Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)

1933-06-20 / 137. szám

KnETtOrslTG 'Kedd, 1933. junius 20. y_______________________________________ HlMtEK. — Miklós herceg varsói küldetéséről írnak a lengyel lapok. Varsóból jelentik: A lengyel lapok olyan híreket közölnek, melyek szerint Miklós ronján herceg különleges politikai megbízatással Varsóba utazik. A lengyel fő­városban tartózkodnak jelenleg a bukaresti és moszkvai lengyel követek és a lapok kombiná­ciója szerint olyan tárgyalások vannak folya­matban, melyek az otrosz-román megnemtáma­dási egyezmény megkötésének a kísérletét ele­venítették volna fel. Ezt a hirt Bukarestből nem erősítették meg. — Szabolcsba Mihály özvegyét eltemették Budapesten. Férje halálát nem sokkal élte túl Szabolcska Mihály özvegye, akit életerejét megrendítette a költő pár év előtti halála. Bu­dapesten meghalt, özvegy Szabolcska Mihály- nó, született etédi Korondy Etelkát nagy rész­vét mellett temették el a Kerepesti ut melletti temetőben. Ravasz László református püspök imát és gyászbeszédet mondott, majd megál­dotta Szabolcska Mihályné földi maradvá­nyait. Ezután a korporsót kivitték a négylo­vas gyászhintóhoz és megindult a gyászmenet a nagy költő, Szabolcska Mihály sírjához, ahol ' férje mellé temették el az elhunyt nagy­asszonyt. — Nemzetek közötti gyülöletkeltés miatt egyhónapi fogházra ítéltek egy erdőőrt. A ko­lozsvári törvényszék I. szekciója hétfőn tár­gyalta Bartha József békási mezőőr bűnügyét. Bartha Józsefet Andreica, az Albina Bank tisztviselője jelentette fel. Andreica ugyanis egy hölgy társaságában a mult évben a Békás­ban, tilos területen sétált. Bartha József ma­gyarul felszólította őket, hogy hagyják el a magánterületet. A banktisztviselő erre kikelt ez ellen, hogy a mezőőr magyarul ad utasítást neki. Ebből veszekedés támadt, amelynek fo­lyamán Bartha József a románságra nézve sértő kifejezéseket használt. Bartha József a törvényszéki tárgyaláson azzal védekezett, hogy először a banktisztviselő sértette meg benne a magyar embert s annak eredménye volt az ő magatartása. A törvényszék Barthát bűnösnek mondotta ki nemzetek közti gyűlölet- keltésben és egyhónapi fogházra ítélte. Aa ítéletet Bartha József megfellebbezte. — Siketnémát ütött el a nagy teherautó. Déváról jelentik: A Dévától nem messze fekvő Lesnyek és Marosillye között halálos autósze­rencsétlenség történt. Lengyel István boicai kereskedő 418, számú nehéz teherkocsijával, teljesen megrakodva, három személlyel Dob- rára igyekezett a vásárba. Lesnyek után egy erősebb lejtőnél az ut jobboldalán egy szekér haladt, mig az ut baloldalán egy ember két_ te­henet hajtott. Lengyel István már messziről nagyban tükölt és erre a teheneket hajtó em­ber visszanézett, amiből az autóvezető azt kö­vetkeztette, hogy a figyelmeztetést az embei meghallotta. Minden jel erre is vallott, mert az ember néhány pillanat múlva a teheneket a szekér oldalára hajtotta át. Az ut teljesen szabad volt s Lengyel István teljes sebességgel hajtott, hogy szabad útra érhessen ki. Amikor a tehenek elé ért az autó, az ember, aki a tehe­neket hajtotta, egy hirtelen mozdulattal éppen az autó elé ugrott, amire Lengyel az autót megfékezte, de meg nem állíthatta s az embert úgy ütötte el, hogy valósággal pozdorjává tört az autó motorján és szörnyethalt. A fékezés következtében a kocsi mindkét féke eltörött. A csendőrség a helyszinen megkezdte a kihallga­tásokat s megállapította, hogy Rusu loan 44 éves lesnyeki lakos az áldozat, aki siketnéma volt s ez okozta halálát. A dévai ügyészségről kiszállott a főügyész dr. Hosszú Jenő városi főorvossal. A főügyész a szekeren ülőket, vala­mint az autó utasait is kihallgatta s vallomá­saik alapján Lengyel Istvánt, aki reggeltől estig a csendőrségen volt őrizetbe, ideiglenesen