Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1933-07-16 / 160. szám

Vasárnap, 1933. julius 16. KeletiUjs&g * Culhertson-ellenes folyamat Az utóbbi időben egyre több és több hang szólalt fel a Culbertson-rendszer ellen. Végig, egész Európán, értve ezalatt azokat az országé- kát, amelyeknek bridgezői belekapcsolódtak a nemzetközi bridgeéletbe, lázadoznak a játéko­sok Culbertson egyeduralma ellen s mind ala­posabban és indokoltabban birálják az ameri­kai mester uniformizáló tendenciáját. Culbert­son megjelenése a bridge frontján a legjobban a jött, látott és győzött közhellyé vált mondás­sal jellemezhető. Rendszerével rövid idő alatt meghódította az egész világot, a játékosok egyik napról a másikra tértek át az egyedik üdvözítő Aproach—Forcing System-re, a meg­közelítés és kényszerítés elvén felépült rend­szerre. Hogy ilyen könnyen ment ez a térfog­lalás, annak egyszerű a magyarázata. A játé­kosok többsége Culbertson előtt minden rend­szer nélkül játszott, illetve saját rendszerét kö­vette. Hogy ilyen módon az egyes általános szabályok betartása mellett sem volt a legkitű­nőbb játékuk, azt meg lehet érteni, ugyanígy meg lehet érteni azt, hogy Culbertson feltűné­sével ezek a játékosok minden kritika nélkül vetették bele magukat a rendszer szabályainak bemagolásába s követésébe. Emellett megkö­vetelték mindenkitől, akivel egy asztalhoz leül­tek, hogy ugyanúgy, mint ők, Culbertsont ját­szanak, mért azt mindenki tudja, hogy milyen fejetlenül megy egy olyan parti, amelyben az egyik játékos Culbertsont, a másik pedig bár­mi mást, de nem Culbertsont játszik. Culbertson sikerének titka tehát könnyen megmagyarázható azzal, hogy rendszert hozott a rendszertelenségbe. Alapot adott azok számá­ra, akik minden glap nélkül művelték a bridge nehéz mesterségét. De mint minden téren, úgy itt is természetes, hogy bekövetkezett a reak­ció. A játékosok, akik Culbertson tanításai nyomán rájöttek arra, hogy mennyi felkészült­séget. intelligenciát s rátermettséget kíván e* a játék, megszerezték azt a kritikai készséget is, amellyel az eleinte tökéletesnek tartott rendszer hibáit felfedezték. A mindegyre erő­södő kritikai folyamat megnyilvánulása az­után az a mozgalom, amely most már Culbert­son ellen irányul. Az első és fő kifogás Culbertson ellen a honörütésekhéz, mint dogmákhoz való ragasz­kodás. Culbertson szigorúan előírta minden helyzetre, hogy mennyi honörütés szükséges ahhoz, hogy a játékos beszélhessen. Azok, akik bridgekártyát még nem is vettek a kezükbe, már tudják, hogy két és fél honörütéssel lehet indítani. Természetes, hogy ilyenformán, ha leülnek játszani, úgy vakon be is tartják ezt az előírást. Számolják a honöröket s bármilyen legyen lapjuk konstellációja, ha nincs meg a szükséges számú honörütés, hallgatnak. Pedig meg kell állapítani, hogy igen sok esetben sok­kal nagyobb értéke van egyr lapban az elosz­tásnak. mint a honor ütéseknek. Az elosztás le­het olyan, hogy egy kézben mindössze másfél­két honörütés van s a kéz mégis erősebb és több trick teljesítésére alkalmas, mint egy erős, három honörütéses, de kedvezőtlen elosz­tású lap. A jó játékosok, akiknek meg van a kellő ítélőképességük ahhoz, hogy lapjukat el­bírálják, bármennyire is Culbertson hívei, ily esetben túlteszik magukat a szabályokon, de ezzel a „szabálysértéssel“ könnyen annak te­hetik ki magukat, hogy partnerük, aki számit a két és fél honörütésre, zavarba hozza őket válaszával. így mindenképpen kellemetlen helyzetbe kerülnek, s mindez Culbertsonért. A nyolcas szabály a honörütés elmélet kitűnő mint alap, mint irányelv, de nem lehet dogma­ként alkalmazni. Másik hibája a Culbertson-rendszernek, a szlemnek mindenáron való erőszakolása. Cul­bertson, hogy bebizonyítsa azt a hasznot, amit a szlemmbemondás hoz a játékosnak, számítás­sal mutatta ki, hogy többet ér egy bemondott és teljesített szlemm, mintha három kísérlet­nél bukik a játékos. Ezzel azután megindította a folyamatot, amellyel mindenki szlemmre ját­szik s nem nézi közben azt, hogy kihagyja a biztos mansot, vagy robbert. Közben az ellen­párt kicsinálja a robbert s a szlemm-licitálók, akiknek már kezében volt a biztos nyereség, Cnlbertsonnal vigasztalódhatnak. Culbertson rendszere ugyan biztos konvenciókat dolgozott ki a szlemmek licitjére, ezek a