a Keletnek egyetlenegy képviselője sem vett benne részt. — Ezzel szemben a nemzeti szocialista for­radalom, amelynek vezére Adolf Hitler, az emberiség legnagyobb tette volt. Hitler, az osztrák, a keleti németek közé tartozik és pró­fétai megérzéssel jelölte meg a németség vég­célját: Meg kell állítanunk a germánok Nyu­gatra való vágyódását, Keletnek kell fordíta­nunk a német ábrázatot, Ez az Adolf Hitíer, akinek zsenialitását a közönséges halandó szinte képtelen felfogni, az emberiség har­madik évezredének a vezére. A látnok, a jós, a kiválasztott, a német Fauszt. Emberfölötti je­lenség, aki felülemelkedve 65 millió emberen, egy évezred müvét látja és vállalja. — Hitlerrel együtt tudja az egész fiatal Németország — folytatja szavait —, hogy a német jövő Európa keleti részében a Deutscher Ostraum-ban van, amely eredetileg a germán északi faj birtoka volt és ahová csak a Nyu­gatra törő szétztillő németség gyengesége kö­vetkeztében fészkelhették be magukat az Ázsiából beszivárgó szláv és mongol fajok. — A Keleti tér, a Deutscher Ostraum a német földnek kétharmad részét teszi ki és ki­terjed messze északkelettől a Balti-tengertől egészen le — Erdélyig. A Harmadik biroda­lom — fejezi be nagy pátosszal szavait dr. Lüdtke —, csak akkor érte el végcélját, csak akkor teljesedett He, ha a büszke horogkeresz- tes lobogó mindenütt lengeni fog, ahol német törzsek élnek, ahol német szó járja, ahol év­ezredek óta német telepítés hirdette a német küldetést. — Ennek a keleti térnek, a Deutscher Ostraumnak újjáalakítására a nemzeti szoci­alista forradalom ifjúsága vállalkozott s igy reája hárul, hpgy megvalósítsa a harmadik évezred két, nagy feladatát: a Kelet germani• zálását és az ősi német szocializmus ujjáébresz- tését, végleges diadalát. Heil Hitler, der Führer! Milyen boldog ember ez a Lüdtke dr. Ami­kor elválunk még messziről is hallom, amint fütyörészgeti a Horst Wessel dalt, a Harmadik Birodalom himnuszát... * I Görögországban küszöbön áll György exkirály trónfoglalása A royalisták és köztársaságiak erőviszonyai egyen- lőek s emiatt tartanak a polgárháború kitörésétől (Athén, julius 17.) A „Sud-Est“ távirati iroda jelentésé arról számol be, hogy Görög­ország nagy politikai fordulat előtt áll. A kor­mány és az ellenzék köreiben élénk agitáció folyik s beavatottak véleménye szerint kétség­telen, hogy Görögországban rövidesen fontos politikai fordulat következik be. Egyik napról a másikra megtörténhetik az államcsíny, amely restaurációt fog maga után vonni György exkirály trónraiiltetése által. Venizelos kijelentései, amelyeket a szalonikii választók előtt tett, hogy Caldaris kabinetje György exkirály trónraültetését készíti elő, akkor meglehetős közönnyel találkozott, ugy- látszik, nem tulajdonítottak a dolognak nagy fontosságot. Szokatlan tevékenység nyilvánul meg a hadsereg soraiban is- A legnagyobb ti­tokban ankétokat tartanak úgy a regálisták, mint a köztársasági pártiak azzal a céllal, hogy biztosítsák maguknak a katonaság támo­gatását az esetleg bekövetkező államcsíny ese­A Sport Enciklopédiája. Két hatalmas exikonkötet, 784 oldal, 500 illusztráció, 50 mű­melléklet, egészvászon kötés, a régi 1500 — lej helyett tokban 248 — lej Lepagenál Kvár. Postán utánvéttel portómentesen Szegedi KeresdedöU áll. eng. Internátusa Fennáll 24 éve. Felveszi bármely foßlalkozasu szülő bármely iskolába járó gyermekét és felsőipariskolai előkészitő tanfolyami növendéket. Iskolákról és inter, nétusról tájékoztatót küld: Szeged, Fodor ucca 33/1, J téré. Vannak, akik azt hiszik, hogy a szaloni­I kii választások eredménye siettetni fogja az eseményeket, mások ellenben azon a vélemé­nyen vannak, hogy a királypártiakra nézve kedvezőtlenül végződő szalonikii választás után a Caldaris-kabinet népszerűsége nagy csorbát fog szenvedni, ami megnehezítené a monarchia visszaállítását. Az összes politikai és katonai személyi­ségeket, akiknek valami exponáltabb szerepük vari, felügyelet alávették és a hírszolgáltatás a külföld részére nagy cenzúrán megy keresztül- A civil és katonai royalisták és köztársaságiak pártja