szabadlábra helyezte. Gondatlanságból okozott emberölés cimen fogják az eljárást megindí­tani ellene. — ORVOSI KINEVEZÉS. A chiji zsidó­kórház végrehajtóbizottsága dr. Erdős Imre közismert gyermekorvost, a gyermekosztályra, osztály orvosnak nevezte ki. Dr- Erdős kineve­zése úgy az orvosi kar, mint a nagyközönség körében osztatlan megelégedést kelteit. — Meghalt dr. Tompa Kamill. Tompa Kamill dr. volt kolozsvári ügyvéd, a Kolozs­vári Takarékpénztár és Hitelbank főtisztvi­selője 63 éves korában szombaton este meghalt Kolozsváron. Néhány héttel ezelőtt agyszélhü- dést kapott s habár az orvosok mindent elkö­vettek megmentése érdekében, nem sikerült segíteni rajta. Az impériumváltozás előtt Tompa Kamill egyike volt Kolozsvár jónevü ügyvédeinek, hosszú éveken át volt az ügyvédi kamara választmányi tagja. Az impériumvál­tozás után nem folytatta az ügyvédi gyakorla­tát, nem tett esküt, hanem a Kolozsvári Taka­rékpénztár és Hitelbank szolgálatába állott s ott működött lelkiismeretes szorgalommal egé­szen a váratlanul bekövetkezett katasztrófális- végü betegségéig. Régi kolozsvári patricius családból származott. Kolozsváron mindenki szerette és becsülte a puritán jellemű főtiszt­viselőt. Halálát unokahuga dr. Tusa Gáborné, Tompa Erzsiké gyászolja. Temetése kedden délután 4 órakor lesz a házsongárdi temető halottas kápolnájából. Sirjánál dr. Ferencz József mond búcsúbeszédet. Tompa Kamill váratlan halála mindenütt mély részvétet vál­tott ki. — Ausztriai merénylők árvízzel akarták elárasztani Salzburg városát. Bécsből jelentik: Ausztriában a megdöbbentő merényletek nem szűntek meg. Salzburgból jelentik, hogy hét­főn délelőtt a városi vizmüvek duzzasztó te­lepe ellen ismeretlen tettesek merényletet kö­vettek el. A telep szintszabályozó géprendszere használhatatlanná vált. Szerencsére a tettesek nem rendelkeztek elég szakértelemmel, külön­ben nagyobb veszélyt hozhattak volna a vá­rosra, amelyet a duzzasztó telep kikapcsolásá­val a vizmü óriási mennyiségű felhalmozott víztömege elárasztott volna. A rendőrség erélyes nyomozást folytat a bűnös merénylők után. — Felakasztotta magát a szabadságos ka­tona. Ma éjszaka egy óra körül Kis Károly katona Kolozsváron véglegesen megcsinálta elszámolását az élettel és felakasztotta magát lakásuknak fáskamrájában. A fiatal, alig 22 éves fiú néhány nappal ezelőtt érkezett haza szabadságra nagyváradi ezredétől és a legvi­dámabb hangulatban töltötte el egész szabad­ság idejét. Tegnap még ellátogatott ismerősei­hez, majd este hazatért és vacsora után eltűnt. Hozzátartozói keresésére indultak és igy talál­ták meg kihűlt testét a fáskamrában. Tettének oka ismeretlen. — Súlyos autóelgázolás a Széchenyi téren. A Clj. 453. jelzésű autótaxi vasárnap a késő délutáni órákban elütötte Drevea Anica ar- gyasi születésű 60 éves parasztasszonyt. A sze­rencsétlenül járt nőt a mentők részesitették első segélyben és szállították be a klinikára. Megmenteni azonban már nem lehetett s rövid agónia után kiszenvedett. Ferenci Istvánt, a gázoló soffőrt a rendőrség őrizetbe vette és ma délben átkisérte az ügyészségre. — Véres uceai verekedés. Véres verekedés történt tegnap a kora esti órákban a Deák Fe­renc uccában. Mircea Áron vasúti mühelybeli tanonc többedmagával az Astra-mozi felől a Főtér irányába tartott, amikor egy székely le­gényekből álló társaság tódult ki a Csizma- szinből az uccára. A kissé ittas legények el- állották a gyalogjárót teljesen. Mircea reászolt az egyik legényre, hogy álljanak félre és en­gedjenek utat a járókelőknek. A vitából vesze­kedés lett, amelynek hevében Szilveszter Jenő zsebkésével kétszer mellbe szúrta Mireeát. A súlyosan megsebesített tanulót a mentők része­sitették első segélyben és szállították be a kli­nika sebészeti osztályára. A szurkáló legényt