konvenciók azonban minden pontosságuk mellett is sokszor nem hozzák meg a kivánt eredményt. Culbertsonnak vannak még hibái, most csak a legszembeötlőbbeket emeltük ki. Hibái ellenére sem lehet azonban letagadni, hogy hozzá hasonló teoretikusa még nem volt a briugenek s rendszere, Jia nem is arra hivatott, hogy azt általánosan kövessük, mégis csak iga­zi alapja a modern bridgejátéknak. Az alap, amelyen mindenki elindulhat, de amelytől bi­zonyos fejlődési fokon eltérhet, természetesen feltételezve, hogy az eltérés helyes irányban történik. A XII. lbri«3«jefeIâac5vân»Y megfejtése * A 7 kárót többféle módon lehet teljesíteni. A já­tékos választhat, hogy mikor kezd el aduzni. A telje­sítés legbiztosabb módja az, hogy miután Nyugat pikk indulását az asztal ütötte, a játékos mindjárt treffhez nyúl. A treff ászra kézből pikket dob s azután körrel az asztalra menve, újból treffet játszik. Innét átmegy körrel az asztalra, treffet hoz s csak ezután kezd el aduzni. Az aduhivásokkal előbb Nyugat, majd Kelet kerül kényszerdobásba. A két oldali kenyszerdobássa* Dél eléri azt, hogy vagy kezében lesz magas egy kör, vagy pedig az asztal utolsó treff je, vagy pikkje válik magassá s biztosítja a tizenharmadik ütést. A XII. feladványra beküldött helyes megfejtések fi­gyelembevételével a 8 hetes pontverseny állása jelenleg a következő: Schilling Jánosné, Noszoly. Csiha kinő­né, Érkeserü. Gyalui Pálné, Marosvásárhely. Torma Miklós, Csicsókeresztur. Páter- Ernöné, Palotailva. Tán- ezos Kálmán, Arad. Réthi Ernő, Nagyvárad. Megyeri Sándor, Vöröspatak. Balogh István, Kolozsvár. Br. Montbach Jenő, Nagyiklód 5 pont. Dávid Jenő, Mái-. tor.ffy Margit, Kiss Lajos, Kolozsvár. Dr. Bartel Lajos, Bozovici. Pel hő István, Nagyvárad. Brosz Alfons, Gyergyószentmiklós. Szabó Ferenc, Arad. Gcrgényi Ferenc, Kolozsvár. Br. Jósika Jánosné, Szurduk. László Kálmán, Brassó 2 pont. A XII. feladvány megfejtői közül Schilling János­né, Noszoly részesül könyvjutalomban. Címére dr. Leii- ner Ferenc: Bridge c. könyvét küldjük el. XIV. ßr id gcSsla dvány (8 hetes versenyben; 2 pont.) Pikk: 10 8 2 Kör: 10 9 8 3 2 Káró: 6 Treff: — Pikk: 9 7 6 Kör: K Káró: Ä 10 9 5 Treff: A Pikk: K 4 Kör: Ă D . Káró: K D 8 Treff: 10 9 Adunélküli: Dél indul. A Dél-Észak vonal hat ütést csinál. Észak ; s ií n <5 I>é! Pikk: A Kör: 7 6 5 4 Káró: 7 Treff: K D B E. BIEKE15 fogorvos]] Sibiu-Nagyszeben, Sír. S» Tribunei IT* 1 Húz és plombái fogakat, készit arany­koronákat és fogsorokat. Olcsó árak. Időt és pénzt takarít meg Önnek a HERMES vasúti menetrendkönyV! Uta­zás eloţţ okvetlenül vásárolja meg! Ára 45'— lej. Kapható az ország összes könyv- és uj- ságárusitóinál.-»a 100 gramm tiszta oJajbo- g.yóbél készült o!a).it használ, nsyanszt as 'Tídményt éri el, mintha más olajból vagy zsiradékból Hétszer annyit fogyaszt el. Ha tehát «lio Sas- sot használ, ta­karékos lesz és megéTja egészségiét. S>. Paolini, Str. V. Las ear 166, Bucureşti. SAKK i 14. sz. sakkfeladvány (W. Schütz) Sötét: Kc8, Fc4, gy; al, a5, a6. d5, 15. (7) Világos'. Ka8, Bh3, Hc5 és e8, gy: a3, e7 és Î4. (7) Matt 4 lépésben. Megfejtési határidő: julius 27. A 12. sz. feladvány (Pauly) megfejtése: 1. Vc2—bl (lépéskényszeres miniatűr). I. 1 ...........Kd4—c4 2. Kb2—c2 .......Kc4-d4 a) b) 3. Vbl—b4 + matt. a) \ 2 ............d5—d4 i 3. Vbl-b3 + matt b) 2........................Î4-Î3 3. Vbl—b4 + matt. IL 1 ............ f4—f 3 2. Kb2—c2 ....... Kd4—e4 c) 3. Kc2—c3 + matt. c) 2 ............Kd4—c4 3. Vbl—b4 + matt, Helyesen megfejtették: loan Camaras, Nagy Zsig- mend Dés, Gyalui Pál Marosvásárhely, Kusztos Sándor Tövis, Zimonyi Andor, Rózsa Ignác, Balló Bálint. Ko­vács Jenő Arad, Mate I., Molnár Mihály, Gerö Béla, Weisz József Temesvár. László Kálmán Brassó. Deme­ter Ilona Kőrispatak. Kacsó Lajos Bözöd. Kodi Albert Zsombolya. Pantea Silvius, Dragnea Gheorghe, Meller Béla, Frisch Kálmán Bukarest. Kun Károly, Klein Kálmán, Molnár Jenő Nagyvárad. Kriszt Alajos M.- Sziget. Sámuel Jenő, Papp Mózes, Zoltner Rudolf, Ba­logh Károly Kolozsvár. A kitűzött jutalmat Pantea Silvius Bukarest (Str. Cantacuzino 5.) nyerte, akinek egy sakk-könyvet kül­döttünk. A royaSvezefő ii*®aa©SeS. Zimonyi F. A jövő rovatban kiírjuk a pontver­senyt. Gallov Ernő: Az f2 gyalog nem megy fl-re, ha­nem f3-ra!

Next

/
Thumbnails
Contents