Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-12 / 156. szám
'Szerda, 1933. julius 12. KeietiUjssq 7 Marosvécs, 1933. * (Marosvécs, julius 11.) Megbocsátható isurnalisztikai túlzással azt szoktuk mondani: Marosvécs, az erdélyi irók parlamentje. Több annál: szalonja, a legnemesebb értelemben vett szalon. Szalon, ahová a tizennyolcadik század végén enciklopédisták, széplelkek, romantikusok, társadalmi és irodalmi reformerek szoktak eljárni. Szalon, amelynek korszaka most ismét ébredezőben mindenütt. A „parlamentnek ma már gyanús ize van. Ott rendszerint semmi sem szokott történni. A közvélemény hovatovább másutt találja meg a hangját. A nap eseményein mérhetjük fel ennek az állításnak igazságát. A különböző társadalmi osztályokat mind hidegebben hagyja a politika és hogy képviselők rendszeresen összegyűlnek egy hatalmas palota kupolatermében, immár csak puszta keret. Minden közügyek iránt érdeklődő lélek sietve menekül a maga kaszinójába, klubjába, törzsasztalához vagy a szalonba. A világ sorsa régóta már itt dől el és nem ott. Mondjuk csak hát nyugodtan: a vécsi várban szalonéletet élnek az irók. Most már nyolcadik éve gyűlnek összs. Ez a nyolc esztendő manapság, amikor nem tudhatja az ember, hogy máról-holnapra milyen politikai pontra kerül, úgyszólván hagyó- mányszámba megy. Az egymással való érintkezésnek, étkezésnek, eszmecseréknek, meg van a maga kialakult rítusa. Ha automatikusan beleilleszkedünk abba a közösségi életbe, amelyet a vécsi jogszokások kötetlen formában előírnak, tagadhatatlanul a hazatérő családtag enyhe napjait éljük. Ha tavaly ott felejtettünk egy hálóinget a szekrényben, nyugodtan nyúlhatunk utána. Az arcok, amelyekkel találkozunk, állandósultak. A Helikon harminc tagja közül tizenöt-husz minden összejövetelkor megtalálható — ezek már törzstagok. Közben felfrissül a szalon vérkeringése néhány újonnan bevonttal, de ezek is egy-kettőre „törzstagokká“ emelkednek. Látszólag keveset változtunk. Egyikünk lesoványodott, másikunk pocakot eresztett. A dohányzók még ma sem mondtak le szenvedélyükről, a borozók ma is suttyomban borokat protezsáltatnak, a vegetáriánusok ma is hiánytalanul megkapják a rántottáikat és főzelékeiket. Akik náturáják- nál fogva ellenzéki álláspontot képviselnek, zavartalanul élhetik ki effajta törekvéseiket. És mégis... 'Valahol a gyökerekben sokat változtak az erdélyi irók. Elsősorban megtalálták önmagukat. Kezdik valamennyien érezni, hogy hol az a mély, amelyben tehetségük szabadon lubickolhat és hol az a hináros, az örvénylő, amelyet el kell kerülniük. Nyolc év alatt nagy utat tettünk holmi bölcsesség felé. Felfogásunk, állásfoglalásunk Erdéllyel, a világgal, az irodalommal, összejöveteleink elérhető céljaival, magunkkal szemben kezdenek szilárdak lenni. Szerencsére, mindig közben jő valami, hogy a szilárd nézeteinkkel nehogy az istenért, meg is merevedjünk. Mondom látszólag nem sok változott. Ta- béri ugyan elkövette a gyöngédtelenséget és nem helyezte el rózsáit Teleki Anna arcképének rámája mögé — nehogy családi békességet zavarjunk meg, ez a dáma már a messze történelemé — viszont Berde Mária az elutazó Tabéri megbízásából sietve eleget tett e kedves „kötelezett“-ségnek. Molter Károly változatlanul keveri kritikai mondanivalóit a viccek fűszereivel, Makkai Sándor okossága állandóan készen áll szellemi Maggi- kockákat bevetni a társaságnak koronként el- higuló főzetébe. Egy kis derűt mindig mindenki hoz ide, egy kis ösztönzést, erőt mindenki visz magával. Nem változtunk. Csak Mikolt és Klio, a két kis várkisasszony nőnek félelmetesen és néha eszünkbe jut, hogy ki hiányzik. Kuncz Aladárra várunk, hogy lelépjen a lépcsőről, hosszú lábaival belecsavarodjék egy vendégmarasztaló karosszékbe és finom diplomáciával elegyengessen egy-egy „személyi“ kérdést. De... Amikor pár héttel ezelőtt az erdélyi irók Pakots temetése alkalmával keresték a kerepesi sirkertben Kuncz uj sírkövét, tábláról-táblára bandukoltak, nem ta lálták meg. Am itt, a baráti együttesben már nem