majdnem egyformán erősek s emiatt tartani lehet tőle, hogy a restaurációs kísérlet Görögországot polgárháborúba kergeti. Görög-török-bulgár-román tárgyalások. (Athén, julius 17.) Tevfik Rüzsdi bey tö­rök külügyminiszter Rómából hazautazóban kiszállott a görög fővárosban s tárgyalt kor- mányférfiakkal az aktuális politikai és gazda­sági kérdésekről. A török külügyminiszter hangoztatta újságírók előtt, hogy athéni tár­gyalásai a görög-török barátsági szerződés szellemében kedvező eredménnyel végződtek. (Szófia, julius 17.) Szeptemberre várják Szófiába Tevfik Riizsdi bey török külügymi­niszter látogatását. Ezt esetleg megelőzi Izmed pasa török miniszterelnök bulgáriai útja. A lapok arról is hirt adnak, hogy Titu- lescu látogatásának előkészítése érdekében is folynak tanácskozások. Aranyér bántalmak ellen e „Goedecke"-féle „Anuíol-Suppoeltor" (betét) mindem kor utólérhetetlennek bizonyult. A világ minden részé­ben az orvosok nagyrésze „Anusol"-t Ír elő 6a számta­lanok azok az esetek, amelyekben ez a gyógyszer a gyógyíthatatlannak hitt beteget megmentette. — As „ANUSOL-SUPPOSITOB'* (betét) azonnal meghozza a kívánt megkönnyebbülést és rövid időn belül megszünteti a sokszor oly rettene­tes aranyérbántalmakat. Használata egyszerű, tiszta és olcsó. Ezenkívül az az előnye is meg van, hogy a be­teg a kezelés alatt foglalkozásának üzését megszakítás nélkül folytathatja. A gyógyszertárban kimondottan „Goedecke‘‘-féle „Anusol—Suppositor"-t kérjen. Ismer­tető jele a pirós doboz és a gyári piomba. Cuza pártja Kolozsvárra rendez tömegfelvonulást (laşi, julius 17.) Cuza pártjának, a Lánc­nak parlamenti csoportja vasárnap Iaşiban ülést tartott Cuza. elnökletével. Az antiszemi­ták vezére ismertette mozgalmuk újabb fázi­sait és ama reményének adott kifejezést, hogy rövidesen nagyobb sikereket érnek el. ősszel tartanak pártkongresszust. A csoport sokféle propaganda-tervet be­szélt meg, amelyek körül viták voltak. Elhatá­rozták, hogy ezután az eddiginél nagyobb te­vékenységet fognak kifejteni. E tevékenység első nagyobb programja az, hogy Kolozsvárra rendeznek tömegfelvonulást s e felvonulás nap­jára Erdély minden megyéjéből idevezetik a Cuza-párt hiveit. Azért vették ezt a kolozsvári felvonulást programba, mert Cuza pártja Er­délyben nem tud boldogulni s azt hiszik, hogy egy ilyen felvonulás jó propaganda lesz szá­mukra. Egyelőre azonban nem bizonyos, hogy egy ilyen felvonulásnak sikere lenne Erdély­ben. Három súlyos kerékpáros szerencsétlenség (Bukarest, julius 17.) A bukaresti Stefan cel Maren levő velodrpmban tegnap nemzetközi motorkerékpárverseny volt. Bertram, német versenyző összeütközött Buttler angol bajnok­kal. Előbbi súlyos sérüléseket szenvedett, úgy, hogy szanatóriumba szállították. — Brailoi mérnök Cámpinából motorkerékpárján Ploeş- tiba tett kirándulást. Az oldalkocsiban Nico- leanu asszony ült. Ploeşti előtt a nagy sebes­séggel haladó gép összeütközött egy autóval. A szerencsétlen asszony kiesett az oldalkocsi­ból és életveszélyesen megsebesült. A mérnök­nek nagyobb baja nem történt. — Darmanesti- ben vasárnap egy kerékpáros cserkészosztag haladt át a falun, amikor a meredek lejtőn Petre Ionescu cserkész felborult gépével és ko­ponyaalapi törést szenvedett. Beszállították a filipestii kórházba, ahol nemsokára meghalt. Tartósan ondolá!, hajat Sóst, garrtnciiu.il Böszörményi SäJSÄi-, ,tf. ,i^, Szentek: Az év min­den napjá­ra.—Szer­keszti : Schlitz An­tal, négy kötetben Kötetenként fiizve íélvászonkötésben.. egészvászonkötésbe*».. diszvászontlötésben ... A legcsodálatosabb olvasmány az emberszeretet legtökéletesebb ki­virágzásai, az igazságosság meg­vesztegethetetlen harco-ai.az em­beri kultúrák csodás alapitó szer­vezői és heroikus munkásai ők. Útmutató fáro-zai a mai önzéstől tévelygő, bukdácsoló emberiség­nek. Életük a legérdekesebb és legcsodálatosabb olvasmánya a ma embereinek. és II. kötet. . 90*— lej 120*— lej . 185*— lej 180*- lej Kapható a pénz előzetes beküldé­sével vagy utánvéttel a Minerva könyvkereskedésben,CluJ-Kvár $tr. Reg. Maria (v. Deák F. u.) l.

Next

/
Thumbnails
Contents