két másik társának, Szilveszter Zsigmondnak és Kocsis Lajosnak a társaságában előállítot­ták a központi rendőrségen. — Egy kolozsvári pincér a Malom árokba fulladt. Eddig még kideritetlen körülmények között tegnap a késő délutáni órákban He- gyesi Lajos 46 éves kolozsvári pincér belezu­hant a Malom-árok vizébe és pillanatok alatt megfulladt. Egyes feltevések szerint Hegyesi Lajos nyomora miatt öngyilkosságot követett volna el, mig szemtanuk azt állítják, hogy He­gyesi be volt rúgva és ittas állapotában bele­szédült a Malom-árok korlátnélküli partjáról a vízbe. A szerencsétlen véget ért pincér holt­testét kifogták és beszállították a klinika bono- tani intézetébe. * Köszönet mindazon jó ismerősöknek, ba­rátoknak, rokonoknak, kik drága jó édes­anyánk özv. Nagy Ferencné elhunyta alkal­mából temetésén megjelentek és fájdalmunkat, szomorúságunkat igaz részvétükkel enyhíteni szívesek voltak. Nagy testvérek. (rs========a=\ Kedd, junius 20. Pai'liii és flfeas napja Könyvtárán és múzeumok nyitva: Egyetemi­ás EME könyvtár: d. e. 8—1, d. u. 3—8. Az Egyetemi Könyvtár népkönyvtára: d. u. 3—9. Archeológiái Muzeum: EME-, érem-, régiség- és képtára, Cioflec-képtár: d. e. 9—1. Botanikus­kert, Botanikai Muzeum-, EME-növénytár: d. u. 2—3. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. „Museul Etnografic“: d. e, 9—1, d. u. 3—6. Dácia (Szlnlcör-mozgó): Magyar rapszódia (Dita Parlo, Willy Fritsch, Lil Dagover). — Royal: La Wally. — Select: Razzia Párisban. — 'Uránia: Mexico virága (Dolores del Rio). — Edison: I. Kismet (Gustav Fröhlich). II. Varsói unokahugom (Liane Haid, Szőke Szakáll). — Opera-mozgó: Sasfiók. Inspekciós gyógyszertárak: Dr. Hintz (Főtér), Halász (Hunyadi tér), Diana (Jókai ucca), Flohr (Ferdinánd király ut).-------------------— -=J> — Erdélyi autó zuhant be a Bnzau-folyóba. Bukarestből jelentik: Weinberger Sándor er­délyi faügynök BraiIából Buzauba utazott. A város határában autója a Buzau-folyó hidján nekiment a korlátnak és a folyóba zuhant. Petru Andrei soffőr és segédje, Nagy Ferenc a vízbe fulladtak, Weinbergert súlyos sérülé­sekkel Sorházba szállították. Vérszegény, sápadt, étvágytalan, legyengült, gyakori í'ejfájásbanszenvedöknek biztos gyógyulást nyujt A DR. FÖLDES-FÉLE „FERRflL" VASLIKÖR, i/s literes üveg ára 110 lej gyógyszertárakban. Postán utánvéttel szállítja Dr. Földes laboratórium. Arad — A vonaton kloroformos rablók fosztot- ták ki az ezredes feleségét. Bukarestből jelen­tik: Vasile Lupu és Kisenev állomások között a vonaton vasúti rablók megtámadták Ionescu ezredes külföldről hazatérő feleségét. Az uri- nőt kloroformmal elkábitották és 80 ezer lejről szóló csekkjét, valamint kétszázezer lej értékű ékszereit elrabolták. I parvállalatnál állan- perfekt román, német, r . r ..... , , lehetőleg fiatal munka­do állást nyerhet erő, kinek 3—400 ezer lej készpénze van. Érdeklődők részletes személyi adataikat, eddigi gyakorlatukat közöljék levélben „Existencia 6000“ jeligére a kiadóba. — Felmentette a tábla Szinetár és Szenes kávéháztulajdonosokat a kauciósikkasztás vádja alól. Hétfőn tárgyalta a kolozsvári tábla Szinetár József és Szenes Lajos, a Ferdinand- kávéház volt bérlőinek kauciósikkasztási bün- perét. A kávéházasokat Surányi Béla volt fő­pincérük jelentette fel. A törvényszék mind­kettőjüket bűnösnek mondotta ki kauciósik­kasztás bűntettében és 5—5 hónapi fogházra ítélte őket. A tábla azzal az indokolással, hogy Surányi Béla mielőtt kifizette volna a kauciót, felhatalmazást adott a kávéházbérlőknek arra, hogy a kaució összegét .felhasználhatják, úgy Szinetárt, mint Szenest felmentette. Az Ítélet ellen Surányi Béla, mint magánvádló felleb­bezést jelentett be. Tartósan ondolál, hajat Şest, garanciával Böszörményi Cluj-Kolozsvár, Str. Haté:.

Next

/
Thumbnails
Contents