fájt ez a temetői kudarc. Az emléktábla bennünk van és Kunczot magunk előtt látjuk, mert sok minden reáemlékeztet, az ebédnél, amint odahajol Bánffy Miklós felé, a könyvtárszobában, amint a ping-pongnál összeméri erejét Áprily Lajossal, a Leányvárnál, ahol a főúri dámáknak teszi a szépet, a szakállszári- tón, amikor Nyirőt, Kacsot ösztönzi, hogy harsány dalaikkal koszoruzzák meg a kitáguló völgyet. Sokan nincsenek jelen. De megnyugtató, hogy inind megvannak és Kunczon kívül egyedül Sipos Domokos sírja fölött nő a fii. Párat közülünk különböző életkörülmények átsodortak Magyarországra. Páran lejöttek volna, de nem futotta úti költségre. Jólesett megállapítani, hogy Hunyady lejött Pestről, csak azt hibáztattuk, hogy tiszteletreméltó marotte-jához hiven nem ment le a konyhába étkostolónak. (Ámbátor távolmaradása a felséges étkeken csodálatosképpen nem érződött.) Mondjuk hát ki nyugodtan, zsén nélkül: szalonéletet élünk. Regényíróink készülő müveikből olvasnak fel, az esszéisták tanulmányaikat adják elő, a költők verseiket csattogtatják, a hölgyek érdeklődésükkel brillíroznak, este Teleki Ádám zongorajátéka perzsel. Viták hömpölyögnek, eszmék csíráznak, tervek acélosodnak. A hozzászólásokon ki-ki szellemének, Wunschtraumjának, lelki alkatának reflexe csillog. Litteratusaink rá hívják a figyelmet a külföldi irodalmakra. Megbújva egy ablak- szögeletben kinyilatkoztathatjuk akár megfellebbezhetetlen Ítéleteinket is. Az idén „szakértő“-!; is kaptunk Szerb Antalban, a budapesti irodalomtörténészben és vele az angolul is jól tudók száma megszaporodott eggyel. Heverő óráinkban Kemény János könyvtárában motozunk, képeslapokat eregetünk a világba, barkohbázunk és már hasonló társas játékokon édelgünk. Egytől irtózunk immár tradicionálisan: a nagyképűségtől. Nem forgatunk agyunkban érveket, hogy megmentsük a világot — valamennyien saját magunknak vagyunk a lélek-mentői. Az idén már végérvényesen elválasztottuk a Szépmüves Céhnek, mint könyvkiadónak üzleti ügyeit a baráti munkásközösség tanácskozásaitól. És talán éppen igy, megfeledkezve, hogy bibortogáinkat is becsomagoljuk bőröndjeinkbe, alázatosan nyúltunk időszerű témákhoz s már a jegyzőkönyvet is csak megszokásból vezettük- De termékeny csillámok pattantak szét minduntalan s ezek valahol tüzet fognak. Egymagában véve az, hogy itt vagyunk, keressük egymást, már szeretjük is egymást- Lehet talán kritizálni a Helikont, vitatkozni ellene és mellette, lehet „hiányolni“ egyet s mást, lehet lángolni érette és lehet kiábrándulni belőle, lehet uj célok elé'állítani és megfosztani terveitől, egyet azonban nem lehet: figyelmen kivül hagyni, hogyha nem volna Helikon, az erdélyi világ szegényebb lenne nélküle. Három napig tartott csak — de: sziget volt- Az idén, amikor az árvíz miatt még jobban be voltunk falazva a vár termébe, mint bármikor és az esőfüggöny teljességgel lezárta körülöttünk a külvilágot, szigetmivol- tunk az erdélyi zűrzavar és a hullámok tébolyult játékai között csontig leható valósággá vált. (!. e.) Adakozzunk a slnfalvi károsultak javára S Mindnyájunk emlékezetében cl azon szomorú nap, melyen ártatlan testvéreinket bántalmazták és otthonukat feldúlták. Segítsünk a károsultakon, hogy megrongált hajlékukat újra berendezhessék. Kérünk mindenkit, adakozzék tehetsége szerint a sinfalvi, borrév: stb. károsultak javára. A legkisebb adományt is köszönettel fogadunk. Az Országos Magyar Párt megbízásából. A Romániai Magyar Nők Központi Titkársága: Cluj-Kolozsvár, Str. Cogalniceanu-Farkas ucoa 8. Br. HUSZÁR PALNÉ sk Gr. BETHLEN GYÖRGYNÉ sk. Dr. MIKÓ LÖRINCZNÉ sk. Br. MANNSBERG MARGIT sk. A legújabb nagy lexikon 108 lej. A legutóbbi adatokkal kiegészített és kibővített Genius lexikon 1933, 1712 hasáb, 809 képp el, 32 műmelléklettel. A vaskos kötet remek nyers- vászonkötésben 108-— lej a Lepage könyvkereskedésben Cluj—Kolozsvár. Küldje be és franco kapja, vagy utánvéttel portóval. Tartósan ondolál, hajat lest, girincU. u hölgyíodr'us Cluj-Kolozsvár, Str. .Ua.j.. Böszörményi
